DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Úgy gondolom, hogy a költségvetés számára semmi megterhelést nem jelentene, ha magas pénzösszeggel díjazná azokat a merész vállalkozókat, akik az alkotmányozás és az alkotmány ügyében még valami újat és meglepõt tudnának mondani, hiszen ami elmondható, már elmondták, ami leírható, leírták. Ha az észrevételeket, szakértõi véleményeket, lakossági indítványokat, javaslatokat így egymásra raknánk, akkor nem is magasugrót, hanem rúdugrót kellene szerzõdtetni ahhoz, hogy átugorja. Már elõre megnyugtatok mindenkit, hogy nem kívánok magas jutalom érdekében valami meglepõt mondani, és teljesen osztom Bihari Mihály képviselõtársunk véleményét, hogy itt nem az alkotmányozásról van szó, hanem itt a Ház asztalán most egy alkotmánymódosítás fekszik és az alkotmánymódosításról kell beszélni, mert hiszen az a törvényjavaslatnak a tárgya.
Egyrõl azonban mégsem lehet megfeledkezni az alkotmánymódosítással kapcsolatban, arról a bizonyos többször idézett, 1995. május 4-én kelt politikai megállapodásról, amelynek azért néhány lényeges elemét az alkotmánymódosítással kapcsolatban ki kell emelni. Ki kell emelni azt, hogy a gondos jogalkotói munkához kívánatos idõ biztosítása mellett kell megalkotni az új alkotmányt. Kimondja ez a megállapodás, hogy egyetértenek abban is, hogy mindazon kérdésekben, amelyekben az új szabályozáshoz szükséges mértékû egyetértés nem jön létre, a jelenlegi hatályos alkotmány rendelkezései az irányadók. Ami pedig az alkotmánymódosítás lehetõségét illeti, a hatályos alkotmányt is az új alkotmány megalkotására megállapított szabályok szerint módosítják. Ebben van egy politikai szempontból kötelezõ, jogi vonatkozásokban pedig a Házszabályban is érvényes rendelkezésekbe átment olyan megállapodás, amelynek betartása vagy be nem tartása az ellenzéki álláspont szerint politikai kultúra kérdése.
A koalíció a megállapodást annak idején az ellenzéknek tett hatalmas engedményként állította be és önkorlátozó hatalomgyakorlóként ünnepeltette magát. Engedjék meg, hogy az ellenzék részérõl viszont úgy lássam, hogy ezzel a megállapodással kapcsolatban a koalíción belül kitapinthatóan két jól elkülöníthetõ tábor alakult ki. Az elsõ tábor a komolyak tábora, a második a nyûgösek tábora. A komolyak átérezték, hogy ez a bizonyos engedmény valójában csak látszólagos, hiszen a parlamenti többség nem azonos a lakossági támogatottsággal, annak a mértékével. Ez a bizonyos 54 százalék a lakossági támogatottság szempontjából csak 33 százalék, és a közvélemény- kutatás... (Dr. Daróczy Zoltán: Mi köze van ehhez?) Csak annyi köze van, hogy a nagy engedmény a hatalmi arrogancia jegyében csak látszólagos volt, mert ha a lakossági támogatottságot veszem, akkor itt igenis konszenzuskényszer állt fenn, tehát nem ilyen hatalmas az ajándék.
Az alkotmány alaptörvény, tehát nyilvánvalóan széles körû konszenzust igényel, tehát ennek érdekében született meg a politikai megállapodás. Komolyan is vették a komolyak a kívánatos idõ fogalmát. Nyilvánvaló, hogy egy alkotmány egyik napról a másikra nem születhet meg. Nem meggondolatlanságból, hanem megalapozott jogi megfontolásból építették be az alkotmánymódosítási korlátot, hiszen ennek hiányában paragrafusonként és esetenként szép csendben népszavazás nélkül kicserélhetném az egész alkotmány szövegét. Nagyon egyszerû módszer, még a végén egy módosító indítványt is be lehetne adni, hogy az 1949. évi XX. számot ki kell cserélni valamire, valami jobb elnevezést találni, és akkor megvan az új alkotmány minden különösebb nehézség nélkül, paragrafusról paragrafusra; ha havonként egy-egy paragrafussal módosítanám, a ciklus végéig talán az egész alkotmányt ki lehetne cserélni.
Most itt felmerül a kérdés, hogy érvényben van-e ez a megállapodás vagy nem. Részleges érvénytelenség, egész érvénytelenség vagy akkor már 1996 júniusában megszûnt a megállapodás? Akkor miért ültünk tovább az alkotmány-elõkészítõ bizottságban? Tehát az egyik része érvényes, a másik része érvénytelen, ezen azért el kellene gondolkozni, mert a részleges semmisség kiterjedhet az egészre, de nem biztos, hogy hatályában fenntarthat a bíróság egy részben semmis és részben érvénytelen megállapodást is. Tehát el kellene döntenie a koalíciónak, hogy a saját hibáját nem tartja megsemmisítési vagy érvénytelenségi oknak, az ellenzékre fogott mulasztást igen - ami ugyan nem volt mulasztás, mert a végén a hatályos szöveg elfogadásra került. Tehát valahogy el kellene dönteni, hogyan állok hozzá egy politikai megállapodás érvényességéhez, és egyértelmûen kellene eldönteni!
Úgy mondtam, hogy két tábor van, tehát az egyik ez a bizonyos komolyak, akik valóban komolyan vették a megállapodást és érezték, hogy konszenzus nélkül nincs alkotmányozás, és akik hajlandók voltak ebbe beépíteni az alkotmánymódosítási korlátot is, szemben a nyûgösekkel. Most a nyûgösek nyilván berzenkedve fogadták a megállapodást, szerintük a hatalommal élni kell. Az engedmény, még a látszatengedmény is egy megalkuvás és az erõtlenség jele. Miénk a hatalom, éljünk vele, ne törõdjünk a kekeckedõ ellenzékkel, gyerünk, csináljuk a dolgunkat!
A komolyak és a nyûgösek elsõ nyilvános csatáját a nyûgösek nyerték 1996 júniusában, ugyanis leszavazták a szabályozási elveket. A komolyaknak akkor még sikerült a hadászatban úgynevezett rugalmas elszakadást végrehajtani. A vereség nem volt katasztrofális, összeszedték a csapatokat és a második csatában törlesztettek, mert a szabályozási elveket végül országgyûlési határozattal az Országgyûlés elfogadta. A gyõzelmet a komolyak igyekeztek volna szívós munkával gyümölcsöztetni, és tovább folyt a normaszöveg elkészítése, ami kétségtelenül idõigényes, lassú munka, de tovább folyt.
(11.30)
Ebbe nem nyugodott bele az általam nyûgösnek nevezett tábor. Úgy döntöttek - tudom, hogy a hasonlatot már elkoptattam -, hogy fel kell húzni végre azt a bizonyos 72-es nagy talpfelületû csizmát, és azzal szép nyugodtan el kell taposni végre ezt a kekeckedõ ellenzéket, szét kell rúgni minden lelkiismeret-furdalás nélkül az egész megállapodást úgy, hogy szakadjon apró darabokra, és hozzá kell látni, hogy ha már az új alkotmány elkészítése ennek a ciklusnak a befejezéséig nem remélhetõ, akkor gyerünk a lassú lépések politikájával, és lépjünk az alkotmánymódosítás terére! A Ház asztalán lévõ alkotmánymódosítási csomag tehát - álláspontom szerint - a nyûgösek csatanyerését jelenti. Elég volt, gyerünk, lássunk hozzá az alkotmánymódosításhoz!
Hogy állt hozzá az ellenzék az alkotmánymódosítási csomaghoz? Ez eredetileg nyolc pontból állt, most áll öt témakörbõl. Az öt témakörbõl négyben szinte teljes volt az egyetértés. Egyben nem volt egyetértés: az igazságügyi reformmal kapcsolatos alkotmánymódosításban.
Menjünk végig az egyes tárgykörökön!
Az összeférhetetlenségi törvénnyel kapcsolatban teljes volt az egyetértés. Ha a mentelmi ügyben kétharmados többség kell, nyilvánvaló, hogy a jelentõsebb jogkövetkezménnyel járó összeférhetetlenség kimondásához eleve adottan kell a kétharmados minõsített többség. Tehát ebben teljes volt az egyetértés.
A népszavazásról szóló törvénnyel kapcsolatban mindenki tudja, az általános álláspont az, hogy nincs alkotmányozási szükséghelyzet. Meg kell nézni hogy van-e alkotmánymódosítási szükséghelyzet. Az összeférhetetlenségnél nem vitásan van, éppen ezért volt konstruktív az ellenzéki álláspont is, hogy ebben a részben meg kell csinálni az alkotmánymódosítást. A népszavazási törvénynél ugyanez a helyzet, hiszen az alkotmány elõkészítése során külön albizottság foglalkozott a népszavazási törvénnyel, de az alkotmánybírósági határozatra való tekintettel fennáll az alkotmánymódosítási szükséghelyzet. Nincs is vele semmi probléma, csak persze azért nem muszáj becsempészni a köztársasági elnök népszavazás-kezdeményezési jogát, mert minek neki népszavazás-kezdeményezési jog, amikor van egyéb súlyos jogosítványa, és amikor a népszavazás a közvetlen demokrácia megnyilvánulása, amikor 200 ezer állampolgárnak kell kérnie a népszavazás kitûzését - miért jelenti a közvetlen demokráciát, ha a köztársasági elnök is kezdeményezhet népszavazást? De a normaszöveg vonatkozásában az egyeztetés alkalmával nem kellett volna sokat változtatni rajta, de nyilvánvaló, hogy az alkotmánybírósági határozatra tekintettel a népszavazás döntõ elemeit be kellett vinni az alkotmányba. Tehát a második csomagnál sem volt semmi probléma.
A harmadiknál van egy alkotmánybírósági határozat, amely június 15- tõl megsemmisített egy jogi helyzetet, tehát nyilvánvaló, hogy a miniszterek és az államtitkárok jogállásáról szóló alkotmánymódosítás szintén elengedhetetlen. Ebben sem volt semmi vita, hogy az alkotmánymódosítási szükséghelyzet nem áll fenn. A normaszöveget kívántuk egyeztetni, de piff-paff, az egyeztetésnek hamar vége lett, ez van, ezt kapjátok, eszitek vagy sem. Addig el se jutottunk, hogy a normaszöveget egyeztessük-e vagy nem, holott elvi egyetértés volt abban, hogy igen, itt alkotmánymódosítási szükséghelyzet fennáll.
Átugrom most a negyediket, mert az hosszabb téma.
Az ötödik a menekültügy kérdése. Teljes mértékben igaz, a genfi konvenciót be kell építeni, csak arra vigyázzunk, hogy ne lihegjük már túl a körülöttünk mindenütt a menedékjoggal kapcsolatos nem hogy megszorító intézkedéseket, ugyanis itt mindenki tiszteli a genfi konvenciót, de azért egy kicsit lefordítja a saját nyelvére. Tehát nem kell feltétlenül túllihegni, hogy alkotmányjogi biztosítékkal utána lehetetlenné tegyem azokat az intézkedéseket, amelyek körülöttünk, szomszédunkban, szomszédságunkon túl a megfelelõ fékeket beépítik az elbírálásnál. Nem az emberi jogok sérelmére, hanem az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, de azért a saját érdekek védelmének elõtérbe helyezésével - lássuk be õszintén! Meg kell nézni a francia menekültügyi törvényt és a világ többi országának a menekülttörvényét.
Ami az igazságszolgáltatási csomagot illeti, számomra abban az a megdöbbentõ, hogy az egész alkotmánymódosítás szembe megy az országgyûlési határozattal elfogadott szabályozási elvekkel. Csak elõ kell venni az alkotmány-elõkészítõ bizottság 1996. január 11-én megtartott ülésének az emlékeztetõjét. "A bírósági szervezet és a különbíróságok. A bizottság egyetértett abban, hogy az alkotmány hatályos szabályozását kell fenntartani, azzal a kiegészítéssel, hogy törvény más bíróság vagy bírósági szint létrehozását elrendelheti." Ebben teljes az egyetértés: elrendelheti. Az igazságügyi reform vitájában ki fogunk térni arra, hogy a négyszintû bíráskodással, a táblával elvileg mindenki egyetért, csak nem tartjuk idõszerûnek. Elõször tessék megerõsíteni a jelenlegi bírósági szervezetet! A táblák felállítása nem fogja meggyorsítani az ítélkezést, nem fogja az ügyhátralékot ledolgozni. 1990-tõl kezdve folyamatosan mondjuk az igazságügy részérõl, hogy bolond ember épít a harmadik emeletre negyedik emeletet addig, amíg a harmadik emelet beázik és a földszint nincs jól szigetelve. Elõször tessék a jelenlegi bíróságokat megerõsíteni ahhoz, hogy utána valóban nemcsak a közjogi hagyományok miatt, hanem a négyszintû bíráskodással, utána a Legfelsõbb Bíróság tehermentesítésével valóban fel tudja gyorsítani - de a jelenlegi körülmények között nem!
Ha tovább nézzük a politikai megállapodás alapján létrejött szabályozási elveket, amiket országgyûlési határozat erõsített meg: "a bíróságok külsõ igazgatására vonatkozó hatásköri rendelkezéseket az alkotmány továbbra sem tartalmazza - itt 4:2 arányú döntés volt -, és a bizottság úgy foglalt állást, hogy a bírói önkormányzat megalakításának lehetõségét az alkotmány szabályozza - ez 5:1 arányú döntés volt -, de a bírákból és más szervek képviselõibõl álló új állami szervként létrehozandó országos igazságszolgáltatási tanács alkotmányban való megjelenítésével a bizottság nem értett egyet." Tehát az országos igazságszolgáltatási tanács létrehozására és alkotmányban történõ megjelenítésére elutasító döntés született. Ezzel az elutasító döntéssel szemben úszik most az alkotmánymódosítás, és ami nem tudott bemenni az ajtón, az most szépen az ablakon hátulról besomfordál az alkotmányba mint országos igazságszolgáltatási tanács.
Én elkötelezett híve vagyok a bírói függetlenségnek, de ez nem feltétlenül a bírói függetlenség alapja. Nincs levegõben vagy az égben mozgó függetlenség, csak földön járó függetlenség van. Egy organikus szervezetben - így az államszervezetben is - minden összefügg, a lép, a máj, a tüdõ, amiket vérerek, idegpályák kötnek össze. Az államszervezetben is a hatalmi ágak elválasztottak, de nem korlátlanul függetlenek. Az Országgyûlés fölött ott áll az Alkotmánybíróság, a végrehajtó hatalom fölött ott áll az Országgyûlés. Most létrehozok egy országos igazságszolgáltatási tanácsot... - ki felelõs ebben az országban a bíróságok mûködéséért? A végrehajtó hatalom a felelõs! Ezután az országos igazságszolgáltatási tanács lesz a felelõs, amely nem interpellálható? Hogy fog ez a felelõsség érvényesülni? Hát korlátlan hatalmi ág lesz? Szabadon a levegõben mozgó, független, egyetlen korlátlan hatalmi ág lesz!
Elhiszem, hogy ezek a mediterrán példák nagyon szépek - ott nyilván más szögben süt a nap. Nálunk inkább jobbak a közép-európaiak, a nyugat-európai példák, ahol ugyanilyen napszögállásban, mégis függetlenül tudnak mûködni a bíróságok, és egyáltalán nem sérti például egy norvég bíró tekintélyét, hogy az igazságügy-miniszter a hóna alatt viszi az aktát és úgy történik a király által a bírók kinevezése. Ez tehát a függetlenséget sehol nem érinti! Alkotmányban szabályozottan, csak a törvénynek vannak alárendelve. Ezen túlmenõen a függetlenségnek az a biztosítéka, hogy egy faluban lehet tovább nõsülni - a genetikai álláspont szerint ez degenerálódáshoz vezet. Tehát nem kell feltétlenül saját hatáskörben olyan korlátlan függetlenséget biztosítani, amely fölött semmi ellenõrzés nincs. De ez az igazságszolgáltatási csomagra tartozó rész, és nem is kívánom ezzel az idõt múlatni.
Tehát az ellenzék álláspontja egyértelmû volt. A most már ötre korlátozódó alkotmánymódosítási csomagból négy vonatkozásában semmi ellenvetése nem volt, az alkotmányos módosítási szükséghelyzetet is elismerte.
(11.40)
Közös megállapodással történt volna az alkotmánymódosítás, így viszont beterjesztve, ömlesztve az ötödikkel, amiben semmi egyetértés nem alakult ki, hanem éppen az országgyûlési határozattal elfogadott koncepció ezzel ellentétes, nyilvánvaló, hogy így csomagban elõterjesztve a Kereszténydemokrata Néppárt erre csak nemmel tud szavazni, annak ellenére, hogy a szabályozás négy elemével egyetértene. Sõt, a társasbíráskodással - és ez három elembõl áll - is egyetértünk. Nem értünk egyet a tábla idõ elõtti felállításával és az országos igazságszolgáltatási tanács jelenlegi szervezeti rendszerével, mert nem szolgálja, nem feltétlen biztosítéka a bírói függetlenségnek.
Tehát ezért kényszerülünk - elõre jelezve - nemmel szavazni, mert az öt javaslatból, az öt alkotmánymódosításból néggyel egyetértve, az ötödik lehetetlenné teszi az egy csomagban elõterjesztett javaslat elfogadását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)