DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! Mint az már elhangzott, a jelen törvényjavaslat tárgyalására az Alkotmánybíróság rendelkezése következtében kerül sor, annak érdekében, hogy az Országgyûlés a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelõsségérõl szóló törvény megalkotásával egy régi alkotmányos mulasztását végre helyrehozza és pótolja.
Az alkotmányos mulasztás tényében és abban, hogy ezért halaszthatatlan az Alkotmánybíróság által megjelölt kérdéseket rendezõ törvény meghozatala, alighanem valamennyien egyetértünk. Sõt, a Fidesz- Magyar Polgári Párt tekintetében arra is rá kell mutatnom, hogy maga a Fidesz volt az a párt, amely az alkotmányos mulasztás miatt az Alkotmánybírósághoz fordult, a Fidesz indította meg azt az eljárást, terjesztette elõ azt a kérelmet, amelynek helyt adva az Alkotmánybíróság 1997. június 15-éig kötelezte az Országgyûlést e törvényalkotási munka elvégzésére. A törvényjavaslatra tehát szükség van, a Fidesz-Magyar Polgári Párt szerint azonban nem ilyen törvényjavaslatra van szükség.
Mindenekelõtt rá kell mutatnom arra, hogy a törvényjavaslat több ponton ütközik a hatályos alkotmány rendelkezéseivel. Az egyidejûleg tárgyalásba vett alkotmánymódosító csomag ismeretében világos a kormány szándéka: ezt a törvényjavaslatot úgy terjesztette elénk, hogy egyes rendelkezéseit nem a hatályos alkotmányhoz, hanem ahhoz az alkotmánymódosításhoz igazította, amelyet a jövõben kíván elfogadtatni a parlamenttel, azaz mintegy megelõlegezte az alkotmánymódosítás vitájának végeredményét.
Kétségtelen, erre irányuló megegyezés alapján volt már példa arra, hogy a parlament párhuzamosan tárgyalt alkotmánymódosításról és az alkotmánymódosítással bevezetni kívánt jogintézményekrõl vagy jogi megoldásokról, ilyen eljárásra eddig azonban mindig úgy került sor, hogy a parlament frakciói, a parlamenti pártok a rendezendõ kérdéssel összefüggésben egyetértettek az alkotmánymódosítás szükségességével is. Most elõször vagyunk olyan helyzetben, hogy több ellenzéki párt is vitatja az alkotmánymódosítás szükségességét, sõt, az ellenzék egésze tiltakozik amiatt, hogy a kormánykoalíció az új alkotmány megalkotásával összefüggésben az alkotmánymódosítást szabályozó hatpárti megállapodást az alkotmánymódosító csomag egyoldalú elõterjesztésével durván megsértette.
(12.40)
Ez utóbbi irányban nem kívánok részletekbe bocsátkozni, csupán azért utaltam a hatpárti megállapodás durva megsértésére, mert ezt a helyzetet egészen különlegessé teszi, hogy kétszeresen is elfogadhatatlan, amit a kormánykoalíció, illetõleg a kormány tesz. Ellenzéki egyetértés nélkül alkotmány-módosítást kíván a Házon áterõltetni, ráadásul úgy, hogy az ezt kizáró és általa vállalt politikai megállapodást minden elfogadható ok nélkül, durván megsérti és semmibe veszi.
Egy ilyen helyzetben a parlamentartizmus paródiáját mutatja az, hogy az elõttünk fekvõ törvényjavaslat olyan alkotmányos rendelkezésekre hivatkozik, melyek jelenleg nem is léteznek, hiszen a miniszterelnöki megbízatás törvényjavaslatban megfogalmazott megszûnési eseteit az alkotmány jelenleg másképpen szabályozza, illetve az alkotmány jelenleg nem tartalmaz például 33/B. §-t, melyre a törvényjavaslat a miniszterekkel kapcsolatosan visszahivatkozik. Ennek az eljárásnak az üzenete világos és félreérthetetlen. Az alkotmánymódosítást az elõterjesztett javaslat egyszerûen elintézettnek tekinti, vagyis a vita az alkotmánymódosítás felett teljesen értelmetlen és puszta formalitás lesz, hiszen a végeredményt a kormány már tényként kezeli, olyannyira, hogy a még nem létezõ új alkotmányos szabályokat is elfogadott szabályként kezeli.
Itt kell megjegyeznem, hogy az Alkotmánybíróság nem azt írta elõ az Országgyûlésnek, hogy az alkotmányt módosítsa, hanem azt, hogy a most hatályos alkotmány rendelkezéseinek megfelelõen törvényben szabályozza a kormány tagjai, illetve az államtitkárok jogállását és felelõsségét. Ennek a feladatnak pedig minden további nélkül eleget lehet tenni alkotmánymódosítás nélkül is.
Tisztelt Képviselõtársaim! A törvényjavaslat egészére jellemzõ, hogy alkotmányjogi jellegû szabályozás helyett a munkajog eszközeit próbálja a miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok helyzetére alkalmazni. Ez alkotmányjogilag elfogadhatatlan módszer, és nemcsak a magyar közjogi hagyományokkal, hanem a jelenlegi közjogi követelményekkel is ütközik; ráadásul a törvényjavaslat szövege emiatt is, de néhány szerencsétlen terminológiai használat folytán is több tekintetben az '50-es, '60-as évek politikai zsargonjára emlékeztet.
Engedjenek meg néhány példát a teljesség igénye nélkül. A törvényjavaslat például állami vezetõkrõl, illetõleg politikai tisztséget betöltõ vezetõkrõl beszél, melyek nem alkotmányjogi fogalmak. Ezekrõl az '50-es, '60-as évek ismert kifejezése, a "pártunk és államunk vezetõi" jut az ember eszébe, vagy ahogy Kõbányán, ahol én felnõttem, a munkások mondták: a "fejesek" kifejezés.
A törvényjavaslat a miniszter felett a miniszterelnök által gyakorolt munkáltatói jogokról beszél, holott a miniszterelnök, a kormány, a kormányt alkotó miniszterek nem munkaviszony, hanem alkotmányjogi jogviszony alapján fejtik ki tevékenységüket. Ugyanez vonatkozik a miniszter és az államtitkár viszonyára is.
A törvényjavaslat 32. §-a például a közigazgatási államtitkárral szemben alkalmazható fegyelmi büntetéseket részletezi. Ezek fokozatai a megrovás, a megemelt alapilletmény csökkentése, a személyi illetmény visszavonása, továbbá külön juttatások csökkentése, végül hivatalvesztés. Ne haragudjanak, de ezt olvasva azt kell mondjam, hogy fegyelmi büntetést Kropacseknénak szoktak adni, ha visszabeszél a fõnökének, de nem egy közigazgatási államtitkárnak - még jó, hogy a törvény intõkönyv bevezetésérõl nem rendelkezik. Egyébként módfelett kíváncsi vagyok: vajon melyek lehetnek azok a fegyelmi vétségek, melyek hivatalvesztést ugyan nem, de megrovást és különféle nyakatekert illetményvesztést - háromfélét is - lehetõvé tesznek.
Nagyon szeretném, ha nem értenének félre. Nem arról van szó, hogy a miniszter, az államtitkár vagy a helyettes államtitkár egy csodalény lenne, aki az állami rend és fegyelem felett áll, hanem ellenkezõleg: arról, hogy e tisztségekre ne az egyébként kedvezõ, de elbírálási szabályokat tartalmazó munkajog szabályai vagy az e szabályok szellemének megfelelõ szabályozás vonatkozzék, hanem a közjogi, alkotmányjogi jogviszony szabályozásának sokkalta szigorúbb követelményei. A munkajog kategóriájának a kormány tagjaira és az államtitkárokra történõ alkalmazása ugyanis nemcsak az alkotmányjogi szemlélet sérelme miatt elfogadhatatlan, és nemcsak azért rossz, mert egy micisapkát képzel a miniszterek fejére, melyet a munkások már régen ledobtak a sajátjukéról.
A munkajog kategóriájának adaptálása leginkább azért abszurd, mert a vétségeket, a hibákat a munkajog enyhébben ítéli meg, mint az alkotmányjog. Ha egy közigazgatási államtitkár olyan magatartást tanúsít, amely miatt megróni vagy az illetményét csökkenteni kellene, akkor az a mi véleményünk, hogy ne sokat kukoricázzanak vele, hanem járjanak el az alkotmányjog szigorú konzekvenciái szerint, és mutassanak neki utat vagy kaput az elsõ komoly esetnél. A miniszter, a politikai államtitkár munkája nem munkaviszony, hanem szolgálat, amint a miniszter szó is - amely a "szolgálni" szóból származik - jelzi. Ez a szolgálat a munkajogi jellegû jogokat nem tûri. A törvény például kötelezõ 40 napos szabadságról beszél állami vezetõknél, mi úgy gondoljuk, hogy kormánytagok részére szabadság nem garantálható, és a szabadidõre egyébként csak az ország kormányzása során felmerülõ feladatok sérelme nélkül lehet igényt tartani. Szeretnék az Antall- kormány tagjaira, illetve néhai Antall József miniszterelnökre utalni: voltak évek, amikor nem tudtak szabadságra menni.
A törvényjavaslat hosszasan szabályozza a miniszter kártérítési felelõsségét, visszautalva a köztisztviselõk felelõsségét szabályozó törvényre, mely a kártérítés mértékének korlátozását lehetõvé teszi.
Tisztelt Ház! A miniszter nem köztisztviselõ. A munkás, az alkalmazott, a köztisztviselõ kártérítési felelõssége korlátozható, és korlátozni is kell, de a miniszter kártérítési felelõssége nem tûr korlátozást. A lényeg tehát nemcsak a jogi eszközök anakronisztikus megválasztásában áll, hanem abban is, hogy a kormány törvényjavaslata tulajdonképpen a munkajogi jellegû vagy szellemû szabályok alkalmazásával kiváltságokkal kívánja felruházni a kormány tagjait, vagyis a munkájukkal szembeni elvárásokat és felelõsségüket akarja alacsonyabb szinten elhelyezni. Mindez a Fidesz-Magyar Polgári Párt számára elfogadhatatlan.
A továbbiakban, tisztelt Képviselõtársaim, a törvény néhány jelentõsebb részkérdésével kívánok foglalkozni. Egyetértünk azzal a törvényalkotói szándékkal, hogy a miniszterelnök, miniszter, államtitkár más keresõ foglalkozást ne ûzhessen, hogy a törvény jogkövetkezményeket fûzzön ahhoz, ha valaki hivatalához méltatlan magatartást tanúsít, illetve hogy a törvény egyéb összeférhetetlenségi jellegû szabályokat is tartalmazzon. Mindezeket azonban olyan evidenciáknak tartjuk, hogy az összeférhetetlenség fogalomhasználatát is megkérdõjelezzük. E szabályok természetes velejárói a kormánytagi minõségnek vagy a politikai államtitkári mivoltnak. Komolytalannak tartjuk, hogy a szabályok sérelme miatt még külön összeférhetetlenség kimondására irányuló eljárást is elõír a törvényjavaslat, külön tanácsot is létrehozva egy ilyen eljárás lefolytatására. Mi úgy gondoljuk, hogy ha ezeket a szabályokat a kormány tagjai vagy az
llamtitkárok megsértik, egészen egyszerûen fel kell menteni õket minden körülményes eljárás vagy minden teketória nélkül.
A másik kérdés, amit érinteni kívánok, a kormánytagoknak biztosítandó mentelmi jog. Ez egy újabb, eddig még nem létezett kiváltság, mely ellen ugyancsak tiltakozunk. A mentelmi jog alapvetõ rendelkezése, hogy a törvényhozó hatalmat a végrehajtó hatalom esetleges visszaélésétõl, a kormányzat esetleges üldöztetésétõl megvédje. Mentelmi jellegû jogokat élveznek bizonyos mértékig a bírák is a bírói függetlenség védelmében, megint csak a kormányzati hatalommal szemben. De a kormánynak miért kell saját magukkal, saját kormányzatukkal szemben védelmet biztosítani? A mentelmi jog nem lehet a törvényenfelettiség privilégiuma, nem szolgálhatja a bûnelkövetéssel, visszaéléssel szembeni állami fellépéstõl való elvtelen védelmet. Márpedig, mivel a hatalom gyakorlóját önmagával szemben megvédeni nem kell, más tartalma aligha lehet a miniszterek, kormánytagok mentelmi jogának, mint a törvényenkívüliség valamiféle értelemben vett biztosítása. Ez a szabály engem arra a titkos utasításra emlékeztet, hogy a pártfunkcionáriusok ellen annak idején csak a pártközpont engedélyével lehetett büntetõeljárást indítani.
A törvényjavaslat a miniszterelnök, illetve a miniszterek lemondását lemondási idõ kitöltéséhez köti. Ez a szabály is jellegzetesen énidegen az alkotmányjog világában.
(12.50)
Az elõterjesztõ összetéveszti az albérlet felmondását a kormány lemondásával. Egyébként is érthetetlen a szabály, amikor az alkotmány ismeri az ügyvezetõ kormány fogalmát, vagyis azt, hogy a megbízás megszûnése után a kormány az ügyeket mint ügyvezetõ kormány viszi tovább az új kormány hivatalba lépéséig. És mivel a kormányfõ és a miniszter helyettesítése is szabályozott, bárki mond le, az ügyek ügyvezetõi továbbvitele lemondási idõ nélkül is megoldott. Arról nem is beszélve, hogy adódhatnak olyan helyzetek, amikor is a tisztséget betöltõ kormánytag vagy államtitkár joggal vélheti úgy, hogy egy pillanatig sem hajlandó a maga személyében az ügyeket továbbvinni. Azt a jogot, hogy valaki azonnali hatállyal váljon meg megbízatásától, senkitõl sem lehet elvitatni.
A törvényjavaslat, akárcsak az alkotmánymódosítást tartalmazó törvényjavaslat, a miniszterelnöknél és a miniszternél, a politikai államtitkár megszûnésének (Sic!) okai közé felvenni javasolja a választójog elvesztését vagy az összeférhetetlenség megállapítását. Ez a megoldás mind a három tisztségnél az alkotmányjog karikatúrája. Tudják képviselõtársaim, mikor veszti el valaki a választójogát? Ha mondjuk elmebetegség miatt cselekvõképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alá helyezik, vagy olyan súlyos bûncselekmény miatt ítéli el a bíróság, hogy végrehajtható szabadságvesztést hajtanak az illetõn végre és eltiltják a közügyek gyakorlásától.
Távol áll tõlem, hogy még hipotetikusan is diffamáló példákkal éljek, most ennek a törvényjavaslatnak a bûne, hogy mégis erre kényszerülök. Ez a törvényjavaslat azt akarja a törvényben rögzíteni, illetve az alkotmánymódosító javaslat az alkotmányban, hogy ha mondjuk, úgy megbolondul a miniszterelnök vagy valamelyik miniszter, hogy errõl a bíróság már orvos szakértõi véleménnyel alátámasztott dokumentumot kiad, vagy mondjuk valamilyen bûncselekménye miatt bezárják a börtönbe, akkor megbízatása e ténybõl eredõen alkotmányjogilag automatikusan megszûnik. Meg kell kérdeznem: feltételezhetõ, hogy egy kormánytöbbség még akkor sem élne a miniszterelnök felmentésének egyéb alkotmányos eszközeivel, ha ilyen helyzetbe kerülne a kormányfõ? Én elismerem, hogy a politikai kultúra hiányosságai a nem várt esetekre is szükségessé tehetik speciális szabályok megalkotását, de azt senkirõl, még a jelenlegi kormánykoalícióról sem tételezem fel, hogy egy ilyen helyzet esetleges elõállása esetén ragaszkodna az érintett kormánytag megbízatásának változatlan fenntartásához, és a most javasolt alkotmányos szabály hiányában az ország kormányzását a továbbiakban a börtönbõl vagy az elmegyógyintézetbõl kellene irányítani. Alkotmányjogi abszurdum ilyen megszûnési okok alkotmányba fölvétele!
A törvényjavaslat az ilyesféle megoldásokat láthatóan azért is favorizálja, mert ezzel akarja jogilag biztosítani a megbízatás megszûnése esetére a különbségtétel lehetõségét a végkielégítés biztosítása vagy megtagadása között. Könnyen belátható azonban, hogy ez az indokolt cél elérhetõ úgy is, ha a megbízatások megszûnésének jelenlegi jogcímei - felmentés, lemondás, halál - változatlanok maradnak. Annak ugyanis nincs akadálya, hogy a felmentés különféle végkielégítéssel együtt járó vagy azt kizáró okai a felmentési eljárásban a felmentést gyakorló által megjelölésre kerüljenek.
Tisztelt Országgyûlés! A törvényjavaslat még számos kérdésben tartalmaz vitatható rendelkezést, az idõ rövidsége azonban nem alkalmas ezek kifejtésére, így tartom magam a Házszabály ajánlásához, itt felszólalásomat befejezem, remélve, hogy még lesz lehetõségünk a részleteiben nem érintett kérdésekben is a véleményünket kifejteni. Egészében a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviseletében arról tájékoztathatom a tisztelt Házat, hogy ezt a számtalan hibával terhelt, alapkoncepciójában is számos ponton megkérdõjelezhetõ törvényjavaslatot nem tudjuk elfogadni.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselõk padsoraiban.)