ZSIGMOND ATTILA (MDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor tisztelettel köszöntöm néhány képviselõtársamat, aki még figyelmével tünteti ki beszédemet, ugyancsak tisztelettel köszöntöm az Országos Rádió és Televízió Testület elnökét és jeles tagjait is itt az ülésteremben.
"Este van, este van, ki-ki nyugalomba", már a tûz sem világít, csak a figyelem pislákol, és csak a közszolgálati Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda köt össze minket a külvilággal, és tájékoztat az itt folyó szûk családi eseményrõl.
Tisztelt Ház! Bárki bármit mond, a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény a rádióhallgatók és a televíziónézõk érdekében született. Kár, hogy errõl a legfontosabb célról esik a legkevesebb szó, és alig hallhattunk errõl az eddigi vitában. Hallgatják az emberek a rádiót, nézik a televíziót, és keresik, kutatják a törvény eredményeit. Azt hitték ugyanis, hogy kiegyensúlyozott tájékoztatásban lesz részük, hogy a magyar és az egyetemes kultúra, mûvészet élményt adó alkotásait élvezhetik majd növekvõ számban; azt hitték, hogy magyar filmeket és európai filmeket is láthatnak a törvény szabta mértékben; azt hitték, hogy ezentúl mindenki helyesen fog beszélni magyarul vagy akár a kisebbségek nyelvén; azt hitték, hogy nem ugyanazt a harminc embert fogják nézni és hallgatni reggeltõl estig, napról napra a rádióban és a televízióban; azt hitték, hogy vacsorájuk mellé vagy azon kívül eddig soha nem tapasztalt mennyiségû mélymosóhatást, fogszuvasodást, pH-értéket, szárnyasbetétet vagy WC- papírt ajánló agyabeteg, vigyorgó ügynökölést nem kell nézniük.
Nos, hölgyeim és uraim, nem ez történt, hanem ennek épp az ellenkezõje. De miért? - kérdezhetjük. Két válasz lehetséges: vagy rossz a törvény, vagy nem hajtanak végre egy, az Országgyûlés kétharmadát jóval meghaladóan megszavazott törvényt. Melyik hát az igaz?
A Magyar Demokrata Néppárt a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt jónak tartja, noha természetesen nem tökéletesnek. Hogy jó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a sok támadás az érdeksértett lobbycsoportok részérõl, szakmai érdekképviselet tiltakozása a panaszbizottságok mûködése ellen, összekeverve az érdekképviseletet az önvédelemmel, és így tovább. A törvény azért is jó, mert ennyi akadályozó és késleltetõ szándék ellenére - lassabban és nehezebben, mint normálisan, de - mûködik.
A másik válasz, hogy az alkotmányerejû törvényt nem hajtják végre.
Tisztelt Ház! Most, amikor az Országos Rádió és Televízió Testület szûk egyéves munkájáról szóló jelentést vitatjuk, természetes, hogy ettõl elválaszthatatlanul arról vizsgálódunk, hogy milyen médiaállapotok vannak Magyarországon ma, másfél évvel a törvény kihirdetése után. Hogyan is állunk a sajtószabadsággal, a tájékozódás és tájékoztatás szabadságával, a demokráciával?
A Magyar Demokrata Néppárt nem fogja sérelmeit sorolni, még akkor sem panaszkodna, ha naponta szerepelne a közszolgálati médiumokban, és ezt is kevesellné. A Néppárt nem devalválja a panaszbejelentés lehetõségét, és nem hiszi, hogy a nagy mennyiségû panaszbeadvány késõbb majd minõségbe csap át. Pedig a jelentés szerzõi számára úgy látszik, csak az az ellenzéki parlamenti párt létezik, amelyik panasszal él. Így azután sem a Néppárt, sem a kereszténydemokraták az erre vonatkozó mellékletben nem is szerepelnek. Ez is tanulságos.
Mirõl is akarunk hát beszélni? Arról akarunk beszélni, hogy az ORTT jelentése korrekt, pontos, lehetõségeihez képest alapos, és ami ennél sokkal több, teljes konszenzussal született beszámoló, egy minõsített akadályokkal sûrûn telepített pályán teljesített akadályfutás elsõ szakasza.
Hogy konszenzussal született az elõterjesztés, cáfolja a nyafogókat, akik minduntalan a politikai beavatkozásról rínak a médiatestületekben. Lám, az autonómiát helyesen értelmezõk, a pártpolitikán felülemelkedve, képesek végezni feladatukat, képesek valóban közös jelentést a tisztelt Ház elé tárni.
(23.10)
Arról akarunk beszélni, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület a szabad, független rádiózásért és televíziózásért, a véleménynyilvánítás szabadságáért, a tájékoztatás függetlenségéért, kiegyensúlyozottságáért és tárgyilagosságáért, a tájékozódás szabadságáért, az egyetemes, a nemzeti kultúra támogatásáért, a vélemények és a kultúra sokszínûségéért, a tájékoztatási monopóliumok lebontásáért és kialakulásuk megakadályozásáért dolgozik.
A jelentés pontról pontra errõl szól, és arról, hogy a testület hogyan érvényesíti a végrehajtó hatalomtól való függetlenségét. Ám értékelése szerint "A média megalapozott, árnyalt ténybemutatás helyett hamis tájékozottságérzetet sugall. A filmválaszték egyoldalú, túlteng benne az amerikai kommersz. Az elektronikus média kommersz nemzetközi mintákat vesz át kritikátlanul. Sok a tolakodó reklám, nem mûködik a reklámetika, problémák tapasztalhatók a támogatott mûsorok és a bújtatott reklámok tekintetében." És tanulságos dolog az is, hogy a szomszédos országok, valamint a határokon túl élõ magyarság hírei a Duna Televízióban 22,5 százalékban, a Rádió Krónikában 15,8 százalékban, a Magyar Televízióban mindössze 8,7 százalékban szerepelnek, de ebbõl is Kis-Jugoszlávia 5,7 százalék - és persze folytathatnám a megállapításokat.
Arról akarunk beszélni, hogyan is állunk a sajtószabadsággal. Arról, hogy miért csak részben szabad a sajtó 1995-ben és 1996-ban is. Az 1990-tõl 1994-ig terjedõ idõben miért találta a Freedom House teljes körûnek a sajtószabadságot Magyarországon, azóta viszont miért csak részben szabadnak. Pedig 1990 és '94 között nem volt kereskedelmi tv-adás, meg duális vagy triális médiarendszer sem, mégis sajtószabadság volt.
Arról akarunk beszélni, hogy a sajtószabadságnak, a tájékozódás és a tájékoztatás szabadságának az elektronikus médiumok valódi autonómiája a feltétele. Autonómia és kormánytól függetlenség viszont csak akkor lehetséges, ha a finanszírozás az állami költségvetéstõl független.
A törvény a közszolgálati rádiót és televíziókat függetlenítette az évenkénti költségvetési vitáktól, a mûködés feltételeit, illetve bevételeit több forrásból tervezte, és amennyire csak lehetett, mindezt automatizmusokkal írja elõ. De olvassuk csak a jelentést errõl. "Nehezítette a kuratóriumok dolgát az a tény, hogy a közszolgálati médiumok részvénytársasággá való alakulását a kormány nem készítette elõ kellõ körültekintéssel. Nem történt meg ezen intézmények átvilágítása, adósságállományuk rendezése, 1996-os költségvetésük törvényi biztosítása, a gazdaságos mûködéshez szükséges átalakulás egyszeri költségeinek rendelkezésre bocsátása."
Mit is mond a konszenzusos jelentés? Azt, hogy a részvénytársasággá alakulás elõtt sokáig nem, majd kétes értékû vagyonmérleg készült csupán, és ezért a szocialista-szabaddemokrata kormány a felelõs. Arról, hogy részvénytársaságot nem lehet adóssággal létrehozni. Arról, hogy a rádióban a törvényt megelõzõ évben, és a televízióban több egymást követõ vezetõi garnitúra idején óriási adósság halmozódott fel. Olyan hatalmas adósság, amelyet a két részvénytársaság kizárólag saját erõbõl soha nem tud visszafizetni.
A kurátorok, az elnökök és alelnökök nem adósságmenedzselésre szerzõdtek, hanem a törvény elõírta közszolgálati rádiózás és televíziózás megteremtésére. Méltatlan helyzetbe hozta a kormány mindannyiukat, ahelyett hogy a zömében köztartozásokat elengedte vagy részben elengedte volna, megteremtve egy tiszta lapos indulást, és jogalapot szerezve a hatásos gazdasági mûködés, a kívánatos szerkezeti átalakulás megteremtésére, megkövetelésére.
A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény nem a gúzsba kötve táncolásról vagy a zsákbanfutásról szól, hanem autonóm alapítványok és részvénytársaságaik szabad, hatásos mûködésérõl.
De lehet-e ilyen adósságok alatt görnyedve hatásosan, és lehet-e az állami költségvetés gyeplõszárán szabadon mûködni? A kérdés persze költõi - nyilvánvalóan nem. Hát még ha a gyeplõt duplázza a kormány azzal, hogy nemcsak az adósságrendezést nem oldja meg, hanem ha végre törvény szabta kötelessége szerint kifizeti az Antenna Hungáriának járó sugárzási díjat, akkor ezzel az összeggel sürgõsen a közalapítványok vagyonát mindjárt meg is terheli.
Egyre nehezebb lesz magyarázatot adni arra, hogy miért is teszi ezt a kormány. Egyre nehezebb lesz cáfolni az olyan vélekedést, hogy így a közszolgálati mûsorszolgáltatók majd szembesülve lehetetlen pénzügyi helyzetükkel, maguktól is igazodni kénytelenek. Nem direkt beavatkozás - ugyan! Nem telefon - csak a jól felfogott érdek megértése. Ez akarva- akaratlanul az öncenzúra mûködéséhez vezethet.
Szóval hogyan is állunk a sajtószabadsággal? Arról akarunk beszélni, hogy a civil társadalom hírei háttérbe szorulnak a pártpolitikai hírek mellett, arról, hogy a tévéhíradók és a rádiókrónika "parlamenti politikusokkal foglalkozó híreinek 79 százalékában kormányzati politikusok szerepeltek. A híregységek kétharmadában szerepeltek úgy a kormányzati politikusok, hogy nem volt jelen az ellenzék képviselõje. Ezzel szemben az ellenzéki politikusokat szerepeltetõ híreknek csak egyötödében nem szólalt meg a kormányoldal" - írja a jelentés.
Mi ez? Kormánytelevízió? Igazodás balra? Szakmai hibák? Na de ilyen mértékben csak nem?
Magam szívesen egyetértek a beszámoló megállapításával, miszerint "a kiegyensúlyozottság megsértése gyakran nem politikai elfogultság, hanem szakmai hibák eredménye". De azért ez sem öröm!
Arról akarunk beszélni, hogy nem idõszerû a törvény módosítása, nem annak fetisizálása miatt, hanem azért, mert veszélyes, különösen a választásokhoz közeledve az. Nagy hiba volt a költségvetési törvénnyel, gyakorlatilag egy feles törvénnyel a kétharmados médiatörvényt módosítani. Ez is kormánykezdeményezésre, különösen a nagyobbik kormánypárt nyomására történt, és csak kormánypárti szavazatokat kapott az Országgyûlésben.
A pénzügyi kormányzat - ritka találó meghatározás - elévülhetetlen érdemeket szerzett a médiatörvény legalább részleges megtorpedózásában, illetve az utólagos ellenzés gerjesztésében. Érthetetlen, hogy ha ellenvéleménye volt, miért nem fejtette ki a több mint egyéves, kemény törvényalkotó munkában, mert mint köztudomású, a törvényt nem az ellenzéki pártok hozták titokban, ott tárgyaltak a kormánypártok is. Hiba volt a kényes belsõ egyensúly megbontása, a reklámkvóta feloldása. Mára már a szponzorálást kéri kibõvíteni a tévékuratórium elnöke, s ha nem vigyázunk, ki tudja, hol állunk majd meg a rejtett, burkolt reklámok felszabadításában és elnézésében.
Meg kéne érteni végre, hogy a törvény rendszer, nem lehet részletekbe belepiszkálni, nem lehet kényre-kedvre, pillanatnyi kormányérdekre értelmezni és átalakítani.
(23.20)
Hiba volt az is, hogy a Mûsor-szolgáltatási Alap is a kincstár mindenható kezelésébe került. A hivatkozás persze megvan, a jogalap a kincstári törvény. Létezõ törvény - ki vitatná, ha ez egyszerû formai kérdés lenne? De nem formai kérdés, mert ezzel a magyar rádiózás és televíziózás számottevõ bevételtõl esik el, jelesül például a kamatoktól. Ügyes! - mondhatnánk, de a Néppárt nevében ismét figyelmeztetünk arra, hogy a rádió- és televíziótörvény az egész pénzügyi feltételrendszert, bevételrendszert kényes egyensúllyal szabályozza. Minden - bármilyen trükkel elvont - forint a szerkezet mûködését veszélyezteti.
Arról akarunk beszélni, hogy a kormány minisztériumai és más szervezetei hátráltatták és hátráltatják a törvény végrehajtását, késleltették és késleltetik az Országos Rádió és Televízió Testület számára megszabott határidõk megtartását, mert például a Pénzügyminisztérium nagy késéssel készítette el az állásfoglalást a mûsor-szolgáltatási díj általános forgalmiadó-kötelezettségérõl. Kérdezem: miért? A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium és az Antenna Hungária Részvénytársaság jelentõsen késlekedett a mûsorszórási és frekvenciadíj megállapításában. Vajon miért? A Hírközlési Fõfelügyelet által kidolgozott végleges frekvenciaterveket csak 1996. október 22-én kapta meg a testület. De miért?
A Hírközlési Fõfelügyelet nem bocsátotta a testület rendelkezésére a frekvenciaterveket, így a testület a mai napig nem tudta a korábbi engedélyeket mûsor-szolgáltatási szerzõdéssé alakítani. Vajon miért? - és így tovább.
Az információ hatalom - így a frekvenciaismeret is az. Lehet, hogy a minisztérium és a fõfelügyelet nem akarja információs hatalmát megosztani az ORTT-vel? Micsoda kormánymûködés, micsoda törvényvégrehajtás ez? Ki kell mondani tehát, hogy a médiatörvényben rögzített határidõk késedelméért döntõ részben - közvetve vagy közvetlenül - a kormány a felelõs.
De nézzük a legújabb fejleményeket! Jámbor természetû törvényhozó képviselõtársaim azt hihetik ugyanis, hogy itt vége a gondoknak. Errõl szó sincs! A Pénzügyminisztérium - pontosabban, ahogy helyes használni: a pénzügyi kormányzat vagyis a kormány - ugyanis kifogyhatatlan az ötletekbõl.
Idézet: "A gazdasági kabinet már megtárgyalta azt a pénzügyminisztériumi szakértõi anyagot, amely többek között a médiatörvény módosításával kíván 1998-ban költségvetési megtakarításokat elérni." - Idézet bezárva.
Újabb idézet: "A Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára és a pénzügyminiszter feladataként írja elõ, hogy olyan módosítás készüljön, ami megváltoztatná a mûsorterjesztési költségek központi pénzekbõl való finanszírozása mértékét." - Idézet bezárva.
Újabb idézet. "A pénzügyi kormányzat a javaslattól 5,5 milliárd forintos megtakarítást remél." - Idézet bezárva.
A médiatörvény három lábra állította a közszolgálati rádió és televízió finanszírozását. Az egyik láb a készülékhasználati díj, amit a hallgató, nézõ fizet. A másik láb a koncessziós díj, amelyet a kereskedelmi adók fizetnek a frekvenciáért. A harmadik láb a mûsorterjesztési díj, amelyet a költségvetés fizet évente, automatikusan. Gondolom, tudják, hogy a három ponton megtámasztás, alátámasztás a legbiztosabb. De azt is tudniuk kell, hogy ha egyik lábát kicsavarják, kitörik - finomabban: elvonják -, felborul minden. Sebaj, a mindenható költségvetés milliárdokkal gazdagodik! - legalábbis látszólag.
A Néppárt ugyanis meg van gyõzõdve arról, hogy igazi megtakarítást - ha nem is mindjárt holnap - a törvény végrehajtásával lehetne elérni, de ezek után talán mondanom sem kell: ezt a kormány meg sem kísérelte. Meg sem kísérelte, és most ahelyett, hogy végre megoldást keresne és találna arra, hogy a rádió és televízió hogyan szabadulhatna meg súlyos adósságától, ehelyett még törvényes kötelezettsége alól is ki akar bújni.
De nézzük csak a még újabb fejleményeket! A kulturális bizottság már tárgyalja a Rádió kuratóriumának jelentését is. Ez a jelentés sem hízeleg a kormánynak, különösen a Pénzügyminisztériumnak nem. És lássunk csodát: a Pénzügyminisztérium képviselõje a bizottsági ülésen elhangzott hozzászólásában a kuratóriumot rágalmazással vádolta, és ezért perrel fenyegette meg.
Hol élünk, hölgyeim és uraim? Mire vetemedik egy minisztérium és képviselõje? Ilyenre még nem volt példa, de ne is legyen! A költségvetési bizottság nem támogatja a kulturális bizottság határozati javaslatát, amelyben mind a kormányt, mind az Országos Rádió és Televízió Testületet felhívja a médiatörvény teljesítésére, a határidõk betartására. Ezt nem támogatja a költségvetési bizottság a kormányt érintõ kritika miatt. Nesze neked autonómia, nesze neked sajtószabadság, nesze neked demokrácia!
Veres János képviselõtársam, a költségvetési bizottság szocialista alelnöke pedig figyelemre méltó megállapítást tesz a Világgazdaságban. Idézet: "A parlament költségvetési szakemberei és a médialobby között a törvény elfogadása óta folyik a vita az állami támogatás mértékérõl." - Idézet bezárva.
Kérdezem: miért a törvény elfogadása óta? Hol volt a költségvetési bizottság, hol volt a Pénzügyminisztérium a törvénykészítés több mint egyéves munkája, vitája során? Ismét mondom: a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt nem az ellenzék csinálta suttyomban, illegalitásban, hanem a kormánypártokkal együtt. Önök hibáztak, és pénztártól távozás után reklamálnak! Ami pedig azt illeti: vita legfeljebb a felébredt költségvetési szakemberek és médiaszakemberek között folyik, ellenkezõ esetben ugyanis költségvetési lobbyról beszélhetnénk.
Összegezve: keserû, de tanulságos történet a törvény elsõ éve. Ami pedig az Országos Rádió és Televízió Testület hátrányos helyzetû csecsemõkorát illeti: az kemény harc a sajtószabadságért. A Néppárt törvénytisztelõ kormányt, a törvényeket - a médiatörvényt is - betartó és végrehajtó kormánykoalíciót és ennek segedelmével eredményes munkát kíván az Országos Rádió és Televízió Testületnek, bízva abban, hogy a továbbiakban nem áll majd hadilábon a határidõkkel sem. A Néppárt a konszenzusos jelentést elfogadja, és elfogadásra ajánlja a tisztelt Háznak.
Mondandóm elején azt mondtam: a törvény a rádióhallgatókért és a televíziónézõkért szól. Tisztelt Ház! Tisztelt Rádióhallgatók és Tévénézõk! Ilyen kormánymûködés mellett a törvény valódi eredményeire még várniuk kell. És miközben erre a beszédre készültem, eszembe jutott a Magyar Távirati Iroda.
Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatosan elmondjak egy tízéves viccet. A vicc úgy szól, hogy két veterán beszélget a Vörös téren, és azt mondja az egyik a másiknak: Mondd, Iván Szergejevics, megérjük mi a kommunizmust? Mire a másik azt mondja: Nem tudom, Dunnya Danyilovics, de a gyerekeket nagyon sajnálom.
Ezt úgy tudom lefordítani, mondjuk, a Magyar Távirati Irodára, ha valaki azt kérdezi tõlem, hogy van-e esély végre a Magyar Távirati Irodáról szóló törvény végrehajtására, azt felelem, hogy azt nem tudom, de a Magyar Távirati Irodát elõre is nagyon sajnálom. Köszönöm figyelmüket.
(23.30)