POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A törvénnyel kapcsolatban egy kérdésrõl szeretnék beszélni, ez pedig a gazdasági reklám és az oktatási intézmények kapcsolata.
A Fidesz-frakció meggyõzõdése, hogy a javaslatnak a gyermek- és fiatalkorúakra vonatkozó reklám tilalmát tartalmazó részét, az 5. § (3) bekezdését egy új paragrafussal kell kiegészíteni. Ez azt tartalmazza, hogy amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, tilos gazdasági reklámtevékenységet folytatni a közoktatási intézmények területén.
Valamennyien átéltük azt az elmúlt néhány évben, hogy megsokasodtak és szinte meghatározóvá váltak azok a reklámok, amelyek a fiatalokat szólítják meg, célozzák meg. Ezt ez a javaslat érthetõ módon korlátozza néhány területen - helyes módon -, azonban nem tér ki egy nagyon fontos területre, egy közintézményre, a közoktatási intézményeken belüli reklámtevékenységre.
Az oktatási intézmény jogi értelemben természetesen szolgáltatás. A szülõk dönthetik el, hogy a tankötelezettségnek mily módon tesznek eleget, a gyereküket érintõ, de általuk, az õ részvételükkel végrehajtandó tankötelezettségnek mi módon tesznek eleget. Azt azonban tudjuk, hogy a valóságban a gyerekek 98 százalékát érintõen ezt az iskolában teljesítik, és igen kevés a magántanulók száma. Így tehát a napi valós életben az iskola nemcsak egyszerû igénybe vehetõ szolgáltatás, amit eldönt a szülõ, hogy vállalja-e ilyen formában, ahogyan van, vagy sem, hanem egy olyasfajta jog és kötelezettség teljesítésének a helye, ami minden állampolgárra vonatkozik - ez pedig a tankötelezettség. Bizonyos értelemben a szülõk nagy része mint egyfajta hatóságra is néz az intézményre; az itt folyó reklámozás e tekintetben is aggályos. Hogy ezt helyesen teszik-e vagy sem, az egy más kérdés, de tudnunk kell, hogy a valóságban ez így van.
Éppen ezért azt gondoljuk, hogy a közoktatási intézményekben tiltanunk kell a gazdasági reklámtevékenységet. Ez nyilván igaz a törvény fõ szabályát tekintve, itt is az alkohol, dohány, gyógyszer és egyéb érzékeny termékekre, azonban itt egy általános tilalmat is ki kell mondanunk.
Javaslatunk szerint ezt az általános tilalmat a 14 év alatti gyermekeket oktató általános iskolákra kell generálisan megfogalmazni; a törvény további rendelkezéseiben a középiskolákra részletszabályokat javaslunk megállapítani. A részletszabályok nem túl bonyolultak, három kategóriát, három típust kívánunk felállítani.
Az elsõ, amit a középiskolában is tilos reklámozni, ezek: csokoládé, édesség, üdítõ, szórakoztatóipari termékek, kozmetikai termékek csoportja. A második, amit szabad, sõt kívánatos is valamilyen módon hirdetni és reklámozni, ezek nyilván a taneszközök, a szépirodalmi könyvek, illetve a színházi és a komolyzenei rendezvények. A harmadik kategória, ami az intézményvezetõ mérlegelési köre, õ döntse el, hogy reklámozását az adott intézményben, a konkrét intézményben támogatja-e, vagy pedig tiltja. Ezek a könnyûzenei rendezvények, utazások világa. Nagyon nehéz ugyanis eldönteni, hogy ezek mely esetben reklámok, mely esetben tartoznak a közoktatási intézményhez. Gondoljunk egy gimnáziumi osztályra, az intézmény dekorációjához, a diákok által megválasztott díszítéshez. De ezt nekik kell mérlegelni, teszem azt, annak a fényében is, hogy az adott iskolába járó gyerekek szülei vajon képesek-e egy adott tanulmányi kirándulást kifizetni, és ily módon van-e értelme ilyesfajta kirándulásokra szóló reklámokat megjelentetni ezekben az intézményekben. Nagyon nehéz itt pontos határt húzni, de ezt a fogalmat, ezt a közbülsõ kategóriát fel tudjuk és szerintünk fel is kell állítani.
Még három kérdést kell szabályozni szerintünk, ebbõl kettõt e törvény keretében, a harmadikat pedig a közoktatási törvény felülvizsgálata körében. Tehát e háromba tartozik elsõként a szponzorálási szabályok korlátozása a közintézményekben, második a vásárlói klubok, a harmadik pedig a tanköny-szponzorolásnak a kérdése.
Nézzük az elsõt! Azt gondoljuk, hogy látszatra egyszerû szponzorolásról, termékek ingyenes átadásáról van szó akkor, amikor csokoládékat, dezodorokat és nem tudom, milyen kozmetikai termékeket osztogatnak adott esetben osztályfõnöki óra keretében gyártó cégek. Én azt gondolom, hogy jó dolog, ha bizonyos cégek támogatnak oktatási intézményeket vagy más közintézményeket.
(21.20)
Bizonyos tekintetben azonban az én szememben majdnem mindegy, hogy melyik kozmetikai gyár hypójától tiszta a középiskola vagy az általános iskola WC-je. Ha valamelyik gyár fontosnak tartja, hogy õ ezt ingyen adományozta, tüntesse föl és tegye közhírré, de ne legyen módja a márkanévvel közvetlenül megszólítani a gyermekeket. Tehát ha szponzorálni, támogatni akar egy kozmetikai gyár egy közintézményt, akkor ezt tegye meg oly módon, hogy magával a gazdasági igazgatóval van kapcsolatban, és ne olyan formában, hogy az osztályfõnöki órán dezodorokat, serdülõ lányoknak betéteket és tamponokat osztogatnak, mert ez nem a szponzorálás, hanem a gazdasági beetetés, egy nem elfogadható reklámtevékenység formája, ami az iskolák jelentõs részében a mai nap is gyakorlat.
Tõlem több kiló kakaóport adhat ingyen a Nestlé gyár bármelyik magyar közoktatási intézménynek, de ne legyen arra módja, hogy termékeit közvetlenül, a márkanév feltüntetésével és elfogadtatásával, bevezetésével eljuttatja ezekhez a gyermekekhez. Ez látszatra ajándék, látszatra adomány, de valójában nem más, mint a jogi értelemben és a valóságban is korlátozottan döntésképes gyermekeken keresztül a szülõk pénztárcájának megszólítása. Ezt tegyék az utcán, a televízióban, a rádióban, ahol megfizetik ennek az árát, de ne tehessék a közoktatási intézményekben, mert még egyszer hangsúlyozom, oda kötelesek vagyunk járatni gyermekünket; legalább is a valóságban.
A második ilyen kérdés a vásárlói klubok vagy tanulmányi versenyeknek álcázott vásárlói klubok tilalma. Nem ritka. A legegyszerûbb formája ennek az a megoldás, hogy az igazgató engedélyével kikerül egy plakát a folyosóra: egyél sok ilyen és ilyen csokoládét, és akkor ingyen számítógépet kap az iskolád! Vagy vegyél részt az ilyen és ilyen gyár vásárlói versenyén, kiegészítve még valamilyen, pontosabban nem körvonalazott és az esetek többségében sajnos be nem teljesülõ tanulmányi versenyek indításával, és akkor ilyen és ilyen értékes utazást nyerhet az osztályod vagy lehetõséget maga az iskola.
Ennek a legextrémebb formája az, ahol kifejezetten egy saját ifjúsági szervezet lát el ilyesfajta gazdasági reklámtevékenységet. Valamennyien ismerjük a Magyar Televízió Ûrgammák címû sorozatára létrejött Xénialáz Egyesületnek ezt a fajta tevékenységét is. Ennek az egyesületnek van egy dicséretes, a gyerekeket szervezõ, kulturális életbe bevonó tevékenysége, ugyanakkor van egy szerintem szabályozandó és tilalmazandó tevékenysége is, kifejezetten termékek bevezetésére, üdítõitalok reklámozására, a Pólus Center fiatalok körében történõ népszerûsítésére vonatkozó oldala is.
E tevékenység korlátozása, tilalmazása alól a diákjogok vagy a gyermeki jogok semmilyen formában nem mentesítenek. Ezekkel nem lehet visszaélni és ilyen módon gazdasági elõnyre szert tenni azoknak a cégeknek, akik ezt a fajta, ifjúsági szervezetnek álcázott gazdasági reklámtevékenységet folytató céget kérik föl termékeik bevezetésére, ahogyan erre ma igen szép számban van példa.
A harmadik pont a tankönyvek szponzorálása, amire külön ki kell térni, de meggyõzõdésünk, hogy nem e törvény keretében, hanem a közoktatási törvény felülvizsgálatának keretében, de a téma fontossága miatt szeretnénk erre fölhívni a figyelmet. Számos európai ország küzd ezzel a problémával: a cégek által gyártott vagy szponzorált ingyentankönyvek problémájával. Hadd említsem Franciaország példáját, ahol az energiaiparban két jelentõs, önmagában is erõs lobby áll szemben, és bizony a szénlobby által szponzorált tankönyvek az üvegházhatás borzalmas és az emberiséget sírba döntõ veszélyeire hívják fel a figyelmet, ugyanakkor az atomlobby... Elnézést, fordítva. Az atomlobby nyilván az üvegházhatásról cikkezik vagy ír könyvet, a szénlobby pedig a felezési idõ szörnyû és beláthatatlan távlataira hívja fel a serdületlen fiatalok figyelmét.
Nem lenne jó, hogyha ezt a kérdést gazdasági pozíciók döntenék el, és nem pedig valóban felelõs tudósok, illetve pedagógiai szakemberek vitája, mert valószínûleg nehéz itt egyértelmû igazságot hirdetni. Ezek a tankönyvek leginkább ebben hibásak, hogy egyértelmû igazságot és felelõsséget állítanak föl az amúgy sokrétû és nehezen eldönthetõ vitában.
Ezekben a kérdésekben fölvetõdik az a kérdés, mindaz, amirõl eddig beszéltünk, hogy jó-e ezeket törvényben szabályozni, vagy pedig bízzuk mindezt a reklámozó cégek önszabályzó tevékenységére. Ezt a kérdést vetette föl a Magyar Reklámkamara azon az összejövetelén, amit ez év januárjában folytatott, ahol az iskolai reklámtevékenységrõl kérte ki gyakorló iskolaigazgatók, illetve ezzel foglalkozó kutatók és ezt folytató cégek képviselõinek álláspontját. És lehet, hogy gazdasági reklámtevékenységben az önszabályozás hosszú távon kívánatos és hasznos dolog, de úgy látszik, ma jóval nagyobb ennek a piacnak a csábítása, mert jól jelzi e kísérlet gyenge voltát, hogy a reklámozó cégek - az a négy nagy cég, zömében édesipari, illetve kozmetikai termékeket elõállító cégek - nem tették tiszteletüket ezen a tanácskozáson. Ott ültek az iskolaigazgatók, a kutatók, a Közgadaság- tudományi Egyetem kutatói, csak éppen az érintettek - akiknek az önszabályozást el kéne végezniük, magukra korlátokat kéne fölállítaniuk -, õk nem voltak hajlandók ebben részt venni.
Éppen ezért azt gondoljuk, hogy mindaddig, amíg ez a helyzet nem változik, és amíg multinacionális cégek sokszor úgy néznek a fiatalokra, mint egyfajta vadnyugati szûz területre, amit mindenféle gátlás nélkül meg lehet szólítani és be lehet cserkészni, addig ezt nekünk felelõsségünk a törvény erejénél fogva korlátok közé szorítani, és még egyszer mondom, az általános iskolában teljes egészében tiltani, a középiskolákban pedig az általunk javasolt három módon elkülönítve. Ez lett volna a mondandóm lényege.
Két részletre szeretnék még kitérni, azzal az ígérettel, hogy ezt itt elmondva, a részletes vitában emellett hosszabban nem kívánunk érvelni.
Az általános reklámkorlátokat felsoroló 4. § (4) bekezdését javasoljuk kiegészíteni azzal a korláttal, hogy a termékekre vonatkozó "környezetbarát" megjegyzés vagy "bio-", illetve "öko-" elõszavak használata tilalmazott legyen, illetve csak egy erre hivatott testület - a tudományos tények megvizsgálása alapján - nyújtson erre engedélyt, ugyanis ez elterjedt az elmúlt négy-öt évben. Ezen problémák fontosságát nyilván valamennyi polgár kezdi érezni, hogy milyen fontos a természetbarát technológiák elterjesztése, milyen fontos - különösen a vegyiparban - az ilyesfajta termékek támogatása, nyakra-fõre elterjedt ezek reklámcélú használata és az ezekkel a kifejezésekkel való visszaélés. Éppen e gondolat fontossága miatt tartjuk fontosnak - ahogy egyébként ez a nemzetközi gyakorlat alapján Svájcban is mûködik -, hogy ezeket, tehát a "környezetbarát termék" megnevezést, illetve az "öko-" és "bio-" elõtagok reklámban való alkalmazását csak kellõen megalapozott tények birtokában lehessen használni. Erre indít minket az is, hogy a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara - az ICC rövidítésû kamara - ezzel kapcsolatos alapelvei is ennek felelnek meg, ahogyan a Gazdasági Versenyhivatalban lefolyt próbaperek is ezt támasztják alá.
A második ilyen kiegészítõ megjegyzés pedig a javaslat 18. § (3) bekezdésére vonatkozik. Ez a fogyasztók érdekvédelmét ellátó szervezetek pozícióját kívánja megerõsíteni. Ugyanis ebben a pontban, a törvény 18. §-ában a fogyasztók érdekvédelmét ellátó szervezetekrõl rendelkezik a törvény, és úgy fogalmaz, hogy ezek a szervezetek az államigazgatási eljárásban kaphatnak ügyféli pozíciót. Ezeket a szervezeteket polgárok, egyesületek azért alkották meg, hozták létre, hogy a Gazdasági Versenyhivatallal a bíróság elõtt folyó eljárásban perindítási képviseleti jogot kapjanak, hogy a fogyasztók igen széles körét képviselhessék. Azoknak érthetõ módon nincs módjuk minden egyes ügyben eljárni. Ez a mostani, az elõttünk lévõ javaslatban szereplõ szabályozás a mai állapothoz képest is szûkíti e fogyasztóvédelmi egyesületek képviseleti jogát.
(21.30)
Éppen ezért javasoljuk, hogy nemcsak az államigazgatási eljárásban, hanem a bíróságok, a Gazdasági Versenyhivatal elõtt folyó eljárásokban is legyen ügyféli, perindítási, képviseleti jogosultságuk ezeknek az egyesületeknek, ezeknek a fogyasztóvédelmi szervezeteknek.
Ezt kívántam elmondani errõl a törvényjavaslatról. Tehát mondandónk lényege, nem megismételve, csak összefoglalva: a gazdasági reklámot a közoktatási intézményekben igen jelentõsen korlátozni, az általános iskolában tiltani szükséges; feltételhez kell kötni a "környezetbarát" jelzõ megjelenését a reklámokban, illetve a termékek csomagolásán, és ki kell bõvíteni a fogyasztóvédelemmel foglalkozó egyesületek ügyféli, perindítási, képviseleti jogosultságát, a javaslatban szereplõ ponthoz képest ezt szélesíteni szükséges.
Köszönöm figyelmüket.