DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! A munka törvénykönyve egyike azoknak a törvényeknek, amelyek leginkább befolyásolják, meghatározzák az emberek mindennapi életét. Jogos elvárás ezért, hogy a jogalkotó naprakészségét a mindenkori helyzethez alkalmazkodással biztosítsa. Ugyanakkor az is elvárható, hogy a rendszeres és lehetõleg az érintett munkaadói és munkavállalói szervezetekkel egyeztetett felülvizsgálaton túlmenõen ne kerüljön sor felesleges változtatásokra.
Mindezt azért kell említenem, mert még az Országgyûlés elé sem került a módosító törvényjavaslat, s a miniszter már nyilatkozott a televízióban a következõ módosításokról. Mindez arra mutat, hogy a törvénymódosítás nem átgondolt felülvizsgálat eredménye. Az Európai Unióhoz való csatlakozás valóban megkíván bizonyos jogharmonizációt, de az erõsen megkérdõjelezhetõ, hogy éppen most van-e erre szükség, miért nem lehetett megvárni, amíg az egyéb elképzelések is testet öltenek.
A törvényjavaslatban foglalt módosítások a fentiekbõl eredõen három csoportba sorolhatók: a módosítást feltételezhetõen kiváltó szakszervezeti problémák, az EGK irányelveibõl eredõ módosítások, illetve azok, amelyeket a jogszabálytervezet kidolgozói az elõbbiek árnyékában el kívántak intézni. Tekintve, hogy e javasolt törvénymódosítás nem valamilyen összefüggõ koncepción alapszik, ezért észrevételeimet is ebben a csoportosításban teszem meg.
A szakszervezeti érdek-képviseleti szervek mûködésével, illetve tisztségviselõik védelmével kapcsolatos kérdések pontosítása kétségtelenül fontos és indokolt. De éppen a korábban elmondottak alapján a pontosítást nagyon megfontoltan kell végeznünk, mert a nem megfelelõ fogalmazás kárt okozhat.
A javaslat 2. §-ában a munka törvénykönyve 21. § (1) bekezdésének módosítása elõírja, hogy a válaszadást az államigazgatásban általános 30 napon belül kell megtenni a szakszervezetek észrevételei, javaslatai esetén. A fogalmazás azonban túl nagyvonalú, így veszélyeket rejt. A törvény 23. § (1) bekezdése feljogosítja az érdek- képviseleti szervezeteket és szerveket, hogy a munkáltató jogellenesnek bizonyuló intézkedései, mulasztásai esetén kifogást nyújthasson be. Természetes, hogy minden szakszervezeti szerv nem ezzel kezdi a problémák megoldását, hanem a jelzések alapján észrevételt tesz, magyarázatot kér. Ha a munkaadó tartja a 30 napos válaszadási határidõt, biztos, hogy a szakszervezet kicsúszik a 23. § (2) bekezdésében foglalt egyhónapos határidõbõl.
Pontatlan fogalmazás jellemzi a javaslat 5. §-ában a törvény 34. § (1) bekezdésének módosítását is. A törvény eredeti szövegének megfelelõen a munkaügyi miniszter kiterjesztheti az egész ágazatra a kollektív szerzõdést, ha azt a szerzõdéskötõ szervezetek kérik. A feltételes mód éppen abból ered, hogy a megkötött kollektív szerzõdés nem biztos, hogy az adott ágazat minden munkaadójára kiterjeszthetõ - tehát mérlegelésnek van helye. A módosítás alapgondolata helyes, ugyanis az elmúlt években rohamosan csökkent a kollektív szerzõdés hatálya alatt álló vállalatok vállalkozásainak száma, de azzal a kiegészítéssel, hogy a megkötött szerzõdés egyes, széles körben alkalmazható részeit is ki lehet terjeszteni, kérdésessé válik a fenntartás a munkaügyi miniszter részérõl. Helyesebb lenne olyan fogalmazás, hogy a szerzõdõ felekkel való egyeztetés alapján végrehajtásra kerül a kiterjesztés.
Az Európai Unió irányelvei korántsem újak. A bennük foglaltak csak fokozatosan épülnek be a törvényeinkbe. Tekintve, hogy a privatizáció gyakorlatilag a vége felé tart, ma már például a jogutódra vonatkozó irányelvi megkötések könnyen beültethetõk.
A javaslat általános indoklása is elismeri, hogy a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályok már 1991-ben törvénybe iktatódnak. Maga az ajánlás az 1991. évi IV. törvény 22. és 23. §-ához hasonlóan idõben többféle megoldást ajánl.
(17.50)
Ezt figyelembe véve a javasolt módosítás bizony visszalépést jelent. A jelenleg érvényben lévõ jogszabály ugyanis kötelezõvé teszi a fél éven belüli, nagyobb arányú létszámleépítés 3 hónappal korábbi bejelentését a munkaügyi központnak és az érdekvédelmi szerveknek, a 30 napon belüli létszámleépítés - a javaslathoz képest igen hasonló - szabályozása mellett. Aligha hihetõ, hogy az Európai Unió kívánalmaiból ered ez a változás, hiszen ez azt jelentené, hogy a munkáltató a létszámcsökkentést, a tömeges leépítést minden elõrejelzés nélkül havonta végrehajthatja.
A magyar gazdaság adott viszonyai között, az 1991. évi IV. törvény 23. § (2) bekezdésében foglalt munkaadói, munkavállalói egyeztetés még mindig reálisabb, mint a javaslat 12. § (3) bekezdésében szabályozott konzultáció. A hazai szakszervezetek ugyanis nem elég erõsek ma még ahhoz, hogy a létszámleépítési elképzeléseket lényegesen befolyásolni tudnák.
A harmadik csoportba tartoznak az egyéb kiegészítések, mint például az Alkotmánybíróság által az 1995. évi LV. törvény függõben hagyott részeinek visszahozatala. Ezek egy részénél ugyancsak nem a logika, hanem a presztízsszempontok játszanak szerepet. Ilyen például a javaslat 12. pontjában a törvény 137. §-ának módosítása, amely megszünteti az orvosi igazolás nélküli, évi egyszeri háromnapos betegszabadságot. Annak idején, 1995-ben ugyan már elmondtam, de most kénytelen vagyok megismételni, hogy ez a változtatás több kárt okoz, mint hasznot. A törvény eredeti fogalmazása ugyanis logikus, végiggondolt volt: tekintettel az évente rendszeresen jellemzõ, hûléses eredetû járványokra vagy könnyebb influenzára, szinte biztos, hogy az emberek nagyobb része egy éven belül átesik ilyenen. Ha ahelyett, hogy otthon maradnának és kifeküdnék, inkább munkába mennek vagy az orvosi rendelõkben tolonganak igazolásért az emberek, nagy valószínûséggel csak egymást fogják megfertõzni. Már akkor javasoltam, hogy annak eldöntésével, kell-e orvosi igazolás vagy sem, ne az Országgyûlés foglalkozzék, hanem bízzuk a munkaadókra, kérnek-e orvosi igazolást, vagy megbíznak az alkalmazottaikban. Ennyiben indokolt lehet a módosítás.
A változtatások között figyelmet érdemel a javaslat 21. §-a, amely ismét a munkavállalók érdekei ellen hat: a kétmûszakos munka esetén a távolléti díj számításánál a korábbi 15 százalék figyelembe vehetõ mûszakpótlék 7,5 százalékra csökkentése. A változtatás szükségét azzal indokolják, hogy ezzel a munkáltató anyagi terhei csökkennek. Kíváncsi lennék, hogy vajon mi a szakszervezetek véleménye errõl a lépésrõl; de biztos vagyok benne, hogy aki ezt kitalálta, sohasem dolgozott két mûszakban.
Valahányszor a munka törvénykönyve módosításra, változtatásra az Országgyûlés elé kerül, ismételten hangsúlyoznom kell: ez az egyik legfontosabb alaptörvényünk, ezért a változtatását csak nagyon átgondoltan szabad keresztülvinni. A Független Kisgazdapárt véleménye szerint ennek a törvényjavaslatnak a módosításánál ennek a szempontnak kell mindig a szemünk elõtt lebegnie.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.)