DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter, a napirendi pont elõadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Ahogy a korabeli parlamenti jegyzõkönyvek tanúsítják, már a német parlament is heves vitákat folytatott a bismarcki társadalombiztosítási rendszer alapintézményeinek, a biztosítási teherviselõknek az önkormányzatáról.
(9.50)
A legélesebb vita - talán nem meglepõ - éppen a testületek összetételérõl, a képviseletre jogosultakról dúlt. De közelebbi idõszakot idézve, tisztelt képviselõtársaim közül is többen részesei voltak a biztosítási önkormányzatok létrehozásáról 1989-91 között folytatott vitáknak, és még többen vettek részt a tavaly november hónapban megtartott politikai vitanapon, amely a társadalombiztosítás kérdéseit tûzte napirendre.
Ha felelevenítik emlékeiket, ráismerhetnek a hajdani alapkérdésekre, melyekre a biztosítási önkormányzatok mûködésének elsõ négyéves idõszaka lejártával éppen a mûködés hol jó, hol keserves tapasztalatai alapján a tisztelt Ház elõtt fekvõ törvénymódosító indítvány kíván válaszokat adni.
A viták, hölgyeim és uraim, ma sem lesznek visszafogottabbak, mint 110 vagy éppen hat évvel ezelõtt - vagy éppenséggel hat hónappal ezelõtt - voltak, ugyanakkor azonban a magyar parlament politikai érettségének egyik fokmérõje is lehet, ha a viták eredményeként megfelelõ idõben kialakulhat a biztosítási önkormányzatok megújításának és mûködésének új feltételrendszere.
Megfelelõ idõben - mondtam -, hiszen a politikai kompromisszumkészség fokmérõje ebben a kérdésben ma az, hogy a biztosítási önkormányzatok mandátumuk lejártát követõen szabályozott, törvényes rendben, zökkenõmentesen képesek-e összetételükben és mûködésükben megújulni, vagy az önkormányzatiság idõleges felfüggesztésével bizonytalan átmeneti idõszak veszi-e kezdetét a társadalombiztosítás igazgatásában. Ez utóbbi megoldás a társadalom demokratikus fejlõdése iránt elkötelezett felelõs politikai tényezõknek nem lehet érdeke.
Mindenki elõtt ismert, hogy az 1993 nyarán létrehozott biztosítási önkormányzatok megbízatása idén júniusban lejár. Az 1991-ben megalkotott törvény annak idején a testületek létrehozására csupán egyszeri alkalomra szóló szabályokat fogadott el, melyek a mai feltételek mellett már nem alkalmazhatók az új biztosítási képviselõk kiválasztására. Ha pedig a testületek megbízatásának lejártát követõen - szabályok hiányában - nem alakulhatnak meg az új önkormányzatok, az Országgyûlésnek biztost kell kirendelnie a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelésére és az igazgatási szervek irányítására.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen állapot csak formálisan és átmenetileg jelenthetné a helyzet kezelését, és nem más, mint a politikai döntéshozatal és felelõsség eltolása egy bizonytalan, távoli idõpontra. Ennek politikai felelõssége ráadásul most különös súllyal vetõdik fel, hiszen a társadalombiztosítás egyes ágainak átalakítási folyamatában - ahogy a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló törvény eredeti preambuluma megfogalmazza - szükség van a biztosítási önkormányzatok közremûködésére és kontrolljára. Ez akkor is így van, ha ez a beleszólás vagy a biztosítási önkormányzatok esetleges ellenvéleménye idõnként kényelmetlen vagy nehezen kezelhetõ a kormány számára.
Ismert hasonlattal élve: ha a házastársak között súlyos konfliktus alakul ki, nem az a megoldás, hogy megszüntetjük a házasság intézményét. És ez akkor is így van, ha az elmúlt négy évben az eredmények mellett mûködési zavarok, belsõ konfliktusok és az egészségbiztosítási ágban esetenként törvénysértõ döntések is kísérték az önkormányzatok mûködésének elsõ periódusát.
E mûködési problémák miatt egyes politikai erõk - persze más-más indítékból és okból - meg is kérdõjelezték a biztosítási önkormányzatok szükségességét. A kormány álláspontja szerint azonban e negatív mûködési tapasztalatok nem eredményezhetik a társadalombiztosítás igazgatásában magának az önkormányzatiságnak a feladását, mert a döntõen járulékbevételekbõl felhalmozott társadalombiztosítási alapok kezelésére, a társadalombiztosítás ellátásainak közvetlen megszervezésére továbbra is a teherviselõk alkotta önkormányzatok a legalkalmasabbak.
A kormány - a jó kertészhez hasonlatosan - az ígéretesen fejlõdõ gyümölcsfa alakításához nem a baltát, hanem a metszõollót ajánlja. Az önkormányzatiság azonban a helyi önkormányzatok esetében sem, itt sem jelenthet valamiféle parttalan demokráciát, tértõl és idõtõl független, korlátlan önállóságot. A társadalombiztosítás kötelezõ biztosítás, amelyben az állam felelõsségének is meg kell jelennie. Ez a felelõsség garantálja a rendszer hosszú távú mûködõképességét, az ellátásokhoz való hozzájutást, a biztosítottak jogainak érvényesülését. E felelõsség tartalmához az anyagi garanciavállalás mellett hozzátartozik a résztvevõk jogait és kötelezettségeit pontosan megfogalmazó szabályozás, az önkormányzatok feletti ellenõrzés is.
Ebbõl a felfogásból kiindulva nem látjuk szerencsésnek és célszerûnek a társadalombiztosítási önkormányzatok kormányrendeletekkel kapcsolatos korábbi mértékû, a kompetenciahatárokat elbizonytalanító egyetértési jogának biztosítását.
Többen alkotmányos aggályokat is felvetettek az önkormányzatok szervezetét és jogosítványkörét módosító javaslatokkal kapcsolatban. A kötelezõ társadalombiztosítási rendszer megszervezése az állam alkotmányos kötelessége, de a konkrét megvalósítási forma kiválasztásában nincs az alkotmányból levezethetõ kényszer. Vezérlõelv azonban a kormány számára a konszenzusra való törekvés.
Tisztelt Képviselõtársaim! A javaslat beterjesztését több hónapos szakmai és politikai elõkészítés és egyeztetés elõzte meg. Megalapozásához kikértük a szociális partnerek véleményét, a biztosítási önkormányzatok testületeinek és tisztségviselõinek állásfoglalását, és nem utolsósorban figyelembe vettük az Országgyûlés által kiküldött, az egészségbiztosítást vizsgáló bizottság jelentését, amelyet a közelmúltban nagy többséggel fogadott el a tisztelt Ház is.
Az elõkészítés során - csakúgy, mint hat évvel ezelõtt - az egyik meghatározó kérdés volt az önkormányzati testületek megalakulásának módja. Ha külföldi mintákat keresünk a közjogi jellegû, illetõleg köztestületi biztosítók önkormányzati testületeinek létrejöttére, mind a képviselõk választására, mind delegálására, sõt kinevezésére is találunk példákat. Történetileg kétségkívül a választás volt domináló, mára azonban már - éppen az állami szerepvállalás növekedése miatt - a delegálás vált szinte kizárólagossá. Európában jószerével csak Németországot lehet említeni, ahol a közjogi testületeknek minõsülõ biztosítókba közvetlenül választják meg a járulékfizetõk képviselõit.
Tudni kell azonban, hogy ez a választás sem a jelölés, sem a szavazás módját tekintve nem hasonlít az általános választásokra. Minden munkavállaló, illetõleg munkaadó csak a saját érdekkörében, az érdekképviseleti szerveik által összeállított listákra szavazhat.
A beterjesztett törvényjavaslat a biztosítási önkormányzatok megújítására mind a munkavállalók, mind a munkáltatók esetében a delegálást írja elõ. A munkáltatói szervezetek körében ez nem újdonság, hiszen képviselõik négy évvel ezelõtt is így szerezték meg mandátumukat, és választás csak a munkavállalói szervezetek képviselõi körében volt.
Az elõzetes egyeztetések során a munkavállalói szervezetek némelyike a biztosítási képviselõk közvetlen választását tekintette egyedül demokratikus megoldásnak, de a szociális partnerek között abban teljes egyetértés alakult ki, hogy a biztosítási képviselõk minden érdekkörben azonos módon nyerjék el megbízatásukat.
A javaslat végül az érdekegyeztetésben részt vevõ szervezetek kompromisszumos ajánlatát tükrözi. A politikai viták során gyakran elhangzó, tetszetõs ellenérv a biztosítási képviselõk delegálásával szemben, hogy a delegált testület nem rendelkezik kellõ legitimitással, legitim önkormányzat csakis választással jöhet létre. Mint az ismertetett nemzetközi gyakorlat is mutatja, a közjogi biztosítók testületeiben nem tekintik a legitimitás alapjának a közvetlen választást. E testületek legitimitását a munka világának demokratikusan mûködõ érdekképviseleti szervei, az érdekegyeztetés elfogadott és törvényes formái alapozzák meg. A beterjesztett javaslat e megközelítés alapján rögzíti, hogy a biztosítási képviselõket az Érdekegyeztetõ Tanácsban helyet foglaló országos munkavállalói és a munkaadók döntõ részét tömörítõ munkaadói szövetségek delegálják.
(10.00)
A kormány bizalommal van a szociális partnerek iránt abban a tekintetben, hogy az érdekegyeztetés kipróbált mechanizmusai segítségével a delegálás kérdésében konszenzusra tudnak jutni.
Tisztelt Országgyûlés! A biztosítási önkormányzatokat tekintve a másik, idõrõl idõre fellángoló vitakérdés a testületek összetétele, azaz hogy kik, milyen érdekcsoportok kapjanak képviseletet e testületekben. Különösen élesen vetõdik fel ez a kérdés az egészségbiztosítást illetõen, hiszen itt a nyugdíjbiztosításhoz képest az érdekeltek köre jóval tágabb, és a különbözõ érdekcsoportok közötti egyeztetés fórumainak megteremtése elsõrendû politikai kérdés. Az elõzetes egyeztetések folyamatában is többféle javaslat hangzott el a delegálók körének a bõvítésére. Munkaadói oldalon szóba került a gazdasági kamarák, illetõleg a helyi önkormányzatok bevonása. Több oldalról megfogalmazott markáns igényként kívánták egyesek az állam közvetlen jelenlétét a biztosítási önkormányzatban. Az ellátásra jogosultak oldalán pedig a nyugdíjas képviseletek számarányának növelése, valamint az egészségbiztosítást illetõen a különbözõ betegjogi szervezetek részvétele szerepelt az igények között.
A helyi önkormányzatok részvételét tekintve látni kell, hogy e szervek az egészségbiztosításban mint intézményfenntartók erõteljesen érdekeltek, és e kétféle minõség egy testületen belül nem összeegyeztethetõ. A gazdasági kamarák képviselõinek jelenlétével megítélésünk szerint a munkaadói szervezetek kettõs képviselete alakulna ki.
A törvényjavaslat a különbözõ javaslatokkal szemben megõrzi az 1991- ben elfogadott törvénynek azt az alapelvét, hogy a biztosítási önkormányzatok a teherviselõk, azaz a járulékfizetõk, munkaadók és munkavállalók önkormányzatai. Ez az elv - a delegáláshoz hasonlóan - ugyancsak általánosnak mondható a nemzetközi gyakorlatban, a biztosítási teherviselõk közjogi testületeiben. Ezt a megoldást a kormány abból a felismerésbõl kiindulva támogatja, hogy a közvetlen érintettek részvétele és felelõsségvállalása nemcsak célszerû, hanem kifejezetten elengedhetetlen az optimális és gazdaságos feladatteljesítés érdekében.
Ugyanakkor mindkét biztosítási ágban fontosnak tartjuk, hogy legyenek olyan fórumok, ahol a biztosítási önkormányzatok konzultálhatnak, párbeszédet folytathatnak az ellátások igénybe vevõivel, illetõleg az adott biztosítási ágban érdekelt egyéb szereplõkkel. A nyugdíj-biztosítási ágban az 1991-ben elfogadott szabályok szerint a nyugdíjasok képviselõi közvetlenül is részt vesznek a biztosítási önkormányzat munkájában. Az egészségbiztosításban viszont, ahol sokféle érdek egyeztetése, összehangolása szükséges - így járulékfizetõk, egészségügyi szolgáltatók, ezek mûködtetõi, az egészségügyben dolgozók szakmai és munkavállalói érdekei, betegek érdekei stb. -, hasonló megoldás nem célszerû. Az egészségügyben a különbözõ érdekcsoportok közötti egyeztetés fóruma inkább egy nagyobb létszámú nemzeti egészségügyi tanács lehet - amelyre itt a parlamentben is született már javaslat -, és ebben az egyik részvevõ az Egészségbiztosítási Önkormányzat is. A nemzeti egészségügyi tanács összetételét és jogosítványait a készülõ egészségügyi törvényben kívánjuk majd szabályozni.
A viták során - mint már jeleztük - többször felvetõdött az állam közvetlen részvétele a társadalombiztosítási önkormányzatokban, ami lényegében egy tripartit jellegû testületet eredményezne. Véleményünk szerint nem célszerû ilyen jellegû testület létrehozása a társadalombiztosítás ágainak igazgatására. Kétségtelen, hogy az állam a központi költségvetésbõl fizetett járulékokkal az egyik legnagyobb járulékfizetõ. Ugyanakkor az államháztartási rendszer felelõs mûködtetése és a biztosítottak törvényes jogainak védelme érdekében a kormányzat számára határozott ellenõrzési, felügyeleti jogokat kell adni a biztosítási önkormányzatok és szerveik törvényes és a járulékfizetõk érdekeit szolgáló mûködésének garantálására. A kétféle minõségbõl az állam, és ezen belül is a kormányzat, felügyeleti szerepét kell határozottabbá tenni. Ezért az állam részvételének azt a formáját javasolja a tervezet, mely ehhez a felügyeleti szerepkörhöz kapcsolódik. Ennek alapján a kormány delegáltjai megjelennének a társadalombiztosítási önkormányzatok felügyelõbizottságaiban.
Tisztelt Országgyûlés! A testületek összetételérõl zajló vitákat a magunk részérõl nem tekintjük véglegesen lezártnak. A társadalombiztosítás különbözõ ágaiban érdekelt csoportok közremûködésére, az érdekkifejezés és érdekegyeztetés formáira akkor érdemes új megoldásokat keresni, ha végbemegy a nyugdíj- és egészségbiztosítási ellátórendszerek átalakítása. Éppen ezért a viták során felmerült az a javaslat is, hogy a biztosítási önkormányzatok testületei a törvényjavaslat által meghatározott összetételben 1999 végéig kapjanak mandátumot, lehetõvé téve e testületek újraformálását a biztosítási ágak reformjához igazodóan. Ezt az elképzelést a kormány tudja támogatni.
Tisztelt Országgyûlés! A törvényjavaslatban megfogalmazott egyéb új szabályok döntõen a biztosítási önkormányzatok belsõ mûködését érintik. A javaslat itt támaszkodik leginkább a parlamenti vizsgálóbizottság által összegyûjtött tapasztalatokra, a parlamenti vizsgálóbizottságnak az Országgyûlés által is elfogadott állásfoglalására. A javasolt módosítások célja a biztosítási önkormányzatok önkormányzati mûködésének erõsítése, a szervezeten belüli önkormányzati és igazgatási hatáskörök pontosabb elhatárolása, továbbá az ellenõrzés hatékonyságának növelése. A szervezet átalakítása a testületek létszámának csökkentésével, az elnökség megszüntetésével, de ezekkel párhuzamosan a bizottságok döntés- elõkészítõ munkájának elõsegítésével a közgyûlés döntéshozatali szerepét szándékozik növelni. A felügyelõbizottság új összetétele és tagjainak közvetlen delegálása esélyt ad arra, hogy a felügyelõbizottság kellõ súllyal léphet fel, ha törvénysértés vagy a járulékfizetõk érdekeinek sérelme fenyeget. A parlamenti vita során nyitottak vagyunk minden olyan további módosító indítványra, amely a biztosítási önkormányzatok mûködõképességének javítását célozza, egyértelmûbbé, pontosabbá teszi a feladat- és hatáskörök megosztását a biztosítási önkormányzatok szervei között, illetõleg az önkormányzatok és a kormány viszonyában.
Tisztelt Országgyûlés! Tudatában vagyunk annak, hogy önmagában ezek a módosítások nem eredményezik a társadalombiztosítás rendszerében felhalmozódott feszültségek maradéktalan megoldását. Erre egy szervezeti kérdéseket tárgyaló törvény nem is lehet alkalmas. Ez sokkal inkább a forrásteremtés és az ellátórendszerek új normáit tartalmazó nyugdíj-biztosítási és egészségbiztosítási törvények feladata lehet. Tudjuk azt is, hogy javaslatunk - mint minden kompromisszumra épülõ javaslat - egyetlen politikai érdekcsoportból sem vált majd ki teljes elégedettséget. Ugyanakkor ésszerû politikai kompromisszumok nélkül fennáll a veszély, hogy alig négyéves mûködés után elhalhatnak a társadalombiztosítás igazgatásának újszerû, a demokratikus mûködés lehetõségét magában hordozó intézményei.
Meggyõzõdésem, hogy a beterjesztett javaslat helyes diagnózisra épülõ terápiát ajánl elfogadásra. Bízom az Országgyûlés bölcsességében. Képviselõtársaim értõ közremûködését kérem ahhoz, hogy a társadalombiztosítás ágaiban erõsödjön a demokratikus és szakszerû igazgatási rendszer, egy olyan rendszer, amelyet nem sajátíthat ki egyetlen politikai erõcsoport sem, és amelyik alkalmas a járulékfizetõk érdekeinek képviseletére és védelmére.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)