TAMÁSSY ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Orosz István képviselõ úrnak szerettem volna válaszolni a 11. §-hoz általa elmondottakra. Azonban nem baj, hogy most kaptam szót, mert végül is módot adott arra a második felszólalásával, hogy egy fontos kérdésrõl elmondhassak egy véleményt. Mivel nagyon baráti körben, és nagyon úgy tûnik nekem, hogy szakmai körben vagyunk, engedtessék meg az, hogy belemenjen az ember olyan részletkérdésekbe is - félek, hogy a két percbõl is talán kicsúszok -, ami megmagyaráz vagy elfogadhatóvá tesz bizonyos dolgokat.
A 11. §-nál Orosz képviselõ úr javasolta az "egésze" szó elhagyását. Most az új mondat úgy hangzik, hogy "Mûemlék nem bontható le, erre engedély nem adható."
Tulajdonképpen ezzel az állítással is egyet lehet érteni, ez végül is nem egy szemantikai, hanem egy erõsen szakmai vita. Tudniillik a magyar történelem viharai nem adták meg azt a lehetõséget számunkra, amit általában szerencsésebb országok elmondhatnak magukról, nevezetesen azt, hogy az építményeik eredeti formában megõrzõdnek. A magyar történelem, a magyar múlt úgy alakult, hogy a román kori épület gótikussá épült át, majd a gótikus épület a törökrontás idején tönkrement, majd barokk, esetleg késõbb klasszicista stílusban átépítették az építményt, s ezek a korok egymásra rakódtak.
(20.10)
A magyar mûemlékvédelem egyik legértékesebb és legérdekesebb fejezete a közelmúltnak azok a feltárásai és helyreállításai, amelyek tisztelve a meglévõ barokk vagy késõbbi korok építészetét, kibontották alatta a gótikus és román kori emlékeket. Nagyon sok példát tudnék mondani. A legkedvesebb példám a tari templom, ahol fantasztikus magas minõségben készült el egy ilyen helyreállítás. Tulajdonképpen ha az "egésze" szó nem szerepelne ebben a mondatban, akkor a barokk épületrészeket nem lehetne lebontani, nem lehetett volna megmutatni alattuk például a gótikus vagy román kori leletrészeket. Tehát az "egésze" szó egy praktikus kiegészítés, egy praktikus megszorítás, és ez a környezetvédelmi bizottságban lefolytatott vita során elég plasztikusan megmutatkozott és kitárgyaltatott. Ezért a bizottság végül is egyharmadában sem támogatta a képviselõ úr indítványát.
A másik dolog pedig az, hogy az a bizonyos passzus - már túlszaladtam a két percen, elnök asszony, kérek öntõl még egy percet, és akkor kétszer szólok hozzá; köszönöm szépen - sok vitát kavart, és sok félreértést szült az a melléklet, amit a törvény után tettünk, mert sokakban azt a képzetet keltette, hogy ez a mûemlék - és itt egy mûemléki bevonásról vagy mûemléki kizárásról van szó. Az államtitkár asszony elmondta, hogy ez egyértelmûen az állami tulajdonban lévõ, az állami tulajdoni körbõl ki nem adható mûemlékeknek a felsorolása. Ezenkívül természetesen körülbelül 10 ezer épületet, építményt tartunk számon a mûemléki nyilvántartásban. Ez a 294 azonban, ami állami tulajdonban maradt, ennek csupán a töredék része. Azt is el szeretném mondani, hogy Magyarországon körülbelül 30 ezer mûemlék van nyilvántartva - ami nagyjából annak nevezhetõ -, azonban - hirtelen nem jut pontos idõ az eszembe - a hetvenes évek végén egy drasztikus csökkentés zajlott, és akkor csökkent 10 ezerre a számuk.
Amit Orosz képviselõ úr mondott, az nagyon megszívlelendõ és megfontolandó, és a törvény a helyi védelem fogalmát ezért találja ki. Tehát ha egy önkormányzat úgy gondolja, hogy egy, a mûködési területén lévõ építmény védelemre érdemes, akkor helyi védelmi rendeletet hozhat, helyi védelem alá helyezheti a épületet, ami megõrzõdik, és a késõbbiek során elképzelhetõ, hogy egyszer az országos mûemléki kataszterbe is felvehetõ.
Köszönöm szépen. (Taps.)
(Az elnöklést dr. Füzessy Tibor, az Országgyûlés alelnöke veszi
át.)