DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt képviselõtársaim! Elnézést kérek azoktól a képviselõtársaktól, akik most az én elõre bejelentett hozzászólásom miatt kétpercesre nem kaptak szót. Gondolom, miután innen lemegyek, az elnök úr minden képviselõtársamnak meg fogja adni a szót.
Tisztelt Képviselõtársaim! Errõl a büntetõtörvénykönyv-módosítási javaslatról elmondtuk már az általános véleményünket. Azt is számtalanszor kifejtettük már, hogy teljesen egyértelmû számunkra is, ami egyébként mindenki számára az, hogy a büntetõjog nem elégséges és nem egyetlen eszköz a bûnözés elleni küzdelemben, hanem annak számtalan más eszköze is van. De mégis itt és most a büntetõ törvénykönyv módosítása áll elõttünk, tehát errõl kell beszélnünk. Szeretném jelezni, ez természetesen nem jelenti azt, hogy más eszközök nincsenek, csak annyit, hogy most itt errõl van szó. Elmondtuk a törvényjavaslatról az általános véleményünket. Szeretném kifejteni néhány általunk nagyon fontosnak tartott részrõl a véleményünket, hiszen a részletes vitában inkább már csak a módosító javaslatokról lehet beszélni, de ezekrõl az egyes részeket érintõ problémákról már olyan nagyon nem.
Elõttem több képviselõtársam mondta azt, hogy egy általános szigorítási tendencia mutatkozik ebben a javaslatban. Ezt mondta például Kõszeg képviselõ úr is, aki hivatkozott Hankó képviselõ úrra, aki egy elõzõ alkalommal mondotta el ugyanazt. Szeretném ezt a félreértést eloszlatni.
Ebben a javaslatban egyáltalán nem mutatkozik meg egy általános szigorítási tendencia. Egyetlenegy területen igen, és ezen a területen - ha nem is pontosan ilyen formában - a tendenciát helyeselni tudjuk, ez pedig a szervezett bûnözés elleni küzdelem. Ezen a területen valóban szigorúbb szabályokat tartalmaz ez a javaslat a jelenleg hatályosnál, és ezeknek az iránya valóban elfogadható és helyeselhetõ.
Ami egyébként szigorításként jelentkezik ebben a javaslatban, arra azt mondhatnám, hogy vagy vicces, vagy abszurd. Mondanám, hogy melyik miért. Ha jól számoltam, 13 bûncselekménynél teszi meg azt a törvényjavaslat, hogy az eddigi ötéves büntetési tételt - ami úgy néz ki, hogy a büntetési tétel öt évig terjedõ szabadságvesztés - úgy változtatja meg, hogy a szabadságvesztés speciális minimumát felemeli, és egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztéssel rendel büntetni különbözõ bûncselekményeket.
Teljesen érthetetlen számunkra, hogy ezt miért tette a kormány, és ha már tette, akkor miért pont azoknál a bûncselekményeknél tette, amelyeknél ez elõfordul.
(11.50)
Én nem akarom ezt teljes részletességgel elmondani, csak szeretnék egy-két példát említeni.
Megemeli ezt az alsó határt a gondatlan emberölésnél ez a törvényjavaslat. Ezt még el is lehetne fogadni, akkor, ha ezt következetesen végigviszi, és ugyanígy megemeli ezt az alsó határt az összes olyan gondatlan bûncselekménynél, ahol az eredmény a halál, és egyébként a büntetési tétele azonos a gondatlan emberölés büntetési tételével. Ezekkel a bûncselekményekkel ugyanis az a helyzet, hogy ha ezek a bûncselekmények nem léteznének a Btk.-ban, akkor ezeket a ténylegesen elõforduló cselekményeket - ezek fõleg a közlekedés körében fordulnak elõ - gondatlan emberölésként kellene értékelni. Valamilyen speciális körülményre tekintettel a büntetõjogi jogfejlõdés során ezek a bûncselekmények kikerültek a gondatlan emberölés körébõl, vagy azért, mert foglalkozás körében követte el valaki, vagy a késõbbiek során azért, mert valamilyen közlekedési ág körében követte el valaki - például a légi közlekedésben vagy a vízi közlekedés során -, de egyébként a jogi természetük olyasmi, mint a gondatlan emberölésé. Amivel többek ezek, ha úgy tetszik, mint a gondatlan emberölés, hogy ezeket tipikusan valamilyen szabály hatálya alatt álló személy követi el, akitõl egyébként fokozottabb gondosság várható el, mint egy átlagembertõl.
Most azt megcsinálni, hogy a gondatlan emberölésnél ezt az alsó határt fölemelem, a gondatlan, a közlekedés biztonsága elleni bûncselekmény halált okozó változatánál, vagy a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetésének halált okozó változatánál viszont nem, legyen szabad azt mondanom, hogy egyszerûen nem értem. De nem ez az egyetlen rész ezen belül, számtalan ilyen példát lehetne fölhozni, hogy nem lehet tudni azt, hogy az egyiknél miért emeli fel az alsó határt egy évre, a másik, hozzá kísértetiesen hasonló bûncselekménynél pedig miért nem. Ha egyszer erre magyarázatot tudnánk kapni, az nagyon jó lenne.
Szeretném mondani, hogy ehhez a területhez nem nyújtottunk be módosító javaslatot, bár számtalan módosító javaslatot benyújtottunk; egyszerûen nem vélünk fölfedezni koncepciót - márpedig anélkül nem igazán lehet. Jó lenne, ha a kormány kitalálná, hogy mit szeretett volna itt elérni, és aztán majd esetleg az alkotmányügyi bizottságban valami egységes rendet vágnánk ezen a területen belül, hogy ne legyenek ilyen típusú eltérések.
Aztán tartalmaz egy látszólagos súlyosítást a javaslat 6. §-a. A javaslat 6. §-a azt mondja, hogy bizonyos esetekben nem lehet enyhíteni, csak akkor, ha különös méltánylást érdemlõ körülmények állnak fenn. Ezeknek az eseteknek egy részével tulajdonképpen egyet is lehet érteni. Van azonban az egész történetben egy kakukktojás, és én errõl a kakukktojásról szeretnék most beszélni önöknek, és szeretném elérni azt, hogy együttes erõvel ezen a területen találjunk valami megoldást.
Ennek a bizonyos fajta súlyosításnak a koncepciója - legalábbis úgy tûnik -, vagyis hogy nem általában teszi lehetõvé az enyhítést, csak különös méltánylást érdemlõ esetekben, az az, hogy vannak bizonyos nagyon súlyos bûncselekmények. Ezek ezen a koncepción belül tipikusan olyanok, amikor egy egyébként is súlyos bûncselekménynek a minõsített eseténél, tehát egy súlyosabb változatánál teszi nehezebbé az enyhítés alkalmazását ez a törvényjavaslat. Ezekben az esetekben a dolog természeténél fogva minden, a minõsítõ körülmény alá tartozó cselekményre vonatkozik az enyhítésnek ez a korlátozottsága. Van azonban egyetlenegy olyan eset, amikor azt teszi, hogy adott ugyan egy minõsítõ körülmény, de ma nem a minõsítõ körülmény egészére vonatkozik ez a korlátozás, hanem annak csak egy részterületére. Engedtessék meg nekem, hogy ezzel kapcsolatban mondjak valamit a minõsítõ körülmények természetérõl, hogy érthetõbb legyen a problémám.
Ugye, vannak olyan minõsítõ körülmények, amikor egy meghatározott minimumot el kell érni ahhoz, hogy az adott súlyosabb bûncselekmény megállapítható legyen. Ezt a minimumot adott esetben sokszorosan is meg lehet valósítani; ez a sokszoros megvalósítás súlyosító körülményként szokott jelentkezni a bírói gyakorlatban. Mondok egy példát. A több emberen elkövetett emberölés az emberölésnek az egyik minõsítõ körülménye. A több emberen elkövetett emberölést meg lehet már állapítani akkor, ha valaki két embert megöl - most a büntetõjogi részleteibe ne menjünk bele. Ugyanez a több emberen elkövetett emberölés valósul meg azonban akkor is, ha valaki húsz embert vagy ha harminc embert öl meg. Ilyenkor, hogy a minimumot sokszorosan megvalósító módon valósult meg a bûncselekmény, ez nagyon nyomatékos súlyosító körülmény. Úgy gondolom, hogy egy olyan szabálynak a beépítése a büntetõ törvénykönyvbe, amely azt mondja, hogy két ember megölése esetén még lehet enyhíteni, de ha ötvenet ölsz meg, akkor már csak különös méltánylást érdemlõ körülmények között - ez rendkívül sajátszerû lenne! Mert épeszû emberben föl nem merül, hogy a minimumot sokszorosan meghaladó súlyú esetben még egyáltalán gondolhat a bíró arra, hogy enyhíteni lehet!
Ezt a paradoxont hozta létre ez a javaslat; nem az emberölésnél - azért említettem az emberölést, hogy a példa világosabb és érthetõ legyen -, hanem a vagyon elleni bûncselekményeknél. A vagyon elleni és a gazdasági bûncselekményekre vonatkozóan mondja azt, hogy ha a szándékos gazdasági bûncselekményt vagy a szándékos vagyon elleni bûncselekményt 200 millió forintot meghaladó értékre követik el - most nem mondom a további részleteket -, akkor csak különös méltánylást érdemlõ körülmények között lehet enyhíteni. Szeretném önöknek elmondani, hogy ez a 200 millió forint egy olyan minõsítési kategóriába esik, ahol az alsó határ jelenleg 5 millió forint; vagyis fölmerül ennek a javaslatnak a tükrében az a lehetõség, hogy - ha én jól számolok, a 200 millió forint a negyvenszerese a lehetséges alsó határnak - a lehetséges alsó határt negyvenszeresen meghaladó esetben még enyhíteni lehet egyáltalán! Hát mi ez, ha nem felhívás táncra?! Felhívás arra, hogy: de kérem, hát ha csak 5 millió forint, akkor már kötelezõ, nem?
Szeretném fölhívni arra is a figyelmet, hogy ezeknél a bûncselekményeknél - az egyetlenegy rablást kivéve - a büntetési tétel 2-8 évig terjedõ szabadságvesztés. Ilyenkor az enyhítés az egy év szabadságvesztés lehet, tehát addig lehet leszállni. Vagyis azt a lehetõséget nem adja meg, mert most is megvan ez a lehetõség, csak senkiben föl nem merül... - de ha én egyszer leírom, hogy ilyen nagy súlyú bûncselekményeknél különös méltánylást érdemlõ körülmények között lehet enyhíteni, akkor szuggerálom a bírót arra, hogy ha nem negyvenszeresen haladja meg, hanem csak harmincszorosan, ne adj' isten, csak tízszeresen, akkor szinte kötelezõ enyhíteni; és miután fennáll a felfüggesztés lehetõsége, természetesen akkor a szabadságvesztés végrehajtását fel is kell függeszteni.
Úgy gondolom, ez egy rendkívül rossz ízû szabály, és nagyon örülnék, ha az Országgyûlés elfogadná azt a javaslatot, hogy ez maradjon el. Nem azért, mert azt kívánjuk elérni, hogy általában lehessen enyhíteni az ilyen súlyú bûncselekményeknél, hanem azért, hogy föl se merüljön senkiben, hogy ilyen esetekben enyhíteni lehet.
Most szeretnék rátérni a javaslatnak arra a részére, amivel tulajdonképpen elméletileg egyet tudunk érteni, csak nem egészen így, ahogy a javaslatban van.
A javaslat valóban szigorúbb szabályokat alkalmaz a szervezett bûnözés vonatkozásában, részben azzal, hogy ab start a legsúlyosabb minõsítõ körülménnyé teszi bizonyos bûncselekményeknél azt, ha bûnszervezet keretében követik el; hogy a bûnszervezet fogalmát hogyan lehet finomítani, az egy következõ történet, erre ki lehet térni. De úgy gondolom, hogy ma Magyarországon azt mondani, hogy a bûnszervezet létrehozását nem kell büntetni, mert ezzel átlépjük a klasszikus jogelveket, nem szerencsés dolog.
(12.00)
A világ számos országában, ahol ilyen hullámú bûnözéssel néznek szembe, és ilyen problémák vannak, bizony - tetszik, nem tetszik - áttörték a klasszikus jogelveket, és ugyan nem pontosan ilyen formában, mint ahogy nálunk van, hiszen mindenki a saját országának sajátosságaira épít, és arra vonatkozóan hozza létre a bûnszervezetet - ugye, Olaszországban a maffia különbözõ változataira hozták például létre, nekik az a problémájuk -, úgy gondolom viszont, hogy nekünk meg a saját problémáinkra kell létrehozni a bûnszervezetet (Sic!).
Ha már egyszer átlépjük a klasszikus jogelveket, és büntetni rendeljük a bûnszervezet vezetését, vagy a bûnszervezetben való tagságot önmagában, vagyis egy olyasvalamit, ami nem cselekmény - klasszikusan a büntetõjog a bûncselekményeket rendeli büntetni, itt nem cselekményrõl van szó, itt átlépjük a klasszikus jogelveket... De, tisztelt képviselõtársaim, ha lúd, akkor legyen kövér! Szóval, ha átlépjük a klasszikus jogelveket, akkor azokon a területeken lépjük át a klasszikus jogelveket, ahol erre a mai Magyarországon szükség van; vagyis azoknál a bûncselekményeknél, amelyeknél tudjuk, hogy létezik szervezett bûnözés Magyarországon, vagy ha még nem létezik, akkor óriási a veszély arra vonatkozóan, hogy pillanatokon belül begyûrûzik ez is, mint sok minden más.
Vagyis a mi alapvetõ problémánk az, hogy milyen bûncselekményekre létrehozott bûnszervezeti tagságot kíván büntetni ez a javaslat. Egyet- kettõt példának felhoznék, tisztelt képviselõtársaim. Azt mondja: testi sértés, kényszerítés, személyi szabadság megsértése. A nem jogász képviselõtársaimnak ez nem mond sokat. De én hadd mondjam, hogy a kényszerítés például egy szubszidiárius bûncselekmény, amit csak akkor állapítanak meg, ha semmilyen más bûncselekményt nem sikerül az elkövetõre ráhúzni. Olyan nincs a világon, hogy kényszerítésre hozzanak létre bûnszervezetet! Testi sértésre sem hoznak létre bûnszervezetet, tisztelt képviselõtársam. Az lehet, hogy egy bûnszervezet keretében elkövetnek testi sértést is, de az ott eszközcselekmény, tehát nem arra nézve hozzák létre, nem annak az elkövetésére hozzák létre a bûnszervezetet, hanem mellesleg, a sok minden más között elkövetnek testi sértést is. Sajátszerû módon azonban - amellett, hogy olyan bûncselekményeket találunk itt a bûnszervezet létrehozása elnevezésû bûncselekmények között, amelyekre garantáltan nem hoznak létre, és nem is hoztak létre bûnszervezetet sem itt, sem máshol, soha, semmilyen körülmények között - nem tartalmaz olyan bûncselekményeket ez a javaslat, amire viszont tipikusan létrehoznak bûnszervezetet, létre is hoztak, itt is, máshol is, vagy aminek a létrehozására bûnszervezet várható.
Tisztelt Képviselõtársaim! Tavaly Magyarországon 466 ezer bûncselekményt követtek el. Ebbõl 365 ezer volt vagyon elleni bûncselekmény. Ebbõl a 365 ezer vagyon elleni bûncselekménybõl 280 ezer volt a lopás. A 280 ezer lopásból 95 ezer betöréses lopás, és a gépkocsilopásokról még nem is beszéltem. Én azt hiszem, hogy nem kell különösképpen bizonyítanom azt, hogy Magyarországon a lakásbetörésekre, a gépkocsilopásokra bizony léteznek bûnszervezetek. Önök nyilván azt gondolják, hogy akkor ebben a sorban a lopás szerepel. Tisztelettel jelentem, nem! Az a legklasszikusabb bûncselekmény, amire legklasszikusabban hoznak létre bûnszervezet, ebben a sorban nem szerepel. De nemcsak ez nem szerepel, tisztelt képviselõtársaim, nem szerepel a csalás, nem szerepel a pénzmosás, nem szerepel az önbíráskodás. Ugye, mindannyian hallottak már olyan szervezetekrõl, amelyek az adóstól behajtják a pénzt?! Ezek a szervezetek önbíráskodnak, tisztelt uraim és hölgyeim, erre vannak bûnszervezetek. Ebben a javaslatban ez nem szerepel. Nem szerepel az adócsalás. Az olajszõkítési ügyek, ahol szintén maffiaszerû eljárás van, azok bizony adócsalások. Visszaható hatálya persze nincs a büntetõ törvénykönyvnek, ami ma megtörtént, arra nem fog vonatkozni, de azért a jövõre gondolnunk kellene!
Aztán nincs benne a fegyvercsempészet, meg az embercsempészet. Én azt hiszem, ezzel kapcsolatban önöknek többet már nem is kell mondanom. Ez a két elnevezés - fegyvercsempészet meg embercsempészet -
önmagáért beszél. Erre vannak bûnszervezetek. Ezt mégsem rendeli büntetni. Az egy más kérdés, hogy ezek közül a bûncselekmények közül, amelyeket én felsoroltam, minõsített esetben minõsítõ körülményként a bûnszervezet tagjaként való elkövetést rendeli büntetni a törvény, de itt két különbözõ dologról van szó. Akkor ugyanis azt kell bizonyítani, hogy bûnszervezet tagjaként követte el azt a konkrét lopást. Itt viszont azt kell bizonyítani, hogy egy olyan bûnszervezet tagja, amelyik egyébként lakásokat fosztogat. Ez egy egészen más történet, tehát az, hogy az adott bûncselekménynél szerepel minõsítõ körülményként, az nem váltja ki azt, hogy itt is szerepeljen. Nagyon szeretném, ha a Néppárt módosító indítványát, amely arra irányul, hogy ez a kör logikus legyen, tehát hogy ránk épüljön, a magyarországi viszonyokra épüljön, ezt a módosító indítványt a kormány is és önök is tudnák támogatni.
Az utolsó részletkérdés - de ezek nem olyan kicsi részletek, ezek nagyon fontos dolgok és azért is tartottam fontosnak, hogy az általános vita keretében beszéljek róluk, tehát az utolsó kérdés -, amirõl beszélni szeretnék, egy kicsi módosító javaslat, amelyikrõl egy képviselõtársam azt mondta, hogy nem kapott kellõ figyelmet egy viszonylag szerényen meghúzódó rendelkezés. Ez a viszonylag szerényen meghúzódó rendelkezés a Btk. 292. §-át egy új (3) bekezdéssel egészítené ki, amit azt jelentené, hogy ennek a 292. §-ban meghatározott bûncselekménynek az elõkészülete is büntetendõ lenne. Ez a bûncselekmény a rossz minõségû termék forgalomba hozatala.
Azzal, hogy a rossz minõségû termék forgalomba hozatalának elõkészületét is büntetni kívánja ez a javaslat, egyet tudunk érteni. A probléma nem itt van. A probléma ott van, hogy ezt az elõkészületet azért akarja büntetni a javaslat - és ezt itt mások is elmondták és ez a bizonyos képviselõtársam, akinek a szavaiból idéztem, emiatt tartotta nagyon fontosnak ezt az indítványt -, mert úgy gondolja a kormány, hogy megoldja a borhamisítás problémáját. Tisztelettel jelentem, kedves képviselõtársaim, hogy ez a javaslat ugyan sok mindenben segít, de hogy a borhamisítás problémáját nem oldja meg, az halálosan biztos.
Kérem, hogy szenteljenek még egy-két perc figyelmet nekem, megpróbálom elmagyarázni, hogy miért nem oldja meg ezt a problémát. A rossz minõségû termék forgalomba hozatalát az az egyéni vállalkozó vagy gazdálkodó szervezetnek az a vezetõ tisztségviselõje követi el, aki nagyobb mennyiségû vagy értékû rossz minõségû terméknek jó minõségûkénti értékesítése, használatba adása, illetve forgalomba hozatala iránt intézkedik. Itt az a lényeg - most túl azon, hogy ki követi el, azzal is van egy kis probléma -, hogy az követi el, aki rossz minõségû terméknek a forgalomba hozatala iránt intézkedik. Mi a rossz minõségû termék? Hogy mi a rossz minõségû termék, azt is megmondja a büntetõ törvénykönyv, és ezen nem akar változtatni senki. A büntetõ törvénykönyv különböztet aszerint, hogy olyan termékrõl van- e szó, amire van egy kötelezõen elõírt nemzeti szabvány. Ebben az esetben, ha a kötelezõen elõírt nemzeti szabványtól, amit csak jogszabályban lehet kihirdetni... (A román szenátus egészségügyi, környezetvédelmi és sport bizottságának elnöke és kíséretének tagjai helyet foglalnak a díszpáholyban. - A képviselõnõ az elnök felé fordul.) Be kell fejeznem? (Az elnök nemet int.) Jó.
Tehát ha van egy ilyen kötelezõen elõírt nemzeti szabvány, akkor a szabványtól való elmaradás önmagában azt jelenti, hogy a termék rossz minõségû és egyébként akármilyen is legyen az élvezeti értéke, elmaradt a szabványtól; térdre imához, kész! Igen ám, csakhogy a borra nincs nemzeti szabvány, nincs kötelezõen elõírt nemzeti szabvány!
(12.10)
Felhívtam a Szabványügyi Társaságot - azt hiszem, ez a legújabb neve -, és megkérdeztem, hogy van-e tervbe véve - ugyanis nekik nemcsak a szabványokat kell nyilvántartani, hanem a tervezett szabványokat is -, tehát a közeljövõben erre nézve mi várható. Kiderült, hogy a borra aztán nem; tehát a borra nem lesz kötelezõen elõírt nemzeti szabvány.
Ehhez képest a hamisított bor akkor lesz csak rossz minõségû, ha megfelel a másik fajta rossz minõségû termék fogalmának, tehát ahol nincs nemzeti szabvány. Ahol nincs kötelezõen elõírt nemzeti szabvány, ott pedig azt mondja a törvény, hogy "rossz minõségû az olyan termék, amely rendeltetésszerûen nem használható vagy használhatósága jelentõs mértékben csökkent." Ezek a hamisított borok azonban rendeltetésszerûen használhatók, jól be lehet tõlük rúgni, fejfájás sem lesz utánuk; azt sem lehet mondani, hogy a használatuk jelentõs mértékben csökkent. (Derültség.) Tehát ugyan hamisak, de a Btk. szerinti rossz minõségû termék kategóriájának nem felelnek meg.
Ezen vagy úgy lehet segíteni, hogy csinálunk rá egy nemzeti szabványt - sajnos a Magyar Demokrata Néppárt nincsen kormányon, ezért ez a mi hatáskörünkön kívül van, ezen a területen csinálni nem tudunk semmit, ezt legfeljebb a kormány tehetné meg vagy a földmûvelésügyi miniszter; nem csinálja, tervbe se vette. Ehhez képest mi csak azt tudtuk tenni, ami ezen a területen a lehetõségünk: ha már egyszer a borhamisításra a rossz minõségû termék forgalomba hozatalával akar valamilyen megoldást hozni a kormány, akkor a Házszabály nem zárja ki azt, hogy szoros tartalmi összefüggés címén benyújtsunk egy olyan módosító indítványt, amely a borhamisítást önmagában büntetni rendeli. Ezt tettük meg Aszódi Ilona Katalin képviselõtársammal, és a részletes vitában részletesen el fogom önöknek mondani, hogy hogyan. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)