JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Ebben az ikertörvényben két dologról van szó, nem a törvény szerint, hanem a tárgy szerint tagolva két dologra. Részben annak belátásáról, hogy kicsit elkapkodtuk tavaly a társadalombiztosítási és különösen az egészségügyi járadékfizetési szabályokat. Ezért azoknál, akiknek többféle vállalkozásuk van, egy olyan halmozódás került be a fizetési kötelezettségeikbe, amely logikailag is ésszerûtlen, meg méltánytalan is. Ezek korrigálása az egyik része ezeknek a szabályoknak.
A másik pedig azért, mert tulajdonképpen elég váratlanul, a mezõgazdasági termelõknek egy körében olyan tiltakozó mozgalom indult meg az õket érintõ szabályok miatt, ahol nem volt ez a vállalkozási teherhalmozódás, mint a nem mezõgazdasági vállalkozóknál. Tehát nincs ehhez köze a dolognak, hiszen a mezõgazdasági kiegészítõ tevékenységet végzõ mentesítve van az egészségügyi járulék alól. Tulajdonképpen váratlanul, egészen mély feszültségek jöttek ki, egy olyan fajta bizalmatlanság jelent meg az adó- és társadalombiztosítási szabályok változása iránt, amelyre kénytelen volt a kormány reagálni. Azt mondta, hogy a kormány szava igenis úriemberi becsületszó, amit õk a kiskõrösi mûvelõdési házban megígértek, azt most ide behozzák törvénybe, akárhogy is történik a dolog.
Mit tehetek én, és mit tehetnek a szabaddemokraták? Természetesen azt mondjuk, hogy isten neki, legyen így. Tulajdonképpen ezzel be is fejezhetném a hozzászólásomat.
Van azonban a dolognak egy másik vetülete. Ez pedig az a feszültség, ami ezek mögött a mozgalmak, bizalmatlanság és elégedetlenség mögött van, és az a technika, ami a probléma kezelése kapcsán a jövendõ adószabályokra és nyilvántartási szabályokra hatólag most elõttünk van.
Hogy a feszültség nagyon régi és a mezõgazdasági tevékenységet végzõk üldözési mániája, paranoiája az államhatalommal szemben nagyon õsi, ezt világosan tudjuk. Hiszen nagyon jól emlékszem - most hagyjuk a '70-es, '80-as éveket, amelyeknek az agrárius mozgalmai állandóan abból indultak ki, hogy az állam velük akar kiszúrni, menjünk csak vissza '93-ba -, amikor éppen akkor volt az elsõ tematikus vitanap ebben a parlamentben '93 õszén a mezõgazdaságról, amikor kint tüntetés volt. Én rendes képviselõ gyerekként nem a tüntetõknél voltam kint - bár akkor még ellenzékiként ez jóval kellemesebb lett volna -, hanem itt benn próbáltam magyarázni, hogy mi is a helyzet, és mit kellene csinálni. Az akkori politikai államtitkár úr azóta is gyakran idézte, hogy azzal kezdtem a beszédemet, hogy ha még történetesen zseniális és ügyes is lett volna a kormány - '90-'93-as idõszak kormánya -, akkor sem tudta volna megoldani mindazokat a nehézségeket, amelyek a nyakunkba szakadtak. Igenis az az 1991-es válság, aminek az elõjelei már '89-ben megvoltak - ezt jól idézték tegnap sokan -, de mégiscsak '91-ben robbant ki kegyetlenül, olyan mértékig döntötte össze a magyar mezõgazdaságot, hogy az abból fakadó bajok sokkal erõsebbek, minthogy bármely kormány meg tudjon velük birkózni.
Végül is a piacok összeomlása, mind az export, mind a hazai fogyasztás csökkenése, több mint 30 százalékkal csökkentette az értékesítési lehetõségeket, az ezt követõ pénzügyi csõdök a továbbiakat. Mindehhez akkor jött a privatizáció, ami azt jelentette, hogy a mezõgazdasági termelõk, gazdálkodók - mivel változtak a szereplõk - rendesen reagálni sem tudtak a válság körülményeire; és itt állunk ma, és be kell látnunk, hogy a '91-es kegyetlen válságból máig nem épült föl, nem jött helyre a mezõgazdaság. Elmondhatjuk, hogy '94 óta ahhoz képest mégis valamivel jobb a helyzet, mint ami '93-ig volt, bár a '94-es évben is volt valami jobb, de ahhoz képest, hogy mik a mezõgazdaság lehetõségei, és ahhoz képest, hogy milyen megélhetési biztonságot tudott nyújtani a '80-as évek közepén, bizony nagyon sanyarú a mi mezõgazdaságunk állapota és teljesítménye.
A dolgot nehezíti az is, hogy nagyon sok ember kényszerült arra, hogy abból éljen meg. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a nehézipar és építõipar, különösen a magasépítõ-ipar válsága a faluról behordott vagy bejáró foglalkoztatottakat érintette legkegyetlenebbül, ugyanígy a bányák válsága, és a többi, tehát a falusi munkanélküliség ma aránytalanul nagyobb, mint a városi.
Másrészt azt is tudjuk, hogy a kárpótlási törvény és a szövetkezeti földkiadási törvény következtében nagyon sok olyan ember is fordult a mezõgazdasági vállalkozás felé, aki talán különben nem is tette volna, de ha már itt van a lehetõség, meg akarja próbálni ezt. Tehát a kényszervállalkozók és a romantikus lendületében vállalkozni kezdõ réteg egyaránt nagyon jelentõs a mezõgazdaságban, egy olyan mezõgazdaságban, amely bizonytalanul érzi magát. Természetesen ilyenkor mindenféle változtatás a rendszerben újra és újra fellobbantja, igenis azt kell mondanom: a paranoiát, tehát azt a hitet, hogy bizonytalan a helyzetünk, hogy nehéz megélni, hogy nem jönnek be azok az ábrándok, várakozások, mesék, amelyek mentén életünket próbáltuk szervezni pár évvel ezelõtt, hogy ez valamilyen hatalmi gonoszsággal függ össze. Igenis, ez a fajta paranoia újra és újra feljön.
Hogy ez mennyire mély, erre megint csak múltbeli példákat mondok. Annak idején ezen a '93-as tüntetésen tömegesen mondták, és ma is hallani sok ilyen hangot, hogy igazából lefeküdt az akkori magyar kormány - de nyilván a mostani is - a Közös Piacnak, és azért pusztítja el a mezõgazdaság termelési kapacitásait, hogy jobban megfeleljünk az ott lévõ várakozásnak.
(10.30)
Mindenki, aki kicsit is foglalkozik a politikával, tudja: annak semmi alapja, hogy valaki ilyet higgyen. A mindenkori kormánynak legalább olyan rossz, ha nem megy a mezõgazdaság, mint a mezõgazdálkodóknak, csupán ezért nem fog rontani a helyzeten. Egyszerûen a körülmények hatalmasabbak, mint bármely kormány, az emberek egy része meg szereti a mesét, és szeret bûnbakot keresni a kedvezõtlen körülményekért.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyûlés
alelnöke foglalja el.)
A másik ilyen paranoid értékelés - '92 januárja óta nem sikerült megvédenem az akkori kisgazda földmûvelési minisztert -, hogy az a szerencsétlen 10 ezer forint, amit kiosztottak azoknak, akik a tehenüket kivágták, az igenis nem ösztönzése volt a tehénkivágásnak, hanem fájdalomdíj volt azoknak a szerencsétleneknek, akik a '91-es kegyetlen válság miatt kénytelenek voltak kivágni a tehenüket; és egy csomó ilyen dolog mutatja, hogy mennyire szemben állnak.
Teljesen érthetõ, hogy azokban a csoportokban - akiknek éppen most a piacbiztonsága megrendült - igenis megintcsak bizalmatlanságot váltott ki az új szabályok változása. Függetlenül attól, hogy azok igyekeztek abból a szempontból méltányosak lenni, hogy bár egy 200 ezer körüli kör számára valóban megfoghatóan és kötelezõen bejön egy csökkentett társadalombiztosítási járulék - tehát nem egy millió ember számára, hanem csak 200 ezer körüli ember számára - és ezt igyekeztek kompenzálni a lehetséges adókedvezmények rendszerével. Ez azonban olyan bonyolult rendszer volt, hogy nem érzékelték, a többletterhet igen, és fõképpen egy egészen más dolgot érzékeltek. Azt érzékelték, hogy miközben õk maguk éppen megrendülnek piacilag - kik? a homoki bortermelõk megrendültek éppen piacilag, a krumplitermelõk megrendültek éppen piacilag, az almatermelõk egy része, különösen a keleti részeken, megrendültek éppen piacilag -, akkor most õket piszkálja az állam, a Pénzügyminisztérium, az adóhivatal vagy egyáltalán mi ott fönn. Nincs nekik elég bajuk, még mi is piszkáljuk õket. Ennél csúnyább szavakat mondtak, de most ne fokozzuk. (Közbeszólás: De, csak mondjad!)
Teljesen érthetõ, hogy azon a homoki szõlõtermelõ vidéken volt a legvadabb és legerõsebb az indulat. Hiszen ott olyan valóságos gazdák vannak, akiknek a gazdaságában egy nemzedék felhalmozása van, elég sok áldozat van azokban a gazdaságokban, amiket létrehoztak; ugyanakkor most õk kerültek abba a helyzetbe, hogy a csinált borok legkeményebben az õ piacukat rántották vissza, és legnehezebben õk küzdötték le, hogy aki nem adta el õsszel, hanem megtartotta a borát - bízván abban, hogy tavasszal csak jobb ára lesz -, az tavasszal rosszabb árral kénytelen szembenézni, mint ami õsszel van. És õk erre azt mondták, hogy az adóhivatal azokat fogja el, akik csalnak, ne õket piszkálja már megint, és így tovább, és így tovább.
Tehát éppen akkor, amikor a kormány végre mert lépni, és azt a '92- ben már meghirdetett programot - miszerint közös piaci módon céhesítsük a magyar mezõgazdaságot, céhesítsük a magyar mezõgazdaságot azért, hogy valóban a termelõ kaphassa a támogatást, hogy valóban meg lehessen a piaci alkukat csinálni, és valóban biztosítani lehessen a termelõket -, tehát amikor a kormány végre meg merte tenni az elsõ lépést a termelõk biztonságának megteremtése érdekében, akkor éppen a termelõk egyes köreinek bizalmatlansága lendült föl ellene. A dolog groteszk, ha úgy tetszik: tragikus, ha úgy tetszik: komikus, ki-ki a saját gyomrával megítélheti a dolgot.
A kormány természetesen mit tett? Azzal, hogy kifejezze azt a szándékát, hogy igenis - és elsõsorban a Pénzügyminisztérium -, neki esze ágában sem volt a mezõgazdaságból többletadókat kiszedni, hanem valóban a rend volt a célja egyik oldalon, a másik oldalon - a társadalombiztosításban - pedig a méltányosság érvényesítése. Az a rend, amely elsõsorban éppen a beszállító kereskedõk és az elszállító kereskedõk ellenõrzését teszi lehetõvé. Másik oldalról pedig az a rend, amely lehetõvé teszi, hogy termelésbiztonságot lehessen csinálni a mezõgazdaságban. Hogy ezt demonstrálja - fönntartva az elvi kérdést, hogy a közteherviselés az közteherviselés - az adózási szabályokban bármilyen fölvetõdött kedvezményigényt elfogadott, mondván hogy ez a réteg érdemben eddig is kikerülte az adózást, csak nagyon kis része fizetett adót és nagyon jelentéktelen összegben; másrészt minden értelmes vállalkozó, aki bonyolultabb tõkével mûködik, ha megtanulja a könyvelést, úgyis kikerüli vagy jelentéktelenné teszi az adózást, következésképpen miért ne engedhetne nyugodtan az adózási szabályokban és mértékekben. Ezt megteszi csak azért, hogy a rendbõl valamennyit megmentsen. Hiszen erre a rendre a jövendõ mezõgazdaság miatt szükség van.
Mi ezzel teljesen egyetértünk, így is van. Ami módosításba belemegyünk a költségvetési bizottsággal együtt, az arra vonatkozik, hogy a rendbõl minél többet tudjunk megõrizni. Egyébként elfogadjuk ezeket a szabályokat.
Meg kell azonban érteni azt, hogy sajnos ez az építkezés - tehát annak a jövendõ rendnek a felépítése, amely lehetõvé teszi, hogy a magyar gazdálkodó nagyobb biztonságban éljen - nem megy úgy, hogy mi, tanulván a közös piaci technikákat, kiterjesztjük a magyar mezõgazdaságra. Minden ilyen rend csak akkor mehet, ha nem az állam és a gazdák párbeszédében, hanem a gazdák egymás közti párbeszédében, gazdák és kereskedõk, gazdák és feldolgozók párbeszédében történik a dolog.
Teljesen képtelen dolog az, hogy úgy jelenik meg minden együttmûködési probléma a magyar társadalomban, hogy amelyik csoportnak baja van, az a kormánnyal akar egyeztetni, és amelyiknek baja van azért, mert egyezséget kötött az egyik csoporttal, akkor a másik csoport is a kormánnyal akar egyeztetni.
A kiskõrösi egyezség következtében elõször is megsértõdtek a mezõgazdasági társas vállalkozók. Hiszen õk is a mezõgazdaságból élnek, ott is olyan nehezek a jövedelemi viszonyok, mint a magángazdák körében, tehát a szektorsemlegesség nevében õk is követelik azt a kedvezõ adózási és járulékfizetési feltételeket, ami a magántermelõknek van. Gyakorlatilag nem veszik figyelembe, hogy nincs igazán igazuk. Ezek a magántermelõk számára kedvezõ szabályok a valóságban nem csökkentik a magántermelõk hozzájárulását a közterhekhez, csupán papíron. Tehát az eddigiekhez képest, ha akármilyen kis adót fizetnek, az már jobb, mint az eddig volt helyzet, vagyis nem nõ a különbség a társas vállalkozókkal szemben, a társas vállalkozók azonban következik a normatív egyenlõ elbírálás. (Sic!) Más magángazdálkodók, akik nem a mezõgazdaságban dolgoznak, megint csak követelnek hasonló kedvezményeket, mint ami a mezõgazdaságban van, s teljesen látszik, hogy itt most annak a valóságnak a papírra fektetése, hogy igenis, a tõkeigényes, komolyabb mezõgazdasági termelést végzõk általában a világon mindenütt kikerülik a jelentõs adózást, ennek a ténynek a formális elismerése most mindenki számára mindenféle feszültségekkel jár.
Azt hiszem, amit most tehetünk, az, hogy segítjük az építkezést, segítjük hogy a különbözõ csoportok egymással beszéljék meg a problémáikat. Belátjuk, hogy az, ami számunkra nyilvánvaló, sajnos nagyon kevéssé tudott az országban, sokkal többet kell arról beszélni. Többet kell beszélni arról, hogy felelõs állam és felelõs agrárgazda (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.), felelõs gazda csak akkor tud meglenni egymással, ha kicsit visszalép a középkorba s azt a fajta céhes együttmûködést, mindent megbeszélést folytatja, amit akkor csináltak. Be kell látnunk, hogy (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) a modern Európa mezõgazdasága egy céhes mezõgazdaság. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)