ASZÓDI ILONA KATALIN (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A társadalombiztosítási önkormányzatok botránytörténetét nem szeretném ragozni: az elmúlt héten nagyon sok szó esett róla, és mindannyian tudjuk, a közvélemény is nagyjából tisztában van ezzel. Azért utalok rá mégis, mert azt hiszem, ez a botránytörténet az, ami miatt azt mondjuk, hogy a helyzeten mindenképpen változtatni kell.
Ebben a kérdésben, azt hiszem, itt a Házban minden párt között konszenzus van. Azért kell változtatni - mert ez gazdasági károkat okoz -, mert felháborítja a közvéleményt, és mind a két dolog nyilván kellemetlen a kormánynak, akit felelõssé tesz a közvélemény az adott problémákkal kapcsolatosan, és rossz a parlamentnek is; rossz fényt vet a parlamentre is; és a parlamenti képviselõket is felelõssé teszi a közvélemény ezekért az eseményekért, holott valójában a parlamentnek ma ezekre az eseményekre nagyon kevés a ráhatása.
(19.40)
Tehát változtatni kell. Ez részben politikai érdek, részben gazdasági érdek is. Annyiban gazdasági érdek, amennyiben rengeteg pénz eltékozlódik ilyen módon.
A törvényjavaslat számos pontján vitatható. Az én véleményem szerint mindenképpen erénye ennek a törvényjavaslatnak az, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fölött egy fokozottabb, erõteljesebb kontrollt próbál törvényileg rendezni. Ez azt jelenti, hogy a kormány nagyobb szerepet kap az alapok fölötti kontrollban, és nagyobb szerepet kap az Országgyûlés is. A kormány delegálhat a felügyelõbizottságokba, törvényességi felügyeletet gyakorol, illetve az Országgyûlésnek módja van beleszólni a felügyelõbizottságok ügyrendjébe.
Reménykedjünk abban, hogy ez az erõteljesebb kormányzati és parlamenti kontroll oda vezet, hogy a pénzügyekkel a majdan megbízott szervezet talán tisztább alapon fog tudni bánni, racionálisabban fogja kezelni.
A törvényjavaslat nagyon sokat vitatott pontja a delegálási rendszer. Továbbra is azt mondjuk, hogy ha delegálunk az önkormányzatokba képviselõket, akkor továbbra is önkormányzatokról beszélünk. Itt Bauer Tamás mondandójához kapcsolódnék én is. Nekem is az a meglátásom, hogy amennyiben ide delegálunk képviselõket, akkor az már eleve nem önkormányzati rendszer. Felesleges is annak hívni, hiszen az önkormányzatiság lényege az, hogy egy bizonyos csoport önmaga körébõl fogja megválasztani azokat az embereket, akik majd igazgatják, szervezik, irányítják a munkát. Tehát itt messze nincs már szó önkormányzatiságról, ezért azt gondolom, felesleges is annak nevezni.
Ezt én önmagában nem tartom hibájának, hiszen nem gondolom azt, hogy a társadalom minden szeletét, minden részét önkormányzati módon kellene szervezni. Tehát ha azt mondom, hogy ezen a területen megszüntetem az önkormányzatiságot, ettõl én nem háborodom föl, mert nincs önkormányzatiság az egészségügyben, nincs önkormányzatiság az iskolákban, hacsak nem a hallgatói vagy az iskolai gyermek-, tanulói önkormányzatokra gondolok, és egy sor helyen nincs önkormányzatiság, ahol ennek ellenére talán ésszerûen vagy akár jól is mûködnek a dolgok. Tehát egyáltalán nem tartom problémának, ha itt sincs az.
Azt gondolom, hogy itt a delegálás módja az, ami sokakban komoly indulatokat gerjesztett, hiszen a jelenlegi törvényjavaslat szerint egy olyan körbõl van mód delegálni, amely a járulékfizetõk körét messze nem fedi le. Nem beszélve arról, hogy a delegálási rendszer ebben a viszonylag szûkebb körben lehetõséget ad arra, hogy bizonyos összefonódások konzerválódjanak. Az összefonódásokról persze pontos tudomásunk nincs, és nem lehet azt mondani, nem lehet rámutatni, hogy íme, ezek itt vannak, de mindenképpen vélhetõek. Hiszen olyan sok probléma, olyan sok visszaélés történt az elmúlt idõben, az elmúlt évek alatt, hogy vélhetõek ezek az összefonódások. Én attól félek, hogy maga ez a delegálási rendszer ezeket az összefonódásokat meg fogja erõsíteni. Attól félek, hogy ennek a következményeként ezekben a szervezetekben - amelyeket még mindig önkormányzatoknak nevezünk, noha véleményem szerint már lényegükben nem lesznek azok - továbbra sem szûnik meg, illetve nem csökken majd lényegesen a visszaélés, hacsak a fokozott kormányzati és országgyûlési kontroll nem tud majd ilyen irányba hatni.
Tehát addig, amíg a törvényjavaslat egyik vonulatát a magam részérõl támogatni tudom - az erõteljesebb kontrollt -, a delegálási rendszer efféle típusától nagyon tartok. Azt gondolom, pontosan a lehetséges, a beépített összefonódási lehetõségek konzerválódása miatt az a kontroll, ami fölé lesz építve, nem tudja végrehajthatóvá tenni az akaratot; pontosan azért nem, mert ezek az informális csoportok, szervezõdések megfoghatatlanok, és a szigorítás pedig félõ, hogy a végrehajtás során nem tud realizálódni.
Az én véleményem szerint a magyar parlament többek között a társadalombiztosítási járulékok fizetõi teljes körének az önkormányzata. A magyar parlament az az önkormányzat, amely költségvetési pénzek fölött gyakorolja az ellenõrzését, törvényeket hoz, és tulajdonképpen a magyar parlament hozza meg azokat a törvényeket is, amelyek alapján mûködne a társadalombiztosítási rendszer, amelyek alapján kell kifizetni ezeket a pénzeket, a társadalombiztosításba befolyt pénzeket, járulékokat.
Az én véleményem az: ha a magyar parlament nemcsak törvényeket hoz, hanem felügyeli is a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait, akkor az egy valódi önkormányzatiság marad. Azt gondolom, az lenne a legjobb megoldás, ha a parlament felügyelné, tudniillik ma is úgy látom, hogy a költségvetés pénzei kapcsán - amit a magyar parlament oszt és felügyel - van a legkevesebb visszaélés. Ezzel kapcsolatosan nem akarom én azt állítani, hogy ezen a területen nincsenek elfolyó pénzek, de azt azért látjuk, hogy ezzel a 2000 milliárd körüli összeggel - ami a magyar költségvetést jelenti - kapcsolatban van még mindig a legkevesebb probléma.
Lehetséges, hogy ha a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai is a parlament felügyelete alatt lennének, akkor jobb lenne a helyzet a visszaélések vonatkozásában. Köszönöm szépen. (Taps.)