SZABÓ RUDOLFNÉ DR., a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elõadója: Tisztelt Elnöknõ! Tisztelt Ház! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság megvitatta a munka törvénykönyve módosításáról szóló törvényjavaslatot. Az elõterjesztõt a törvényjavaslat elkészítése során - mint az már ismeretes - a jogharmonizációra való törekvés, a magyar törvények európai uniós jogszabályoknak való megfeleltetési szándéka vezette. Ennek a módját a bizottságban néhányan vitatták, és elsietettnek minõsítették, de a többség idõszerûnek, szükségesnek találta.
A jogharmonizáció szempontjából a módosítás három lényeges ponton érinti a törvényt: a munkáltatói jogok átszállása a jogelõd munkáltatóról a jogutód munkáltatóra; a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályozás szempontjából; és kisebb jelentõségû, de mégis fontos a munkavállalás alsó határának 14 évrõl 15 évre való felemelése.
Ezeken túlmenõen - mint azt már hallottuk - más módosító elemek is vannak a törvényjavaslatban: megszûnne a 3 napos igazolás nélküli betegszabadság lehetõsége, viszont erõsödne a szakszervezeti tisztségviselõk védelme, ugyanis szankcionálást tesz lehetõvé azon munkáltatókkal szemben, akik jogsértést követnek el.
A vita során a törvénymódosítás egészét illetõen egymásnak ellentmondó vélemények hangzottak el a következõ kérdésre: elfogadható- e, hogy sûrûn módosítgatjuk a munka törvénykönyvét, vagy szükség lenne- e vajon egy átfogó módosító javaslatra?
Volt, aki új, átfogó törvényt szorgalmazna; más vélemény szerint sort kellene keríteni egy olyan elemzésre, amelynek során megállapítható lenne, hogy az elkövetkezendõ 2-3, esetleg 4 éven belül mit kellene változtatni a munka törvénykönyvén. Ezzel szemben álltak azok, akik nem tartják szükségesnek az átfogó módosító javaslatot - és ez megegyezett az elõterjesztõ véleményével is -, mely szerint a munka törvénykönyvének alapelvei jók - ezt jóváhagyta a bizottság többsége is -, ugyanakkor a részleteiben a gyakorlati tapasztalatok alapján olyan pontatlanságok, ellenmondások, hibák merülnek fel, amelyek idõnként módosítást indokolnak - mint ahogy erre most is sor kerül. Viszont egy átfogó módosítás - és ezt tisztán kell látni - az alapelvek megkérdõjelezése esetén válna szükségessé.
Ezenkívül többek részérõl felmerült, hogy az utóbbi idõben elharapózott az a jogalkotási gyakorlat, hogy egy-egy törvény módosításánál több törvény módosítására is sor kerül; így a jelenlegi is még másik három törvényt érint, és ráadásul a törvényjavaslat címe nem is utal erre.
És most néhány vélemény a törvényjavaslat fõbb pontjaihoz; elõzetesen meg kívánom jegyezni, hogy a szokásostól eltérõen az ellenvélemények vagy a támogató hozzászólások nem a kormánypártok, illetve az ellenzéki pártok szerint különültek el.
Elõször is: a jogutódlás kérdésével, a munkáltatói jogok átszállásával mindenki egyetértett, bár volt olyan, aki szerint a magyar jogban ez ma is evidencia. Azonban a tapasztalatok szerint egyes helyeken a tulajdonváltás számos konfliktust okozott, s ezért az átvett EU-irányelveket az elõterjesztõ még ki is egészítette az egyetemleges felelõsséggel, ami a jogutódlás idõpontját megelõzõen keletkezett kötelezettségek érvényesítésére vonatkozik. Másfelõl a jogutód munkáltatónak kezesként kell felelnie a munkavállalót megilletõ járandóságokért.
A törvényjavaslat másik lényeges eleme a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályozás, mely szerint a foglalkoztatási törvénybõl ez az elõírás átkerül a munka törvénykönyvébe. A törvényjavaslatnak ez a legvitatottabb része. Többen nem értettek egyet azzal, hogy a jelenlegi szabályozásnak miért kell ide átkerülnie, s kifejezetten hibának, rendszertanilag kezelhetetlennek tartják, mondván: a munkaviszony megszüntetése ugyan ide való, a munka törvénykönyvébe, de a csoportos létszámleépítés több mint az egyes munkaviszonyok megszüntetése, az foglalkoztatáspolitikai kérdés, és a foglalkoztatási törvénybe való.
Nem fogadható el az a gyakorlat sem - és nem is elfogadható indok - , hogy a munkáltatók kevésbé ismerik a foglalkoztatási törvényt, mint a munka törvénykönyvét, és ezért nem tartják be az elõírásokat. Az elõterjesztõ szerint sem ez az egyetlen elfogadható megoldás, de tény, hogy a munkaviszony - akár egyéni, akár csoportos - megszüntetésérõl van szó, és így a munka törvénykönyvébe való. Másrészt alapvetõen a munkáltató és a munkavállaló kapcsolatrendszerét szabályozza, s a konzultációs informálási kötelezettség egyértelmûen ebbe a kapcsolatrendszerbe tartozik. Kétségtelen, hogy a munkaügyi központ részére történõ bejelentési kötelezettség nem ugyanez a kategória, de feltétele a jogszerû csoportos felmondás megvalósításának. A gyakorlat során ez idáig sok volt a tisztázatlan kérdés, ez a módosítás ezeket kívánja kiküszöbölni.
Ezen túlmenõen vitát váltott ki az ágazati szinten megkötött kollektív szerzõdés részbeni kiterjesztésének a lehetõsége. Egyes vélemények szerint bizonyos kedvezõ intézkedések kiterjesztése, illetve bizonyos hátrányos intézkedések ki nem terjesztése veszélyeztetheti a versenysemlegességet. Az elõterjesztõ szerint ugyanakkor éppen a reprezentatív munkáltatói érdekképviseletek és szakszervezetek által megkötött kollektív szerzõdések teljes körû kiterjesztése okozott problémát, mert nem vette figyelembe a kis szervezetek sajátosságait.
A jelenlegi módosítás szerint a döntés joga a munkaügyi miniszteré, de ez egyúttal garanciát is kell hogy jelentsen. Nem szolgálja közvetlenül a munkavállalók érdekeit a felmondási tilalmak idõtartamának differenciált szabályozása, valamint a 3 napos betegszabadság orvosi igazolás nélküli megszüntetése; de a gyakorlatban tapasztalt visszaélések indokolják mindkét módosítást, melyeket - kisebb vita után - tudomásul is vett a bizottság.
Végül is a foglalkoztatási bizottság a törvénymódosítást szükségesnek és elfogadhatónak találta: 8 támogató, 3 tartózkodó és 1 ellenszavazattal általános vitára ajánlja a tisztelt Háznak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)