DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Tekintettel arra, hogy képviselõtársamnak nem maradt ideje a kérdések feltételére, ha megengedik, én az öt percen belül újra fel fogom tenni, és úgy fogok rájuk egyenként válaszolni, csak hogy teljes legyen a sor. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Képviselõtársam a társadalmi tulajdon és a társadalmi közösségi munka eredményeként létrejött egyfajta vagyontárgyak privatizációjára kérdez rá. Ez természetesen szíve joga a képviselõ úrnak, csak arra szeretném felhívni figyelmet, hogy ebbe a körbe, azt gondolom, az ország vagyonának egésze sorolható valamilyen indok alapján - gondolhatnék a szövetkezeti közösségi vagyonra, vagy gondolhatnék egyéb közadakozásból épített vagyontárgyakra is, amik késõbb állami tulajdonba kerülvén a privatizáció tárgyai voltak. (Folyamatos zaj.)
Konkrétan a jóléti, sportcélokat szolgáló intézmények, illetõleg létesítmények állami vállalati vagyonkörbe tartozását kérdõjelezi meg a képviselõ úr, illetõleg annak a privatizálhatóságát, annak az erkölcsi alapját vitatva. Azt szeretném elõrebocsátani, hogy természetesen, akik ebben a teremben ülünk, nagyon sokan vagyunk, akik ezeknek a létesítményeknek a megépítésében, létrehozásában tevékenyen, aktív módon részt vettünk, tehát pontosan tudjuk, hogy mirõl van szó. Amint azonban az egykor elültetett fák közül is kiszáradt néhány, vagy egy részét kivágták, sok még ma is oltalmaz erõteljes lombozatával, ugyanúgy a vállalatok részesedési alapjából, és az ilyen társadalmi munkából emelt üdülõk és sportlétesítmények némelyike nem, mások ma is szolgálják eredeti céljukat.
Azt hiszem, vitathatatlan, hogy komoly értékek születtek ily módon, de hogy kinek és mennyi része volt ezekben a létesítményekben, illetve értékük és tulajdoni viszonyaik hogyan alakultak, ez a privatizáció kezdetén is komoly, sokszor kibogozhatatlan feladatot jelentett. Emlékeztetnék egy 1991-ben elhangzott interpellációra adott válaszra, amit dr. Mádl Ferenc professzor úr tett meg, aki alapkérdésnek tekintette, hogy a tulajdonváltás folyamatában minden lehetséges eszközzel óvni kell azt az értéket, ami a munkavállalói közösség életviszonyait, életérzéseit meghatározóan befolyásolja. De fel kell hívni a figyelmet - mondta Mádl professzor - egy másik összefüggésre is, nevezetesen arra, hogy a privatizáció végsõ célja a korábbiaknál hatékonyabb, több értéket produkáló termelési feltételrendszer kialakítása. Nyilvánvaló, hogy e prioritás háttérbe szorításának vagy túlzottan eredményrontó kompromisszumoknak az átrendezés végsõ célját is veszélyeztetõ hatása lehet.
Talán ennek is köszönhetõen született meg az 1992. évi LIV. törvény, ami azt mondja a 22. §-ában, hogy ha a szerzõdés tárgya olyan vagyontárgy, mely jóléti vagy szociális célokat szolgál, ezt csak a munkavállalói érdekképviseleti szervek egyetértése esetén lehet privatizációba vonni.
Hasonló elvi alapokból kiindulva az 1995-ös privatizációs törvény 31. §-a szinte szó szerint ugyanezeket a megfogalmazásokat tartalmazza, azzal a különbséggel, hogy errõl a pályázati kiírás meghirdetése, illetõleg a konkrét döntés elõtt legalább 30 nappal kell az érdekképviseleteket tájékoztatni, és egyetértésük nélkül ilyen ügylet nem köthetõ meg.
Mindezek alapján a kérdésekre a következõket mondhatom. Az elsõ kérdése így szólt: mi az erkölcsi és jogi alapja a vállalatok részesedési alapjából és a társadalmi munkában létrejött vagyonelemek privatizációjának? A jogi alap tehát a '95. évi XXXIX. törvény. Természetesen tudni kell, hogy a privatizáció eredményes véghezvitele háttérbe szorította, de nem mellõzte a kérdésben jelzett létesítmények sorsát.
Második kérdés: foglalkozott-e a kormány e társadalmi igazságérzetet súlyosan sértõ probléma megoldásával? A kormány foglalkozott vele, a törvényalkotási kezdeményezésen túl a kormány elé kerülõ nagy privatizációs döntések esetében külön véleményt alakított ki errõl a kérdéskörrõl, és az e körben kötött szerzõdések konkrétan tartalmazzák az ezzel kapcsolatos kikötéseket és garanciákat.
Harmadik kérdés: mulasztott-e a kormány? Ezek alapján az a határozott véleményem, hogy nem.
Mindezek miatt kérem kedves képviselõtársamat, hogy válaszomat szíveskedjék elfogadni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(15.20)