DR. KÁDÁR BÉLA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A századunkba belefáradt magyar állampolgárok szívesen hallgatnának jó híreket az ország helyzetérõl. A múlt héten pénzügyminiszter urunk tartott tájékoztatót gazdasági megélénkülésrõl, növekedésrõl, beruházási kedvrõl, az egyensúlyi mutatók javulásáról, és vállalkozott a jó hírek hordozójának szerepére. A kormány is nagyszámú nyilatkozatot tett arról, hogy megnövekedett erõforrások segítik a vállalkozásokat, a mezõgazdaság és a vidék fejlesztését, nõnek a nyugdíjak, a reálbérek, sõt miniszterelnök urunk azt is kijelentette - talán példa volt arra, hogy Noénak is megígérte az Úr, hogy nem lesz többé vízözön -, hogy ebben a ciklusban már nem lesz több megszorítás.
Önmagában ez valóban jó hír, és az ellenzéki térfélen mindazok, akik évek óta hirdették egy növekedésbarát politika szükségességét, a vidék, a mezõgazdaság, a vállalkozások fejlesztésének szükségességét, most elégedetten dõlhetnének hátra, mert lám-lám, három év után a kormány magáévá tette a javaslataikat, és azért mindig jó érzés, ha egy kormány figyel, nemcsak a telefonbeszélgetésekre, hanem ellenzéki gazdaságpolitikai javaslatokra is.
Az örömbe azonban üröm vegyül, mert ott a kérdés, hogy ez miért csak három év után jutott a kormány eszébe. A választások elõtti évben nagy veszteségeket lehetett volna megtakarítani eltérõ megközelítésben, nyugtalanító az, hogy miért állítja a kormány, hogy itt ugyanarról a politikáról van szó. Tehát ezek szerint a bokrosi egyensúlyközpontú restrikciós politika és a megélénkülés feltételeinek a megteremtése egy és ugyanazon dolog, az egykori hûtõház átalakítása esetleg fûtõházzá, ez is ugyanaz a dolog, a bokrosi üstdob-szimfónia helyébe lépõ Medgyessy-szonáta, ez is ugyanaz a dolog... (Zaj, derültség.); idõsebbek és visszaemlékezõk az elmúlt ötven év történetében már megedzõdtek azon, hogy az elõdpártok vonala, vonalvezetése mindig nyílegyenes, töretlen volt, de azért ez sem semmi, amit most itt hallunk a politika változatlanságáról.
Én módszertanilag meg szeretném jegyezni, hogy két-három hónap kiragadott adataira nem túl bölcs dolog rárakni egy optimista prognózist. A pénzügyminiszter úr tájékoztatója a mai divatos, kormánykörökben divatos megfogalmazásban nem teljes körû tájékoztatás volt, mert nem szólt arról, hogy az egyensúlyi mutatók bizonyos javítását azonban nagyarányú elszegényedés, dinamikavesztés, belsõ dezintegrálódás, bizonyos területek lebénulása kísérte, és valljuk be azt is õszintén, hogy mi volt ennek a korábbi Bokros-programnak az igazi motorja: az állami vagyonértékesítés és a lakossági reáljövedelmek körülbelül 20 százalékos csökkentése.
Ez nem gazdasági teljesítmény, lehet, hogy egyesek persze azt mondják, hogy politikai teljesítmény volt, hogy csakis az MSZP az elmúlt fél évszázad társadalompszichikai örökségének alapján, annak a tapasztalati anyagnak a birtokában, hogy ezeknél nem lehet visszafecsegni, tudta így leszorítani a reálbéreket és a reálnyugdíjakat; de azért szeretném megkérdezni, hogy el fogja-e felejteni a nyugdíjas azt, hogy 23 százalékos reálnyugdíj-csökkenés után most egy- vagy akár háromszázalékos nyugdíjemelést kap? Azért illõ egy magát szociáldemokratának nevezõ pártnak azzal büszkélkedni, hogy: csak nekünk sikerülhetett a reálnyugdíj-csökkentés... Tehát sekély e kéj, de én nem szeretnék elébevágni azoknak a megjegyzéseknek, hogy mindenrõl maguk tehetnek, csak azzal nem megyünk semmire, hogy akár az elmúlt négy év, vagy az elmúlt negyven év felelõsségére utalunk.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy a kormány az elmúlt két évben a fogyasztásra, a lakosságra és a beruházásokra terhelte a gazdaságpolitika árát, most a külkereskedelmi mérlegnek kell ezt a jelek szerint megfizetni. Nem igaz, hogy az export gyorsabban nõ, mint az import, ez a külkereskedelmimérleg-csökkentés (Sic!) egyik fõ tényezõje, majd ez ki fog derülni, és a következményeit is látnunk kell, hogy mi történik akkor, ha egy kormány túl gyorsan számolja fel az importfékeket (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.), és a magyar piacról élõ, magyar munkaerõt foglalkoztató magyar vállalkozók versenyhelyzetére ez milyen hatás fog gyakorolni. (Az elnök ismét jelzi az idõ leteltét.) Azt hiszem, még nem felhõtlen az égbolt, nemzeti mozgósításra lenne szükség ahhoz (Az elnök ismét jelzi az idõ leteltét.), hogy az Európai Uniót és a XXI. századot megérjük. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)