DR. RASKÓ GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Országgyûlés! Az ország második legnagyobb kereskedelmi bankjának sorsa nem lehet magánügy, és valószínûleg nem is az; legalábbis az az érdeklõdés, ami a Postabank körül alakuló botrányt és egyéb híreszteléseket illeti. Bizony mindenki aggódva figyeli azt, hogy mi lesz a sorsa ennek a banknak.
Vesztesei már vannak ennek az akciónak: a lakosság, a kisbetétesek a februári roham idején körülbelül 1,5 milliárd forint kamatveszteséget voltak kénytelen elszenvedni azáltal, hogy lekötött betétjeiket idõ elõtt kivették, felmondták, és ezáltal ezek után nem kaptak kamatot. Hasonlóan nagy és komoly érdeklõdéssel figyelik az ország pénzügyi szakértõi - és persze a lakosság is -, hogy az Arthur Andersen-féle könyvvizsgáló-jelentésnek mi lesz a konkrét tartalma. Ezzel kapcsolatban egyre több a hír, hogy bizony súlyos veszteségeket állapított meg az auditor, és valószínûsíthetõ, hogy a Postabank a jegyzett tõkéjét teljes mértékben elveszítette.
A kormány - érezve a bajt és jogosan - alárendelt kölcsön nyújtásával segíteni kíván ezen a bankon. Az alárendelt kölcsönnek azonban van egy óriási hibája: az, hogy tõkeként viselkedik. Ha tehát a Postabanknak további veszteségei halmozódnak fel, esetleg ez az alárendelt kölcsön is mint tõke teljes mértékben elveszik. Miután közel 20 milliárd forintról van szó, azt hiszem, nem mindegy, hogy az adófizetõk pénze hogyan használódik fel a Postabank konszolidációja során.
Jelen pillanatban a Postabank üzleti értéke jelképes 1 forinttal egyenlõ, vagyis miután eltûnt a jegyzett tõke, a mostani tulajdonosoknak nincs valós tulajdonunk ebben a bankban. Az alárendelt kölcsöntõkével azonban a tulajdonosi összetétel maradna a jelenlegi formájában, ami nem igazán megnyugtató. Ezért a Magyar Demokrata Néppárt úgy gondolja, hogy a kormánynak Magyarországon is ugyanazt a lépést kellene megtennie - és biztos, hogy a parlament ehhez támogatását adná -, amit a nyugat-európai fejlett demokráciákban és piacgazdaságokban szokás. Például azt, hogy ilyen esetben a jegybank felszólítja a Postabank tulajdonosait, hogy záros határidõn belül - így például az Egyesült Királyságban egy hónap alatt - tegyék meg azt a tõkeemelést, ami a bankot megfelelõ pénzügyi pozícióba hozza tõkemegfeleltségi mutató és likviditás szempontjából is.
A Magyar Demokrata Néppárt ezt javasolja a kormánynak: tehát egy valódi bankkonszolidációt, ahol ez a tõkeemelés megtörténik vagy a mostani tulajdonosok által, vagy ha õk nincsenek ebben a helyzetben, akkor a magyar államnak igenis a Postabank segítségére kell sietnie.
Közel kétmillió magyar állampolgárnak van betétje ebben a bankban. Nem hiszem, hogy valakinek is érdeke lennek az, hogy ez a döntés elhúzódjon, esetleg további újabb súlyos pénzügyi nehézségek merüljenek föl. A bankot tehát konszolidálni kell, és egészen biztosak vagyunk abban, hogy ez esetben a kisbefektetõknek semmitõl nem kell félniük, az állam konszolidációs lépése során a kisbefektetõk, a betétesek a Postabankban most elhelyezett pénzüket egészen biztosan 100 százalékban megkapják annak kamataival együtt.
Az állam tulajdona egyben garanciát is ad arra, hogy a Postabanknak végre legyen valódi tulajdonosa. Az az osztott tulajdon, ami ma jellemzõ a bankra, nem igazán teszi lehetõvé a menedzsment fölötti megfelelõ kontrollt; így fordulhatott elõ az, hogy a Postabank bizonyos szempontból igen erõsen költekezett. Tavaly például 2 milliárd forintot fordított csak reklámköltségre, de ezen kívül médiabirodalmat épített föl, amely nagyrészt veszteséges, és egyéb más vállalkozásai szintén nem erõsítették a bank tõkéjét és pénzügyi helyzetét.
Befejezésül tehát: azt hiszem - és ezzel ellenzéki és kormánypárti képviselõtársaim is egyetértenek (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.) -, hogy a Postabank konszolidálására szükség van, és valószínûleg az állam az egyetlen olyan potenciális jelölt, aki, ami (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.) ezt a konszolidációt meg tudja tenni. (Taps az MDNP padsoraiban.)