DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Hölgyeim és Uraim! Amikor az Országgyûlés egy rendkívül fontos eljárási törvényt módosít, akkor - azt hiszem - óriási az Országgyûlés felelõssége, hiszen egy ilyen eljárási törvényt csak egy rendkívül alapos elõkészítés, nagyon alapos mérlegelés, és nagyon nagy gondosság mellett szabad megváltoztatni, amelynek természetesen lehetnek indokai, és az az igazságügyi reformcsomag, amelyet a kormány nemrégiben elõterjesztett, természetesen egyértelmûen indokolja, hogy ebben az esetben a polgári perrendtartáson is módosítani kell.
A törvényjavaslatnak mindenképpen pozitívuma, hogy törekszik arra, hogy hatékony igazságszolgáltatási rendszert teremtsen, és ez a hatékony igazságszolgáltatási rendszer lehetõség szerint úgy alakuljon ki, hogy a jelenlegi alapstruktúrát ne romboljuk szét, az alapvetõen mûködõképes maradjon, de lényeges, hogy az eljárásokon egyszerûsíteni lehessen, s az eljárásokat meg lehessen gyorsítani, mert bizony nagyon- nagyon sokan tapasztalhatják azt ma Magyarországon, hogy a jogos igényüket a bíróságok elõtt nem tudják kellõ hatékonysággal érvényesíteni.
Pozitívuma ez a törvényjavaslatnak, de nem állítanék valót, hogyha nem mondanám el azt, hogy nagyon sok apró és esetleg komolyabb fenntartásunk is van a törvényjavaslattal kapcsolatban.
Már elhangzott részben az az aggály Balsai István részérõl mint kisebbségi vélemény megjelenéseként, hogy bizony sok mindent ki lehet találni egy igazságügyi reformcsomag kapcsán, hogy az eljárásokat gyorsítani lehessen, de az én személyes meggyõzõdésem is, és a gyakorlati tapasztalat is azt mutatja, hogy ehhez alapvetõen az lenne a legfontosabb követelmény, hogy új, jól képzett vagy nagyobb számban jól képzett bíráknak kellene beszállniuk ezeknek a peres ügyeknek az intézésébe, és ha lehetséges, akkor a bíróságok infrastruktúráján kellene igen jelentõs változtatásokat eszközölni és fejlesztéseket megvalósítani. Mert sok igazság rejlik abban a nagyszámú véleményben, amely szerint az eljárások meggyorsítása és hatékonyabbá tétele a jelenlegi struktúra mellett is lehetséges lenne, csak ezeknek a feltételeknek a hatékonyabb biztosítása mellett.
Elhangzott az is - és sajnos ez is igaz -, hogy amikor ezt az alapos elõkészítést számon kérjük, akkor bizony az a visszásság is elénk kerül, hogy nem tudjuk statisztikai adatokkal kellõképpen alátámasztani, hogy mi is a helyzet tulajdonképpen. Hogy csak egyetlenegy példával éljünk, amelyre államtitkár úr is kitért, hogy a fizetési meghagyásos eljárásban a bevezetett módosítást követõen egy 30 napos kibocsátási kötelezõ határidõt ír elõ majd a törvény a bíróságok számára. Lehet, hogy ez jó dolog. De ha nincsen mögötte semmilyen szankció, és nem teremtjük meg az objektív feltételeit annak, hogy ezek a fizetési meghagyások valóban kibocsátásra kerüljenek, akkor ettõl a pillanattól kezdve igazából a dolog nem biztos, hogy kellõen hatékony, nem biztos, hogy sokat ér ez a rendelkezés.
Hadd mondjak egy konkrét példát! Én tudom biztosan, hogy a Szombathelyi Városi Bíróságon e polgári perrendtartási szabály megváltoztatása nélkül is néhány héten belül kibocsátják a fizetési meghagyást, az normális határidõk mellett futja a maga eljárási menetét, és vagy jogerõre emelkedik, vagy az ellentmondás kapcsán per lesz belõle. Tehát ott ez nem olyan fontos. Azért, mert kellõ hatékonysággal tud mûködni a bíróság, mert, mondjuk, jól képzett szakemberek vannak, és az ügyszám nem olyan hihetetlenül nagy, hogy ez akadályozza a bírót a munkájában. Ugyanakkor a saját praxisomból tudom azt, hogy van olyan fizetési meghagyásos ügy, nekem néhány évvel ezelõtt volt olyan, amely ellentmondás nélkül három és fél év alatt emelkedett jogerõre Budapesten. Hiába írjuk elõ a polgári perrendtartásban, hogy ezt a 30 napos határidõt tartani kell, ha a bírók a több százat jóval meghaladó, megyénként és bíróságonként változó nagyságú hátralékban vannak, akkor képtelen a bíró a legszigorúbb elõírás mellett is e követelménynek eleget tenni, ezt megvalósítani.
Számos más olyan probléma is van a törvényjavaslattal kapcsolatban, amely meggyõzõdésem szerint vagy az általános vagy a részletes vitában tisztázást igényel, és lehetõség szerint esetenként módosítást igényel.
Én próbáltam megtalálni azt, hogy a munkaügyi perekkel kapcsolatban az az érdekes kitétel, hogy "egyéb munkaharc", milyen jogszabályban és hol jelenik meg, mert hiszen ha egy eljárási törvényben ezt rögzítjük, nagyon fontos pontosan tudni, hogy mirõl van szó. Én ilyennel nem találkoztam - ami lehet, hogy csak abból adódik, hogy ennek a területnek nem ismerem a szakmai zsargonját, de jogszabályi szintû szabályozást arra vonatkozóan, hogy mi minõsül munkaharcnak, én nem találtam.
Emlékezzünk vissza arra, hogy a cégbírósági eljárásokkal kapcsolatos ügyekben is fölmerült az, hogy indokolt a szigorítás azon a téren, hogy, mondjuk, a beadványt elõterjesztõ jogi képviselõket, illetve magát a beadványt elõterjesztõt is azzal szankcionáljuk, hogy amennyiben hiánypótlásra kell visszaadni az ügyet több alkalommal is, akkor elutasítja a bíróság.
(18.40)
Lehet szigorítani - és a törekvést messzemenõkig tudjuk támogatni - ezen, de ha a Fõvárosi Cégbíróság nem tudja elintézni az ügyeket, akkor megint csak jogszabályi szinten megreked ez a dolog, és nem fog gyorsabbá válni a bírói eljárás. Számos olyan dolog merült fel, amely garanciális kérdést is felvet. Azt hiszem, amikor az úgynevezett bagatell ügyekrõl vagy kisebb súlyú ügyekrõl - a kétszázezer forintos ügyérték alatti ügyekrõl - és ezek fellebbezésbõl való kizárásáról beszélünk, akkor lehet, hogy megint elkövetünk egy hibát. Azt hiszem, nem az a lényeg, hogy az ítélet mennyit ítélt meg, hanem az, hogy ez mennyiben sérelmes a félnek. Természetesen nagyon-nagyon sok olyan állampolgár van, aki úgy gondolja, hogy nagyon kis érték ügyében is nagyon súlyos sérelem érheti, még ha ez anyagiakban nem is nagy összeg. De kétszázezer forint egyrészt jelentõs összeg, nagyon-nagyon sok mindenkinek igen komoly összeg.
Azt hiszem, ezt újra kellene gondolnunk, már csak azért is, mert a mai magyar, gyorsan változó világban az infláció és egyebek mellett egy ilyen értékhatárt magában az eljárási törvényben rögzíteni nem biztos, hogy a legszerencsésebb. Ugyanúgy ellentmondásos lehet az, hogy egy hasonló jellegû korlátozás a felülvizsgálati kérelemnél is bekerül a törvénybe. De amíg a kamatok hozzászámítását a javaslat a felülvizsgálati kérelemnél mellõzi, addig az elõzõ változatnál ezt már figyelembe veszi, beszámítani rendeli. Ha egy ilyen elvet alkalmazunk, akkor meggyõzõdésem szerint ebben a tekintetben ezt az elvet célszerû lenne egységesen alkalmazni. Tehát elég sok apró és esetleg komolyabb probléma lehet ezzel a törvényjavaslattal.
Nagyon szeretnénk, ha annak a kormányzati törekvésnek, amelyet messzemenõkig támogatunk, hogy hatékonyabbá, gyorsabbá és jobbá váljon a bírói ítélkezés Magyarországon, megteremtenénk az eljárásjogi feltételeit is. Ehhez mi mindenképpen partnerek leszünk, és minden olyan javaslatot támogatunk, amely ebben az irányban hat; de azt hiszem, a törvényjavaslaton több módosítást is kell eszközölni.
Végül: helyesnek tartjuk - a hozzászólásom végén egy pozitívumot szerettem volna elmondani - azt, hogy a polgári perrendtartás 47. §- ának hatályon kívül helyezésével megszûnik az a lehetõség, hogy a Legfelsõbb Bíróság a törvényhely szerint az ügy elõkészítése, a bizonyítási eljárás megkönnyítése vagy az eljáráshoz fûzõdõ egyéb fontos érdek nyomatékos indokoltsága esetén az illetékes bírósághoz képest más bíróságot jelöljön ki. Meggyõzõdésünk szerint ez garanciális szempontból ma egy helytelen rendelkezés; örömmel vesszük, hogy ez kikerül a törvényjavaslatból.
Befejezõ mondatként változatlanul szeretném megismételni azt, hogy szeretnénk egy nagyon jó eljárási törvényt. Ebben partnerei vagyunk a kormányzatnak, de ehhez még nagyon sokat kell dolgozni ezen a törvényjavaslaton. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)