DR. NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ): Az alapszerzõdést annak idején megszavaztam, elfogadtam azt, hogy jobb egy elfogadható minimum, mint a semmi, és szeretném jelezni, hogy erdélyi kollegáknak - és az RMDSZ néhány tagjával is beszéltem - ez volt az álláspontjuk. Tehát nem voltak egységesek ebben a kérdésben.
A továbbiakat illetõen a válaszokat megkaptuk. Bízom abban, ahogy jelezték, hogy a szerzõdés jó tendenciái fognak érvényesülni a jövõben, és abban, hogy erre az alapra építkezni lehet. Számomra például meggyõzõ volt Severin külügyminiszter úr azon megjegyzése, amikor kérdeztük, hogy milyen a román kormány ars poeticája a kisebbséget illetõen, azt mondta: Románia tisztában van azzal, hogy Európába Magyarországon keresztül vezet az út. (Taps.)