DR. MOLNÁR PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem akarnám megzavarni Torgyán József monológját, de azért mégis annyit szeretnék elmondani, remélve, hogy a vitát figyelõ rádióhallgatók - és egyébként is a közönség általában - azért azt érzékelik, hogy a Torgyán-monológ nemcsak a vitapartnerek által elmondottaktól függetlenül hömpölyög a maga medrében, hanem a tényektõl is teljesen függetlenül. És azt hiszem, remélhetõ az is, hogy ennek az országnak a polgárai meg fogják tudni azt ítélni, hogy akarnak-e a valóságtól olyan mértékben elrugaszkodni, mint ahogy azt Torgyán József nagy elõszeretettel teszi, és akarják-e vállalni annak a következményeit, hogy ilyen valóságtól, tényektõl, elhangzott szavaktól, mondatoktól, tettektõl elrugaszkodott szövegeknek bedõljenek.
A rádiózás és a televíziózás egy alapszabályára szeretném azért felhívni a figyelmet. Arra, hogy a közönség azért egy lényeges szereplõ a televíziómûsorokkal kapcsolatban, és amennyiben egy esti vitamûsorban, legyen szó közszolgálati vagy más televízióról, teszem azt, mind a hét parlamenti frakció képviselõje ott ül, mondjuk egy riporterrel, az már nyolc szereplõ, és akkor lehet, hogy Torgyán József minden egyes alkalommal lehetõséget kaphat arra, hogy õ beszéljen - és nyilván ez is fontos, hiszen neki legalábbis személy szerint ez a fõ célja -, de a közönség meg fog bolondulni, mert olyan unalmas és nézhetetlen mûsor lesz ennek az eljárásnak az eredménye, amit, azt hiszem, komolyan senki nem akarhat, egyedül csak Torgyán József. Ez persze az õ szavaiból közvetlenül csak akkor derül ki, ha egy kicsit jobban odafigyel az ember arra, hogy mit mond. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)