DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Mondhatnánk azt is, hogy az a téma, amelyet ez a vitaszakasz érint, a vesszõparipám. Nevezetesen: a kárpótlási jegyek utólagos életjáradékra váltása. 1994 szeptemberében nyújtottam be az elsõ törvényjavaslatot, hogy a politikai üldözötteknek és a vagyoni sérelmet szenvedetteknek tegyük lehetõvé, hogy a fölvett kárpótlási jegyeik helyett - amelyeket nem tudnak felhasználni - adjunk életjáradékot. Nem tudták felhasználni a jogosultak.
Azt hiszem, ezt utólag be lehet vallani: az államnak, a kormánynak nem volt szándéka, hogy hosszú idõn keresztül vagyont ajánljon föl a kárpótlási jegyekért. Lejárt a kárpótlási jegyek kamatozásának határideje. Vagyon nem volt. A jogosultak többsége idõs, megfáradt személy volt, aki szeretett volna valamit tenni a kárpótlási jegyével, de nem tudott. Megjelentek a hiénák. A kárpótlási jegy árfolyama vészesen csökkent, a kormány nem tett semmit, és ekkor javasoltam én a tisztelt Országgyûlésnek, hogy ha az eredeti jogosult visszaadja a kárpótlási jegyét, kaphasson helyette életjáradékot. Ez az állam számára - elnézést a kifejezésért, de - jó üzlet. Jó üzlet, mert egyszerre megkap 2-3-4 milliárd forint értékû kárpótlási jegyet, és évente kifizet 3-400 millió forint értékû készpénzt. Azért a milliárdokhoz viszonyítva ezt nyilvánvalóan nem hátrányos. Amellett a jogosult részérõl van kockázati eleme is, hogy ha meghal, akkor a folyósítás nem folytatódik.
Nagyon érdekes, hogy a vagyoni jogosultak esetében az Országgyûlés méltányolta ezt, elfogadta a kormányjavaslatot, és a vagyoni jogosultak ismételten életjáradékra válthatták kárpótlási jegyeiket. Azon politikai üldözöttek számára viszont, igen tisztelt képviselõtársaim, akik az elmúlt két diktatúra alatt a nézeteik, a fajuk, a vallásuk, az eszmeiségük miatt deportálást, börtönt, kitelepítést, internálást szenvedtek el, a tisztelt Országgyûlés nem adta meg ezt a lehetõséget, elutasította a javaslatot.
A mai napig nem lehet errõl felháborodás nélkül beszélni, tisztelt képviselõtársaim. Mert eltelt egy év, két év, és most, '97 tavaszán vagyunk abban a helyzetben, hogy arról beszélhetünk, hogy ezek az idõs emberek ismét életjáradékot kaphassanak a kárpótlási jegyeikért. Csak közben most már eltelt két és fél év. A törvényjavaslat szabályai szerint viszont ezek a személyek majd szeptember és december között adhatják be az igényeiket, és majd a következõ évtõl lehet folyósítani nekik ezt az életjáradékot.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Nem kívánom önöknek, hogy annyi levelet és telefont kapjanak ebben az ügyben, mint amennyit én kaptam. És ne használják önökkel szemben azt a hangot, amit nekem mondtak - nem nekem célozva -, hogy ez az Országgyûlés meg akarja várni, hogy kihaljanak, hogy meghaljanak. Hogy még majdnem egy évet kelljen nekik várniuk, hogy végre azt a megmaradt néhány százezer forint értékû jegyet visszaadhassák, és akkor majd jövõre elkezdik folyósítani az életjáradékot, ha elbírálják - erre még külön ki fogok térni - a kérelmeiket.
Azt hiszem, tisztelt képviselõtársaim, hogy jogilag megengedhetetlen lenne, hogy az ilyen igények beadását az Országgyûlés eltolja, kitolja, hogy hatályba lépjen a törvény, és majd szeptembertõl kezdve adhatják be a kérelmet. És ha hamarabb beadja, igen tisztelt képviselõtársaim, mit lehet tenni? A hivatal majd beveszi, majd iktatja. Mert nem lehet majd azt mondani, hogy nem szeptember után adta be, nem foglalkozok vele. Nem tudom elhinni, hogy ilyen lelkiismeretlen tisztségviselõ lenne a kárpótlási hivatalokban. Egészen biztos, hogy nem. Akkor meg minek egy ilyen borzasztó határidõ?
Az ügyiratkezelés szabályai alapján valamikor majd sorra fog kerülni és el fogják bírálni. Egyébként ezeket a legkönnyebb elbírálni - hozzá kell tennem -, hisz a tényállást már megállapította a hivatal, a jogosultság bizonyított. Itt egy technikai dologról van szó: odaadja a kárpótlási jegyét, ha hiánytalanul megvan, a program alapján a gép kiszámolja az életjáradékot, ha nincs meg, akkor szintén program alapján arányosít, és a nyomtató kinyomja a határozatot. Ebbõl a fajta határozatból egy nap elég sokat meg lehet csinálni, hisz nem kell gondolkodni, nem kell bizonyítékokat mérlegelni. Egész egyszerûen be kell táplálni az adatokat a számítógépbe, és a program alapján a számítógép megmondja a végeredményt. Erre akár külön csoportot lehet létrehozni az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalban. Tíz embert, aki csak ilyen ügyekkel foglalkozik.
A költségvetési törvényjavaslatban jelenleg körülbelül ezer fõre van tervezve az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, valamint a megyei hivatalok létszámkerete. Némi maliciózus jelleggel megjegyzem: nem tudom elképzelni, hogy ebben a hivatalban ne lehetne tíz embert erre a feladatra állítani, és hogy ez egyébként megsínylené a többi kérelem elbírálását. Ilyen ötlet - ne haragudjanak, képviselõtársaim - olyanok fejében születik, akik nem találkoznak ezekkel az az emberekkel, akik nem életközelbõl szemlélik ezeknek az embereknek a sorsát, hanem íróasztal mellõl, és akik számára a politikai üldözöttek sorsa egy megoldandó feladat, csak nem tudnak humánusan közelíteni ezekhez az emberekhez.
Ha az Országgyûlés képes volt arra, hogy több mint 1 milliárd forint költségvetési keretet biztosítson a kárrendezési hivataloknak, akkor ebbõl az összegbõl meg kell tudni oldani, hogy a törvény hatálybalépése után az életjáradékra váltási kérelmeket a hivatal elbírálja, legyen rá megfelelõ személyzet, és ennek alapján a folyósítás megkezdõdjön. Ez volt az egyik módosító javaslatom.
A másik megfontolást igényel, valóban egyetértek azzal, hisz annak költségvetési kihatásai is vannak. Viszont nem hiszem, hogy a tisztelt Országgyûlés kétségbe vonná, hogy ezzel a törvényjavaslattal késedelemben van. Késedelemben van, mert késve teremti meg a kárpótlási jegy visszaválthatóságának jogi kereteit. Ha viszont késve van, akkor az én eredeti javaslatom az volt, hogy az ilyen módon visszaváltott jegy életjáradéka '95. január 1-jétõl kezdõdjék, egy csatlakozó módosító javaslatommal méltányolva a financiális szempontokat, '96. január 1-jére teszem azzal, hogy az így felgyülemlett életjáradék kifizetése az egyéb szabályokhoz hasonlóan '98. január 1-jével kezdõdjön, egymást követõ három évben egyenlõ részlettel.
(19.10)
Úgy vélem, elfogadható azért az érvelésem a tekintetben, hogy az Országgyûlés a saját jogalkotói mulasztásának a következményeit nem háríthatja át teljes egészében az egyébként nem vétlen kárpótlásra jogosultakra. A nem vétlent abban a fogalommeghatározásban értem, hogy lehetett volna nekik élni azzal a lehetõséggel, hogy eleve életjáradékot választanak - nem ezzel éltek. Ilyen szempontból persze a felróhatóság fogalmi eleme azon az oldalon is megvan. De miután éveken keresztül húzódott ennek a kérdésnek a törvényhozási megoldása, a jelen esetben az Országgyûlésnek azért figyelembe kell venni saját mulasztásának következményeit, s nem teheti meg azt, hogy az ilyen életjáradék kifizetésének kezdõ idõpontját valamiképpen nem a múltban határozza meg.
Ennek a múltbeli idõpontnak a meghatározása 1995. január 1-jében - elismerem - lehet, hogy túlzott volt. Talán '96. január 1-jét a kormányzat el tudja fogadni, hisz a '98-as költségvetés, a '99. évi költségvetés tervezésénél ezeket már lehet kalkulálni. Nem fog olyan borzasztó nagy terhet jelenteni, mint amilyen nagy terhet jelent - még egyszer mondom - azon kárpótlási jegyekkel szembeni kínálat megteremtése, az állandóan fogyó állami vagyont figyelembe véve, amelynek egyébként azonos nagyságrendben kellene szembeállnia a kárpótlási jegyekkel.
Még mindig sok-sok milliárdos kárpótlási jegy van forgalomban. Ezeknek a jegyeknek a csökkentése két technika útján képzelhetõ el; vagy gyorsítom a privatizálást, kárpótlási jegyek ellenében - csak az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az egyének számára ez nem kifejezetten járható út. Intézményi befektetõk privatizálnak nagyon nagy összegekért. Viszont a haszon is az övék, mert 300-400 forintért megveszik a kárpótlási jegyet, 1700 forintért az állam beszámítja nekik, és egy darab ezerforintos jegyen 1400-1500 forintos haszna van az intézményi befektetõnek. Az más kérdés, hogy az állam nem megy utána, és itt a nyereségadóval nem próbálja legalább az államnak a jogi hasznát megcsapolni.
Ha viszont ez az út az eredeti jogosultak számára nagyon hátrányos, akkor meg kell nézni, hogy ez az életjáradékra váltás jó-e. Itt az állam fizetési kötelezettsége idõben elhúzódik, és ha idõben elhúzódik, akkor az nyilvánvalóan tervezhetõbb és kedvezõbb. Ahhoz viszont, hogy ezt válasszák a jogosultak, valamiféle kedvezményt kell nekik adni. A kedvezmény jelen esetben az lenne, hogy '96-ig visszamenõleg megkapják három részletben az életjáradékot. Tehát eleve egy olyan összeghez jutnának valamikor '98 tavaszán, amilyen összeghez most jutnának, ha valakinek eladnák a kárpótlási jegyüket. S ezt követõen viszont a havi életjáradék az amúgy is szociálisan elnehezülõ kárpótlásra jogosultak számára egyfajta megélhetési forrást biztosítana.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon kérem, hogy ezen morális és jogi megfontolások alapján támogassák azt a javaslatomat, hogy ne legyen határidõ. Szeptembertõl kezdve csak az ilyen igények bejelentésére... - másrészt hozzuk elõbbre az életjáradék kifizetésének idõpontját, mert segíteni tudunk ezeken az embereken. Köszönöm szépen, elnök úr.