DR. EGERSZEGI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Felszólalásomban egyetlenegy kérdéssel szeretnék foglalkozni: ez a szakszervezeti tisztségviselõk védelmének ügye, amely a törvénymódosító javaslatban is szerepel, és meglehetõsen jelentõs változásokat helyez kilátásba ebben az ügyben.
Nyilvánvaló, hogy a mikroszintû érdekegyeztetés igen fontos kérdés, a munkabéke, a társadalmi stabilitás lényeges eleme.
(11.30)
Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a politika, a szakirodalom, a sajtó ezzel a kérdéssel nemigen foglalkozik, holott a mikroszintû munkahelyi érdekegyeztetés keretében a szakszervezeti tisztségviselõk, üzemi tanácstagok, emberek millióinak a létfeltételeit képesek befolyásolni. Csak akkor vetül erre a kérdésre - vagy magukra a szakszervezeti, üzemi tanácsi tisztségviselõkre - némi reflektorfény vagy figyelem, amikor valamilyen atrocitás éri õket, amikor megverik õket esetleg, vagy amikor kitiltják õket a munkahelyrõl, tehát valamilyen szankció éri õket.
A mai gazdaságban a munkavállalók és a munkaadók kapcsolata konfliktusos, és ennek megfelelõen konfliktusos a szakszervezeti tisztségviselõk helyzete is igen gyakran. Õszintén meg kell mondani, néha nem is értem, hogy hogyan képesek ilyen helyzetben emberek tisztségeket, munkavállalói képviselõi tevékenységet elvállalni.
Nyilvánvaló, ezek a konfliktusok adódnak részben az objektív helyzetbõl, adódnak a munkavállalók helyzetének a romlásából, adódnak néhány esetben abból is, hogy a munkáltatók nyereségérdeke és nyers érdekérvényesítése, hatalmi helyzete félresöpri a munkavállalói érdekeket. Tehát éppen erre való az érdekegyeztetés, és ezen belül a mikroszintû érdekegyeztetés is, hogy ezeket a konfliktushelyzeteket kezelhetõvé, elviselhetõvé, megoldhatóvá tegye.
Az is nyilvánvaló és köztudott, hogy a munkavállalók és a munkaadók, a szakszervezetek és a vállalatvezetés helyzete nem egyenlõ. A munkajognak pedig az a feladata, hogy különféle szabályozással kiegyenlítse az objektív helyzetbõl adódó eltéréseket, és a munkavállalók számára hátrányos eltéréseket, miután az érdekegyeztetéshez nagyjából egyenrangú felek szükségeltetnek.
Ilyen meggondolásból következõen a munkajognak ki kell egyenlítenie a nem egyenlõ viszonyokat, vissza kell tartani az arra hajlamos munkaadókat, hogy domináns helyzetükkel visszaéljenek, tiltani kell bizonyos cselekvéseket, vagy pedig éppen kötelezni kell a munkaadókat bizonyos cselekmények megtételére. A harmadik pedig az, hogy óvja meg a jog a munkáltatók, a munkavállalók képviselõit attól, hogy a képviselõ tevékenységük miatt hátrány vagy méltatlanság érje õket.
Az 1992. évi XXII. törvény, a munka törvénykönyve gondolt ennek a feladatnak a megvalósítására, az eltérések kiegyenlítésére, akkor, amikor megtiltotta az érdekérvényesítési lehetõségek korlátozását, a szakszervezeti tevékenység miatti hátrányos megkülönböztetéseket, a munkáltatók kötelességévé tette a szakszervezettel való együttmûködést, és kialakította a szakszervezeti tisztségviselõk védelmének alapvetõ szabályait - mint a mentelmi jog egy sajátos munkahelyi változatát. A gyakorlati tapasztalatok és a szakszervezeti felmérések azonban azt tanúsítják, hogy a szakszervezeti tisztségviselõi érdekvédelemben, szakszervezeti tisztségviselõi védelemben meglehetõsen nagy lyukak támadtak az utóbbi idõben.
Ezt tanúsítja az MSZOSZ-nek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének a legutóbbi jelentése, ami arról szól, hogy milyen jogsértéseket követtek el 1996-ban a munkaadók. Ha elolvassuk ezt a jelentést, akkor meglehetõsen szomorú dolgokat és példákat tapasztalunk. Mert bizony több helyen elõfordult az, hogy a szakszervezeti tisztségviselõt kitiltották a munkahelyrõl, vagy kényszerszabadságra küldték éppen akkor, amikor valamilyen munkaügyi vita keletkezett a munkahelyen. Megesett, hogy patinás nevet viselõ cégnél rendkívüli és azonnali hatállyal felmondtak üzemi tanács elnökének azért, mert szakszervezet alakítását kezdeményezte.
Gyakori, hogy a választott tisztségviselõ munkaviszonyának rendes felmondása esetén nem kérik az illetékes felsõbb szakszervezeti szerv egyetértését, ez már szinte tipikus eset a bíróságokon. Tudok esetet szakszervezeti tisztségviselõk gyanús körülmények közötti áthelyezésérõl. Elõfordult, hogy a megtorlás nem is magát a tisztségviselõt, hanem a hozzátartozóját érte, és biztos, mindenki tudna még a környezetébõl hasonló eseteket felsorolni.
Az idézett szakszervezeti jelentés sem állítja azt, hogy drámai lenne a helyzet. Nem arról van tehát szó, hogy itt az országban a szakszervezeti tisztségviselõk üldözése folyna. De az is biztos, hogy a munkáltatói jogsértések jóval gyakoribbak, mint amirõl a szakszervezeti anyag beszámol. Mert tudjuk azt, hogy a szakszervezet elsõsorban csak a bírósági ügyeket regisztrálja, másrészt pedig tudjuk azt is, hogy igen gyakran, miután a munkáltatók részérõl finom vagy durvább technikák alakultak ki a szakszervezeti tisztségviselõk háttérbe szorítására, a szakszervezeti tisztségviselõk nyelnek egyet, és amennyiben erre vonatkozóan kényszer érezhetõ, kényszer nyilvánul meg a munkáltatója részérõl, akkor szépen, csendesen és nyomtalanul háttérbe vonul.
Az irataim között õrzök egy nyilatkozatot, és hadd idézzem ezt: "Tekintettel arra, hogy a vállalatnál a szakszervezet megalakítása után a tagokat megfenyegették, ezért nem vállalom tovább szakszervezeti tisztségemet. - Dátum, aláírás."
Tisztelt Országgyûlés! Én ezt a néhány sort egy szomorú kordokumentumnak tekintem, amibõl levonhatók bizonyos következtetések arra nézve, hogy hol is tart ma Magyarországon a szakszervezeti szervezkedési szabadság.
Tisztelt Országgyûlés! Az elmondottak alapján elismerés illeti meg a törvényjavaslat elõterjesztését, hogy levonva a legutóbbi tanulságokat is, amelyek a szakszervezeti tisztségviselõk védelmével kapcsolatban keletkezett konfliktusokból felmerültek, gondolt a szakszervezeti tisztségviselõk védelmének megerõsítésére és továbbépítésére. Ezt a szándékot a törvényjavaslat 3., 4. és 17. szakaszai tartalmazzák. A 3. vétójogot ad a szakszervezetnek, hogyha a tisztségviselõ munkajogát a szükséges elõzetes egyeztetés nélkül szüntették meg rendes felmondással, a 4. § jogutódlás esetére is kiterjeszti a védelmet, a 17. pedig nem engedi meg azt, hogy a munkaadók olcsón megszabaduljanak a számukra kellemetlen szakszervezeti tisztségviselõktõl.
Õszintén meg kell mondanom, csodálkozom azon, hogy a munkaadóknak bizonyos averziói származtak ebbõl a tervezetbõl. Voltaképpen azt sem nagyon értem, amit a Fidesz felszólalója, Sümeghy úr kifogásol ezekben a tervbe vett intézkedésekben, hiszen a szakszervezeti tisztségviselõk nem jutnak kedvezményekhez. Csak akkor lépnek be ezek a szabályok, amint erre már mások is utaltak, hogyha bántják õket, hogyha akadályozzák a tevékenységüket. Másrészt pedig a munkaadók számára sem jár ez a szabályozás anyagi terhekkel; nem beszélve arról, hogy a munkaügyi bíróságoknak a terheit is csökkenthetik ezek az új szabályok.
Tisztelt Országgyûlés! (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) Köszönöm szépen a figyelmeztetést, azonnal befejezem. Jóllehet a szabályozás egésze indokolt és célszerû - ezen belül a választott témám, a szakszervezeti tisztségviselõk védelmére vonatkozó szabályozás is -, mégis néhány módosító indítványt be fogunk nyújtani. Ezek közül kettõ a szakszervezeti tisztségviselõk védelmének a további kiterjesztésére vonatkozik. Az a meggyõzõdésem, hogy érdemes a munka törvénykönyve parlamenti vitája során a szakszervezeti tisztségviselõk védelmérõl gondolkodni, mert egy jó szabályozás elõsegíti a korrektebb munkahelyi kapcsolatokat, a nyugodtabb munkahelyi légkört, és az indokolatlan feszültségek kialakulásának megelõzését, és ez nemcsak a munkavállalóknak, hanem a munkaadóknak is érdeke. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
(11.40)