DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Nem szeretném terhelni képviselõtársaimat a mindenki által ismert és aggasztó bûnügyi statisztikai adatokkal, és kíméletbõl nem kívánom felsorolni a kiváltó okokat sem; legfeljebb annyit, hogy egy fõvárosban végzett felmérés adatai szerint a vizsgálatba bevontak csaknem 40 százaléka a sötétedés után veszélyben érzi magát.
Most a szememre hányhatja valaki, hogy minek kell itt ijesztgetni, amikor holnap kezdi tárgyalni az Országgyûlés a büntetési tételeket súlyosbító Btk.-javaslatot. A szemrehányás alaptalan, mert a súlyosbítás részben alatta marad az elvárásoknak, részben pedig a bûnüldözési feladatok közül csupán a már pusztító, járványos betegséget kezeli.
Az orvostudomány is gondot fordít arra, hogy a járvány kialakulását védõoltásokkal vagy egyéb eszközökkel megakadályozza. A bûncselekmény, a bûnelkövetési járvány megállításának a varázsigéje: a bûnmegelõzés. Arisztotelész már kétezer évvel ezelõtt felhívta a figyelmet a bûn megelõzésének szükségességére. Beccaria pedig a XVIII. században megfogalmazta azt az alapvetõ tételt, hogy jobb megelõzni a bûntetteket, mint büntetni azokat.
A bûnmegelõzésnek roppant gazdag a nemzetközi és a magyar szakirodalma. Az Európa Tanács miniszteri bizottsága 1987-ben fogadta el a bûnmegelõzés szervezésérõl szóló ajánlást, és 1990 után - sõt, azt némileg megelõzõen is - nálunk is sorban jelentek meg a kérdéssel kapcsolatos tanulmányok, sõt a gyakorlati megoldásokat tartalmazó programtervezetek.
Abban mindenki egyetért, hogy a bûnmegelõzés bonyolult, összetett feladat; a hatékonyságához nem elegendõ a büntetések szigorítása, a több rendõr, hanem elengedhetetlen a kormány, az önkormányzatok, a rendõrség, a civil szervezetek, a lakosság és a média együttmûködése.
Az együttmûködésben érdekeltek részfeladatai is tisztázottak.
A kormány felelõs az állampolgárokat ért sérelmek megtorlására alkalmas kriminálpolitikáért; a korrupciót és a feketegazdaságot letörõ, kiszámíthatóbb közteherviselést megteremtõ gazdaságpolitikáért; a bûnözési alkalmakat megszüntetõ szociális, oktatási és foglalkoztatási, települési és tájékoztatáspolitikáért; valamint a pénzügyi feltételek biztosításáért.
A bûnmegelõzés fõ letéteményesei kétségtelenül az önkormányzatok, hiszen a lakosságot legközvetlenebbül érintõ problémákat õk ismerik, a helyi bûnözés alakulását, jellegét, súlypontjait, okait és következményeit õk tudják a legjobban átlátni, s az anyagi feltételek állami biztosítottsága esetén a kezelési, megoldási stratégiákat kidolgozni és megvalósítani.
A társadalom minden egyes tagjának egyénileg is mindent el kell követnie annak érdekében, hogy se õ, se mások ne váljanak bûncselekmény áldozatává. Jobban kellene figyelni egymásra, igénybe venni a korszerû vagyonvédelmi eszközöket, és szakítani azzal a közömbösséggel, amelyik csak tétlen szemlélõje egy közösen megállítható erõszaknak.
Nagyobb szerepet kell biztosítani a civil szervezeteknek és a tájékoztatási feladatokat ellátó médiának.
A kormány 1995. május 17-i határozattal hozta létre az Országos Bûnmegelõzési Tanácsot; elkészült a - nem tudom, hányadik - bûnmegelõzési program; a közbiztonságról konferenciát tartott. Csak éppen a történet elvarratlan és befejezetlen, mint egy Schubert- szimfónia.
Persze azért annyi történt, hogy a belügyminiszter úr a rendészeti bizottságban kijelentette: a bûnmegelõzés alapvetõen kormányzati feladat. Háromszoros éljen, mert legalább megvan a felelõs, és megvan az, akihez fel lehet tenni a kérdést, hogy a kormány mikor szándékozik végre - a kormányprogram is megígérten - leszállni az elmélet és a csodálatos elképzelések éteri magasságából a földi bugyrokba. Mikor szándékozik megvalósítani a bûnmegelõzési programot (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.), hogy elmúljék végre a járványveszély, és csökkenjen a bûncselekmények száma? Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
(15.30)