DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnöknõ! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A szabaddemokrata képviselõcsoport támogatja az elõterjesztést mint a bûnözés elleni fellépés egyik lehetséges, hatékony eszközét. Támogatja az elõterjesztésnek azt a gondolatsorát, amely egyfelõl a szankciórendszer felülvizsgálatával szeretné befolyásolni az ítélkezési gyakorlatot is, és a közvélemény igényeit is kielégítõ, ugyanakkor a törvényesség és az igazságosság igényeit is kielégítõ büntetési rendszert teremt meg.
(11.20)
Támogatja azt az elképzeléssort, ami a második fõ eleme a mi megítélésünk szerint a javaslatnak: hatékonyabb, a mainál hatékonyabb büntetõjogi eszközt biztosít a hatóságok számára a szervezett bûnözéssel szembeni fellépésre.
Végül támogatja a harmadik elemét ennek az elõterjesztésnek, ami a mi megítélésünk szerint egyes, részint Magyarországon is új bûncselekményi típusok, részint Európában is újonnan megjelent bûnözési formák elleni fellépést tesz lehetõvé. A hozzászólásomban szeretnék mind a három elemrõl szólni.
De a bevezetõben fel kell hívnom a figyelmet, összhangban államtitkár úr elõterjesztésével, hogy a büntetõ törvénykönyvet a szabaddemokrata képviselõcsoport is csak az egyik eszköznek tekinti a bûnözéssel szembeni fellépés ügyében, és úgy tekintünk a büntetõ törvénykönyvre, amelyhez valóban csak akkor kell módosítással nyúlni, hogyha ez feltétlenül szükséges. Hiszen a bûnözés elleni fellépés, ahogy itt a tegnapi napirend elõtti felszólalásban Isépy Tamás képviselõ úr részérõl is elhangzott, nem korlátozódik a büntetõjogra, a büntetõ törvénykönyvre, nem korlátozódik csak a büntetésekre, hanem ez egy széles eszközrendszernek az egyik eleme.
Mi a magunk részérõl a bûnözés elleni kormányzati fellépésben rendkívüli fontosságot tulajdonítunk annak a bûnmegelõzési programnak, amely a tegnapi napirend elõtti hozzászólásban is szóba került, amelyet a kormány az elmúlt hetekben fogadott el, és amely a bûnüldözõ, igazságszolgáltatási hatóságok körén túlmenõen is társadalmi összefogásra ösztönöz a bûnözés elleni harcban.
Rendkívül fontos elemnek tartjuk a bûnözéssel szembeni fellépésben azokat a kormányzati erõfeszítéseket, amelyek a rendõri jelenlétet próbálják növelni, hogy ez év nyarától ezerrel több rendõr jelenik meg a kormányzat szándékai szerint az ország utcáin, tehát az utcai jelenlét, a bûnmegelõzés aktív rendõri jelenléttel megtörténhet. Ezen belül különösen fontosnak tartjuk, hogy a fõváros belvárosi részén, ahol a bûnözési fertõzöttség - bocsánat ezért a szakkifejezésért, de talán így rövidebb - különösen nagy, egy rendkívül mobil, száz fõt meghaladó motoros rendõri járõrszolgálat felállítása van tervbe véve a nyártól kezdõdõen.
Ugyanígy fontosnak tartjuk a bûnözéssel szembeni fellépés hatékonyabbá tétele, a bûnözés új jelenségeivel szembeni sikeresebb igazságszolgáltatási fellépés ügyében azt az igazságszolgáltatási reformcsomagot, amelyre államtitkár úr is utalt, és amely mind a bíróságok, az ügyészségek dolgozói egzisztenciális kérdéseinek rendezésével, mind az eljárásjogok, a büntetõ-eljárásjog reformjával, mind a hatáskörök megváltoztatásával szeretné a magyar igazságszolgáltatási szervezetrendszert - a rendõrségtõl kezdve a bíróságig bezárólag - alkalmasabbá, sikeresebbé, hatékonyabbá tenni, az igazságszolgáltatás munkáját hatékonyabbá tenni. Hiszen az a meggyõzõdésünk, hogy a bûnözéssel szembeni legerõteljesebb visszarettentõ erõ nem a büntetés súlyosságában, hanem elkerülhetetlenségében fogalmazódik meg.
Ezért a kormányzatnak az igazságszolgáltatási reformmal - és azokkal a tervekkel, amiket említettem - az a célja, hogy minél kisebb esélye legyen egy bûnelkövetõnek arra, hogy büntetlenül megússza a bûncselekmény elkövetését.
Örömünkre szolgál az, hogy mind a tegnapi napirend elõtti felszólalásból, mind az alkotmányügyi bizottság vitájából, mind ennek a törvénynek az elõzményeibõl kiderül az, hogy a bûnözéssel mint nemkívánatos, mint negatív társadalmi jelenséggel szembeni fellépés valamennyi parlamenti párt közös elhatározása, közös elszánása. Úgy érzem, az új magyar demokrácia, a '90 óta alakuló rendszerváltás folyamatának megvédése is közös feladatunk; azzal, hogy világossá tesszük a polgárok számára, hogy a bûnözés növekedése, a közbiztonság romlása nem a demokrácia szükségszerû velejárója, nem a demokrácia tehet a bûnözésrõl, hanem egyéb tényezõk. Valamennyi parlamenti pártnak - amely számára a demokrácia fontos - fontos érdeke a bûncselekményekkel szembeni fellépés.
Ezért tartom örömtelinek azt, hogyha nem is teljes egészében, de több ponton bekerült ebbe a törvényjavaslatba - és számomra úgy tûnik, egyik ihletõje volt ennek a törvényjavaslatnak - az az elõterjesztés, amelyet a Magyar Demokrata Néppárt képviselõi terjesztettek elõ, Kutrucz Katalin és Kónya Imre, és amelynek bizonyos pontjai fellelhetõk ebben a javaslatban; vannak olyan pontok, amelyek nem, de amelyekrõl további tárgyalásokat érdemes folytatni. Én nagyon-nagyon jelentõsnek tartom azt, hogy ez valóban többpárti törekvés, hogy a bûnözéssel szemben sikeresebb legyen a fellépés.
Maga az elõterjesztés - mint említettem - három problémakörre koncentrál, természetesen minden részletére nem tudok itt kitérni.
Az egyik problémakör a büntetések súlyosítása - ha egyszerûsítve fogalmazok. Úgy gondolom, hogy itt is tekintetbe kell azt venni, amire az államtitkár utalt, hogy a büntetéskiszabási gyakorlat enyhülése nem feltétlenül a törvényalkotói szándékból következik. 1993-ban, amikor még az MDF-kormány idején az akkori kormány a büntetõ törvénykönyv viszonylag nagyobb, átfogó reformját terjesztette elõ, nem azzal a céllal terjesztette elõ, hogy enyhébb büntetési gyakorlat alakuljon ki generálisan, hanem bizonyos tényekre próbált reagálni. Ennek ellenére az lett a következmény, hogy a büntetéskiszabási gyakorlata a bíróságoknak enyhébb irányba mozdult el, azokkal a megszorításokkal, amikre az elõterjesztés utalt, hogy nemzetközi összehasonlításban ez még mindig meglehetõsen súlyos ítélkezési gyakorlat.
A magunk részérõl támogatjuk azt az elképzelést, ami a büntetéskiszabási gyakorlatot a büntetõ törvénykönyv módosítása útján is szeretné a szigorítás irányába elmozdítani. Támogatjuk az életfogytiglani szabadságvesztésnél a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi vagy legkésõbbi idõpontjának a módosítását. Mi szeretnénk felvetni azt az 1994-ben már elõterjesztett, és korábbi törvényekhez is benyújtott javaslatunkat, hogy ez az idõhatár ne a törvényben szereplõ 30 éves idõtartamig tartson, hanem ennél hosszabb, 40 éves idõtartamig, amely szerintünk az ítélet kiszabásánál eléggé nyomatékosan jelenik meg - hogy a bíróság úgy ítéli meg adott esetben a konkrét bûncselekmény súlyát, hogy mintegy 40 éves idõtartam elõtt semmilyen körülmények között ne legyen feltételes szabadságra bocsátható a bûnelkövetõ.
Támogatjuk azt az elképzelést is, ami az ítélkezési gyakorlatot a büntetési minimumok felemelésével próbálja a szigorítás irányába mozdítani, hiszen több esetben az elõterjesztés a jelenlegi egynapos minimumot egy évre emeli fel, tehát a büntetési tétel egy év és öt év közötti mezõben lesz kiszabható, ezzel mintegy indirekt módon ösztönzi a bíróságokat, hogy ne az egy év alatti mezõben szabjanak ki büntetést olyan bûncselekmények ügyében, amiket a törvényalkotó súlyos bûncselekménynek ítél.
Ugyanakkor hangsúlyoznom kell azt is, hogy az SZDSZ véleménye szerint a büntetési gyakorlatot úgy kell alakítani hosszú távon, hogy a bírói mérlegelési jog szélesedjék ki. Tehát a bíró számára kell lehetõséget teremteni arra, hogy minél szélesebb mezõben szabjon ki büntetéseket. Ha szabad példával érzékeltetnem, nyilvánvaló, hogy más a megítélése egy olyan emberölésnek, amit, mondjuk, bérgyilkosság jelleggel követnek el akár több emberen, és egy olyan, erõs felindulásból elkövetett emberölésnek, amikor, mondjuk, évek óta a családját terrorizáló személyt végsõ kétségbeesésében egy gyermek megölt - amirõl nemrégiben volt a sajtóban is híradás, ahol egy rendkívüli családi konfliktusba a törvényalkotó nem tud betekinteni.
(11.30)
A bíró dolga, hogy lássa, a meglévõ konfliktusok milyen feloldása, milyen kezelése történt, és hogy ezzel a cselekedettel milyen mértékû büntetés áll arányban. Ezért mi hosszú távon nem tartjuk kívánatosnak azt, hogy az Országgyûlés, a törvényhozás szûkítse az ítélkezési mezõt a bírók számára. Mi bízunk a magyar bíróságokban, hogy bölcsen tudnak dönteni.
A második problémakör a szervezett bûnözéssel szembeni fellépés hatékonyabbá tétele. A jelenlegi gyakorlatban - mint tudjuk -, az elmúlt években a szervezett bûnözés az egyik legsúlyosabb problémává vált. Nagyon sok lépés történt a szervezett bûnözéssel szembeni fellépés hatékonyabbá tételére, a rendõrségi törvény, a nemzetbiztonsági törvény adott ilyen eszközöket a hatóságok kezébe. A szervezett bûnözéssel szemben ma mégis vannak olyan tényezõk, amelyek akadályozzák a hatóságok sikeres munkáját. A szervezett bûnbandák tagjai erõsen konspirált tevékenységet végeznek, és a bûnbanda egyes tagjainak a lebukása, azok elfogása nem eredményezi a bûnbanda egészének a felszámolását, hiszen az a gyakorlat alakult ki, hogy a lebukott hozzátartozóiról a banda többi tagja gondot visel, aki így nem válik érdekeltté abban, hogy együttmûködjön a hatóságokkal, Abban az esetben viszont, ha együttmûködik, hozzátartozóinak az élete és testi épsége is veszélybe kerülhet.
Ezért a büntetõjog területén is meg kell keresni azt az eszközt, amivel a bûnbandákkal, a szervezett bûnelkövetõi csoportokkal szemben fel lehet lépni. Ez az elõterjesztés szerintünk jó eszközt ad a hatóságok kezébe. Önmagában az is büntetendõvé válik, ha bizonyos bûncselekmények elkövetésére szervezõdõ társaságban valaki a szervezet tagjává válik; nem kell külön bebizonyítani azt, hogy õ maga is aktív részese egy meghatározott bûncselekménynek, elég, ha a szervezeti tagságát bizonyítják. Ez az eszköz csak olyan értelemben helyeselhetõ, hogy tekintettel kell lennünk arra a rendkívüli veszélyre, amit a szervezett bûnbandák ma is és a jövõben is a társadalomra jelenthetnek. Ezt a veszélyt szerintünk csak ilyen eszközökkel lehet elhárítani vagy minimalizálni, ezért támogatjuk ennek a javaslatnak a bevezetését.
Végezetül a harmadik kör az új bûncselekménytípusok megjelenése és az ezekkel szembeni igazságszolgáltatási fellépés. Legyen szabad azt a személyes véleményemet errõl a helyrõl megkockáztatnom, hogy az elmúlt évek egyik legvisszataszítóbb jelensége a magyar rendszerváltásban is a szexuális bûncselekmények új formáinak a megjelenése, ezen belül talán az egyik legundorítóbb jelenség a gyermekek igénybevétele ilyen típusú cselekedeteknél, illetõleg a gyermekek sérelmére elkövetett ilyen cselekmények. Magyarországon is jól ismert, hogy ez nemcsak hazai jelenség; Belgiumban, Franciaországban történtek ilyen, rendkívül nagy társadalmi felháborodást kiváltó cselekmények.
Ebben a tekintetben még az sem megnyugtató, hogy ez év elsõ három hónapjában a házasság, a nemi erkölcs elleni bûncselekmények körében némi visszaesés volt tapasztalható, ezeknek a bûncselekményeknek a száma csökkent az elsõ negyedévben. Így az SZDSZ támogatja azt, hogy önálló tényállásokkal és nagyon szigorú, adott esetben 12 éves büntetéssel is büntetni rendeli azt a személyt, aki gyermekeket von be szexuális bûncselekmények elkövetésébe. A kiskorúak bevonása a pornográfiába is rendkívül súlyosan büntetendõ bûncselekmény lesz. Azt hiszem, ez egy jó lépés, támogatandó lépés, ami a társadalom támogatását is élvezi. Az SZDSZ ebben a körben is javasolja és támogatja az indítványok, illetve az eredeti elõterjesztés elfogadását.
Utolsó szóként, tisztelt Ház, azt szeretném mondani, hogy összességében az SZDSZ által támogatott irányban történik a módosítás, de mi is nyújtunk be módosító javaslatokat, és készek vagyunk megvitatni a többi frakció módosító javaslatait is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)