DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Közismert, hogy jól és dinamikusan mûködõ államokban a törvényhozás milyen nagymértékben szolgálja a gazdaság érdekeit és céljait. Elég talán arra utalnom, hogy például az Egyesült Államok nemcsak a törvényhozást, hanem a teljes államapparátus mûködését is a gazdaság céljainak rendeli alá úgy kül-, mint belföldön.
Sajnos, a rendszerváltás óta Magyarországon ez az összhang erõsen megbomlott - elõtte ez nyilvánvalóan nem volt értékelhetõ -, és míg az elmúlt kormányciklusban a törvényhozás elõzte meg némely esetben a gazdaságot, amely annak fogadására még nem volt érett - például a csõdtörvény -, addig 1994 óta a kormány rendszeresen késedelmesen szabályoz olyan kérdéseket, amelyek gazdasági vagy társadalmi fejlettsége már régen megkívánta volna a törvényi szabályozást. Ezek közül említhetném az államháztartási reform jó néhány sarkalatos intézményét, vagy a büntetõ törvénykönyv most folyó tárgyalását, és úgy gondolom, joggal sorolhatjuk ide a most elõterjesztett munka törvénykönyvét is.
Ebbõl az következik, hogy tulajdonképpen örülni kellene a beterjesztett törvényjavaslatnak, de sajnos, ez nem ilyen egyértelmû. Nem mintha az 1992-ben megalkotott munka törvénykönyve nem érett volna meg az átalakításra, mert az elmúlt öt év tényleges tapasztalatokkal szolgált, s rendelkezünk már bírósági gyakorlatból leszûrhetõ tapasztalatokkal is. Az 1992-ben alkotott törvény igazi pozitívuma úgy értékelhetõ, hogy a megalkotásában részt vevõk - tehát a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek -, valamint nem utolsósorban az Országgyûlés a formálódó piacgazdasági igényekhez kívánta igazítani a munka világának szabályait. Ez alapvetõen sikerült is, tehát nem érthetünk egyet azokkal a koalíciós és hozzá közelálló szakszervezeti véleményekkel, amelyek a jelenlegitõl eltérõ koncepció alapján történõ újrafogalmazást igénylik.
Nem mond ellent ennek az, hogy 1992-ben még számos illúzió élt a törvényalkotás teljes vertikumában és az Érdekegyeztetõ Tanács reménykeltõ mûködése alapot adott arra, hogy az autonóm tárgyalófelek a törvénykönyvben nem szabályozott kérdéseket saját maguk rendezik. Ebben az idõben szokásjoggá vált, hogy a munka világának alapvetõ kérdéseiben a kormány csak a felek egyetértésével kezdeményezett módosítást. Az 1992-es munka törvénykönyvérõl hosszú, keserves egyeztetés, megannyi vita után született konszenzus, és így volt ez a legtöbb munkaügyi szabályozás kérdésében.
A kormánykoalíció hatalomra kerülését követõen, a TGM látványos kudarca után azonban új idõszámítás kezdõdött, és veszélyesen új hagyományok kezdenek kialakulni. A hosszú egyeztetések, viták változatlanul megmaradtak, a konszenzusra törekvés viszont feledésbe ment, és ennek kialakulásába jócskán belejátszott I. Lajos - mármint Bokros - uralkodása is, aki a párbeszédet sajátosan értelmezve úgy gondolta, hogy a párbeszéd egy fölöslegesen összetett szó, amelybõl a "beszéd" - mármint az õ beszéde - teljesen elegendõ.
Sajnos, néha az embernek az az érzése támad, hogy ez kezd hagyománnyá válni. Teszem ezt a kijelentést azért is, mert most már nem elõször fordul elõ, hogy alapvetõ munkajogokat szabályozó kérdések úgy kerülnek a parlamentben elõterjesztésre, hogy lényeges kérdésekben hol a munkavállalók, hol a munkáltatók nem értenek egyet. Igaz, találunk megoldást is ezekre, mert épp a munka törvénykönyvének két évvel ezelõtti módosításakor, 1995. május 16-án történt meg, hogy a Házszabállyal összhangban nem állóan, egy utólagos ÉT-egyeztetésként feltüntetett kormányzati manõver kapcsán az addig érintetlen paragrafusokat megbontó, néhány csatlakozó módosító indítvány ment át a törvényhozáson, amelynek tényét az akkori munkaügyi közigazgatási államtitkár is elismerte.
(11.20)
Tisztelt Ház! Egy törvény szabályozásának mindig összhangban kell lennie azokkal a törvényekkel és jogszabályokkal, amelyek az adott kérdéskört átfogóan hivatottak rendezni. Ezért a munka törvénykönyvével kapcsolatban mindenképpen igazodni kell azokhoz a gazdaságot szabályozó rendelkezésekhez, amelyek alapján a magyar gazdaság a tiszta-, vagy a szürke- és feketegazdaság felé tolódik el.
Errõl már többször beszéltünk, de most is megemlítem, hogy az adótörvények a generálisan, a társadalombiztosítási és egyéb elvonások még a kormány által kívánatosnak tartott célt sem szolgálják. Mint ahogy nem szolgálja a Közmunka Tanács mûködése sem, melynek törvényi rendezése várat magára, különösen a munkáltatói, munkavállalói és a munkanélküli érdekképviseletek részvételét illetõen. De megemlíthetném a munkaügyi ellenõrzés új rendszerérõl szóló törvényt is, ahol a törvény tárgyalásakor a Fidesz-Magyar Polgári Párt balsejtelmeinek többször adott hangot, és sajnos az élet minket igazolt. Meggyõzõdésünk ugyanis, hogy ez a szervezet nem elsõsorban a szürke- és feketegazdaság felszámolására indított hadjáratot - mint azt a magyar politikai és gazdasági élet szereplõi remélték -, hanem az egyszerûbb megoldást választva a jól szervezett gazdasági társaságokat és szövetkezeteket vizsgálja. Olyan hihetetlenül súlyos eseteket tárt fel, mint például a közelmúltban a Magyar Iparszövetség egyik tagszervezeténél, ahol megállapította, hogy 1996-ban cégszinten összesen 9 szabadnap nem lett kiadva.
Tisztelt Ház! Miniszter Úr! A Fidesz-Magyar Polgári Párt politizálásához nemcsak a kritikai észrevételek megtétele, hanem a reális értékelés is hozzátartozik. Ezért szeretném elmondani, hogy egyetértünk a munka törvénykönyvének azon szabályozásával, amely az európai jogharmonizáció elvétõl vezérelve megtalálható a törvénytervezetben még akkor is, ha abba olyan rendelkezéseket emeltek be, amelyek az Európai Unióban sem bírnak kötelezõ erõvel, csak ajánlottak.
Egyetértünk azokkal a kérdésekkel is, amelyek a munkavállalók jogbiztonságát hivatottak megteremteni, hisz a magyar piacgazdaság már megkövetelte, hogy annak becsületes szereplõit - úgy a munkavállalói, mint a munkaadói oldalon - törvény védje. Nincs kifogásunk a jogelõd munkáltató felelõsségének megállapítása ellen sem, és osztjuk véleményüket a csoportos létszámleépítés törvényi megfogalmazásával kapcsolatban is.
Szeretnénk azonban a miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy a beterjesztett törvénytervezet olyan jogtechnikai problémákat is tartalmaz, amelyek néhány gazdasági és politikai tévedéssel spékelve erõteljesen lerontják az elõterjesztett tervezet hatását. A dolog annál is inkább elszomorító, mert a törvénymódosítás által érintett kérdésekben sok olyan elem van, amellyel egy átfogóbb, végiggondoltabb, és az érintettek támogatását bíró változatban egyetértünk.
Nem vitatható, hogy az elfogadható érvek és tényleges tapasztalatok indokolják a munkavállalók és a szakszervezeti tisztségviselõk tevékenységére vonatkozó szabályok további finomítását. A kollektív szerzõdés - különösen a szakmai kollektív szerzõdés -, a kollektív szerzõdés intézményének kiterjesztése olyan kérdések, amelyek fontosak, és további szabályozásuk is indokolt - de nem így, gyakran a munka világának egészébõl kiragadva.
Az európai jogharmonizáció nyilvánvalóan még további módosításokat igényel, következésképpen az egyébként dicséretes törekvés így visszájára fordul. Tudunk róla, hogy a Munkaügyi Minisztérium munkatársai konzultációkat folytatnak az érdekképviseletekkel, hazai és külföldi szakértõkkel a középszintû kollektív szerzõdési rendszer kiterjesztése érdekében. Ezzel szemben teljességgel érthetetlen, hogy akkor miért kell idehozni a törvénytervezetben írt szabályokat, amelyek úgy tesznek, mintha már megoldódtak volna olyan kérdések, amelyek - mint látható - csak gondolati szinten vannak jelen.
Mind a munkáltatói, mind a szakszervezeti reprezentativitás jelenlegi meghatározása, mérése erõsen problematikus. Elég, ha arra gondolunk, hogy a munkahelyek mintegy háromnegyedénél - de lehet, hogy a helyzet ma még ennél is rosszabb - egyáltalán nincs szakszervezet; sok esetben üzemi tanácsi választásokra sem került sor. A választás rendje, összesítésének szabályai további kétségeket ébresztenek, mi több, nem egy esetrõl hallani mostanában, ahol voltak ugyan választások, és míg az adott pillanatban a szakszervezet támogatottsága egyértelmûen megállapítható volt, az idõközben jelentõsen megváltozott viszonyok miatt törpe kisebbséggé vált az elõzõ kizárólagos többség. Nem állítom, hogy tömegével jellemzõ az ilyen eset, de állítom, hogy a jelenlegi megoldás, elképzelés számos esetre nem kínál megfelelõ megoldást.
A szakmai szintû reprezentativitás a helyinél nagyságrendekkel súlyosabb problémákat vet fel. Gondolom, mindezt a minisztérium is tudja - dolgoznak is a kérdés megoldásán -, ám közben, úgy tûnik, a politika átlép a szakértelem felett. A kiterjesztés gondolata egyébként helyes. Nemcsak azért, mert ott is szabályoz, ahol nincsenek meg a szervezett kollektív tárgyalások feltételei, hanem azért is, mert javítja a piaci esélyegyenlõséget, csökkenti a tisztességes munkaadó hátrányát a nem éppen ide sorolható munkáltatókkal szemben. Azonban bizonytalan kompetenciájú tárgyalásokra alapozva - esetleg részleteiben kiragadva -, újra és újra beavatkozva a szabályokba nem éppen meggondolt törekvésekre vall.
Ezzel a témával van szoros összefüggésben a szakszervezeti tisztségviselõk kiemelt védelmére koncentrálás, amely sokszor azt az érzést kelti, mintha az egyszerû munkavállalók nem is léteznének. Felvetõdik ugyanis a kérdés: vajon ott mit számít a tisztségviselõk fokozottabb védelmével telezsúfolt, nem a valóságot tükrözõ törvény, ahol a valóságban nincs semminemû érdekvédelmi szerzõdés; és - mint mondottam - ma a munkahelyek zöme ilyen. Nos, végre üdvös lenne a tényekhez igazítani a szabályokat. Szakszervezeteket nélkülözõ munkahelyek százszámra találhatók, a munkavállalók pedig nem érzik szükségességét a szakszervezeti tömörülésekben való részvételnek. A törvénytervezet elõkészítõinek ezért el kellene gondolkodniuk, szakszervezet hiányában vajon nem lenne-e helyesebb az üzemi tanácsokat felruházni kollektívszerzõdés-kötési joggal, ugyanis ez a fórum - amely a gyakorlat szerint a legegyszerûbben létrehozható - ténylegesen tud helyi dolgozói érdekeket képviselni, és nem lényegtelen, hogy tagdíjat sem kell fizetni.
Mint említettem, indokoltnak tartjuk a tömeges létszámleépítések korábbinál részletesebb szabályozását is. A jelenlegi javaslatban elõttünk lévõ szöveg irányát is támogatni tudjuk, nem világos azonban, hogy miért pont itt, és miért pont most kellett ezzel elõjönni. A kormány megalakulása óta ígéri a foglalkoztatási törvény átfogó felülvizsgálatát és újrafogalmazását. Ehelyett már legalább ötödszörre kerül sor technikai módosításokra, pontosításokra, címszóba bújtatott kiigazításokra. A foglalkoztatáspolitikát szolgáltató és irányító rendszer egyre zavarosabb és diszfunkcionálisabb. Ezért nyilvánvaló, hogy a jelenleg javasolt módosítások további változtatásai a foglalkoztatási törvénynél ismét elõkerülnek.
A részletes vitában pontról pontra fel fogjuk hívni a figyelmet a szöveg problémáira, a megfogalmazási pongyolaságokra, bizonytalanságokra. Ezt módosító javaslatainkon is keresztül fogjuk vezetni. Nagyon remélem, hogy a tárca vezetése - mint arra az elmúlt idõben már többször hajlandóságot mutatott - a javaslatokat nem elsõsorban ellenzéki javaslatként, hanem szakmai programként fogja kezelni, és azok áttanulmányozása után meggyõzõdik arról, hogy a módosítások keresztülvezetésével legalább az elõterjesztési hiányosságok enyhültek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)