DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Már elöljáróban kérnem kell képviselõtársaim megértõ elnézését, de nem tudok leszokni a rögeszméimrõl; és a politikai kultúráról elmondott, terméketlen talajra hullott és pusztába kiáltott kísérleteim után ismét lehetetlen feladatra vállalkozva, a kulturális alapellátásról szeretnék néhány mondatot elmondani, azzal a naiv reménnyel, hogy talán most, az utolsó pillanatban nagyobb sikerrel sikerül rángatni a vészharang kötelét. Retorikai szinten teljes az egyetértés, hogy kultúra nélkül nincs felemelkedés, viszont a szólamok és a tettek között egyre mélyül a szakadék.
A kormány 1996. március 28-án 3 éves megállapodást kötött a közalkalmazottakkal, és a KKDSZ kezdeményezésére a kulturális fejezetben vállalta, hogy még abban az évben elõterjeszti a közmûvelõdési, a könyvtári, a múzeumi törvényeket és a levéltári törvény módosítását. Tehát a mûvelõdéshez való alkotmányos jog alapján tisztázza és rendezi az állami, önkormányzati feladatokat, a közintézmény-mûködtetés feltételeit, a szükséges költségvetési források mértékét és a közszolgálati foglalkoztatás garanciáit, vagyis megteremti a kulturális alapellátás hatékony biztosítékait.
A kulturális alapellátásnak valójában két nélkülözhetetlen eleme van: a közoktatás és a széles értelemben használt közmûvelõdési tevékenység. Most errõl a második elemrõl van szó, amit nem véd hatékony, a pénzügyi feltételeket is biztosító törvény.
Valahogy nincs "a postás megharapta a kutyát" szintet elérõ hírértéke annak, hogy hervadoznak a mûvelõdési házak, amelyek a mindennapi társadalmi érintkezés, a közösségi élet, az alkotó mûhelyek meleg fészkei voltak, ahol nemcsak ápolták, õrizték és továbbfejlesztették a helyi kulturális hagyományokat, hanem otthont adtak rangos kulturális eseményeknek, ismeretterjesztõ tanfolyamoknak és különbözõ kluboknak. Senki nem kapja fel a fejét arra az adatra, hogy 1964-ben 2600 volt a mûvelõdési házak száma, és 1994-ben már csak 2218 mûködött. Vajon miért nem figyel senki arra, hogy 1985-ben 9647 volt a közkönyvtárak száma, és ez 1994-re 4930-ra olvadt? És a lassan megfizethetetlenné váló könyv- és folyóiratárak mellett miért nem érzi át senki a jelentõségét annak, hogy a fõleg fiatalok által látogatott könyvtárak egyre nehezedõ körülmények között teszik hozzáférhetõvé a legfrissebb szép- és szakirodalmat?
Az érintettek 1997. március 23-án némi ijedelemmel hallgatták a kulturális bizottságban a miniszteri beszámolót, ahol szemérmesen nem volt szó pénzrõl, az elengedhetetlenül szükséges 13 milliárdról; az viszont elhangzott, hogy a kormány csak a tevékenységeket kívánja védeni, az intézményeket nem. Ilyen körülmények között S.O.S.-jelzésértékû a Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezetének a miniszterelnökhöz intézett levele, és nem kellene késlekedni a válasszal. Ady Endre írja az Ülj törvényt, Werbõczy! címû versében: "Még magasból nézvést megvolna az ország, / Werbõczy utódok foldozzák- toldozzák." Üdvös lenne, ha alulról nézvést is megvolna az ország, és a foldozás-toldozás helyett megtörténne az alapok megerõsítése - addig, amíg ez nem késõ. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)