DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Az általános vita egy törvényjavaslat egésze szükségességének, a szabályozási elveknek a megvitatásából áll; ebben a törvényjavaslatban, a munka törvénykönyvében ez egy speciális elemmel is kiegészül: ez pedig a jogharmonizációs elem.
A kormány jogharmonizációs tevékenységével kapcsolatban általánosságban szeretném elmondani, hogy a kormány szakított azzal a néhány éves gyakorlattal, amelyben folyamosan, elõrelátható és tervezhetõ módon egy munkaterv alapján került szabályozásra a jogharmonizációs menetrend. Ez - hangsúlyozom még egyszer - elõre kiszámíthatóvá tette azt, hogy milyen törvényeknél, milyen esetben élünk a jogharmonizációnak történõ megfeleléssel. A másik variáció, amikor nem ilyen munkatervben történik a munka: ad hoc és önkényes. Úgy tûnik, hogy a munka törvénykönyvének a jelenlegi módosítása pontosan egy ilyen önkényes kiemelés alapján született meg. Ezt a véleményemet rögtön indokolom is, hiszen nem állunk annyira közel a csatlakozáshoz, hogy pusztán a jogharmonizációra alapítva - 1994 óta tizenegyedik alkalommal, hangsúlyozom még egyszer: eddig tízszer módosítottuk a munka törvénykönyvét -, pusztán jogharmonizációs indokokkal lehessen ezt alátámasztani. Ugyanakkor a lényegi és az érdemi kérdésekre - ahol a munka törvénykönyvében változtatásokat kellene tenni - nem tér ki ez a mostani szabályozás.
Tudomásom szerint a korábbi kormányzati munkaanyagokban szerepelt például a leltárfelelõsség; és nem tudni, hogy kinek a nyomására, melyik stádiumban került ki ebbõl az anyagból; hiszen a leltárfelelõsség esetében, azt hiszem, sem ellenzéki, sem kormányzópárti képviselõ nem vitathatja azt, hogy nagyon fontos lenne egy speciális leltárfelelõsségi szabályozás megalkotása. Hiszen az esetek nagy többségében az általános polgárjogi felelõsségen alapul a felelõsség, ami vétkességre alapítható; ugyanakkor az a speciális leltári felelõsség, ami vétkesség nélküli, nem alkalmazható, pusztán azért, mert a munka törvénykönyve ezt nem szabályozza.
Én egyébként nagyon fontosnak tartottam volna - ezt a módosítást megelõzendõen - a szakszervezetek jogállásával kapcsolatban is tenni néhány tisztázó lépést. Szóval, összegezve: a megítélésem szerint a munka törvénykönyve jelenlegi módosítása nem a valós problémákra ad megoldást; ugyanakkor itt is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nemcsak jogszabályi hiányosságok vannak a munkajogi problémák mögött; bizony olyan gyakorlati problémák is vannak, amelyek az ellenõrzéshez, az ellenõrzés hiányához vezethetõk vissza. Talán ez az a terület, ahol égbekiáltóan fontos lenne egy ellenõrzés megszervezése. Ugyanakkor a munkavállalókat ért munkahelyi hátrányok kivizsgálása és ellenõrzése is nélkülözhetetlen, és jogértelmezési hiányosságok is vannak.
Hiába szabályoz a munka törvénykönyve elméletben gyönyörû dolgokat; szeretném önöket arra a vitára emlékeztetni, amikor egy interpelláció formájában a munkaügyi miniszter úrhoz fordultam: a Szekszárdi Húsipari Részvénytársaság vevõje kötelezettséget vállalt arra, hogy megtart egy munkajogi létszámot. Ezt követõen van egy olyan, nem értelmezhetõ szabály a szerzõdésben, hogy ez a megtartási kötelezettség nem vonatkozik arra az esetre, ha a munkavállaló kezdeményezi a munkaviszony megszûnését. Azt hiszem, nem vitathatjuk, hogy a közös megegyezéses munkaviszony megszûnésénél teljesen irreleváns az, hogy ki kezdeményezi a munkaviszony megszûnését, hiszen itt egy közös akarat, közös kezdeményezés és közös végrehajtás feltételezhetõ. Ebben az esetben nagyon fontos lett volna az, hogyan értelmezi az ÁPV Rt. és a miniszter úr a munka törvénykönyve alapján a szerzõdésnek ezt a kitételét. Azonban nem úgy értelmezték, hogy ez a dolgozók, az állam érdekeit szolgálta volna - mert ott szankció is volt a be nem tartás esetére -, hanem mindketten úgy értelmezték, hogy egy külföldi vevõt támogattak az értelmezésükkel.
Szóval, az új jogszabályok megalkotása mellett legalább olyan fontos lenne - vagy talán egy kicsit elõtte -, hogy a jogszabályok betartásával, betartatásával és ellenõrzésével kapcsolatban vállaljanak nagyobb szerepet; s ha kell, akkor komoly szankciókat kell kilátásba helyezni, hiszen az nem létezhet, hogy ellenõrzés és szankció nélkül - a szerzõdéses életre hivatkozással - a feketegazdaság ilyen méretû terjedése esetén csak a jogszabályokat kezdjük el javítgatni, módosítgatni és a valóságos problémákra pedig nem helyeznek kellõ hangsúlyt.
A törvény szövegére vonatkozóan bevezetésül szeretném elmondani, hogy a munka törvénykönyve már 1992-ben is az európai munkajogi normák, továbbá az európai nemzetközi jogi megoldások szem elõtt tartásával készült el, azaz tulajdonképpen a jogharmonizációs folyamat már akkor elkezdõdött. Az akkori gazdasági és jogpolitikai környezet azonban nem tette lehetõvé azt, hogy akkor már ismert jogharmonizációs követeléseknek is eleget tegyen ez a törvény; s majd késõbb szeretnék arra hivatkozni, hogy ez például Nyugat-Európában is milyen nehezen ment.
A jelenlegi módosítás két, az európai munkajog és jogharmonizáció szempontjából lényeges tárgyat érint: egyrészt a munkavállalók jogainak a vállalatok, üzemek, üzemrészek átadás- átvétel esetén történõ megóvását, másrészt a tömeges elbocsátásokra vonatkozó eljárást. Mindkettõrõl elmondhatjuk, hogy a '70-es évek elsõ felében kibontakozott, nagyszabású európai szociálpolitikai koncepcióba illeszkednek. A koncepció az európai gazdasági növekedés és kísérõjelenségei - például a vállalati koncentráció, a hatékonyság növelésének preferálása - mellett a munkavállalókat érintõ szociális, szociálpolitikai hátrányok kiküszöbölésére irányult.
Összességében azt is elmondhatjuk, hogy az irányelveknek a nemzetközi jogban való megvalósítása rendkívül nehézkes és lassú volt. Egyébként több tagállam túllépte a tanács által biztosított határidõt is, ilyen volt például Olaszország és Németország; s ennek az elsõdleges oka az volt, hogy a két irányelv által elõirányzott szociálpolitikai célok megvalósításának terhei nem kis részben a munkáltatókra, és nem pedig az államra hárultak.
A jogutódlás intézményének európai szabályozása mögött meghatározott gazdaságpolitikai döntés is húzódik. Ennek az a lényege, hogy a tulajdonosváltással, az üzemek átszervezésével, a hatékonyságnövelést célzó intézkedésekkel járó terheket az üzem megszerzõje viseli. Nyilvánvaló, hogy ennek piaci hatása is volt, és ez a piaci hatás lehet az, hogy relatíve alacsonyabb áron, könnyebben lehet megszerezni üzemeket, vállalatokat.
Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy amennyiben hatáselemzés készült, úgy annak erre a kérdésre feltétlenül ki kellett volna terjednie; különösen azért, mert hazai tapasztalataink is vannak már e tárgyban. Ami a szóban forgó jogintézmények jelenlegi, tételes jogi helyzetét illeti, kétségtelenül egyet kell értenünk a javaslat azon indokolásával, hogy a magyar munkajog részben már tartalmazza ezeket a szabályokat, a létszámcsökkentéssel kapcsolatosakat pedig a foglalkoztatási törvény. Ehhez azért szeretném elmondani, hogy a munka törvénykönyve - a mi hazai, sajátos jogrendszerünkben - tartalmazza azokat az alapvetõ fogalmakat, amelyek a munkaviszony megszûnésével, megszüntetésével kapcsolatosak. Azonban a magyar munkajogban volt egy másik törvény is, ez a foglalkoztatási törvény, amelyik túllépett a munka törvénykönyvén, és foglalkoztatáspolitikai érdekbõl létrehozott egy újfajta szabályozást. Nálunk ebben került szabályozásra a csoportos vagy a tömeges elbocsátás; a másik a jogutódlás, amely a jelenleg hatályos törvényünkben úgy rendelkezik, hogy a munkajogviszony megszûnik a munkáltató jogutód nélküli megszûnésével.
(11.50)
A contrario - a jogutódlás a munkaviszonyt nem érinti. Az úgynevezett általános jogutódlás esetei nem okoznak, és nem is okoztak soha problémát a mai joggyakorlatban. Majd ha elfogadjuk ezt a módosítást, ami a munka törvénykönyvében szerepel, akkor a kezesség vonatkozásában bizony számtalan súlyos problémával fogunk szembetalálkozni.
Az általános jogutódlás problémaköre eddig sem volt a magyar jogban olyan, ami gondot okozhatott volna, és ez evidencia is volt a magyar jogban.
Mondanék egy példát a munka törvénykönyvével kapcsolatban. A munka törvénykönyvének 91. §-a azt mondja, hogy a munkáltató személyében bekövetkezõ jogutódlás önmagában nem szolgálhat a határozatlan idejû munkaviszony rendes felmondással történõ megszüntetésének indokául. Teljesen természetes, hogy nem szolgálhat. Nagyon sok mindent írhatott volna még ide a jogszabály elõkészítõje, hogy mi minden nem szolgálhatott volna még indokul. Ez egy teljesen negatív oldalról történõ szabályozás, ami elég ritka egyébként a magyar jogban; teljesen fölöslegesnek is tartjuk.
Itt a szabályozás nem lehet más, mint hogy a felmondási okokat konkrétan megfogalmazzák, tételesen törvénybe fogalmazzák, és ami ennek nem felel meg, az nem felmondási ok.
Ugyanakkor el kell ismernem azt, hogy a tételes jogi szabály a hatályos munkajogban annak a tényállásnak a rendezésére, amit az üzem vagy üzemrész átvételeként nevesítünk, nem ad teljesen kimerítõen választ. Itt a Legfelsõbb Bíróság 154. számú kollégiumi állásfoglalása az, amely igyekezett rendezni ezt az említett problémát. Én elfogadom azt, hogy ha ebbõl problémák származtak, azt speciális módon kellett volna szabályozni. De azt a megoldást, hogy általánosan az egész jogutódlást, ami a magyar jogrendszerben a hosszú évtizedek, talán évszázadok alatt kialakult gyakorlatot megmásítaná, nem tudnám támogatni.
Még egy kérdéskörrõl szeretnék beszélni, és ez az ágazati szinten megkötött kollektív szerzõdések kiterjesztésének a lehetõsége. Ezt a jogintézményt megint csak ismeri a munka törvénykönyve, azonban a munkaügyi miniszternek eddig arra nem volt joga és lehetõsége, hogy részben terjessze ki a megkötött kollektív szerzõdést az ágazat valamennyi munkáltatójára.
Kifejezetten veszélyesnek tartja a Magyar Demokrata Fórum ezt a megoldást, hiszen a kiterjesztés jogintézményének az egyik alappillére az volt, hogy az ágazaton belüli versenyképességet biztosítani lehessen; kizárjon az ágazaton belül egy olyan versenyt, amire az ágazat minden munkáltatója természetesen nem képes adott esetben.
Mi történik, ha a munkaügyi miniszternek az itt megszokott feltételek között meglesz a lehetõsége arra, hogy ne csak az egészre, az ágazatra terjeszthesse ki a kollektív szerzõdést, hanem részre is, részben is. Természetesen adott esetben bizonyos kedvezõ intézkedések kiterjesztését majd kérik, bizonyos hátrányos intézkedések kiterjesztését nem kérik, vagy éppen fordítva. Tehát az a fajta versenysemlegesség sérül, amit az ágazatban az ilyen korlátok közé szorított kiterjesztés biztosított mind ez idáig.
Úgy tûnik, hogy ez a megoldás, a munka törvénykönyvének módosítása ebben a részben látszólag a munkavállalók és a szakszervezetek érdekében történik, valójában megítélésem szerint az MSZOSZ szerepét erõsítené. Ha megnézzük a szakszervezetek szervezõdését ágazati szinten vagy középszinten, láthatjuk, hogy az MSZOSZ kivételével a szakszervezetek gyengén szervezettek.
A Magyar Demokrata Fórum nevében végül annyit szeretnék mondani: ez a javaslat még nincs olyan állapotban, hogy arról nyilatkozni tudnék, hogy ezt mi támogatni fogjuk, vagy nem fogjuk támogatni. Különösen arra hivatkozással, hogy az utóbbi idõben elszaporodott az a gyakorlat, vagy megszaporodott azoknak az eseteknek a száma, amikor az utolsó percben módosító indítványokkal és kapcsolódó módosító indítványokkal maga a kormány is megpróbálja egy új terület formájában szabályozni azt - és ahhoz képest, amit benyújtott, új módon. Tehát nyilvánvalóan csak akkor tudunk nyilatkozni ennek a támogatásáról - szemben a kormánypárti képviselõkkel -, amikor végleges formában láthatjuk már ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)