DR. CSAPODY MIKLÓS, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyûlési Biztosok! A Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja nevében tisztelettel köszöntöm a megjelent ombudsmanokat. Köszönet azokért az elemzésekért, amelyek nem pusztán összefoglaló leírások, hanem valódi megoldási javaslatokat is tesznek, és a köszönet megilleti rajtuk kívül hivatalaik munkatársait is.
A Magyar Demokrata Fórum nevében és részérõl magam fõként az állampolgári jogok, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok parlamenti biztosainak beszámolóiról kívánok szólni. Mindhárom ombudsman értékelõ jelentése másfél esztendõt foglal magában, és a mai nap valóban az elsõ olyan alkalom, amikor ezeknek az új közjogi intézményeknek a tapasztalatait végre áttekinthetjük. Nincsen még hagyomány, a tapasztalat is csupán formálódik, és azoknak a nyugati társintézményeknek a példái sem voltak minden egyes esetben segítségül hívhatók, amelyek pedig maguk a magyar parlamenti ombudsmani intézmény megformálásakor mintákat adhattak. A biztosok, a hozzájuk forduló magyar állampolgárok és az Országgyûlés egyaránt most tanulják, tanuljuk, tapasztalják és mérlegelik, mik a jellegzetességei ennek a munkának.
Szó volt már az elõzõ beszédekben arról, hogy az ombudsmanoknak voltaképpen hatalmuk nincs, hatásuk van. Nos, hatás és hatalom Tsszefüggése. Az ombudsmani intézménynek ez a kettõs arculata különösen fontos a mai Magyarországon. Ma, amikor mindenkinek, aki mondjuk, nem országgyûlési képviselõ, mindenkinek, aki úgymond, átlagpolgár, szomorú tapasztalata az, hogy konkrét ügyekben jó esetben csak a törvényes hatalom erejével, rosszabb esetben pedig a törvénytelen informális hatalom néha még nagyobb erejével lehet csak megoldani kérdéseket. Hatalommal és erõvel, mert az a bizonyos kívánatos hatás még gyenge és lassú, s túlzottan nagy a közegellenállás az ombudsmanok tevékenységével szemben akkor is, ha intézményeiket meleg szavakkal üdvözöljük; pedig õk az Országgyûlés biztosai. Igaz persze, hogy némely körökben az Országgyûléssel és általában a magyar törvényekkel, a normális jogrenddel szemben is elég nagy a közegellenállás, akármilyen törvényekrõl is legyen szó.
Az állampolgári jogok biztosa, amikor meghallgatta õt az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság e beszámoló tárgyalásakor, kifejtette, hogy feladata az alkotmányban foglalt emberi jogok védelme. Az ombudsman - folytatta - felléphet minden jogsérelem vagy annak veszélye esetén. A jogsérelem pedig létrejön, ha az érintett hatóság a jogszabályokat nem tartja be, vagy ha a jogszabályok nem felelnek meg az alkotmányos követelményeknek. Hivatalának beszámolója is ebbõl indul ki, elemzi tehát a mindennapok jogsérelmei mellett a szabályokat és a törvényeket is. És miután, úgymond, a nullpontról indultunk, a bevezetõ pontos leírását adja a hivatal mûködésének, ügymenetének, a panaszok és az ügyek végsõ kimenetelének is, majd összefoglalja az alkotmányos visszásság gyanúja miatt vizsgált panaszok területeit, a pszichiátriai otthonok ügyétõl a kárpótlási, nyugdíj-biztosítási, rendõrségi, büntetés-végrehajtási és - külön kiemelem - a közüzemi szolgáltatók ügyein át egészen a kényszerbérletig, a szociális intézményekig. Tartalmazza a jelentés az egyes alkotmányos jogok érvényesülésének tapasztalatait és a hivatal ajánlásait is.
Korunk Magyarországának szomorú körképe azonban igazán abból a válogatásból tárul elénk, mely szinte szociográfiai gyûjteményként, antológiaszerûen deríti ki és teríti elénk a nyomor, az emberi rosszindulat, a hatósági rugalmatlanság és ostobaság, a káosz, a lassúság és a sokféle tisztázatlanság, néhol már-már szinte a mûködésképtelen állam sokféle pillanatfelvételét. A jelentésnek ez a része a legéletközelibb és talán a legmegrázóbb, annak a nagy dilemmának a tanúbizonyságaként is, hogy hiába minden együttérzés, jogtudás és aktivitás, az ombudsmannak valóban csak hatása van, hatalma nincs, és hogy az erõt nem pótolhatja az empátia és a jóakarat.
A már idézett bizottsági vitában azt is elmondta az állampolgári jogok biztosa, hogy "gyakorlatunkban az alkotmányos visszásság megállapítására tett ajánlás egy szakmai párbeszéd kezdete. Ebben a szakmai párbeszédben" - kiemelem még egyszer, dupla idézõjellel - "rábírni törekszünk a velünk kapcsolatba került hatóságokat, hogy módosítsanak álláspontjukon, szakítsanak a rossz beidegzõdésekkel és a jövõben ne kövessenek el jogsértést. Ez a párbeszéd nem alkalmi kapcsolat" - folytatta - "hanem tartós párbeszéd. Elõször is válaszol rá az ajánlatot elfogadó hatóság vagy az ajánlattal érintett hatóság, az ombudsmannak pedig módja van ennek alapján szakmai álláspontján változtatni." Tehát rábírni törekszik az ombudsman a hatóságot, amely, ha szerencséje van az ombudsmannak, akkor az ajánlatát elfogadja. "Tulajdonképpen tehát az állampolgári jogok biztosa által alkalmazott kényszer" - és ez igaz - "a demokratikus értékek alapján kifejlõdött, az alkotmányban deklarált, szakmailag megfogalmazott és a nyilvánosság felhasználásával felerõsített nyomásgyakorlás. Tehát" - folytatja, s fejezi be a gondolatmenetet az ombudsman - "csak ennyi kényszerítõ és kikényszerítõ ereje van."
Mint sokadszor mondtuk már és mondom magam is, az ombudsmannak hatalma nincsen, csak úgymond, hatása, és errõl a beszámoló is tanúskodik. Ez a hatás azonban mégis nyilvánvaló, és most, amikor a kezdeti lépésekre tudunk csak visszatekinteni, nemcsak méltányolnunk kell az alapozó munkát, de meggyõzõdésem, hogy éppen nekünk, az Országgyûlésnek kell megerõsíteni biztosainkat a polgárok védelmében, például azzal, hogy nemcsak a beszámolás ünnepibb alkalmával figyelünk munkájukra, de az általuk tett ajánlásokra, kezdeményezésekre és az egyes jogszabályokról alkotott véleményeikre is.
(11.50)
Az MDF éppen ezért szorgalmazza a visszacsatolás gyakorlatának jövõbeni megteremtését, hiszen a biztosok tevékenységének ez az értelmezõ, ajánló része szoros rokonságban áll az alkotmánybírák munkájával, azzal a különbséggel persze, hogy döntéseik nem kötelezõ érvényûek. Minden jó ajánlás azonban voltaképpen annyit ér, amennyit megvalósítanak belõle, különben marad a hivatal, marad az ügymenet, a beszámoló és a jóakarat - tehát hatalom helyett a hatás.
Áll mindez a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosának és az adatvédelmi területnek a jelentésére is. A kisebbségi összegzés két nagy fejezetben rögzíti a panaszokból leszûrhetõ jogalkalmazási visszásságokat, a diszkrimináció tilalmának említett megsértéseitõl a nemzetbiztonsági szolgálat egy másik emlékezetes, finoman szólva visszás adatgyûjtésén át el egészen a nyelvhasználat, a média és a kisebbségi oktatás kérdéseiig, valamint a kisebbségi jogrendszer dilemmáit a rájuk vonatkozó megoldási javaslatokkal együtt.
Ebbõl a második nagy fejezetbõl most magam is - valószínûleg nem utoljára és nem utolsóként a mai napon - csupán egy kérdést, a kisebbségek parlamenti képviseletének ügyét kívánom, nyilvánvalóan nem hiába, újra kiemelni. Az ombudsman - sajnos helytállóan - megállapítja, hogy a magyar parlament súlyos mulasztásos alkotmánysértésben van azáltal, hogy mind az Alkotmánybíróság '92-es határozatával, mind pedig a kisebbségi törvényben foglaltakkal ellentétben a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek országgyûlési képviseletérõl szóló törvényt mind a mai napig nem alkotta meg, ami tarthatatlan állapot önmagában is. Maga a mulasztás azonban nem csupán az Országgyûlést terheli, hanem a Magyar Köztársaság kormányát is, miután az alkotmány 78. §-a szerint a kormány köteles az alkotmány végrehajtásához szükséges törvényjavaslatokat a parlament elé terjeszteni. A mulasztást nem menti az sem, hogy korábban már - eredménytelenül - tárgyaltunk ilyen javaslatokat.
A kisebbségek parlamenti képviseletének több jó megoldása lehetséges. Voltak, akik ez ügyben felvetették egy majdani kétkamarás törvényhozás lehetõségét is. Ebben a kérdésben az ombudsman nem dönthet, kötelezettségének azonban - hogy tudniillik a lehetõ legnagyobb nyomatékkal felhívja a mulasztásra a kormány és a parlament figyelmét - a jelentésében kellõ súllyal eleget tett. Nagy kár, hogy - szemben talán néhány más véleménnyel - azt kell mondanom, hogy az idõbõl ez a ciklus már kifutott. Tehát meg lehet ígérni nagyvonalúan az érintetteknek azt, hogy milyen keményen fogunk majd törekedni a '98- as választásokig terjedõen a kisebbségek képviseletének biztosítására, nagy kérdés és fölötte vitás, hogy addig és erre vonatkozóan lehet-e jogorvoslatot adni.
Végezetül, tisztelt Ház, vissza kell térnem a kiindulóponthoz, az alapdilemmához. Nem lehet ugyanis vitás, hogy az országgyûlési biztosokra szükség van; nem lehet vitás, hogy tevékenységükért köszönet illeti õket. Amikor azonban az MDF nevében megköszönöm jelentéseiket és elismerem fáradozásaikat azok minden eredményével együtt, ki kell mondani azt is, hogy feladataik köre nem, de munkájuk mennyisége bizonnyal csökkenne, ha a Magyar Köztársaságban betartanák úgy általában a törvényeket, és ha a törvényhozás a jövõben figyelemmel lenne az õ ajánlásaikra is.
Az ombudsmanoknak erõsebbeknek kellene lenniük a jövõben azért is, mert ha nem lépnek föl keményen, ha úgymond, nem bombáznak bizonyos Agyekben, akkor mûködésük csak kedélyes zavaróröpülés lesz, és az érintettek csak legyinteni fognak egy idõ után az idõnként közeledõ ismerõs berregésre. Fontos, hogy irodáik valóban ne legyenek panaszirodák.
Tisztelt Országgyûlés! Ha egy országban a demokrácia olyan erõs és megalapozott, hogy az állam semmiképpen nem él vissza erejével - már ha van neki - és lehetõségeivel sem tulajdon polgárai kárára, akkor talán lehet lazítani az állampolgárok közösségét védeni hivatott szigorú elõírásokon, nehogy a polgári jogok a bûnözõket védjék. Ha azonban egy országban az állam vezetõi nem mindig és nemigen követik sem az erkölcs normáit, sem a törvények szellemét, valamint hajlamosnak mutatkoznak néha visszaélni hatalmukkal, nos abban az országban a legjobb törvények, a legkifinomultabb jogszabályok sem védik meg az egyént, az átlagpolgárt, a mindennapi magyart - nem a kiváltságosokat! -, az egyént az államérdekre hivatkozó önkénytõl, nem tudják megvédeni akkor az ombudsmanok sem. Akkor a polgár marad, ami volt: alattvaló.
Azt kívánom, hogy ez a helyzet minél gyorsabban és minél határozottabban változzék. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)