DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Itt most egy olyan kérdésrõl folyik a vita, ahol a csoportképzõ ismérv, egy gyûjtõfogalom alatt három, egymástól minõségileg eltérõ részrõl külön-külön kellene beszélnünk, mert nem egybe vonhatóak. És ha már visszautalás történik a '90-94 közötti koncepcióra, akkor pont ez az, ami megkülönbözteti a jelenlegit az akkori koncepciótól.
Nevezetesen: az energiaszektoron belül meg kell különböztetnünk az energiatermelõ, a távszállító és a szolgáltató részeket. Egészen más privatizációs koncepció és gyakorlat tartozik egyikhez, másikhoz. Az energiatermelõ szektor az, amelyik rendkívül nagy, több száz, ha nem ezer milliárdos befektetést igényel az országban az elkövetkezendõ 5-8- 10 esztendõben, ez elképzelhetetlen külföldi tõke bevonása nélkül.
A szolgáltatási szektor általában a világon mindenütt alapvetõen többségi tulajdonban az önkormányzatokhoz tartozó szektor, hiszen legközvetlenebbül az ellátási kötelezettség itt az önkormányzatoké, és ezeknek kell a polgárok érdekeit megjeleníteni. Alapvetõ tehát, hogy a tulajdoni beleszólásuk meglegyen az energiaszektorban.
Amin az állam a tisztességes versenyt és a jó árat tudja biztosítani, ez épp a távszolgáltatás, a távszállítás kérdése; legyen ez a villamosnál a távvezeték, vagy az olaj tekintetében a csõvezeték. A hozzáférhetõségen keresztül igenis egy állam a társadalom érdekeit meg tudja jeleníteni, és a versenybõl ki tudja zárni azokat a magántulajdonos termelõket, akik tisztességtelen versenyelõnnyel akarnak élni, vagy pedig nem ennek megfelelõen járnak el.
Azt hiszem tehát, hogy tisztába kellene tenni, hogy ami hiba, az éppen az, hogy fordítva kezdte a kormány a privatizációt (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.) annál a szolgáltató szektornál, amelyik a legkevésbé volna privatizálható, és sajnos - Szalay Gáborral egyetértek - az erõmûvek tekintetében pedig impotensnek bizonyult a privatizációs technika. (Taps az MDNP padsoraiból.)