PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselõtársaim! Magyarországon közel 400 ezer fogyatékos ember él, akik az élet szinte minden területén hátránnyal indulnak, s ezt a hátrányt családjuk, embertársaik, az erre a célra megalakult szervezetek, de fõként az állam és az önkormányzatok segítsége nélkül képtelenek ellensúlyozni vagy legalábbis enyhíteni.
Közel 10 százalékuk munkavállalói korú fiatal, akiknek jelentõs része szívesen dolgozna, rendelkezik is az ehhez szükséges képességgel, készségekkel, de a munkaerõpiacon nem tud versenyre kelni egészséges embertársaival. Helyzetük az utóbbi idõben romlott, hiszen a leépítések alkalmával elsõsorban a megváltozott munkaképességû fiatalokat küldik el, vagy nem foglalkoztatják. Így tehát nagyon sokan közülük néhány ezer forintos járadékból vagy rokkantnyugdíjból élnek. Kényszerû távollétük a munkaerõpiacról elsõsorban a vidéki településeken nagyon sok esetben a család szociális ellehetetlenülését is magában hordozza.
Úgy gondolom, ha a saját jogon járó rokkantsági nyugdíjasok és járadékból élõk számát olyan módon csökkenteni lehetne, hogy nagyobb lehetõségük lenne a munkaerõpiacon való elhelyezkedésre, nemcsak a társadalombiztosítás terhei könnyebbednének, hanem e réteg életszínvonala is javulhatna.
Azt hiszem, a problémák megoldását egyetlen jogállam sem kerülheti el, éppen ezért kérdezem az államtitkár urat arról, hogy milyen lehetõségei vannak a fogyatékos fiatalok szakképzésének és rehabilitációs célú foglalkoztatásának.