DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselõtársaim! Pénzügyminiszter úr expozéjában részletesen szólt a törvényjavaslatokban megtestesülõ reformok társadalmi, gazdasági és pénzügyi összefüggéseirõl. A szociális biztonság tartópilléreinek átalakítása minden esetben felelõsségteljes, de határozott cselekvést igényel, és különösen igaz ez, amikor mélyreható változásokat kezdeményezünk.
Medgyessy miniszter úr Széchenyit idézte, hadd tegyem én is, mintegy útravalóként a parlamenti vitához, bízva az önök bölcsességében: "Oppozícióra legnagyobb szükség van, mert a való azon egyetlenegy kalauza az emberiségnek, csak elmesúrlódások által szokott lépni a halandók közé. Hanem oly elemzés, mely a tárgy ismerete elõtt határoztatott már el, vagy csak kicsinységek körül bíbelõdik, soha nem idézheti fel az igazságot, és éle annyira eltompult, hogy lehetõ késõbbi nagy homályokon keresztülvágni többé nem képes."
Tisztelt Országgyûlés! Az elmúlt évtizedben mindannyiunk - családtagjaink révén is - számos kedvezõtlen tapasztalatot szereztünk a jelenlegi, 1975 óta több tucat módosítást átélt nyugdíjrendszerünkrõl. A '90-es évekre kialakult nyugellátási arányokban a deklarált elvek ellenére már alig lehet tetten érni a szolgálati idõ hosszában és a kereset nagyságában meglevõ különbségek hatásait. Mindannyian emlékszünk az igen viharos parlamenti vitákra, és sokunkban élnek a nyugdíjasok ezreinek panaszlevelei, melyekben fõként azt kifogásolták, hogy a hosszú, 40 évi járulékfizetési idõvel miért csak annyi, illetõleg alig valamelyest több nyugdíj jár, mint amennyit a rövid, 20-25 évi járulékfizetési idõvel is ki lehet érdemelni, és hogy a korábban megállapított magas nyugdíjak miért süllyedtek a jelenlegi alacsony nyugdíjak színvonalára, továbbá hogy az özvegyek számára milyen igazságtalan, diszkriminatív az ellátási rendszer. Az utóbbi években pedig azzal a problémával szembesültünk, hogy az új, induló nyugdíjak színvonala többnyire elmaradt a már nyugdíjban levõk átlagos nyugellátásától.
A mûködõ nyugdíjrendszerben - az említett feszültségek ezt jól érzékeltetik, pénzügyminiszter úr is szólt errõl - összekeveredtek a szolidaritási elemek a járulékfizetéssel arányos, úgynevezett biztosítási elvvel, és ez vezetett a járulékfizetésben érdektelenséghez, hiszen a nyugdíjak összegében alig tükrözõdött a járulékfizetés nagysága, és ez érthetõen a tömeges járulékelterelés jelenségéhez vezetett.
Tisztelt Országgyûlés! Az elmúlt 22 évben az 1975. évi II. törvény több mint 120 ponton módosult; egyes rendelkezései több mint tízszer is változtak, a nyugdíjemelési szabályok pedig - az évközi lépéseket is számítva - mintegy harmincféle emelési megoldást tartalmaztak. Ez a körülmény az aktív életpálya befejezésének egyébként sem könnyû eldöntését, a nyugalomba vonulás idõpontjának meghatározását az egyén számára hihetetlenül megnehezítette.
A reformcsomag egyik igen fontos jellemzõje, hogy a javasolt nyugdíj-megállapítási szabályokat és a nyugdíjemelési megoldásokat rendszerszerûen, az átmeneti idõszak minden évére meghatározza. Kiemelten fontosnak tartott követelmény, hogy a nyugdíjrendszer legyen elõre kiszámítható, minden korosztály elõre ismerhesse az aktuális nyugdíjazásakor - akár 2000-ben, akár 2010-ben - érvényes részletes szabályokat, és ennek alapján hozza meg a döntését.
Tisztelt Ház! Az új nyugdíjrendszernek továbbra is meghatározó eleme marad a generációk közötti szolidaritásra épülõ, a mindenkori nyugdíjkiadásokat a mindenkori aktívak járulékbevételébõl finanszírozó társadalombiztosítási nyugdíj. Akik életkoruknál fogva már nem tudnak az egyéni számlán kellõ járulékfelhalmozást elérni, azoknak továbbra is a jelenlegi rendszer, illetve annak korszerûsített változata nyújtja a teljes nyugellátást. Ide tartoznak azok a korosztályok, akik a korhatárt 15 éven belül elérik. E nyugdíjrendszer szerint jár majd az ellátás mindazoknak, akik egyéni döntésük szerint nem kívánnak a magánnyugdíjrendszerben részt venni, de a társadalombiztosítási nyugellátás a vegyes nyugdíjrendszer meghatározó, háromnegyed részes eleme marad a magánnyugdíjrendszerben kötelezõen, illetve önkéntesen részt vevõk számára is. Az aktív korban megrokkantak abban az esetben is a mai rendszer szerint kapják a nyugellátásukat, ha részt vettek a magánnyugdíjrendszerben. Tehát a megrokkanás nagyon differenciált kockázatait ez a rendszer nem tudja kezelni.
Melyek a korszerûsítés legfontosabb elvi követelményei? Mindenekelõtt a járulékfizetéssel arányos nyugellátási elv erõsítése, vagyis az a követelmény, hogy a járulékfizetési idõ hossza és a járulék alapjául szolgáló jövedelem, ezáltal a befizetett járulék nagysága legyen a meghatározó. Egy olyan rendszerben, amelyben minden megszerzett szolgálati év és a járulék alapjául szolgáló jövedelem minden forintja azonos mértékû nyugdíjforintot ér, nem lesz érdemes jövedelmet, illetõleg járulékot eltitkolni.
A korszerûsítés másik döntõ szempontja a szerzett jogok tiszteletben tartása, csorbítás nélküli elismerése az új rendszerben is. Alapvetõ követelmény az is, hogy az új nyugdíj színvonala, az induló színvonal ne csak a vegyes, hanem a korszerûsített, mai nyugdíjrendszerben sem csökkenjen, õrizzük meg az öregségi nyugdíjak átlagkeresethez mért arányát.
Vegyük sorra röviden, milyen eszközökkel érvényesíti a benyújtott törvényjavaslat az említett elveket, követelményeket. A jogosultsághoz 2009-tõl 20 év minimális szolgálati idõ szükséges, a 15-19 éven alapuló résznyugdíj intézménye megszûnik. A megemelt nyugdíjkorhatár mellett azonban átlagosan öt évvel hosszabb szolgálati idõ szerezhetõ, ugyanakkor az öt év növekedésnek megfelelõ idõ megállapodással is megvásárolható. Szolgálati idõt járulékfizetéssel lehet szerezni, ez alól kivételt a sorkatonai szolgálatban, táppénzen, terhességi- gyermekágyi segélyezésben töltött idõ jelent, és gyermekenként 2-2 év szolgálatiidõ-elismerés illeti az 1997 után szülõ édesanyákat.
A gyermekgondozáson, a felsõfokú tanulmányokkal 1997 után töltött idõ adókedvezménnyel támogatott formában bármikor megvásárolható lesz. A szerzett jogok elve szerint az 1998 elõtt járulékfizetés nélkül elismert szolgálati idõ továbbra is számítana, függetlenül a nyugdíjazás idõpontjától.
A szolgálati idõ minden évére - 2009-tõl történõ nyugdíjazás esetén - egységes mértékkel növekvõ arányú nyugdíj jár. A teljes, korszerûsített rendszerben 20 év szolgálati idõhöz 33 százalékos induló mérték tartozik, ami évente 1,65 százalékponttal növekszik.
(10.00)
A vegyes rendszer társadalombiztosítási eleménél az induló mérték a társadalombiztosításhoz fizetett, az összes járulék háromnegyedét kitevõ járulékkal arányosan 24,4 százalék, ami évente 1,22 százalékos növekvõ mértéket jelent. A hosszabb szolgálati idõ viszonylagos leértékelése tehát megszûnik.
2009-tõl az elõrehozott nyugdíjazást egységes feltételek szerint lehet az alkotmányossági követelmények alapján férfiak, nõk számára szabályoznunk. A legkorábbi nyugdíjazási életkor egységesen 57 év lesz, és azok élhetnek vele, akik 38 év szolgálati idõt szereztek. Azok az asszonyok, akik legalább három gyermeket szültek és az elõírt szolgálati idõt megszerezték, kötöttség nélkül élhetnek a korábbi nyugdíjba vonulás lehetõségével.
2009-tõl a bruttó keresetekbõl történne a nyugdíj-megállapítás, és a nyugellátás az aktívak jövedelmével azonosan adóköteles jövedelemnek minõsül. A 2009 elõtt megállapított nyugdíjak továbbra is adómentesek maradnak.
A járulék alapját képezõ jövedelmek minden forintja 2009-tõl azonos értékû nyugdíjalapot képez, a jelenleg csökkentett számítási szabály 1998-tól évente azonos mértékû fokozatossággal megszûnik.
Az új, korszerûsített szabályok többsége 2009-tõl érvényesül. Ezt az idõpontot azért javasoljuk, mert ekkora zárul le a nõk 62 éves korhatáreléréséhez kötött átmeneti idõszak. A korhatárról szóló törvény tárgyalásakor ugyanis a kormány vállalta, hogy az érintett korosztályok számára megfelelõ nyugdíjazási stratégia biztonságos megválasztása érdekében a nyugdíj-megállapítási szabályokat az átmeneti idõszakban nem módosítja.
Az új szabályok megismerésére és a végrehajtáshoz szükséges teendõkre kellõ felkészülési idõ áll majd rendelkezésre. A vegyes rendszerbe történõ átlépés mérlegeléséhez, illetve eldöntéséhez is nélkülözhetetlen, hogy a biztosítottak megismerhessék a jövõbeni, a saját nyugdíjazásukkor aktuális szabályokat. Ezért a törvényjavaslat együttesen tartalmazza a 2009-ig nyugdíjba vonulókra érvényes, lényegében a jelenlegivel egyezõ szabályokat, a mai nyugdíjrendszerben maradók számára a 2009-tõl érvényes új, korszerûsített szabályokat, illetõleg a magánnyugdíjrendszerben is résztvevõk számára a 15 év minimális tagsági idõnek megfelelõen 2014-tõl alkalmazandó társadalombiztosítási nyugdíjelemre vonatkozó elõírásokat is.
A szociális partnerekkel kötött megállapodásnak megfelelõen két évig nem változnak a korkedvezményes nyugdíjazás szabályai. Ez alatt a két év alatt felülvizsgáljuk az érintett munkaköröket, majd az Érdekegyeztetõ Tanáccsal kialakított megállapodást követõen a kormány rendeletben szabályozza a korkedvezményre jogosító munkakörök korszerûsített jegyzékét. A javasolt korszerûsítéseknek az egyéni nyugellátásokra gyakorolt hatását sokoldalúan vizsgáltuk, és ezeket a vizsgálatokat, illetõleg ezeknek az eredményeit a háttér-tájékoztatók bemutatják. Csak néhány lényeges átrendezõ hatást emelnék ki.
A jövedelempótlási ráta az újonnan megállapított nyugdíjaknak a legutolsó aktív kori keresethez viszonyított aránya nõk és férfiak esetében egymáshoz hasonlóan alakul. A nyugdíjba vonulók ellátásában a jelenleginél jobban érvényesül a beszámítási idõszakban elért kereset nagysága. Például 25-30 évnyi szolgálati idõvel a legutolsó aktív kereset 55-60 százalékának megfelelõ nyugdíjra lehet majd számítani, 35-38 éves szolgálattal a jövedelempótlási ráta 70 százalék körül alakulhat, míg 42 évnél hosszabb beszámítható idõben ez az arány meghaladhatja a 80 százalékot is.
Tisztelt Ház! Az özvegyinyugdíj-rendszer korszerûsítését 1998. évi bevezetéssel ajánlja a törvényjavaslat. A jelenlegi özvegyinyugdíj- rendszer a már rég túlhaladott egykeresõs családmodellen alapul, sem a biztosítási logikát, sem a szociális szolidaritást nem tükrözi, és számos ellentmondással terhelt. Az 1998-tól javasolt új rendszerben a leglényegesebb változást az jelenti, hogy az állandó özvegyi ellátás korlátozás nélkül megilleti a saját jogon öregségi, illetve rokkantsági nyugellátásban részesülõ özvegyeket is. A jövõre vonatkozóan ugyanis eltörölni javasoljuk a saját és az özvegyi nyugdíj egyidejû folyósítását korlátozó szabályt, s megszûnik az egyik nyugdíjról történõ kényszerû lemondás jelenlegi szabálya is. Az egy évig járó, minden özvegyet megilletõ ideiglenes ellátás mértéke változatlanul az elhalt nyugdíjának 50 százaléka, s ezt követõen jár a nyugdíjas korú, a rokkant, illetve két árvaellátásra jogosult gyermeket nevelõ özvegyek számára a korlátozás nélküli, 20 százalékos mértékû állandó özvegyi nyugdíj.
A társadalmi igazságosság és a jogszerûség elve azt indokolja, hogy az eddigi korlátozó szabályok szerinti ellátásában részesülõ, korábban megözvegyült személyek is választhassák az új szabályok szerinti ellátást, ha az számukra kedvezõbb. A visszamenõleges alkalmazás jelentõs, a bevezetés évében körülbelül 17 milliárd forint többletforrást igényel.
Az árvaellátás feltételeiben változtatás nem szükséges, de az ellátás mértékét 30 százalékra javasoljuk emelni.
Tisztelt Országgyûlés! Szeretném hangsúlyozni, hogy az új indexálási módszerrel - amelynek részleteit pénzügyminiszter úr ismertette - az árak és a bérek együttes tárgyévi növekedése alapján történõ emelése kiegyensúlyozottabb, az egyes évek között várható ingadozásokat is tompító emelést javasolunk. Ezt az új kombinált nyugdíjemelési rendszert a szociális partnerekkel történt megállapodásnak megfelelõen csak hároméves átmeneti idõszak után alkalmazzuk.
Tévedés tehát a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat állítása, hogy a jövõ évi nyugdíjemelés a reform kérdése. Azért nehéz ezt elfogadni, valamint azt, hogy felelõtlenül felrúgjuk a kormány szociális partnerekkel kötött megállapodását, ugyanis az, hogy mennyit tudunk adni a nyugdíjasoknak, gazdasági lehetõség kérdése is. A kormány a lehetõségekhez képest eddig is és ezután is mindent meg fog tenni azért, hogy a nyugdíjak reálértékvesztésébõl fokozatosan visszapótoljon. Ahogy 1994-ben is elsõ intézkedéseink közé tartozott a pótlólagos nyugdíjemelés megvalósítása, az idei emelés is többet ad, mint a törvényi kötelezettség; most is azt javasoljuk, hogy 1998-ban a várható árnövekedést 3 százalékkal meghaladó, tehát várhatóan 16-17 százalékos nyugdíjemelés történjen.
Tisztelt Országgyûlés! A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítását alapvetõen a nyugdíjreform, valamint a szociális ellátások összehangolásának igénye teszi szükségessé. A nyugdíjrendszer reformjáról szóló vitákban is alapvetõ követelményként fogalmazódott meg az idõs korban minimális szociális biztonságot nyújtó ellátás, az idõskorúak járadékának a bevezetése. A jelenlegi feltételek mellett az vállalható, ha az idõskorúak járadékát a szociális helyzet alapulvételével, az idõsek legrászorultabb rétegeinél vezetjük be, és kiterjesztése a késõbbiekben fokozatosan, a feltételek megteremtésének függvényében történik. Ugyanakkor a járadék bevezetésével egyidejûleg a meglevõ és hasonló funkciójú szociális ellátásokat is át kell alakítani.
Az idõskorúak járadékára azok a 62. életévüket betöltött személyek lesznek jogosultak, akiknek más forrásból származó jövedelmük nincs, vagy az nem éri el a járadék felsõ összeghatárát. A jogosultság megállapításánál figyelembe veendõ jövedelmi küszöb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 százaléka, az egyedülállók esetében ez az értékhatár a nyugdíjminimum 90 százaléka. A javaslat az idõskorúak járadéka esetében a többi szociális ellátástól eltérõen nem valamennyi együtt élõ családtag, hanem csak a házastárs figyelembevételével írja elõ az egy fõre jutó jövedelem vizsgálatát. Ezt többek között az idõs korra tekintettel járó ellátás járadékjellege is indokolja.
Tekintettel arra, hogy az idõskorúak járadékára való jogosultság feltételeinek vizsgálata csak a lakóhelyen lehetséges, az ellátás megállapítása a települési önkormányzatok hatáskörébe tartozó feladat. A járadékkal kapcsolatos költségek döntõ hányadát a központi költségvetés vállalja magára. Ugyanakkor az önkormányzati forrás biztosítása a kiadások oldaláról garanciális jelleggel bír. A kiadásoknak a központi és az önkormányzati költségvetés közötti 70-30 százalékos arányban történõ megosztását javasoljuk.
(10.10)
Számításaink szerint a bevezetés évében közel 70 ezer fõ lesz jogosult az idõskorúak járadékára. Ennek többletköltségigénye mintegy 4 milliárd forint.
Tisztelt Ház! A nyugdíjreform mellett a társadalombiztosítás átalakításának másik fontos eleme az egészségbiztosítás rendszerének átalakítása. Sokan radikális váltást, az egészségbiztosítási rendszer alapvetõ változtatását várták vagy hiányolják, mi mégis az értékeket, a mûködõképességet megõrzõ, az egyenlõ esélyû ellátást leginkább biztosító modellt választottuk, mely az alapkérdésekben az biztosítás egységes és kötelezõ jellege, a járulékfizetõk köre és a járulékfizetés alapelvei, a biztosító szervezeti felépítése tekintetében megõrzi az eddigi modell legfontosabb értékeit.
Mind a különbözõ társadalompolitikai csoportok, mind a járulékfizetõk oldaláról újra és újra felmerül az egészségbiztosítás szakmai foglalkozási csoportok szerinti tagolásának vagy a kötelezõ biztosítás körének a jelenlegihez képest lényeges szûkítésének igénye. Ez az elképzelés egy minimális alapszolgáltatás-csomagot kívánna biztosítani a polgárok számára, és az ezt meghaladó ellátásokat az egyén választása alapján az önkéntes pénztárak és az üzleti biztosítások egymásra épülõ, egymással versengõ rendszere nyújtaná, amelyben a tényleges és igényeikhez mért ellátásokat a polgároknak elsõsorban önszervezõdéseiken keresztül, saját maguknak kell megteremteniük. Ez a modell tetszetõs, de sok veszélyt is magában hord.
Magyarországon jelenleg még nincs meg a piaci elvek szerint mûködõ egészségügyi rendszer kialakításának esélye. Egy ilyen modell bevezetése ma még szûk társadalmi csoportok számára hozna pozitív változást; összességében fokozná a társadalom kettészakadását. Az egységes egészségbiztosítási rendszer szétdarabolása ellen gazdaságossági, biztosításmatematikai érvek is szólnak, hiszen a tudomány és technika fejlõdésének következtében az egyes betegségek ellátásának költségei tovább fognak nõni, azaz az ellátási szükségletek közötti különbségek mind nagyobbak és nagyobbak lesznek. Ennek gazdaságos kiegyenlítése, az ésszerû kockázatkezelés csak igen nagy társadalmi méretû szolidaritási közösségekben lehetséges.
Azt az elterjedt nézetet, hogy a széttagoltság, a kiegészítõ biztosítási rendszerek elterjedése vagy a privatizáció teszi olcsóbbá az egészségügyi ellátást, nem látszik igazolni az OECD-tagállamok egészségügyi kiadásainak elemzése. A gazdasági racionalitás szempontjait szem elõtt tartva is belátható tehát, hogy az ellátások társadalmi méretekben akkor nyújthatók közel egyenlõ eséllyel mindenki számára, ha az egészségbiztosításban meghatározó marad a kötelezõ szolidaritási elvû társadalombiztosítás szerepe, a kiegészítõ biztosítások feladata pedig nem az átlagos ellátások tömeges biztosítása, hanem a mennyiségi és minõségi választék bõvítése lehet.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az egészségbiztosítás alapelveinek megõrzése ugyanakkor nem jelenti a jelenlegi egészségbiztosításra vonatkozó szabályozás változatlanságát, hiszen az megújításra szorul. Magyarországon az egészségügyi ellátás és annak hozzáférhetõsége - minden vita ellenére - az ország gazdasági lehetõségeihez képest jó, hiszen az egészségügyi ellátások jelentõs részéhez gyakorlatilag mindenki korlátozás nélkül hozzájut. Ugyanakkor a kötelezõ biztosítás keretében igénybe vehetõ szolgáltatások köre, tartalma és minõsége nincs igazán meghatározva. A teljes körû, magas színvonalú ingyenes ellátás ígérete nemcsak finanszírozhatatlan, de a megfogalmazás általános jellege mellett és miatt számonkérhetetlen is.
A korszerû szabályozás megköveteli a szolgáltatások betartható és számonkérhetõ meghatározását, amely mind az ellátók, mind az ellátottak számára egyértelmû helyzeteket teremt. Azért is kell az új szabályozás, mert a jelenlegi a biztosított jogait nagyon általánosan és tömören fogalmazza meg. Mindezt az a társadalmi törvény teszi, mely szabályrendszerében mára teljes mértékben áttekinthetetlen. Az új szabályozás lényeges oka az is, hogy a kormány rövidesen az Országgyûlés elé terjeszti az új egészségügyi törvény tervezetét is. Ez a törvényjavaslat részben újraértékeli, részben pontosítja az állam feladatait az egészségügyi ellátásban, és ezeknek a változásoknak az egészségbiztosítási ellátások szabályozásában is tükrözõdniük kell.
Az új törvény megalkotásánál egymással szembefutó érdekek között kell megtalálnunk a megfelelõ kompromisszumot. Az egyik meghatározó követelés a társadalombiztosítás átalakítására vonatkozó törvényjavaslatokkal szemben, hogy lényegesen csökkenjenek a nemzetközi mértékben is magas járulékok. Ezzel szemben az ellátások meghatározásánál sok esetben ugyanazok az érdekcsoportok az ellátások kiterjesztését szeretnék. A kiegészítõ biztosítások, az üzleti biztosítások terjedésének hívei a kötelezõ biztosítás szolgáltatásainak radikális szûkítését várnák el. Ugyanakkor a lakosság azon rétege, amely a leggyakrabban fordul orvoshoz - a gyermekesek és az idõsebbek -, a térítésmentes ellátások minél szélesebb körét kívánják megõrizni. A megalapozott gazdasági növekedés elérése a közterhek csökkentését igényli. A lakosság egészségi állapota viszont - melynek mutatói, mint tudjuk, sajnos igen rosszak - ugyancsak az egyenlõ eséllyel igénybe vehetõ, viszonylag széles körben közvetlenül térítésmentes ellátások fenntartását indokolja.
A fenti ellentétes elvárások közepette igyekeztünk a törvényjavaslatban olyan megoldást találni, amely a lakosság lehetõ legszélesebb körében megfelelõ szintû és egyenlõ eséllyel igénybe vehetõ ellátást biztosít. Így a rendelkezésre álló források felhasználása a társadalmi szinten az egészségügyi mutatókat leginkább pozitív irányban befolyásolja.
Azt világosan ki kell mondani, hogy a szolgáltatások bõvítése az egészségügy költségrobbanása miatt nem lehet reális célkitûzés. Célunk ezzel szemben olyan ellátási rendszer összeállítása, amely megfelelõ és reálisan nyújtható ígéreteket tartalmaz, és ennek számonkérhetõsége érdekében egyértelmûbben határozza meg a kötelezõ biztosítás keretében igénybe vehetõ szolgáltatásokat. A törvénytervezetet már a benyújtás elõtt számtalan vád érte amiatt, hogy úgymond szûkíti a biztosítottaknak nyújtandó ellátások körét, csökkenti a betegek jogait.
Tisztelt Országgyûlés! Ezek a vádak alaptalanok, mert a javaslat alapvetõen nem szûkíti, csupán szabályozza és átláthatóbbá teszi az ellátásokat. A kötelezõ egészségbiztosítás körébõl kikerülõ ellátások egy részében nem szûkítésrõl, hanem - az ugyancsak elkészült egészségügyi törvénytervezettel összhangban - a feladatok jelenleginél egyértelmûbb megosztásáról és az ellátások átcsoportosításáról van szó az egészségbiztosítás pénzügyi alapja és az állami költségvetés között.
Ennek kapcsán senkit nem ér károsodás, mivel nem arról van szó, hogy ezekért az ellátásokért - például a védõoltásért vagy egyes, elsõsorban a klinikai kutatás körébe tartozó ritka, a biztosítottak számára eddig is csak nagyon korlátozottan nyújtott ellátásokért - majd a törvény elfogadása után a betegnek fizetni kell, csupán arról, hogy ezeket az ellátásokat az említett javaslatok az állam közvetlen felelõsségi körébe utalják.
Szintén csak látszólag szûkíti a betegek jogait a várólisták törvényi szintû megjelenítése, bevezetése. Itt sem arról van szó, hogy kevesebb, szûkebb ellátást ígér a törvény, hanem az ellátásban ma is meglevõ hiányok esetén szabja meg az egységes és egyébként gyakran szabályozás nélkül is alkalmazott eljárásrendet. Ezáltal a törvényjavaslat valójában nem szûkít, hanem tisztáz, és egyenlõbb esélyû, igazságosabb hozzáférést biztosít. Ugyancsak új eleme a törvénynek az egyes egészségügyi ellátások szakmai tartalmát, hotelkörülményeit és igénybevételi rendjét meghatározó vizsgálati és terápiás eljárási rendek elõírása.
Tisztelt Országgyûlés! A törvényjavaslat ugyanakkor valóban tartalmaz bizonyos szûkítéseket. Ezek azonban az egészségi állapotot alapvetõen nem befolyásoló ellátások területére esnek. Úgy gondolom, hogy például az esztétikai célból végzett beavatkozások kizárása nem veszélyezteti a lakosság egészségi ellátását. Új, a költséghatékonyságot és az ellátások minõségét egyaránt védõ megoldás, hogy a törvényjavaslat megteremti annak lehetõségét, hogy egyes, szakmailag nem korszerû, gazdaságilag nem hatékony eljárások kikerüljenek a kötelezõ biztosítás rendszerébõl. A törvényjavaslat elõírja a beutalási rend egységesítését, amely a lakosság egészét érinti. Ennek eredménye azonban nem a lakossági terhek fokozása, hiszen a betegek továbbra is térítésmentesen hozzáférhetnek a szükséges ellátásokhoz.
(10.20)
Világosan kell látni viszont, hogy a kötelezõ járulékokból finanszírozott egészségbiztosítás célja csak az lehet, hogy minden biztosított a megfelelõ ellátáshoz jusson hozzá. Ez pedig csak az ellátás szakmai irányításával, szakmai és költséghatékonysági szempontok elõtérbe helyezésével lehetséges. Mindez szükségessé teszi a szabad orvosválasztás fogalmának értelmezését is.
A törvénytervezet a nemzetközi gyakorlattal összhangban megadja a szabad háziorvos-választás lehetõségét, de a hatékonysági és minõségi szempontokat figyelembe véve a szakellátás orvosát már - megfelelõ kivételektõl eltekintve - beutalóval keresheti fel a beteg. A szabad orvosválasztás joga mint állampolgári jog ezzel nem sérül, hiszen bárkinek továbbra is joga van bármely orvoshoz fordulni, de a társadalombiztosítás jellegébõl és alapcéljaiból fakadóan a szakmailag nem indokolható, kizárólag az egyén választásától függõ többletterheket nem szabad a többi biztosított terhére az általuk is fizetett járulékból fedezni. A beutalási rend egységesítése ugyanakkor szükségessé teszi az úgynevezett második vélemény jogának a bevezetését, mely szerint a biztosítottnak térítésmentesen joga van egy második szakvélemény beszerzésére.
Tisztelt Országgyûlés! A biztosítottaknak járó egészségügyi szolgáltatások mellett minden kötelezõ egészségbiztosítás részét képezik a betegség, anyaság esetére járó pénzbeli ellátások. A mai pénzbeli juttatásokat az új szabályozás is fenntartja, megõrizve a jelenlegi rendszerbõl az évtizedek alatt kiformálódott, hagyományosan jól mûködõ elemeket. Ennek megfelelõen tartalmazza a törvényjavaslat a táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély és a baleseti járadékok szabályait. Ha itt nincsenek is koncepcionális módosítások, két lényeges tartalmi változást érdemes kiemelni, mert mindkettõ a kötelezõ egészségbiztosítási rendszernek a gyermekekhez kapcsolódó szolidaritási vonásait erõsíti meg. Így a terhességi-gyermekágyi segélyre jogosultság feltétele egységesen 180 nap biztosításban töltött idõ lett, táppénz pedig a gyermekápolás címén az eddigi tizedik életév helyett a gyermek tizenkét éves koráig vehetõ igénybe.
Tisztelt Képviselõtársaim! Önök elõtt is ismert, hogy a szociális partnerekkel történt megegyezés alapján a kormány 1999-ig nem kíván változtatni a rokkantsági és a baleseti ellátások rendszerén. A benyújtott törvényjavaslatok mind a nyugdíjrendszerben, mind a kötelezõ egészségbiztosítás keretében ennek megfelelõen szabályozzák a rokkantsági és a baleseti ellátásokat. Ugyanakkor a megváltozott munkaképességûek új ellátórendszerének kialakítására vonatkozó elveket a kormány elfogadta. A benyújtott országgyûlési határozati javaslatban a megváltozott munkaképességûek és rokkantak társadalombiztosítási és szociális ellátórendszerének átalakítási folyamatát és alapelveit összegeztük.
Tisztelt Ház! Az a meggyõzõdésem, hogy a kormány által benyújtott törvénycsomag felelõsségteljesen megtárgyalható és elfogadható. Erre kötelez bennünket az utánunk jövõ generációk sorsáért érzett felelõsség. Ettõl vezérelve kérem képviselõtársaim támogatását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)