DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A most tárgyalt törvényjavaslat indoklásában olvassuk: "A jelzálog-hitelintézetrõl és a jelzáloglevélrõl szóló törvényjavaslat a magyar tõkepiac további fejlõdésének lehetõségét kívánja megteremteni a hosszú lejáratú hitelek, illetve a hosszú lejáratú értékpapír, a jelzáloglevél jogi kereteinek megalkotásával."
Mindezzel csak egyetérteni, az így fogalmazott célt csak helyeselni lehet. De hogyan, milyen kivitelezésben? Mert a magam részérõl kétlem, sõt habozás nélkül vitatnám, hogy az ötéves idõtartamú hiteleket már hosszú lejáratú hitelnek lehetne tekinteni, mint ahogy azt a 4. § (1) bekezdése sejtetni engedi. Csak zárójelben jegyezném meg, hogy az "ötéves" ebben az értelemben egybeírandó, mert az "öt éves" külön írva egészen mást jelent.
Azt pedig teljességgel hihetetlennek tartom, hogy ötéves és e körüli hitelek segítségével kihúzható volna a magyar mezõgazdaság szekere abból a feneketlen kátyúból, ahová a nyolcvanas évek elejétõl, tehát a Kádár-éra alkonyától jutott. És ha 101-szer is ismert, ezúttal sem mulaszthatjuk el hangsúlyozni, hogy a mezõgazdasági termelés fejlesztése fölöttébb tõkeigényes, és hogy a tõkemegtérülés, azaz a beruházás, a haszon és a kamatok kitermelése csak hosszú idõ után érhetõ el. A talajjavítás esetén 5-10 év, a gépeknél 10 év, lónál és szarvasmarhánál 6-8 év, juh és disznó esetén 3-4 év, épületeknél pedig csak évtizedekben mérhetjük a megtérülés idejét.
Nem szólva róla, hogy a mezõgazdaságban elõre nem vagy csak igen nehezen kiszámítható tényezõk is befolyásolják, illetve befolyásolhatják a jövedelmezõséget: így például az idõjárási ciklusok változása, a növény- és állategészségügy alakulása és más, most nem említett körülmények is. A bibliai hét kövér és hét sovány tehén ugyanis ma is hozzátartozik életünkhöz, realitásként határozza meg a mezõgazdasággal foglalkozók életét, dolgainak alakulását. És arról sem feledkezhetünk meg, hogy a most folyó gazdademonstrációk egyik fõ követelése a földhitelintézet újjászervezése.
Ha ismerjük a tényeket, nem csodálkozunk rajta, megértjük a nosztalgiát, ami, ha jól meggondoljuk, a szó igazi értelmében nem is nosztalgia, mert a legkevésbé sem véletlen, hogy a földhitelintézetnek máig ható, jó emléke maradt a gazdatársadalomban. A földhitelintézet eszméje az 1860-as évekre, ha jól emlékszem, 1862-re megy vissza, maga az intézet az 1880-as években állt fel. Az alaptõkét a Nemzeti Bank biztosította, és a kamatokat is ott határozták meg.
Átmeneti nehézségek után rendkívül hasznos és áldásos tevékenységgel írta be nevét a gazdák tudatába, és a második világháború végéig mûködött. 1946-ban, a magyar valuta stabilizációjának évében, az akkor már szervezõdõ kommunista hatalom azonban nem tartotta érdemesnek, hogy felújítsa. Hiánya azonban máig hat kedvezõtlenül a magyar mezõgazdaság helyzetére és fejlõdésére.
A földmûves nép tehát nem jelzálog-hitelintézetet, hanem földhitelintézetet akar, éspedig úgy, ahogy azt az elõdök, illetve a ma még élõ öregek ismerték. Azt hiszem, hogy ebben igazuk is van, mert a kettõ - tudniillik a jelzálog-hitelintézet és a földhitelintézet - nem egy. És ezzel összefüggésben - mint a gazdatársadalom általános kívánságát - félreérthetetlenül és egyértelmûen kell leszögeznünk, hogy a földhitelintézetnek olyan pénzintézetnek kell lennie, amely hosszú lejáratú - a nép nyelvén: olcsó - hitelek nyújtására rendezkedik be. És miután a fentiek szerint a mezõgazdaságban hosszú a megtérülés ideje, a kamatok nagyságát is ehhez kell igazítani, tehát a lehetõ legalacsonyabbaknak kell lenniük a magyar pénzpiacon. Mert míg a kereskedelmi és más hitelügyek kamatai meghaladhatják az átlagos kamatlábat, mert még így sincs veszélyben a jövedelmezõség, a mezõgazdaságban távolról sem ez a helyzet.
Óriási hibája ezért a törvénytervezetnek, hogy kísérletet sem tesz rá, hogy limitálja a kamatok nagyságát. Jól tudom, bizonytalan idõkben, infláció esetén nem könnyû minderrõl beszélni, intervallumokat, elvi határokat mégis indokolt kijelölni, meghatározni. Mindezen túl szerintem annak is nyilvánvalónak kell lennie, hogy a földhitelintézet nem hozható létre magánérdekeltségi alapon, de szövetkezeti alapon sem. A tõkét, mint az ilyen típusú intézeteknél általában, a nemzeti jegybanknak kell biztosítania.
Leghelyesebbnek találnám, ha a közel százmilliárdos költségvetésben biztosított támogatást, amibõl ma csak morzsák jutnak el a mezõgazdaságba, fõleg pedig a parasztsághoz, a szóban lévõ intézet megalapítására fordíthatnánk, és a jelzett összeget a következõ években is oda lehetne fordítani. Így szilárd alapokra építve jöhetne létre olyan intézet, amely a maga forrásaiból is képes volna finanszírozni a magyar mezõgazdaság beruházásait. Feltétlenül megjegyzendõnek tartom még, hogy mindezt persze a legszigorúbb ellenõrzés mellett: 1. a parlament és 2. a gazdasági szervezetek és érdekképviseletek szigorú és folyamatos ellenõrzésével.
Szeretném még felhívni a figyelmet, hogy földhitelintézet sem alapítható bármilyen körülmények között. Elõfeltétele, hogy rend legyen a földpiacon, továbbá, hogy a termõföldárak tekintetében reális viszonyok uralkodjanak.
(20.10)
A föld ára - valamennyien fújjuk - a tõkésített járadék. Az is elfogadott, hogy a földár az éves bérleti díj és a szokásos legmagasabb bérletév szorzatával azonos. A hosszú lejáratú bérletek idõtartama pedig - mint általánosan ismert - az elbirtoklás törvényesen meghatározott elbirtoklási idejéhez igazodik. Jelenleg ez tíz év. A régi magyar jogban, ha pontosan emlékszem, 33 év volt, ezért kötötték a hosszú lejáratú szerzõdéseket 32 évre. Mindenesetre tényként szögezhetjük le, hogy a jelenlegi 9-10 éves bérleti gyakorlat nem maradhat, mert a legkedvezõtlenebbül befolyásolja a földárak alakulását, illetve alkalmas eszköz rá, hogy a földárakat a fent jelzett meggondolásból alacsonyan tartsák.
Feltétlenül megfontolandó ezért, hogy a régi 33 évhez térjünk vissza, esetleg hosszabb intervallumot határozzunk meg, és ehhez igazítsuk az elbirtoklás és a hosszú lejáratú bérletek idõtartamát is. Az alacsony földárak mindenesetre hathatósan játszhatnak közre abban, hogy a gazdák lába alól minél gyorsabban és egyszerûbben húzzák ki a talajt. Ez pedig a legkevésbé sem kívánatos, mert adott esetben nem kívánt jelenségeket, földindulást idézhet elõ.
Legyen szabad továbbá még egy egészen rövid megjegyzést tennem a törvénytervezet 3. § (3) bekezdése kapcsán. Semmiképpen sem érthettünk egyet azzal, hogy a jelzálog-hitelintézet - idézem -: "a megszerzett ingatlanokat értékesítheti, kezelheti, bérbe, haszonbérbe adhatja, illetve azt minden megkötés nélkül teheti." A mi meggyõzõdésünk szerint nem cápákra, félelmetes ragadozókra van szükség, amelyek felfalják és kiirtják a kis halakat, hanem olyan intézményre, amely segíti, táplálja õket, és egyengeti boldogulásuk útját. Így hát elfogadhatatlan, hogy a jelzálog-hitelintézet egy év után elárvereztetheti a rendelkezése alá került földet, azaz a csõbe jutott földingatlant, míg ugyanezt más ilyen sorsra jutott ingatlanokkal három éven belül teheti. Számunkra megmagyarázhatatlan, mi indokolja ezt a diszkriminációt. Mi ezt a magunk részérõl a leghatározottabban parasztellenesnek ítéljük.
Paraszti szemszögbõl szintén elfogadhatatlan, hogy ha a kölcsönvevõ elõbb fizeti vissza a hitelt, mint ahogy az lejárna, akkor is a teljes idõtartamra szóló kamatot kell kifizetnie. Ez alkotmányosan sem fogadható el, de közgazdaságilag sem. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy itt a kapzsi, profitéhes banki szemlélet kerül elõtérbe, és ez - azon túl, hogy népellenes - a gazdaságra is kedvezõtlenül hat, mert visszafogja, lefékezi a gazdasági folyamatokat.
Szomorú, de igaz: az agrártámogatások túlnyomó része ma az élelmiszeriparban és az energetikában folyik szét, holott a mezõgazdaságnak szánt támogatásokat a parasztságnak kellene adni, mégpedig - mint fentebb már utaltam rá - hosszú lejáratú kölcsönök formájában. Nem benzinkutakra, szupermarketre, kihasználatlanul heverõ infrastruktúrára kellene költeni a pénzt, hanem a mezõgazdaságra, már csak azért is, hogy az EU-csatlakozás nemzeti érdekeinknek megfelelõen mehessen végbe.
Eléggé nem hangsúlyozható hibája az egész tervezetnek, hogy egy kalap alá veszi a földre felvezethetõ jelzálogot az egyéb ingatlanra vezethetõkkel. Lehet, hogy kozmopolita mûmagyaroknak, pénzügyi bácsiknak és néniknek a szemében ez teljesen mindegy. De nekünk, akik azért jöttünk ide, hogy a magyar nemzeti érdekeknek legyünk szószólói, ezek védelmét tartsuk elsõ számú feladatunknak, távolról sem. Hiába szögezi le a törvényjavaslat indokolása - ismét idézem -: "jelzálog- hitelintézet szakosított hitelintézetként alapítható" - eddig az idézet -, szó sem esik róla, mit kell tennünk annak érdekében, hogy a mezõgazdaság és a parasztság igényeit az ágazat nemzeti és gazdasági jelentõségének megfelelõen kezeljük.
Mindezekért azt javasolom, hogy mint kellõen elõ nem készített és eléggé át nem gondolt javaslatot vegyük le a napirendrõl ezt a törvényjavaslatot, és újragondolás céljából adjuk vissza a Pénzügyminisztériumnak, hogy konzultáljon az agrárérdekek képviselõivel, az érintett pártokkal és egyéb szervezetekkel. Ezúttal is nyilvánvaló és mindenki számára levonható a tanulság, hogy nemzeti érdekeket erõsen és közelrõl érintõ törvényjavaslatot nem lehet kozmopolita, internacionalista szempontok alapján kidolgozni és megfelelõ mérlegelés nélkül benyújtani. Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiban.)