DR. KÁDÁR BÉLA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Négy napja volt május elseje, és régi, szép szokás a májusfaállítás május elsején. (Derültség az ellenzék padsoraiban, zaj a kormánypártok padsoraiban.) Most, négy nappal ezelõtt a kormányzati térfél ígéretekbõl állított májusfát, szép ígéretekbõl: növekedésrõl, inflációmegfékezésrõl, reálbér- és reálnyugdíj-növekedésrõl. Nem is tudom, az elmúlt hónap politikai történéseit nem lehetne-e egy olyan szakasszal leírni, hogy a "Nyírfától a májusfáig", hiszen (Derültség az ellenzék padsoraiban.) egy szép ív vezet a két pont között. (Derültség, zaj.) Nos, ugyanakkor szól a nóta az objektív tömegtájékoztatásból, a közszolgálati televízióból a Bokros-csomag átütõ sikerérõl. Csak éppen azt feledik el a nagy számú méltatók, hogy 1997-ben talán sikerül megközelíteni az 1994. évi növekedési ütemet, meg inflációs rátát - csak éppen a reálbérek színvonala vagy 17 százalékkal lett alacsonyabb az elmúlt év végéig, a reálnyugdíjaké 23 százalékkal, és az állami vagyon is megfogyatkozott bizony-bizony, 5 milliárd dollárral.
Tehát amikor egy sikerpropagandát beindítunk, amikor a kormány készül arra, hogy Magyarország az ígéretek földjévé váljon az elkövetkezõ 12 hónapban, akkor persze a tárgyi igazság kedvéért megjegyezzük, hogy azért a sikerpropaganda még mindig jobb, mint a teljes válságpszichózis gerjesztése, mert az az országnak többe kerül. Azt is méltányolhatjuk, hogy végre, három év után, két és fél év után a nyilatkozók növekedésbaráttá váltak. Bizonyos mértékletességet lehet érzékelni, hogy a két hónappal ezelõtti inflációs prognózisok a jövõ évi egyszámjegyû inflációról megszelídültek. Az is kijózanodást tükröz - és ha úgy tetszik, éppen a most méltatott Bokros-programnak egy kritikáját -, hogy pénzügyi vezetõink is kifejtik: egy 13 százalékos jövõ évi infláció eléréséhez, bizony-bizony, társadalmi érdekegyeztetés és alku kell. Ezek a jó irányban való lépések.
Csakhogy egyidejûleg jelentõs, igen jelentõs inflációcsökkentést, növekedést, reálbér-növekedést beígérni anélkül, hogy megmondjuk, hogy hogyan, hát bizony ez nem jeles érdemjegy felelõsségvállalásból, mert ez ideig a világgazdaság politikusainak mindenütt nagy fejtörést okozott, hogy hogyan egyeztessenek, összhangoljanak (Sic!) egymással bizony ellentmondó célkitûzéseket. Ha ez nem történik meg, akkor nem bizalmat gerjeszt az ilyen fajta dicsõségpropaganda, hanem kétkedést. És nagy a valószínûsége annak, hogy ebben az évben és a jövõ évben a kormányzat a választási évben várható és már elõre is jelzett szerény reálbér-emelkedést, reálnyugdíj-emelést a kereskedelmimérleg-deficit rovására fogja kibontakoztatni (Sic!), ráadásul mindenfajta ösztönzõ intézkedés hiányában, a hogyan kifejtése nélkül. Tehát szembe fogunk nézni - nem is túl távoli idõpontban - az 1997. és 1998. évi kereskedelem mérlegdeficit növekedésének a következményeivel.Az ilyenfajta sikerpropaganda - összhanghiány nélküli sikerpropaganda - nem a politika kiszámíthatóságát és áttekinthetõségét jelzi, tehát nem bizalomnövelés a nagyvilág felé. (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.)
Zárszónak azt mondanám, hogy addig, amíg nincs megalapozott gazdaságpolitika, addig a sikerpropagandára is áll (Az elnök a csengõ ismételt megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.), hogy kevesebb több lett volna. (Taps az MDF padsoraiban.)