DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselõtáraim! Viszonylag jó helyzetben vagyok abból a szempontból, hogy valamennyi frakció vezérszónoka kifejtette álláspontját, és ebbõl nyilvánvaló, hogy az ellenzéki pártok egyike sem támogatja azt az alkotmánymódosítást, amely csomagként került a tisztelt Országgyûlés elé. Egyetlen lehetõség maradt a kormány elõtt: továbbra is kitart az alkotmánymódosítás mellett ebben a formában és ebben a csomagban, és bízik abban, hogy kétharmados többségével meg tudja szavazni ezt az alkotmánymódosítást, és tudomásul veszi azt a helyzetet, hogy a ciklus vége felé visszatérünk a nem sok érdemet jelentõ kezdethez, amikor is a két koalíciós partner - az 1989 óta folytatott gyakorlatot megszakítva - egyoldalú kormányzati akarattal módosított alkotmányt, kiváltva ezzel az ellenzék ellenállását, viszont pozitív következményként egy olyan megállapodást létrehozva, amely megállapodást most ennek az alkotmánymódosításnak az egyoldalú kormányzati akarattal történõ esetleges megszavazása, ami az elhangzottak tükrében most már egyértelmûen jósolható, újra megszakít, illetõleg megszeg.
Ezért úgy vélem, fel vagyok mentve az alól, hogy az alkotmánymódosítás érdemi részével foglalkozzam. Kizárólag látszólag formai kérdéssel szeretnék foglalkozni, amely az adott ügy szempontjából, az egész magyar alkotmányosság menete szempontjából - de hozzáteszem, nem nagy szó az adott helyzetben -, az ország stabilitása szempontjából - nem feltétlenül a mai stabilitás szempontjából, hanem esetleg egy-két év múlva egy következõ ciklusbeli stabilitás szempontjából is - jelentõséggel bírhat.
Mirõl van szó? Mindkét kormánypárti szónok egyértelmûvé tette, hogy a jelenlegi magyar politikai helyzetben ez alatt a ciklus alatt az alkotmánymódosításokra nem csupán a magyar alkotmány rendelkezését, hanem bizony annak a politikai megállapodásnak a rendelkezését is alkalmazni kell, amit 1995-ben kötöttek a parlament akkori frakciói közül öten, de amelyet aztán késõbb a parlament valamennyi frakciója megerõsített. Ez a bizonyos megállapodás azt mondta ki, hogy miként az alkotmányozásnál - és ott közjogi garanciákkal ellátva, a Házszabályba beiktatva -, nem elégszenek meg a pártok a képviselõk kétharmad részének a szavazatával, ugyanúgy az alkotmánymódosításnál is ötpárti egyetértést, tehát a kétharmados szavazatnál nagyobb egyetértés kívánnak meg a pártok.
Senki nem vitatta, hogy ez a politikai megállapodás megköttetett, és senki nem vitatta, hogy ez az alkotmánymódosításra éppen olyan politikai kötõerõvel rendelkezik, mint a közjogi garanciákkal ellátott megállapodásnak az a része, amely az alkotmányozásra vonatozik. Tehát fennállása alatt senki nem vonta kétségbe azt, hogy a Házszabályban rögzített - tehát törvényi - garanciákkal egyenértékû a politikai megállapodásban vállalt garancia. Legalábbis ezt egyelõre még senki nem vonta kétségbe. Erre abból következtetek, mert Hack Péter is és Bihari Mihály is - tehát mindkét kormányzó párt vezérszónoka -
szükségesnek tartotta arra hivatkozni, hogy ma már a megállapodásnak az a része, amely az alkotmánymódosításra vonatkozik, nem érvényes. Ezért fontos, hogy foglalkozzunk vele, vajon érvényes-e ez a megállapodás vagy nem érvényes.
Mire alapozta a két kormánypárti vezérszónok - és további szocialista, illetve szabaddemokrata vezérszónokok - a megállapodás ezen részének az érvénytelenségét? Egyetlenegy, Csákabonyi Balázs leleményével jogi ténynek nevezett aktusra, nevezetesen arra, hogy 1996 végén az alkotmánykoncepciót két ellenzéki párt nem támogatta, a Kereszténydemokrata Néppárt ellene szavazott, a Magyar Demokrata Fórum pedig tartózkodott. (Bauer Tamás: A kisgazdák is ellene szavaztak.) Valóban, a kisgazdák is ellene szavaztak, tehát három ellenzéki párt nem támogatta. A kisgazdák nem írták alá az eredeti megállapodást, ezért esett politikailag más elbírálás alá az õ eljárásuk. De ténykérdés, hogy három ellenzéki párt nem támogatta. Ebbõl mint jogi ténybõl vonnak le olyan következtetést a kormányzó pártok, hogy a megállapodás ezzel kvázi megszûnt, felmondottnak tekintendõ.
Tisztelt Képviselõtársaim! Azt hiszem, tévednek a kormányzó pártok, ha úgy vélik, hogy ebbõl az aktusból ilyen következtetés vonható le. De maguk sem vontak le ilyen következtetést, hiszen folytatták az alkotmányozást. Tovább folyt az alkotmányozás, miként folyhatott is, hiszen semmiféle akadályt nem jelentett az alkotmányozás folyamatában ez az egyébként - a Magyar Demokrata Néppárt véleménye szerint is - nem kívánatos és sajnálatos lépés. Tehát nem az a kérdés itt, hogy megszegték-e az említett ellenzéki pártok a megállapodást, és hogy kisebb vagy nagyobb mértékben szegték-e meg, mint a Szocialista Párt vezetõi, képviselõi, illetõleg kormánytagjai, amikor korábban nem szavazták meg a módosító indítványokat. Én nem azzal foglalkoznék, hogy ki szegte meg és ki nem, ki szegte meg nagyobb mértékben és ki kevésbé, hanem azzal, hogy ezzel az aktussal vajon megszûnt-e a megállapodás hatálya. Nyilvánvaló, hogy nem szûnt meg, ez abból következik, hogy tovább folytatták az alkotmányozást a kormányzó pártok és az ellenzéki pártok egyaránt, miután konstatálták, hogy végül is semmi nem történt, mert még csak vissza se vetette az alkotmányozás folyamatát ez a negatív állásfoglalás - tehát nyugodtan lehet tovább folytatni.
(12.50)
Fölmerülhet a kérdés, hogy - miként Hack Péter mondta - a megállapodás egyik része életben maradt, magyarul az alkotmányozás, és azt nyugodtan folytathatták tovább, a másik része viszont hatályát veszítette ezzel a negatív állásfoglalással.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ez a felfogás minden alapot nélkülöz. Tudniillik maguk a kormányzó pártok, sõt maga a kormány sem gondolta ezt, mert amikor szükségesnek látta az alkotmánymódosítás beterjesztését, no nem akkor, amikor ez a negatív állásfoglalás született, hanem utána sok hónappal, amikor azt konstatálták, hogy úgy tûnik, az alkotmány már nem fog megszületni ebben a ciklusban, no nem azért, mert a két vagy három ellenzéki párt nem szavazta meg a koncepciót, hanem egyéb okok, idõmúlás miatt valószínûleg nem fog megszületni, tehát elõ kell állni egy alkotmánymódosítással - akkor mit tett a kormány? Azt, amit egyébként tennie kellett, deklarálva, hogy az ötpárti alkotmánymódosítás él, megkereste a hét parlamenti pártot és tárgyalásokat kezdeményezett annak rendje-módja szerint, hogy az ötpárti konszenzust létrehozza. Hogyan lehet most akkor visszamenõleg a kormány részérõl nyilatkozni olyan vonatkozásban, hogy a három ellenzéki párt állásfoglalásával - kvázi mint jogi ténnyel - megszûnt az a kötöttség, ami a kormányt és a kormányzó pártokat az ötpárti alkotmánymódosítás vonatkozásában terhelte?
De továbbmegyek! Az Igazságügyi Minisztériumban megtartott tárgyaláson mindkét kormányzó párt, együtt az öt ellenzéki párttal, megerõsítette, hogy az ötpárti alkotmánymódosítást igenis kötelezõnek tartja, megerõsítette, ha tetszik, a '95-ös megállapodás fennállását. Tehát visszamenõleg azt mondani, hogy ha már belementünk egy olyan alkotmánymódosításba, amelynek alapját a '95-ös megállapodás képezi, most mégis mondvacsinált ürügyekkel az ellenzéki pártok korábbi magatartására hivatkozva azt mondani, hogy ez a megállapodás most már nem köti a kormánykoalíciót, enyhén szólva rosszhiszemû magatartás, amire, úgy gondolom, nem lenne illõ ebben a Házban jogot alapítani.
Tisztelt Képviselõtársaim! Szigethy képviselõ úr nyilatkozatában elhangzott valami, ami, úgy gondolom, szintén nem lényegtelen az egész megállapodás jellegét illetõen, és talán magyarázatul szolgál a kormánypártok felfogására, de úgy gondolom, helytelen a kiindulópont. Szigethy képviselõtársam valahogy úgy fogalmazott, hogy annak idején '95-ben önként vállaltak egy kötelezettséget a kormányzó pártok. Nem mondta ki, de ha önként vállaltuk, akkor most ugyanúgy, egyoldalúan szabadulhatunk is ettõl a kötelezettségtõl. Most nem akarok arról beszélni, hogy mennyire történt önként az a kötelezettségvállalás, ami azt a kormánypárti magatartást követte, amikor igenis, erõszakos módon éltek a kétharmadukkal, és megváltoztatták - ugye, emlékezetes? - az önkormányzati választások elõtt az utolsó pillanatban a választójogi törvényt, és ezzel együtt az alkotmányt is, és ezt követõen határozottan és egységesen reagált az ellenzék: kivonult. Úgy vélem, fölmérték a kormányzó pártok, hogy nagyon kevés esély van arra, ha négy évre elõremenõen úgy akarnak egy ciklusban kormányozni, hogy az ellenzék nem vesz részt a törvényhozásban, illetõleg napirenden vannak a botrányok. Ezt nyilvánvalóan nem vállalták; az meg végképp elképzelhetetlennek látszhatott a számukra, hogy ilyen körülmények között lehet alkotmányt meghozni.
Sajnos úgy tûnik, hogy a ciklus végére nem érzik a kormányzó pártok késztetõnek azt, hogy az ellenzékkel a hátralévõ idõben is megpróbáljanak együttmûködni, hanem az utolsó pillanatban visszatérnek a kezdeti gyakorlathoz, és megpróbálják erõszakkal lenyomni a parlament torkán azt, amit egyébként nem lehet erõszakkal lenyomni, mert hölgyeim és uraim, tisztelt képviselõtársaim, itt a Magyar Köztársaság alkotmányáról van szó, amit változatlanul nem lehet egyoldalú kormányzati akarattal módosítani! És nem azért, mert önök önként és mintegy gesztusként ebbe belementek, hanem azért, mert '89 óta ez a gyakorlat, és aki ezt a gyakorlatot megszegi, úgy vélem, hogy az a magyar demokrácia ellen vét!
A Magyar Demokrata Néppárt ezt nem fogadja el, és úgy gondolom, hogy amikor államtitkár úr mosolyog (Dr. Avarkeszi Dezsõ: Most nem mosolyogtam! Abszolút nem mosolyogtam!), akkor legyen olyan kedves és gondolkozzon, próbáljon gondolni egy évvel vagy két évvel késõbbre, amikor esetleg nem önök lesznek kormányon, és amikor esetleg összeállhat egy olyan kétharmad is, ami az önök akarata ellenére éppen erre a mai precedensre hivatkozva fogja azt mondani, hogy igenis, kétharmaddal változtatjuk meg az alkotmányt. A Magyar Demokrata Néppárt ez ellen ugyanúgy fog tiltakozni, mint a mai erõszakosság ellen, mert nem lehet a kormányzó többség egyoldalú akarata alapján alkotmányt módosítani.
Az a megállapodás tehát, tisztelt képviselõtársaim és tisztelt Szigethy képviselõ úr, amelyet önök akkor megkötöttek, egyáltalán nem egy önként vállalt olyan önkorlátozás volt, ami úri passzió dolga, és amit most, amikor úgy érzik, hogy terhes, egyszerûen levetnek magukról! Egyrészt azért nem, mert ez végül is egy megállapodás formájában öltött testet, és a megállapodásnál egyébként is teljesen lényegtelen, hogy ki milyen kiindulási pontból köti azt, akkor már a megállapodás köt, és azt már egyoldalúan fölmondani nyilvánvalóan nem lehet. Másfelõl pedig ez a megállapodás nem volt más, mint a '89 óta gyakorolt demokratikus gyakorlat elismerése, fölélesztése, ha tetszik, megerõsítése. Ettõl nem lehet csak egy vállrándítással szabadulni!
Végezetül még egy érv, ami a kétharmados alkotmányozás jogosultságára fölhozandó: megjelenik a sajtóban is, és itt a parlamentben ma nem hangzott el, de mindenképpen hivatkozni kell rá, hogy tulajdonképpen arról van szó, hogy érdekmúlás következett be, mert ezt a korlátozást azért vállalták a kormányzó pártok, hogy az alkotmány, az új alkotmány megszülessék. És miután az új alkotmány, úgy tûnik, hogy nem születik meg ebben a ciklusban, ezután már nincs semmi értelme fönntartani az alkotmánymódosításra vonatkozó moratóriumot.
Nem akarom az elõbbieket megismételni, hanem egy újabb érv: ennek az érvelésnek akkor lenne igaza, ha önök valóban alkotmánymódosítási moratóriumot vállaltak volna; tehát valóban azt vállalták volna, hogy ameddig az új alkotmány meg nem születik, addig nem módosítjuk az alkotmányt. Akkor logikus: kiderült, hogy az új alkotmány nem születik meg, akkor módosítjuk az alkotmányt. De önök nem ezt vállalták! Önök azt vállalták az alkotmányozásra megkötött megállapodással egyidejûleg, hogy alkotmánymódosításra ebben a ciklusban csak ötpárti egyetértéssel kerítenek sort. Ebben a ciklusban - és ennek a vége a ciklus vége! Természetesen az új alkotmány megszületésének is vége, mert az új alkotmányban egy lényegesen stabilabb alkotmányt lehetõvé tevõ megváltoztatási módot tettünk volna be, erre minden parlamenti párt úgy gondolta, hogy az új alkotmányt nem lehet csak ripsz-ropsz kétharmaddal megváltoztatni, ez nyilvánvaló.
Tehát arról van itt szó, hogy ha kiderült ugyan, hogy nem lesz új alkotmány, ezzel önök nem szabadultak attól a kötelezettségüktõl, hogy az alkotmánymódosításnál szabadulhatnak az ötpárti egyetértéstõl, vagy ötpárti egyetértés nélkül is, pusztán a kétharmadra támaszkodva módosíthatják az alkotmányt. Attól szabadultak, attól a ki nem mondott kötelezettségtõl vagy mértéktartástól - mert ez valóban mértéktartás volt -, hogy az új alkotmány kialakításának folyamatát azzal nem gátolják, hogy egy-egy részét menet közben behozzák, mert ennek nincs semmi értelme, mert nyilván folyik az új alkotmányozás. Miután nem lesz új alkotmány, önöknek minden további nélkül joguk van és politikailag méltányolható és mindenképpen elfogadható, hogy a kormány föllép egy olyan igénnyel, hogy szeretne alkotmánymódosítást benyújtani - de csak ötpárti megállapodással! Ezt a megállapodást ugyanis senki nem mondta fel, csak egyezõen lehetne felmondani. Erre vonatkozott a Magyar Demokrata Néppárt javaslata a tárgyalások megkezdésekor, amikor nyilvánvaló volt és voltak olyan hangok, hogy megvan a veszélye annak, hogy a kormánypártok esetleg eltérnek a megállapodástól, akkor mi fölvetettük, az elsõ tárgyaláson, ott, az Igazságügyi Minisztériumban, hogy õszintén örülünk annak, hogy minden párt tartja magát a politikai megállapodáshoz, mert ezt a bevezetõben ott mindenki kinyilvánította.
(13.00)
De mi örülnénk annak, ha ezzel az ötpárti megállapodással mindenekelõtt, még a kormány alkotmánymódosítása elõtt úgy módosítanánk az alkotmányt, hogy ne kétharmad, hanem a képviselõk háromnegyedes többsége, tehát a kétharmadnál mindenképpen nagyobb többség legyen szükséges az alkotmánymódosítás elfogadásához.
Ha ezt ötpárti megállapodással meghozzák a pártok, az nyilván azt is jelentette volna, hogy az 1995-ös ötpárti alkotmánymódosítástól szabadulnak, és akkor már közjogi garancia van arra vonatkozóan, amiben '95-ben mindenki egyetértett, hogy a kétharmados többség nem elegendõ egy alkotmánymódosításhoz - politikailag természetesen; közjogilag nyilvánvalóan elegendõ.
Tisztelt Képviselõtársaim! Változatlanul úgy gondolja a Magyar Demokrata Néppárt, hogy ebben a politikailag lehetetlen helyzetben, ami most már a vezérszónokok nyilatkozatai után egyértelmû, ha a kormány végigviszi és végigerõlteti és lenyomja a Háznak a torkán ezt az alkotmánymódosítást, és megszavazza kétharmaddal, akkor helyrehozhatatlan hibát követ el, nemcsak erre a ciklusra, hanem a másik ciklusra kiható hatállyal.
Úgy vélem, hogy ettõl a hibától akkor óvhatjuk meg magunkat - és ez most már nemcsak a kormányra vonatkozik, hanem mindannyiunkra, mert a hiba következményeit mindannyian fogjuk viselni -, ha a Magyar Demokrata Néppártnak azt a javaslatát, amelyik a háromnegyedes megoldásra vonatkozik, ötpárti konszenzussal elfogadjuk, és azt követõen térünk vissza erre a javaslatra. Az elmondottak alapján biztos vagyok abban, hogy a javaslat 90 százalékára vonatkozóan az ötpárti egyetértésnél kisebb háromnegyed biztosítható, mivel az itteni megnyilvánulásokból az ötpárti egyetértés is kibontakozni látszott a javaslat 90 százalékára vonatkozóan. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)