BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szintén ezekrõl a kérdésekrõl szeretnék néhány érvet elmondani, nem tagadva azt, hogy mindazokkal nem értek egyet, akik a dohányreklámokat bármilyen formában tiltani kívánják - akár úgy, hogy a szabadtéri reklámhordozókon.
Megint csak visszatérnék a következõ kérdésre: nem abban van a vita közöttünk, hogy a dohányzás jó-e vagy rossz, hogy káros-e vagy nem káros, hogy közösen, mindannyian szeretnénk mindazt - Béki Gabriella képviselõtársammal közös az indulatunk akkor, amikor azt mondjuk, hogy szeretnénk -, ha a gyermekeink nem dohányoznának. Én is nagyon szeretném ezt a dolgot. A vita közöttünk abban áll, hogy mi az, ami Tsztönöz, és mi az, ami nem ösztönöz. A vita közöttünk abban áll: ebben a Házban sokan azt mondják, hogy a reklám ösztönöz. Ezt jószerivel csak egy sejtéssel tudják alátámasztani, hiszen erre igazándiból semmiféle adat, semmiféle bizonyíték nincsen.
Azt mondom, hogy ha már az ösztönzés kérdésénél tartunk, akkor jó néhány olyan dolog van, amely sokkal jobban ösztönöz a dohányzásra, mint a reklámok.
(20.30)
Akkor miért nem tesszük fel azt a kérdést - ezt már máshol is elmondtam -, hogy például bizonyos mûvészeti alkotásokban, teszem azt egy filmben, amikor megjelenik egy olyan ember...
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke foglalja
el.)
(Taps. - Derültség.), akit az ifjúság példának tekint, és elkezd dohányozni... Nevezetes eset, mondjuk, a Humphrey Bogarté, aki végigdohányozza a Casablanca címû filmet, és aki egyfajta életérzéssel, filozófiával próbálja ezt a mûveletet végezni. Persze ez a dolog sokkal hatásosabb, mint bármiféle reklám, ami elõfordulhat. Viszont akkor volna következetes a tiltók álláspontja, ha azt mondanák, hogy kérem szépen, nézzük meg ezeket a mûvészeti alkotásokat, nézzük meg, hogy összekapcsolódik-e egy életvitellel és életfilozófiával, és esetleg cenzúrázzuk akár a filmeket is, és vágjuk is Humphrey Bogartot. Persze nem azt mondom, hogy ilyen szélsõségekre ragadtatják magukat azok, akik tiltani kívánják, én viszem el ilyen szélsõségig az õ érvelésüket, hogy lássák, hogy mihez vezetne az a dolog abban az esetben, ha következetesek akarnának maradni a tiltó állásponthoz.
Mi az, ami igazán ösztönöz? Az életvitel ösztönöz. Hogyha sikk, ha divat az, hogy valaki nem cigarettázik, és manapság mindinkább ez a helyzet, hogy az ifjúság azt érzi inkább divatnak, hogy sportos életvitelt folytat, akkor ennek lehet hatása. Annak megint csak van hatása, ha a szülõk dohányoznak. Megint csak azt mondom - és elnézést kérek azon kedves képviselõtársaimtól, akik a tiltás pártján állnak, hogy visszaélek az érvelésükkel, de hadd tegyem meg csak azért, hogy láthatóbbá tegyem a magamét -, hogy a szülõk dohányzását kellene otthon betiltani abban az esetben, ha azt mondanánk, hogy kérem szépen, ki akarjuk szûrni a társadalomból az ösztönzõ hatásokat. Tudjuk, hogy a szülõket sokkal nehezebb betiltani mint a reklámokat, ezért aztán a reklámra koncentrálódik mindaz a figyelem, ami egyébként más helyeken kellene hogy megjelenjen.
Még egyszer mondom, sokadszorra ismétlem saját magam ebben a kérdésben, én úgy látom, hogy ha mi magunk aktívan közremûködünk abban, hogy egy egészséges életvitel példáivá váljunk, ez sokkal fontosabb, mint az, hogy tiltásokkal próbáljunk megoldani egyébként nem tiltható ügyeket. Mert mirõl van szó? Arról, hogy vajon akkor, amikor az ötvenes, hatvanas, hetvenes években Magyarországon nem voltak reklámok, és nem voltak dohányreklámok Magyarországon, akkor ettõl jó volt a gyermekeknek, jó volt a fiataloknak, ettõl nem szoktak rá? Vagy akik annak idején fiatalok voltak, és rászoktak, a Fecskét, a Munkást és mást szívtak, azok manapság vajon kevesebben vannak, vagy felnõttként ugyanúgy szívják ezeket a cigarettákat? Akkor fiatalként szoktak rá, akkor nem volt reklám, nem a reklám szoktatta rá erre a dologra õket.
Én úgy tudom - elnézést, nem tudok most pontos adatokat mondani -, hogy az elszívott cigarettáknak a száma egyébként csökkent és nem növekedett Magyarországon azóta, amióta vannak reklámok, és amióta tudjuk, hogy van dohányreklámozás. (Közbeszólás: Az elszívott cigaretták száma kevesebb?) Hogy az elszívott és az eladott között mi a különbség, ennek a rejtelmeibe én nem akarok belemenni. A lényeg az, hogy manapság kevesebb dohányárut vagy kevesebb cigarettaszálat adnak el - ezt felmérések mutatták ki -, mint amennyit eladtak annak idején, amikor nem volt reklám.
Magyarán itt a probléma az, hogy az összes érv, adat, amit fel lehet sorolni inkább azt mutatja ki, hogy nincs közvetlen összefüggés a reklám és a dohányzási szokások között. Pontosabban egy adott ponton igen, és ez valószínûleg a minõségi szelekciónak, a minõségi választásnak a kérdése. De ismétlem: lehetetlen kimutatni, és erre semmiféle adatot nem tudunk mondani, amelyik azt állítaná, ha megszüntetnénk a reklámokat, akkor ettõl radikálisan csökkenne a dohányzó fiatalok száma. Egyébként minden nemzetközi felmérés azt mutatja, hogy azokban az országokban is, ahol van tiltás, ott is, ahol nincs tiltás, a trendek hasonlóképpen alakulnak, tehát nem függnek a dohányreklámoktól. Általában tehát én azt gondolom, hogy nem oda ütünk, ahol ez fájni fog, nem oda ütünk, ahova szándékozunk abban az esetben, hogyha azt reméljük, hogy bizonyos fajta - akár korlátozó - tiltásokkal az ügy megoldható.
Szeretném felhívni a figyelmet a 154. jelentéspontban beterjesztett módosító indítványunkra, amelyik egy másfajta megoldást tartalmaz, mint a tiltások pártján lévõk megoldásai, éspedig azt, hogy pontosan megmondjuk, hogy mi az, ami szerintünk életvitellel kapcsolatos, és aminek a tiltását célszerûnek tartjuk. Például ebben a módosító indítványban azt mondjuk képviselõtársaimmal, hogy ismert film-, popzenei vagy szórakoztatóipari sztárok képeit vagy nyilatkozatait használja fel a reklám, tilos ilyen reklámot közzétenni. Azért, mert úgy gondoljuk, hogy pontosan ezek azok a pontok, ahol az életvitellel kapcsolódik össze, és ha ezeket megpróbáljuk látványosan a reklámokról letiltani, akkor általában a reklám megmaradhat.
Arra a javaslatra pedig, amit Béki Gabriella képviselõtársam kompromisszumosnak nevez, és azt mondja, hogy õ szívesen elmozdulna abba az irányba, hogy tiltsuk ugyan be a szabadtéri reklámhordozókon az alkohol és a dohánytermékek reklámozását, de engedélyezzük a nemzetközi sporteseményeken: pontosan ez az a pont, ahol összekapcsolódnak a fiatalság, adott esetben nagymértékben a fiatalok által látogatott és nézett sportesemények a dohányreklámmal. Ebben az esetben az a kérdésem, hogy akkor ez miért kompromisszum? Az õ szempontjából nézve szerintem ez a saját elveinek mond tulajdonképpen ellent.
Még egyszer mondom: nem támogatjuk - vagy én nem támogatom, és jó néhány képviselõtársam is így van ezzel, tudomásom szerint az elõterjesztõ sem támogatja - a tiltást éppen azért, mert ez nem vezet semmire sem.
Végül pedig annyit, hogy a tiltás pártján lévõknek tudniuk kell, hogy ezzel bizonyos nemzetközi ajánlásokon messze túlmutató javaslatot tesznek, tehát ebbõl a szempontból sem támogatjuk vagy támogatom én magam a módosító indítványaikat. Szeretném viszont, ha támogatnák képviselõtársaim azokat, amiben konkrétan megmondjuk a reklám tartalmára vonatkozóan, hogy melyek azok a pontok, ahol az életvitel és a dohányzás összekapcsolódik, s ezeket valóban ne jelenítsék meg a reklámon. (Taps.)