DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedjék meg, hogy felszólalásom kezdetén örömömet fejezzem ki azért, hogy annak a törvényjavaslatnak a tárgyalásakor, amely a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelõsségérõl szól, a kormány egyetlenegy tagja sincs jelen - de három államtitkár itt van, és a magyar hagymányok szerint a hármas szerencsés szám. Nagyon örülök, hogy Juhász képviselõtársam él a felszólalás jogával, de utána mindjárt távozik is; talán szerencsésebb lenne maradni.
Attól tartok, másik megjegyzésem sem fog osztatlan örömet okozni kormánypárti képviselõtársaim között. Bár nincs már itt Juhász képviselõtársam, aki tudna hangos véleményt nyilvánítani.
Véleményem szerint ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztése sajnos annak a bizonyítéka, hogy bár felelõsnek kellene lennie a kormánynak, mégis felelõtlenül cselekszik. Felelõtlenül cselekszik, képviselõtársaim, egyrészt azért, mert ez a törvényjavaslat elválaszthatatlan egy alkotmánymódosítástól. Az alkotmánymódosítás viszont egy csomagjavaslatot tartalmaz. Úgy került a tisztelt Ház elé, hogy az alkotmány számtalan egyéb rendelkezésének módosítása mellett tartalmaz bizonyos szakaszmódosításokat a miniszterelnöki, miniszteri felelõsségre, jogállásra. Igen nagy a veszélye, tisztelt képviselõtársaim, hogy "politikai alku" tárgya lesz az alkotmánymódosítás megszavazása, és kormánypárti képviselõtársaim is nagyon súlyos lelkiismereti válságba sodródhatnak, mert vagy az összes alkotmánymódosításra igent mondanak - bár egyesekre szívük szerint nemet mondanának -, vagy eleget tesznek képviselõi esküjüknek, és meggyõzõdésük alapján kénytelenek lesznek nemmel szavazni az alkotmánymódosítási csomagtervre, holott annak egyes rendelkezéseivel egyetértenek.
(11.10)
Még jól emlékszünk, képviselõtáraim, a Bokros-csomag vitájára. Még jól emlékszem kormánypárti képviselõtársaim azon elõadására, hogy bár lehet, hogy egyes Bokros-csomagba tartozó indítványok alkotmányellenesek, lehet, hogy egyesek hátrányosak a társadalom többségére nézve, a csomag miatt mégis kénytelenek megszavazni. És emlékezzünk a következményeire is: az alkotmánybírósági kontrollra és a társadalom mérhetetlen elégedetlenségére.
Jobb lett volna, ha a kormány tanul a hibáiból, nemcsak hangoztatja, ahogy a miniszterelnök úr szokta mondani, hanem ténylegesen tanul, és ódzkodik attól, hogy csomagokat terjesszen a tisztelt Ház elé; ódzkodik attól, hogy árukapcsolást alkalmazzon a jogszabályalkotásban, mert ez ugyan a kereskedelemben többé-kevésbé elismert fogás, de a törvényalkotásban - fõleg olyan törvények meghozatalánál, amelyben az egyik a legmagasabb szintû törvény, az alaptörvény, a másik pedig a miniszterek, államtitkárok jogállásáról szóló törvény - talán lehetett volna egyfajta mértékletességet tanúsítania.
Felelõtlen a kormány, igen tisztelt képviselõtársaim, mert ahogy a vitából eddig kiderült, a beterjesztett törvényjavaslattal - annak némely rendelkezésével - nemcsak a kisebbik koalíciós párt nem ért egyet, hanem a kormánypárton belül is vannak ellenzéki hangok. Miután ennek a jogszabálynak a megszavazása kétharmados arányt igényel, elképzelhetõ, hogy milyen alku folyik a háttérben, hogy hogyan és milyen módon lehet biztosítani a teljes kormánypárti többséget a törvényjavaslat megszavazásához.
Attól tartok, képviselõtársaim, ez az eljárás ismét méltatlan ahhoz a jogi tárgyhoz, amelyet szabályozni kívánunk ebben a törvényjavaslatban. Talán jobb lett volna, ha nem a színfalak mögötti politikai alku tárgyává válik a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvényjavaslat egyes rendelkezéseinek a megszavazása, hanem elõzetesen egyetértenek önmagukkal a kormánypártok, és úgy terjesztik be ezt a javaslatot.
Nem tudok, igen tisztelt képviselõtársaim, irónia nélkül szólni arról, hogy az elmúlt három évben igen sokszor hallottuk: a kormány megindította a közigazgatás reformját. A "reform" szó egyébként - ezt megjegyzem zárójelben - az egyik legkedveltebb szava a kormánynak a "modernizáció" mellett. Reformja van mindennek: az igazságszolgáltatásnak is, a közigazgatásnak is. A beterjesztett javaslatban viszont igen nehéz megtalálni azokat az elemeket, amelyek a közigazgatás csúcsain levõ miniszterek, közigazgatási államtitkárok, politikai államtitkárok, helyettes államtitkárok tekintetében valóban újító gondolatokat, szervezeti megoldásokat tartalmaznának; hacsak - tisztelt Országgyûlés - nem nevezzük annak, hogy megszûnik az úgymond címzetes államtitkári poszt, viszont korlátlanul politikai államtitkárokat lehet kinevezni meghatározott feladatok ellátására; hacsak nem nevezzük annak, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy az 54. § (3) bekezdésében megfogalmazásra kerül, hogy a kormány bármely feladat ellátására kormánybiztost nevezhet ki.
Engedjék meg, hogy most egy kicsit viccesen hadd kérdezzem meg önöktõl: mi fán terem a kormánybiztos? Tudniillik ezen bekezdésen kívül egyetlenegy jogszabályi rendelkezés nem tartalmazza a kormánybiztos jogállására vonatkozó szabályokat. Nem tudjuk meg, hogy politikai megbízatást tölt be, köztisztviselõi megbízatást tölt be, a felelõsségi szabályai hogyan és milyen módon alakulnak, a javadalmazása milyen módon alakul - az egész ott lóg a levegõben, egyetlenegy bekezdésben. Jól tudjuk, hogy a jelenlegi kormány igen gyakran élt a kormánybiztos kinevezésének lehetõségével, hisz ha valahol úgymond "helyzet van", akkor arra egy kormánybiztost kell kinevezni, oldja meg. Igaz, hogy nem oldja meg, de attól függetlenül azért jól hangzott, hogy a kormány olyan fontos dolognak tekinti annak a helyzetnek a megoldását, hogy egy kormánybiztost nevez ki az élére; a kormánybiztost pedig titkárság segíti - mondja ez a jogszabály, ezen felül semmit sem.
Attól tartok, képviselõtársaim, hogy valóban, ebbõl a törvényjavaslatból egy olyan kormányzati filozófia árad, amely a látszatmegoldásokat tartja szem elõtt. Van egy törvény, lesz egy törvény a kormány tagjainak a felelõsségérõl - valójában felelõtlenek. Szabályoz sok mindent részletesen, de az igazán lényeges kérdéseket nyitva hagyja, szabályozatlanul hagyja.
Rátérek, igen tisztelt képviselõtársaim, néhány jogintézményre. Örültem annak, hogy bár az alkotmány-elõkészítés során a kormánypártok mereven ellenezték, hogy bizonyos pozíciók betöltéséhez nélkülözhetetlen legyen a magyar állampolgárság, ez a törvényjavaslat leteszi a határozott voksot a mellett, hogy miniszterelnök, miniszter, politikai államtitkár, közigazgatási államtitkár és helyettes államtitkár is csak választójoggal rendelkezõ magyar állampolgár lehet; tehát csak magyar állampolgár. Nagy kérdés egyébként, hogy a helyettes államtitkárnál indokolt-e ez a kitétel - véleményem szerint igen, hisz olyan funkciót töltenek be Magyarországon, a magyar közigazgatásban, politikai igazgatásban, amely megköveteli azt, hogy állampolgársággal rendelkezõ személyek legyenek.
Az állami vezetõk körében viszont van egy olyan jogintézmény, amit igen tisztelt képviselõtársaim korábban már vitattak, és kénytelen vagyok én is néhány mondatban vitatni. Ez a mentesség intézménye, és engedjék meg, hogy fölolvassam az indokolásnak azt a mondatát, amely erre a részre vonatkozik. Ha a fogalmazás sántít vagy nem azt a szándékot fejezi ki, amit a kormány akart, azért a felelõsség a beterjesztõt, vagyis a kormányt terheli. Tudniillik így szól az indokolás a 6. §-hoz: "Annak elkerülése érdekében, hogy a kormánytagok tevékenységét a politikai motivációk esetleg indokolatlanul zavarják, a javaslat - hasonlóan más kiemelkedõ közjogi tisztséget viselõkhöz - korlátozott mentelmi jogot biztosít a nem országgyûlési képviselõ kormánytagok részére. Szûkebb mentelmi jogot, mert a szabálysértési eljárásra nem terjed ki."
Ami miatt ezt fölolvastam, az valóban a megfogalmazás sutasága és pongyolasága, tudniillik hogy "a kormánytagok tevékenységét politikai motivációk indokolatlanul zavarják". Talán "ne zavarják" - ezt esetleg hozzá lehetett volna tenni, ha így értette a kormány. Mert milyenek lehetnek azok a politikai motivációk, amelyek a végrehajtó szervezet tagjait egymás közötti viszonyukban zavarják? A büntetõ eljárás megindítása egy olyan cselekmény, amelyet a végrehajtó apparátus valamelyik szerve rendel el és indít meg. Arra gondol talán az elõterjesztõ, hogy azért kell megadni ezt a mentelmi jogot a nem képviselõ minisztereknek, mert jelen esetben a szabaddemokrata belügyminiszter esetleg koalíciós nyomást akar gyakorolni a nem szabaddemokrata pénzügyminiszterre, és utasítja a rendõrséget, hogy járjon el, indítson nyomozást a pénzügyminiszterrel szemben? Tudniillik a mentelmi jog tartalma az országgyûlési képviselõk esetében egyértelmûen a hatalommegosztásból ered. Azt akarja biztosítani, hogy a törvényhozás tagjai függetlenek legyenek, és tevékenységükben ne lehessen õket befolyásolni a végrehajtó hatalom részérõl.
(11.20)
Ha a végrehajtó hatalom része a nem képviselõ miniszter, õt meg kell védeni a saját végrehajtó hatalmától? A végrehajtó hatalom egyéb ágaitól? Úgy gondolom, úgy vélem, igen tisztelt képviselõtársaim, nem szükséges a mentelmi jog ilyen értelmû kiterjesztése. Nem szükséges azért sem, mert a mentelmi jog felfüggesztésérõl szûk esetekben az Országgyûlés, egyébként pedig a köztársasági elnök fog határozni. A mentelmi jog eredeti rendeltetéséhez képest teljesen értelmetlen egy olyan személy kezébe, döntési jogkörébe tenni a felfüggesztést, aki egyébként kinevezi és felmenti az adott személyeket.
Nagyon meg kell gondolni, attól függetlenül, hogy lehet, hogy presztízsokokból jól hangzana, hogy a nem képviselõ kormánytagok is mentelmi jogot élvezzenek; egyébként szükség van-e rá, indokolja-e valami. Mert ha nem, akkor fölösleges ez a jogintézmény, tisztelt Országgyûlés!
Amikor az Országgyûlés tárgyalta a privatizációs törvényt, elég élesen megjegyeztem, hogy fölösleges minduntalan a képviselõk összeférhetetlenségérõl szólni, s a képviselõk vagyoni állapotát firtatni, amikor döntési pozícióban levõ, sokkal nagyobb hatalommal rendelkezõ személyek esetében nem kívánják szabályozni sem az összeférhetetlenséget, sem az úgynevezett vagyonnyilatkozat-tételi követelményt.
Ez a javaslat, tisztelt Országgyûlés - mint elõbb említettem - a nem képviselõ kormánytagok részére mentelmi jogot kíván biztosítani. De nem írja elõ, hogy a nem képviselõ kormánytagok, közigazgatási államtitkárok, helyettes államtitkárok olyan vagyonnyilatkozatot tegyenek, mint amilyet tettek az országgyûlési képviselõk. Miért? Föl kell tenni ezt a kérdést sajnos: miért? Mert a miniszter, aki nem képviselõ, egyszemélyben jóval nagyobb döntési jogosultsággal rendelkezik, ennek következtében a kísértése is nagyobb, mint egy országgyûlési képviselõnek. Ugyanez vonatkozik a közigazgatási államtitkárokra, a helyettes államtitkárokra és a nem képviselõ politikai államtitkárokra.
Nagyon jó lett volna, ha a kormány saját maga, bizonyítani akarván, hogy nemcsak egy fügefalevélként van a képviselõi vagyonnyilatkozat, a nem képviselõ kormánytagok, államtitkárok esetében javaslatot tett volna arra, hogy ezen személyek esetében is hasonlóképpen járjanak el, mint az országgyûlési képviselõk esetében. És akkor talán elejét lehetne venni bizonyos mendemondáknak.
Két olyan intézmény van ebben a törvényjavaslatban, ami véleményem szerint teljesen fölösleges. Rubovszky képviselõtársam az elõbb szólt már arról, hogy 50 képviselõ kezdeményezhet eljárást egy miniszter ellen, ha a miniszter felelõsségét bíróság jogerõs ítélete megállapítja. Aztán a miniszterelnök eldönti, hogy vagy akar élni, vagy nem akar élni a felmentési lehetõséggel. Õ már egyik oldalát ironikusan megmutatta ennek a kérdésnek, hogy miért értelmetlen.
A másik oldalát talán engedjék meg, hogy én érzékeltessem. Ha a bíróság jogerõs ítéletét akarja valaki produkálni, ahhoz legalább kettõ, adott esetben három év szükséges Magyarországon. A perek elhúzódásának az idõtartama nagyjából ennyi egy komolyabb, bonyolultabb ügyben, és nyilvánvaló, ahol a miniszter felelõsségérõl van szó, ott nem az elsõ tárgyaláson dönt a bíróság, hanem az megjár bizonyos fórumokat. Pusztán ilyen technikai szempontból teljesen idejétmúlt ez a rendelkezés. Másrészt ennek a kormánynak az életében igen sok miniszter igen sok jogszabályt megsértett. Elvileg megállapítási keresetet lehetne elõterjeszteni a bíróságnál, hogy mondjuk, a jogalkotási törvényben írt kötelezettségét a kormány nem tartotta be, hogy a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény végrehajtási rendelete ugyanakkor jelenjen meg és lépjen hatályba, mint az alaptörvény.
Tény az, hogy ezt a kormány nem tartotta meg. Tény az, hogy e tekintetben interpelláltam Farkas Gabriella képviselõtársammal együtt, és azt a választ, hogy a kormány valóban megsértette a jogalkotási törvényt, de hát ennek egyéb konzekvenciái nem lehetnek, kormánypárti képviselõtársaim elfogadták, tudomásul vették. Ennek függvényében lehetett volna bírósághoz fordulni, lehetett volna azonnal kérni a bíróságot, állapítsa meg, hogy egy nagyon fontos törvény végrehajtási rendelete a kormány hibájából, mulasztásából hónapokon keresztül nem jelenik meg, mégsem lett volna semmi eredménye, mert egy interpelláció kapcsán a kormánypárti képviselõk úgyis fölmentették a saját kormányukat, amibõl következik, hogy miniszterelnök úr ugyanúgy felmentette a végrehajtási rendelet kiadásáért vagy elõkészítésért felelõs minisztert.
Vagy egy régebbi példát hadd idézzek, tisztelt képviselõtársaim: a garantált árak meghirdetésével hónapokat késett a földmûvelésügyi miniszter. Interpelláció hangzott el az ügyben. A kormánypártok megint tudomásul vették; nem történt meg határidõben a garantált árak meghirdetése. Hogy ez a termelõknek milyen károkat okozott, az nem érdekelte a kormánypárti képviselõket - nem érdekelte a minisztert sem. Bezzeg amikor tüntetni mentek a termelõk, akkor elhangzott, hogy a kormány mindent megtesz a termelõk érdekében.
Akkor, amikor komolyan gondolunk felelõsségi kérdéseket szabályozni egy törvényjavaslatban, talán nem ártana a szabályokat is oly módon megalkotni, hogy azoknak a végrehajtása tükrözze a törvény komolyságát. Miután ez nem történik meg, nem lenne rossz, ha ez a szabály elmaradna.
A másik ilyen a miniszterek, államtitkárok kártérítési felelõsségével kapcsolatos. Amikor egy-egy miniszter, államtitkár adott esetben döntésével gondatlanul milliárdos nagyságrendû károkat okozhat ennek az országnak, akkor teljesen értelmetlen, célszerûtlen, szükségtelen leírni, hogy gondatlan károkozás esetén kéthavi illetményével felel.
A Budapest Bank privatizációja során most már a miniszterelnök úr is úgy tájékoztatta az országot, hogy az akkori pénzügyminiszter, Bokros Lajos nem megfelelõ tájékoztatást adott a kormányülésen. Nagyjából kiderült az is, hogy a szerzõdés, amely a Budapest Bank privatizációjáról szól, elõnytelen feltételeket tartalmazott a magyar állam számára. Hiába ingatja Bauer képviselõtársam a fejét, lehet, hogy neki nem elõnytelen, a magyar államnak elõnytelen. A magyar állam sajnos milliárdokat fizet folyamatosan, hogy kétes követeléseket visszavásároljon. Itt csak megjegyzem zárójelben, hogy az a két miniszter intézte a bank privatizációját, aki korábban vagy a bank alkalmazottja volt, vagy a bank elnök-vezérigazgatója. Ez már a miniszterelnök felelõssége - de most a miniszteri kártérítési felelõsségrõl szólok.
Különféle vizsgálatok is folynak ebben az ügyben. Ha megállapítják a miniszter felelõsségét, akkor ezzel a szabállyal úgy gondolják, igen tisztelt kormánypárti elõterjesztõk, hogy kompenzálva van az okozott kár? Hogy ezzel meg lehet váltani a felelõsséget? Kéthavi, nagyon súlyos esetben hathavi miniszteri illetménnyel? Biztos, hogy nem! Akkor meg talán szükséges lenne elhagyni ezt a rendelkezést.
Miután Bokros miniszter úrról volt szó, hadd említsem meg: a Bokros- csomagba csempészte be a kormány, hogy négyrõl ötre lehet fölemelni minisztériumonként a helyettes államtitkárok számát.
(11.30)
A megszorító intézkedéseknél nagyon plasztikusan kidomborodott, hogy ott növekedhet a szám. Most már továbblép ez a javaslat. Nem is kíván törvényi határt szabni annak, hogy hány helyettes államtitkár legyen egy minisztériumban. Azt mondja, majd a kormány saját maga fogja megállapítani.
Képviselõtársaim! Meggyõzõdésem, hogy az Országgyûlés nem engedheti meg magának azt, hogy ne korlátozza egy-egy minisztériumban a maximális helyettes államtitkári számot. Ezen belül pedig a kormány valóban saját belátása szerint állapítsa meg, hogy hány státust kíván betölteni. De abban a helyzetben, amiben vagyunk - folyamatosan nõ a különféle kormánybiztosok, államtitkári megbízatású, helyettes államtitkári státusú személyek száma -, az Országgyûlésnek jeleznie kell, hogy a kormányzati pozíciók betöltése elé korlátot kell állítani. Ez a korlát pedig ez kell hogy legyen.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Befejezésül hadd említsek meg egyetlenegy dolgot - amelyik a törvényjavaslat vége felé el van rejtve -, méghozzá a felmentést bizonyos gazdasági tisztségek betöltése esetén az államtitkárok, a helyettes államtitkárok számára. Nem összeférhetetlen ugyanis ezzel a közigazgatásban betöltött funkcióval az ÁPV Rt. igazgatósági tagsági viszonya, a Magyar Nemzeti Bank jegybanktanácsi tagsági viszonya, a felügyelõbizottság tagsági viszonya - elgondolkodtató. Nem akarom az idõt túlbeszélni, ezért képviselõtársaimra bízom, mi szükség van arra, hogy közigazgatásban betöltött pozíció esetén ilyen összekapcsolódásokra lehetõséget adjunk. Ne tegyük meg! Ezért én magam is támogatni tudom az elhangzott javaslatot.
Éretlen ez a törvényjavaslat, és azokkal a nyelvhelyességi, kegyeletsértõ megfogalmazásokkal nem is akarok foglalkozni, amelyektõl hemzseg ez a törvényjavaslat. Ezért kérem, hogy a kormány vonja vissza, és egy politikailag megfontolt, érett, a hosszú távú szabályozás kritériumait kiálló javaslatot terjesszen be. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps.)