HORVÁTH VILMOS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Viszonylag könnyû helyzetben vagyok, miután néhány dologra elõzõ két felszólalásában már Eörsi államtitkár úr is utalt, illetve olyan dolgokról beszélt, amelyekrõl magam is szerettem volna beszélni. S örülök annak, hogy a vita harmadik órájában végre sikerült tisztáznunk azt, hogy a kihirdetés egyáltalán mit jelent, azok után, hogy ma már hat ilyen kihirdetéses országgyûlési határozati javaslatot megszavaztunk. Örülök, hogy Németh Zsolt ezt pontosította, hogy a kihirdetés nem egy gesztus - bár többen ezt állították -, a kihirdetés egy olyan jogi aktus, amelynek nyomán - most csak megismétlem, mert már többen elmondták - ez az alapszerzõdés a belsõ jog részévé válik.
Csapody Miklós képviselõtársam irodalmárhoz méltó módon, költõi kérdésként tette fel: de vajon mi válik a belsõ jog részévé? És felsorolta azokat a negatívumokat, amelyeket õ negatívumoknak lát, és amelyekkel természetesen lehet és talán kell is vitatkozni.
Úgy vélem, két dolog is a belsõ jog részévé válik. Egyrészt azok a kötelezettségek, amelyek az alapszerzõdésbõl ránk háramlanak, azokat nekünk a magyar jogviszonyok és lehetõségek között végre kell hajtani. A másik pedig: a szerzõdõ fél által is be kell tartatni azokat a vállalásokat, amelyeket õk az aláírással vállaltak. Hogy ez miként sikerült és miként nem, ezt persze a patkó két oldalán ülõk különbözõen ítélik meg.
Az elõbb hallottuk Kelemen Andrásnak a nagyon szomorú - és ezt õszintén mondom -, a nagyon szomorú problémalistáját, amellyel bizony nemigen lehet vitatkozni. A dolgunk éppen az, hogy mindezeket a dolgokat felvessük. Ehhez persze - az én szerény véleményem szerint - kell egyfajta keret, s úgy vélem, ez a keret - vagy ha úgy tetszik: ez az eszköz - az alapszerzõdés. Nagyon halkan teszem hozzá, hogy talán minden hibájával és hiányosságával együtt. De mégiscsak van egy alapszerzõdés, amelyre lehet hivatkozni, amelynek alapján számon lehet kérni dolgokat a szomszédos országoktól, jelen esetben Szlovákiától.
Azon nem csodálkozom, de csak úgy megjegyzem, hogy az ellenzéki képviselõtársak kritikája az alapszerzõdéssel kapcsolatban kimondottan és kizárólagosan kisebbségi ügyeket érintett. Az természetes is, hogy a kritikák erre vonatkoztak, hiszen ez a legfajsúlyosabb pontja magyar szempontból ennek az alapszerzõdésnek. De azt hiszem, érdemes elmondani azt is, hogy ebben az alapszerzõdésben a gazdasági, a tudományos, a sport-, a kulturális és egyéb kapcsolatok is szabályozottabbakká válnak, mint voltak korábban.
Sajnálatosnak tartom ugyanakkor azt, hogy ellenzéki képviselõtársaim folytatják azt a fajta illúziókeltést, amelyet már az alapszerzõdés vitája során lefolytattunk. Megpróbálják azt sugallni - és el is hiszem, hogy ez a véleményük, de az én számomra mégiscsak sugallatnak tûnik -, mintha lehetett volna sokkal jobb alapszerzõdést kötni. Az alapszerzõdés - önök is tudják, mi is tudjuk - mindig valamiféle kompromisszumok eredményeként jön létre. Azt hiszem, az a fontos, hogy van egy alapszerzõdés, amelynek nyomán igenis számon lehet kérni dolgokat, amelyek most a belsõ jog részévé válnak, s a belsõ jog részévé kell hogy váljanak Szlovákiában is. Hogy ez eddig miként teljesült ott, arról beszélgetünk vagy vitatkozunk ma este, s itt nagyon-nagyon sok aggályt mi magunk is osztunk az ellenzéki képviselõtársakkal együtt.
(21.30)
Még néhány megjegyzésre szeretnék reagálni. Az egyik: Surján képviselõtársam is, Kelemen képviselõtársam is, de talán Németh Zsolt is említett bizonyos személyeket, és a jelenlegi adott szlovák kormányt. Nagyon sokszor elhangzott a korábbi vitákban, hogy igaz, hogy kormányok és kormányfõk írják alá az alapszerzõdést, de ez két nemzet vagy két állam között köttetik. A következõ napirendi pont a magyar-román alapszerzõdés kihirdetésével kapcsolatos törvényjavaslat vitája lesz, ahol tudjuk, hogy a magyar kormány egy másik kormánnyal kötött alapszerzõdést. Most egy más felállás van Romániában, és úgy tûnik, hogy sokkal jobban állnak a dolgaink, mint hittük volna akár mi magunk is, kormánypárti képviselõk alig háromnegyed évvel ezelõtt. Ezt most csak azért említettem meg, mert a személyeket lehet bírálni, meglehet róluk a véleményünk, hogy valóban jó demokraták-e vagy sem, vagy egyáltalán demokraták-e vagy sem, de az alapszerzõdés szempontjából - legalábbis hosszabb távon, és ez egy hosszabb távú együttmûködésrõl szól - mégiscsak az a fontos, hogy a két szerzõdõ fél a két állam.
Surján képviselõtársunk említette, hogy a kormánypárti képviselõk és maga kormány hagyja meg a lehetõségét annak, hogy az ellenzék súgjon, hogy az ellenzék jelzéseket tehessen, legalábbis a tekintetben, hogy mi az, ami az alapszerzõdésben nem valósult meg, mik azok a problémák, amelyeket lehet, hogy egy kormánytisztviselõ nem tud felvállalni - bár én ilyet nem tudok elképzelni, mert szerintem mindent fel kell neki vállalnia, ami nem valósul meg, vagy ami másként valósul meg. Ilyen tekintetben az ellenzék szerintem eddig sem volt korlátozva. Másrészt megtette ezt a kormány - szerintem több ízben maga is -, mind a külügyminiszter, mind a mûvelõdési miniszter; önök is tudják, ugyanúgy mint én, hogy voltak és vannak is súlyos problémák, amelyek kapcsán az adott szaktárca képviselõi a szlovák kormány és a szlovák partnerek tudomására hozták nemcsak rosszallásunkat, hanem kifejezetten ellenkezésünket az ottani törvényhozással kapcsolatban.
Való igaz, hogy a legkomolyabb probléma a szlovákiai nyelvtörvény, és ebben a dologban az én megítélésem is az, hogy a kormánynak sokkal határozottabban kell fellépnie. Én magam mint magyarországi kisebbséghez tartozó állampolgár nagyon pontosan tudom, hogy egy kisebbségnek - minden egyes kisebbségnek - alapkérdés a nyelvhasználat, a nyelvhez való viszonya és a nyelvhez való joga.
Az a problémalista, amit Kelemen Andrástól hallottunk, bár szomorú, de - nem mondom, hogy örülök, mert az lenne baj, ha nem hallottuk volna ezt a problémalistát - fontos, hogy ez elhangzott, hiszen talán ennek az egész ma esti vitának az a lényege, hogy az ellenzéki képviselõk is, és mi, kormánypárti képviselõk is felhívjuk a kormány és önmagunk figyelmét, és talán a szerzõdõ partner figyelmét is arra, hogy mi az, ami ebben az egy esztendõben, amióta az alapszerzõdés megszületett, nem valósult meg, mi az, amit nekünk határozottabban kell követelnünk, kérnünk. De erre a megoldás megítélésem szerint nem a kihirdetés elhalasztása, hanem annak az elfogadása, hogy egyrészt a belsõ jog részévé váljon, és ezáltal szerintem nekünk még nagyobb az erkölcsi alapunk, hogy számon kérhessük azokat a hiányosságokat, amik Szlovákiában kétségkívül megvannak.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)