DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselõtársaim! A közügyek fontos színterén szent kötelességünk megemlékezni a legnagyobb magyarról. Felemelõ érzés volt számomra, amikor 1995. és 1996. szeptember 21-én, Széchenyi születésnapján, a parlamenti delegáció nevében megemlékeztem Bécsben - a Herrengasse 5-ben, Széchenyi szülõházánál - Széchenyi Istvánról.
1860. március 30.: "Nem tudok élni és meghalni sem." Március 31.: "El vagyok veszve." Április 1.: "Nem tudom megmenteni magam" - írja a legnagyobb magyar a naplójában, és itt a napló megszakad.
Százharminchét évvel ezelõtt, 1860. április 7-én Döblingben elhunyt Széchenyi István. Életét, igen eredményes munkásságát már sokan méltatták. Életmûve azonban olyan gazdag, hogy az utókor még mindig adósa felbecsülhetetlen eredményei feltárásának. Széchenyi kimagasló munkásságát a közjóért való fáradozásnak, komplex látásmódjának, körültekintõ elemzõkészségének és erre épülõ megalapozott döntéseinek köszönheti. "Mit ér minden politikai teória, okoskodás, praxis, melynek tendenciája nem a legnagyobb résznek jobbléte és szerencséje körül forog?" - írja a Világ címû mûvében.
1857 novemberében Béla fiának írt intelmében hangsúlyozza: "A magyarnak az a legfontosabb kötelessége, hogy jómódú legyen, ugyanis a jómód a legnagyobb elnyomás idején is bizonyos fokú függetlenséget biztosít. Ehhez pénzre van szükség, de ez nem elegendõ. A pénz szükséges rossz." S hogy "a rendetlen gazda nemcsak függetlenségét képtelen megõrizni, hanem a végén szolgaságba süllyed. A jó gazdának megfontoltnak, elõrelátónak kell lennie. Hasztalan szórjuk el a legjobb vetõmagot, ha elõbb nem szántottunk. Mindent ki kell elõbb tervelni, elõ kell készíteni és megalapozni. A tervezés során azonban mindig számolni kell a változásokkal is. A politikában, az orvostudományban, a gazdaságban változatlansággal kérkedni merõ ostobaság" - írja a legnagyobb magyar.
Széchenyi sikereinek egyik titka a megfontoltság, az erre épülõ elõrelátás volt: "Mélyen átgondoltam minden körülményt, minden lehetséges akadályt mérlegeltem, nem feledkeztem meg semmirõl, amire a siker érdekében szükség volt."
Széchenyi a nemzet gazdája volt, mindig a közjóért fáradozott. 1828-ban jószágkormányzójának, Lunkányinak írja: "Törekedjünk inkább a közjóra, mint csak a saját hasznunk elérésére." Ennek alapján osztotta fel Nagycenk határát a jobbágyok és az uradalom között, így a jobbágyok kapták meg a határ nagyobb és termékenyebb részét.
(19.10)
Széchenyi ezen levelében megfogalmazza, hogy ezáltal az uradalom jövedelme csökken, de "adjunk példát, hogy az országba ne csak ki-ki megélhessen, hanem gyarapodhasson is". Hangsúlyozza, hogy "szembetûnõen akarom a jobbágyság hasznát eszközölni".
A jobbágyok jólétét célzó intézkedése volt az is, hogy az 1830-as években létrehozta a nagycenki fürdõt. Egy év alatt 1705 ezüst forintot fordítottak a fürdõ létesítésére, amibõl 90 százalékot a fürdõház megépítésére és a jobbágyok szobáinak lepadlózására költöttek. Így a jobbágyok megfelelõ körülmények között fogadták a vendégeket, akik a harmincas években már huszonhárom szobát béreltek. A bérbeadók jövedelmét az is növelte, hogy a fürdõzõk ellátásáról is gondoskodtak. A jószágkormányzó szerint a fürdõ, Magyarország elsõ fizetõvendég-szolgálata, havi ezer forint jövedelemmel gyarapította a parasztok vagyonát.
Széchenyi István gondolkodását a komplex látásmód jellemezte. Mindig felismerte, hogy az egyes gazdasági események láncszemként hogyan kapcsolódnak a többihez. Így a lótenyésztés meghonosítását nemcsak azért szorgalmazta, mert szerette a lovakat, hanem azért is, hogy a növénytermesztést jövedelmezõbbé tegye. A gabonatermesztés fejlesztése mellett gondoskodott a feldolgozásról is. Így az 1830-as években hengermalmot létesített, amely elsõsorban a jobbágyok számára õrölt búzát. Felismerte, hogy a fejlett mezõgazdaság csak jól képzett iparosokkal valósítható meg, ezért szorgalmazta, hogy Nagycenkre minél több iparos érkezzen, bérlakást biztosított számukra és emellett földhöz is juttatta õket. A kiváló iparosok közül is kiemelkedett Bokor Nándor kovácsmester, aki a többi között létrehozta a nagyhírû cenki ekét és a tizenhárom soros vetõgépet.
Az 1820-as években Széchenyi Nagycenken meghonosította a selyemtermelést, ennek érdekében Olaszországból nemesített szederfákat importált. Amikor a termelés mérete megfelelõ volt, akkor felépítette a selyemfonodát, és a termelékenység növelése érdekében gõzgéppel üzemeltette azt. A fonoda az 1870-es évekig mûködött.
Mindezt csak azért mondtam el, hogy lehessen látni, tapasztalni, hogy Széchenyi mennyire komplexen közelítette meg a gazdasági folyamatokat, és ez a mára is nagyon figyelmeztetõ dolog.
Sokáig lehetne még sorolni Széchenyi tetteit annak bizonyítására, hogy mindig a komplex látásmód jellemezte a legnagyobb magyart, de ehelyett célszerûbb naplójának egyik gondolatát idézni. 1821. április 21-én így ír naplójában. - de mielõtt ezt idézem, hadd mondjam, hogy 1825-ig a naplója irodalmi értékû mû is. 1825 után azért már nem lehet olyan jó feljegyzéseket találni, de 1825-ig igen értékes irodalmi összefüggések is találhatók naplójában. Idézem tehát az 1821. április 21-én naplójában megírt gondolatokat: "Juhászatomat a legnagyobb szintre kell emelni csakúgy, mint egész gazdálkodásomat, hogy a földbõl mindent kicsikarjunk, ami lehetséges. Ily módon majd gazdagabb vagyok, és alárendeltjeimmel többet törõdhetem, és általában több jót tehetek." Ez a szent dolog! Nem mindig magát nézte, és elsõsorban nem magát nézte, hanem mindig "alárendeltjeit". Ez a kötelessége minden földbirtokosnak! Megint idézem: "Ki áll közelebb a tökéletességhez? A szerzetes barát, a remete? Vagy az az ember, aki azért dolgozik, hajtja magát és fáradozik, hogy tanáccsal és tettel százakat támogasson? Ez fontos kérdés." Igen, ez a legfontosabb kérdés.
Mindezek alapján érthetõ, hogy a jobbágyok miért vitték vállukon Széchenyi István koporsóját a soproni vasútállomástól a tizennégy kilométerre fekvõ Nagycenkre. Azért, mert Széchenyi István nem fényleni, hanem használni akart másoknak tartalmas életével.
Köszönöm szépen. (Taps.)