HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Szeretném mondani, hogy nem a frakció kijelölt szónokaként szólok, hanem szocialista képviselõként, aki a maga véleményét fogalmazza meg a jelentésekkel kapcsolatban.
Azzal kezdeném, hogy 1989-ben az Amnesty International nevû emberi jogi mozgalom egyik magyarországi alapítója voltam, úgyhogy õszintén mondom, nagy nosztalgiával figyelem az emberi jogi biztosok tevékenységét, és néha az az érzésem, hogy talán a jobb, szerencsésebb oldalon lennék, ha ott lennék, ahol õk vannak. Ezzel együtt azt hiszem, hogy képviselõként, aki elég sokat találkozom hétköznapi emberekkel - akik talán nem emelkedtek föl annak a jogi vitának a magasságára, ami itt az elsõ órákban folyt -, olyan egyszerû, kis dolgokról szeretnék szólni, amelyek tudom, hogy nem tudományos igényûek, de mégis úgy gondolom, azok az állampolgárok, akik az állampolgári jogok biztosáról hallanak, talán ezekre a kérdésekre is gondolnak.
Szeretném elmondani, hogy nagyon örültem annak a nagyon sok szép szónak, ami elhangzott a biztos asszony és a biztos urak, a biztos személyek - hogy ezt a kifejezést Magyarországon talán próbáljam meghonosítani - tevékenységérõl. Ne vegyék rossz néven, ha néhány enyhe kis tûszúrásnyi kritikát ejtek, csak az arányosság kedvéért - ha önöket eddig csak bántották volna, akkor oroszlánként állnék ki önök mellett.
A médiában az országgyûlési biztosok közszereplését látva néha az embernek az az érzése - és nem több száz oldalas jelentést elolvasva, amit egyébként minél több embernek ajánlok, akinek erre módja van -, hogy valamilyen módon az országgyûlési biztosok olyan ügyek mellett állnak ki a közvélemény egy része szerint, amelyek mindig a normasértõk, a szabálysértõk, a költségekkel elmaradók, a közéleti normák ellen valmilyen módon vétõk érdekeit képviselik egy nagyobb közösséggel, a közjóval szemben. Ez nem így van, ezt mindenképp ki kell mondani, de mégis van néhány olyan kérdés, amelyben talán a közbelépések tálalása nem volt túlságosan szerencsés.
Általában az a véleményem - és ezt mint újságíró, hadd mondjam a tisztelt biztos személyeknek -, hogy néhányszor politikailag rendkívül érzékeny, szenzitív kérdésben a biztos személyek megjelenése félreérthetõ, hiszen ha szenvedélyes értelmiségiként megszólalnak, akkor ez értelmiségiként egy nagyon kiváló teljesítmény; biztosként lehetséges, hogy a teljes pártatlansággal nem mindig egyezik meg.
Például vegyük azt a kérdést, amit itt röviden már megemlítettem, hogy a lakónyilvántartással kapcsolatban természetesen felhozhatók aggályok. Én látom ezeket az aggályokat, de úgy érzem, a magyar társadalom, a közbiztonság, a tulajdonviszonyok jelenlegi szintjén sokkal nagyobb igény fûzõdik ahhoz, hogy több millió ember, aki társasházban, bérházban, olyan házban, ahol több lakás van, együtt él, valamifajta áttekintést kapjon arról, hogy életvitelszerûen kik laknak abban a házban - hiszen ez szükséges a közbiztonsághoz, a terhek igazságos megosztásához -, és amennyiben erre nincs mód, akkor ez valamilyen módon az adatvédelmi biztos úr személyére vetõdik. Lehet persze, hogy a lusta jogászok õt fogják kifogásként használni, és valójában lehetséges lenne egy olyan jogi megoldást is találni, amelyet õ elfogad. Mindenképp kívánatos lenne errõl gondolkodni, mert tudom a gyakorlatból, hogy ez több millió állampolgárt érint.
Ugyanez a probléma, amit már a kétpercesben nagyon röviden megemlítettem, hogy a közös költséggel elmaradóknak, általában a közterhekkel elmaradóknak, az adókkal elmaradóknak is vannak személyiségi jogaik, de természetesen, nekem legalább is mint képviselõnek, abból kell kiindulnom, hogy a törvénytisztelõ, az adófizetõ, a közterheket viselõ állampolgárok jogait én még mindig fontosabbnak tartom. Éppen ezért vagyok képviselõ természetesen, és nem adatvédelmi biztos.
Ami a rendõri fellépéseket illeti, nagyon sok jogos észrevétel, felvetés hangzott el, ugyanakkor természetesen az állampolgárok tudják, hallják, olvassák azt, hogy a liberális szabadságjogok paradicsomának kikiáltott Egyesült Államokban a rendõrség, az igazságszolgáltatás olykor drákói szigorral lép föl a közbiztonság romlása miatt, és a magyar állampolgárokat... Nem a biztos urak és a biztos asszony tevékenységét próbálom megváltoztatni - isten ments, hogy eltérítsem õket attól a szigorú vonaltól, amiben vannak -, azonban ehhez mindenképpen hozzá kell tenni a másik igazságot is: azt, hogy ebben az országban néhány év alatt többszörösére, két- háromszorosára nõttek a köztörvényes bûnesetek, és ez nyugtalanítja az állampolgárokat. Nem nyugtalanítja: félnek, rettegnek. Ma többen félnek a bûnözõktõl, mint a Kádár-rendszer végén a politikai rendõrségtõl. Erre a kérdésre is nekünk, politikusoknak valamilyen választ kell adnunk, még akkor is, ha nem fér bele egy szûken vett országgyûlési biztosi ajánlásba.
Azt mondanám, hogy mint újságírónak engedjék meg ezt a szerény jó tanácsot - legföljebb visszautasítják -, hogy nemcsak az igazság számít, hanem a látszat is, fõleg a modern médiák korában, és ha kiemelten néhány ügyben olyan módon szerepelnek és szerepeltetnek mások által a biztos személyek, ami az elõbbi benyomásokat erõsíti, és nem azt, hogy a közjó érdekében, mindannyiunk érdekében tevékenykednek, akkor arra kérem õket - és ezt ne vegyék bírálatnak -, hogy gondolják át a médiában, a közvélemény elõtt való megjelenésüknek a taktikáját és stratégiáját. Biztos, hogy ha ugyanilyen ügyekben föllépnek, és jobban hangsúlyozódik, hogy a közjó érdekében teszik - hiszen mindannyian lehetünk egyének, akiket valamilyen hatóság ûzõbe vesz, akik valamilyen hatósággal szembekerülnek -, akkor jobban és pontosabban értjük ezeket a dolgokat.
Mindenképpen utalnék arra, hogy természetesen az országgyûlési biztosok tudomásom szerint ajánlást fogalmaznak meg, és ezt az ajánlást nem szabadna nem általuk, mások által - mondjuk újságírók, publicisták, egyes politikustársaim által - bunkóként használni. Nem arra való egy országgyûlési biztosi vélemény, ajánlás, hogy azzal minden érvet lesöpörjünk, és itt például errõl a pódiumról egyik elõzõ képviselõtársam kijelenthesse, hogy amit a nemzetbiztonsági miniszter csinált, az mind rossz volt, a belügyminiszter úr persze egy kiváló, nagyszerû ember, akinek a szíve-lelke nyitott az ilyen ajánlásokra. Biztos, hogy így van, mindenesetre ne az országgyûlési biztosi ajánlásokon keresztül minõsítsük különbözõ politikusok tevékenységét.
Végül úgy hiszem, tisztelt képviselõtársaim, hogy a biztos személyek, a biztos urak és a biztos asszony kiváló munkát végeztek, és nem a pápai csalhatatlanság jegyében tevékenykednek, ajánlásokat azért fogalmaznak, hogy azokon elgondolkodjunk, igyekezzünk megszívlelni. Amennyiben azonban úgy érezzük, hogy ma, itt most, a mai társadalmi, gazdasági, tömeglélektani viszonyok között másféle igazságokat is, az igazság másfajta értelmezését is megpróbáljuk érvényre juttatni, akkor ne féljünk tõlük.
(13.50)
Amennyire ismerem õket, biztos is vagyok benne, hogy tõlük nem kell félni. Inkább azoktól kell félni, akik az országgyûlési biztosi vélemények mögé próbálják tenni a maguk politikai véleményét.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)