DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ adatvédelmi biztos: Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Köszönöm szépen a szót. Rövid leszek. Azzal kell kezdenem, hogy szeretném megköszönni önöknek azokat a szavakat, amelyekkel munkatársaink áldozatos munkáját illették, és azt hiszem, hogy Kutrucz Katalin képviselõ asszonynak mind a négyünk nevében külön köszönetet kell mondanom azért, hogy ennyire fontosnak tartja munkatársaink körülményeit és megfelelõ javadalmazásukat is.
A másik tisztem pedig annyi, hogy a hozzám intézett kérdésekre válaszoljak; és természetesen teljesen egyetértek abban Hegyi Gyula képviselõ úrral, hogy nem hogy nem vagyunk érinthetetlenek, hanem több okból is kiérdemeljük a bírálatot. Az egyik ok az, hogy minden köztisztviselõt, álljon bárhol, bírálattal kell illetni, és az csak a javunkra válik. A másik ok pedig az, hogy mi aztán éppen elég fontos emberbe belekötünk - természetesen ez a dolgunk -, és ez azt jelenti, hogy igazán illetlenség lenne megsértõdni a bírálaton. Úgyhogy hozzáteszem, hogy egyébként újságot is olvasunk, és képviselõ úr máshol is nyilvánított már véleményt a munkánkkal kapcsolatban, és mindig igyekszünk ebbõl részben tanulni, részben azokat a következtetéseket levonni, hogy esetleg a kommunikációban hol ejtettünk hibát, ha történetesen félreértenek bennünket. Úgyhogy azt is biztosan megérdemeltük - miután itt annyi szépet mondtak rólunk -, hogy a képviselõ úr kétszer is elmondta a bírálatát. (Derültség.)
Az elsõre hadd térjek ki annyiban, ami nagyon fontos dolog: ez a közös költségek ügye. A jelentésben ezt "pellengér" címszó alatt találja meg a képviselõ úr. Hozzáteszem, hogy természetesen nagyon könnyen lehet, hogy egyáltalán nincs igazam, és amit mondok, az egyszerûen az én véleményem; igyekszem nagyon röviden megvédeni az álláspontomat. Az a probléma, hogy ki és mennyiben juthat például a közös költséget nem fizetõ polgárok erre vonatkozó adatainak birtokába. De nem ez az egyetlen eset, nagyon sok ilyen van. Az, hogy tolvajok névsorát ki lehet függeszteni az üzletben; tehát a pellengér igen fontos társadalmi kérdés is.
(14.20)
Azt tudnám mondani, hogy az adatvédelmi törvényben a nyilvánosság és a személyes adatok védelme különbözõ kategóriákat feltételez, és voltaképpen arról van szó, hogy meg kell különböztetnünk a nyilvánosságnak két szintjét. Én azt állítom, hogy egy társasházi közösségben a polgároknak, az ott lakóknak, a tulajdonostársaknak, illetõleg szövetkezeti tagoknak vagy társasházi tagoknak természetesen joguk van megtudni, hogy ki mennyivel tartozik a közösségnek. Ez nem jelent nyilvánosságra hozatalt. Tehát közgyûlésen, postaládába bedobott cédulákon, illetõleg a könyvelésbe való betekintéssel természetesen minden tulajdonostársnak joga van megismerni a nem fizetõk listáját. Ugyanakkor, miután egyszerûen az adatvédelmi törvény úgy szól, hogy vagy törvény felhatalmazása alapján, vagy pedig az érintett beleegyezésével lehet személyes adatot kezelni, és nincs törvényes felhatalmazás, ebbõl az következik, hogy igazából nyilvánosságra hozni ezeket az adatokat nem lehet. Az én jogi értelmezésem szerint a lépcsõházban nem lehet kifüggeszteni a nem fizetõk listáját, mert a lépcsõházban mások is megfordulnak, még abban az esetben is, ha az egy zárt lépcsõház; ezért én azt ajánlottam - az ajánlásom senkit semmire az égvilágon nem kötelez, mégis azt ajánlottam -, hogy ne tegyék, mert nincs rá törvényi felhatalmazás.
Még ehhez azért azt hozzá szeretném tenni, hogy a megszégyenítés igen gyakran azokat sérti, akik ha tudnának, fizetnének. Tehát addig, amíg ebben az országban vannak egész életükben becsületesen dolgozó, nyugdíjas zenetanárnõk, akik nem tudnak fizetni, tehát az a választásuk, hogy vagy esznek, vagy közös költséget fizetnek, akkor nem biztos, hogy helyes ilyen pellengérre állítani és megszégyeníteni õket. Akiket pedig nem érdekel a közösség, azokat az sem szokta zavarni, hogy a szégyentáblára kiteszik a nevüket. Ezért gondolom én azt, hogy nem haszontalan gondosan eljárni ebben a kérdésben.
A másik probléma a lakó-nyilvántartási könyv, amellyel kapcsolatban az a helyzet, hogy én semmit nem mondtam hivatalosan a lakó- nyilvántartási könyvrõl; tehát nem adtam ki ajánlást, nem kerestek meg, tehát a hivatalom semmit ebben a kérdésben nem mondott. Az igaz, hogy több munkatársam is meg én is, illetve én egy helyen, legutóbb az emberi jogi bizottságban kérdésre válaszoltam, és azt mondtam, hogy törvényi feltételei vannak, célhoz kötötten lehet megvalósítani. Figyelembe kell venni azt, hogy egy igazán jól és nagy adatbiztonsággal mûködõ személyesadat-nyilvántartási központ van Magyarországon, a "Könyv"-hivatal, a Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal, ahol két perc alatt - és akkor sokat mondtam, mert húsz másodperc alatt is - meg tudják mondani, ki hol lakik. Természetesen egy társasházban vannak a tulajdonosoknak jogai, de voltaképpen nem is tudom, hogy mirõl szól a javaslat; meg lehet nézni, kell hogy legyen törvényes alapja. Tehát hivatalos állásfoglalás nem volt.
Arra, hogy általában a normasértõk oldalán állnánk mint ombudsmanok, én meg esetleg különösen - erre meg nekem az a válaszom, hogy nem. De azt viszont mondom, hogy itt van különbözõ gondolkodás, mert azt nem tartom elfogadhatónak, hogy bármely hatóság 6 millió adócsalónak, 6 millió potenciális bûnözõnek tekintse a felnõtt magyar lakosságot. Tehát abban a kérdésben - és ezzel tulajdonképpen áttérnék Gellért Kis Gábor elnök úr észrevételére -, hogy egyrészt a bûnüldözéssel kapcsolatos adatokhoz a rendõrség hogyan férhet hozzá, itt én azt tartanám célravezetõnek, hogy a rendészeti és a bûnüldözési tevékenységet élesen meg kellene különböztetni. Rendészeti, közigazgatási, bûnmegelõzési célból a rendõrség adatkezelése nagyon is korlátozott, nincs is rá szüksége; de amikor gyanú alapján bûncselekmény ügyében nyomoz, akkor természetesen az adóhatóságtól és a Központi Nyilvántartó és Választási Irodától, az önkormányzati nyilvántartásokból és a nemzetbiztonsági archívumoktól és mindenhonnan beszerezhet törvényes gyanú alapján adatokat.
Ami a vallási meggyõzõdéssel kapcsolatos szenzitív adatokat illeti és azt, hogy ez tényleg egy nagyon súlyos kérdés, hogy bizonyos adatok birtokában lehet például politikai testületeknek - mint egy Országgyûlésnek - támogatási döntéseket hozni például abban a tekintetben, hogy bizonyos felekezetek számára milyen támogatást nyújt az Országgyûlés, különös tekintettel arra, hogy a jelenlegi állapotok között az egyházak önhibájukon kívül nyilvánvalóan képtelenek saját magukat fenntartani, ehhez viszont adatokra van szükség. Egyébként minden európai országban szenzitív adatnak tekintik a vallási meggyõzõdéssel kapcsolatos adatot, ami persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne ezt megvallani, és ne lenne nagyon is természetes és szép dolog, amikor ünneplõ ruhában istentiszteletre mennek a polgárok; csak arról van szó, hogy nem kötelezhetõk arra, hogy az ezzel kapcsolatos álláspontjukat megvallják. Ezért mondanám azt, hogy itt más utakat és lehetõségeket is figyelembe kell venni.
Nem lehetetlen az, hogy a személyes adatok kezelése nélkül viszonylag megbízható adatokra tegyen szert az állam, például egy népszavazás alkalmából zártan, nem személyes adatokat kezelve, a polgárok jelet tehetnek abban a tekintetben valahova, hogy ezzel a jellel kinyilvánítsák valamilyen, például felekezethez való tartozásukat, vagy akár akkor, amikor nemzetiségi szervezetek támogatásában hasonló problémák merülnek fel; egyébként hozzáteszem, hogy a társadalomtudományi módszerek is alkalmasak arra, hogy nagyon jó becsléseket szerezzünk. Társadalomismereti szempontból is fontosak és politikai döntés meghozatala szempontjából is fontosak ezek a döntések; akár a vallásszociológia, akár az egyéb empirikus szociológiai módszerek is igen jól használhatók véleményem szerint.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps.)