DR. ISÉPY TAMÁS, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Elnök Asszony! Elöljáróban a félreértések elkerülése céljából már szeretném töredelmesen beismerni, hogy teljes mértékben elfogult vagyok a bíróságokkal szemben, és a bíróságok javára. Egy több évtizedes vidéki ügyvédkedés napi kapcsolatot jelent a bíróságokkal, és ez elkerülhetetlenül egy érzelmi kapcsolatot hoz létre. Politikai államtitkárként a gondokkal is sikerült megismerkedni, és ez nyilván csak elmélyítette az említett érzelmi kapcsolatot.
Ügyvédként ma is úgy érzem, hogy a bíráskodás a jogászi tevékenység csúcsa. Hiszen bonyolult jogviszonyok összekuszált szálait kell bölcsen és érzékenyen kibontani, és megromlott emberi kapcsolatokban kell rendet teremteni, ami a jogászi szakmai felkészültségen kívül megkívánja azt a bizonyos, szép szóval empátiának nevezett emberi együttérzést is.
Az nyilvánvaló, hogy a jogállamiság rögös útján is érvényesül a hatalmi ágak megosztása. Az út közlekedési rendjét a törvényhozás jogszabályokkal rendezi. Az utat a végrehajtó hatalom mûködteti és tartja karban. De a bíróság az, amelyik a közlekedés biztonságát tudja garantálni a szankciókkal, szabályokkal, ítélkezési gyakorlattal, tehát végeredményben az egyik legfontosabb szerepet játssza a közlekedés biztonságának a megteremtésében.
(10.00)
(A jegyzõi székeket Sasvári Szilárd és Póda Jenõ foglalja el.)
A bírói tekintély - ahogy már eddig is elhangzott - mindig fényesen ragyogott és mindig fényesen ragyog egy jogállamban. Az kétségtelen, hogy a 40 éves idõszak ezt a fényt ugyan tompította, de nem tudta kioltani. Az nyilvánvaló, hogy a 40 éves idõszak alatt a tárgyilagosság, sokszor a szakmai felkészültség, az elfogulatlanság is sérelmet szenvedhetett. A bírói karnak is megvoltak azok a túllihegõi, a pártutasításra ítélkezõi, a 00-s ügyeket szívesen vállalói és a bírói tekintélynek részben lejáratói.
De ne feledkezzünk meg arról a statisztikai adatról, hogy a posztkommunista, úgynevezett szocialista államok közül a magyar bírói karban volt a legkevesebb párttag bíró, és ez a magyar bírói kar igyekezett végig, ahol lehetett, a függetlenséget megõrizni. Ott voltak az emberek, akik a pártutasításokat szépen végrehajtották, de a bíróság többsége igenis ragaszkodott a függetlenségéhez, arra törvényeket alkalmazott. Arról nem a bíróság tehetett, hogy a törvények rosszak voltak! Az õ feladata a törvények alkalmazása volt. Tehát a rendszer talált néhány bírót, de a bíróság többsége igenis a törvények alkalmazása során a függetlenségét végig igyekezett megõrizni. Persze a rendszerváltozás után nem változott az a körülmény, hogy ha egy bíróság az alperest gyerektartásdíjban marasztalta el, akkor nemes egyszerûséggel sztálinistának nevezte a bíróságot, holott a tartásra jogosult gyermek apja nem Sztálin volt, hanem õ, a marasztalt alperes. (Derültség.) Azt is nagyon szépen el lehet mondani, és lehet, hogy egy pervesztes alperes rögtön megkérdõjelezi a bíróság függetlenségét, ha egy kicsit erõsebben akar fogalmazni, akkor lekommunistázza a bíróságot, de egy felfordult Brtékrendben a tények általában nem sokat szoktak számítani, azok nem izgatják a minõsítõt.
Ha most megnézzük az 1991-es törvénymódosítás alkalmával rendelkezésre álló statisztikát - persze mindenki megfeledkezik errõl -: akkor, 1991-ben az 1665 fõs bírói kar 30,4 százaléka 26 és 35 év között volt, 36,4 százaléka volt 36 és 45 év közötti, 20,8 százaléka 46 és 55 év közötti, 7,7 százaléka volt 50 és 60 év közötti életkorú, és csupán 4,7 százaléka volt 60 év fölötti. Ha a bírósági vezetõket nézzük meg, a huszonegy megyei bírósági, fõvárosi és a pesti központi kerületi bírósági elnököket, akkor 52,4 százaléka 1986 után került kinevezésre. Tehát így nézett ki annak a bizonyos sztálinistának és nem függetlennek nevezett bíróságnak az összetétele a rendszerváltozás idején.
Nyilvánvaló, hogy 1990 után - nem önmagunkat akarom dicsérni ezzel - az igazságügyi kormányzat mindent elkövetett annak érdekében, hogy a bírói tekintély megkopott fényét igyekezzen helyreállítani. Jó lenne felhívni a figyelmet arra, hogy azt a bizonyos 1991-es törvénymódosítást ebben a parlamentben kétharmados törvényként, 231 igen szavazattal fogadta el az Országgyûlés, 1 nem szavazat volt és 19 tartózkodás. Tehát teljes egyetértés volt a parlamentben abban a vonatkozásban, hogy meg kell teremteni és vissza kell állítani az igazságszolgáltatás régi fényét. Több törvény követte a bírák jogállásáról és a bírósági alkalmazottak jogállásáról szólót, teljes mértékben rendezõdött az elõmeneteli és javadalmazási törvény. Megteremtõdtek tehát a feltételei annak, hogy a teljesen független, tárgyilagos bíróság az állampolgárok megelégedésére gyakorolja a bírói hatalommal összefüggõ ítélkezési gyakorlatát - és gyakorolta is.
Persze lehet azt mondani, hogy a perek elhúzódnak. De miért kell ezért a bíróságokra hárítani minden felelõsséget? Ha valaki nyugodtan végignézné a statisztikai adatokat, hogy mi a perek elhúzódásának az oka, akkor kiderülne, hogy a legkevésbé a szegény bíró a felelõs a perek elhúzódásáért. A felperes nem terjeszt elõ bizonyítási indítványt, a vádlottat és a tanúkat alig lehet összeszedni, a rendelkezésre álló eszközök - hogy úgy mondjam - inkább eszköztelenek ahhoz, hogy fel lehessen gyorsítani a bírói eljárást; a szakértõi vélemények késedelme, az ügyek egyre bonyolultabb jellege teljes mértékben hozzájárul ahhoz, hogy valóban, az idõszerûség követelményét maradéktalanul nem lehet, nem lehetett érvényesíteni, és így keletkezett a jelentõs ügyhátralék.
Éppen ezért minden igazságügyi reformot dörgõ tapssal kellene fogadni, és ünnepélyesen, felállva tisztelegni minden igazságügyi reform elõtt, ha az problémákat oldana meg és elõrevivõ lenne. Én itt vonom egy kicsit kétségbe, hogy problémákat old-e meg ez a beterjesztett törvénycsomag vagy újabb problémákat keletkeztet, és valóban alkalmas-e arra, hogy felgyorsítsa és idõszerûvé tegye a bírói gyakorlatot.
A még rendelkezésre álló idõben - nem fogom terhelni képviselõtársaimat még további hozzászólásokkal - általánosságban nyilván ki kell emelni ebbõl a törvénycsomagból azokat, amelyek a legnagyobb ütközõpontok lesznek ebben a vitában.
Az elsõ ütközõpont nyilván az országos igazságügyi tanács. Ez egy nagyon szép, látványos mézesmadzag. Mindenki azt hiszi róla, na, itt most már teljes mértékben csordogál a függetlenség, mert ez az országos igazságügyi tanács - a hatalmi ágak elválasztása jegyében - a bírói függetlenség teljességét biztosítja. Elhangzottak a példák. Elhangzott Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Portugália; csodaszép, napsütötte, mediterrán tájak - ott, kérem, korábban érik be a gyümölcs, korábban érnek be az asszonyok, nyilván az igazságszolgáltatásnak is elõfeltétele, hogy ott az országos igazságügyi tanács a függetlenség teljes biztosítéka. Itt viszont Közép-Európában élünk, és Nyugat-Európa egyéb államaiban, az északi államokban, ahol nyilván hidegebb légkör uralkodik, nem kell feltétlenül országos igazságügyi tanács ahhoz, hogy a bírói függetlenség feltételrendszere beálljon.
Vajon elõrelépést jelentene-e az országos igazságügyi tanács a jelenleg érvényben levõ szabályozáshoz képest? Én csak egypár szempontra hívnám fel a rendelkezésre álló idõben a figyelmet. A jelenlegi szabályozás tartalmazza az igazságügy-miniszter feladatkörét. Ebben a feladatkörében szerepel, hogy "az igazságügy- miniszter - a bírói függetlenség sérelme nélkül - biztosítja a bíróságok mûködéséhez szükséges személyi és anyagi feltételeket, irányítja és ellenõrzi a bíróságok elnökeinek igazgatási tevékenységét, szabályozza a bíróságok ügyviteli rendjét." Az isten szerelmére, válasszuk már szét a bírói függetlenség vonatkozásában az ítélkezési függetlenséget az igazgatástól! Hát ez két külön dolog! A bírói függetlenség alapvetõ feltétele az ítélkezés függetlensége, a befolyástól mentesség, hogy semmiféle kormányszerv ne szólhasson bele az ítélkezési gyakorlatba. De az igazgatás vonatkozásában az, hogy az igazságügy-miniszter felelõs a bíróságok mûködéséhez szükséges személyi és anyagi feltételek biztosításáért, aki ezért interpellálható, akit ezért felelõsség terhel... - tessék már megmondani, az országos igazságszolgáltatási tanács feladatkörében hol szerepel a felelõsség kérdése?! Nem interpellálható!
Tehát ez a harmadik hatalmi ág - az alkotmánymódosítási vitában már utaltam arra -, ez lenne az egyetlen hatalmi ág, amely korlátlanná válna. Holott egy államhatalmi szervezetben is - nem akarom, csak röviden ismételni, amit az alkotmánymódosítási vitában elmondtam -, itt, fölöttünk, a büszke parlament fölött ott áll lángpallosként az Alkotmánybíróság! Odacsap, ha túllépjük a hatáskört és alkotmánysértõ törvényt hozunk. Ott van a végrehajtó hatalom, a kormány, amely fölött ott áll ellenõrzési jogkörrel a parlament! Most az országos igazságszolgáltatási tanács fölött ki áll? Milyen felelõsséggel mûködik? Ez az egyik kérdés.
A másik, ami a nagy vitát kiváltotta, a bírósági vezetõk kinevezési joga. Tessenek már megnézni a beterjesztett igazságügyi törvénycsomagot: visszalépést jelent a jelenlegi bírói önkormányzati rendszerrel szemben! Hát az Alkotmánybíróság által megfejelt rendszer szerint a módosított, 1972. évi IV. törvény pontosan szabályozta a bírósági vezetõk kinevezését. Pályázat útján történik, és megmondja a törvény, hogy a bírói tanáccsal egyetértésben foglal állást, és javaslatot tesz a kinevezésre - tehát állásfoglalás és javaslat a kinevezésre.
(10.10)
A vitát teljes mértékben feloldotta az Alkotmánybíróság, amikor elutasította az alkotmányellenesség megállapítására irányuló panaszt, és rögzítette, hogy megfelel annak az alkotmányi követelménynek, hogy az igazságügy-miniszter kinevezési jogának ellensúlyaként az állásfoglalásban és a javaslattételben a bírói hatalom reprezentálására alkalmas bírói testületek érdemi állásfoglalása jusson kifejezésre, azaz a javaslattétel a testület döntésének minõsüljön; továbbá, hogy ez a döntés a miniszter kinevezési jogkörét valóban kötött jogkörré tegye. Tehát igenis kötve volt a javaslat elfogadásához, mert annak az alkotmányos követelménynek, hogy a bírósági határozat valóban kötötté tegye a miniszter kinevezési jogkörét, az felel meg, hogy csakis aközül nevezhet ki a miniszter bírósági vezetõket, akiket a testület többségi határozattal javasolt.
Tehát kötötté tette a vezetõi kinevezési jogkört, megadta azt a jogosítványt, hogy ha nem ért egyet a megismételt pályázatnál, akkor egy évre megilleti a kinevezési jog. Most hat évre szól a kinevezés, pályázat útján. Tessenek már megnézni, az összbírói értekezlet, a bírói tanács beszélhet, amit akar, tehet olyan javaslatot, amilyet akar, ehhez az országos igazságszolgáltatási tanács nincs kötve. Nem is kell semmivel sem indokolni, hogy miért nem értek egyet a tisztelt Tsszbírói értekezlet javaslatával. Miért? Csak - és ezzel el van intézve. Ugyanakkor a jelenleg érvényben lévõ szabályozás szerint kötött a kinevezési rendszer, csak többség által javasolt személyt nevezhet ki.
Tehát így néz ki a függetlenség körében az országos igazságszolgáltatási tanács bírói függetlenség továbbfejlesztését látványosan biztosító rendszere: nem biztosítja jobban az ítélkezési függetlenséget, mint ahogy a jelenleg érvényben lévõ szabályozás biztosítja; és az igazgatási jogkör vonatkozásában pedig semmi többet nem ad a jelenlegi szabályozásnál, legfeljebb a bíróságok mûködéséért felelõs igazságügy-minisztert a taccsvonalon kívül helyezve egy tagként behelyezi az országos igazságszolgáltatási tanácsba. Hogy ezt a problémát mivel oldja meg és hogyan oldja meg, ezt választ nélkül hagyja az igazságszolgáltatási csomag. Arra viszont egyértelmûen meg lehet adni a választ, hogy egy hatalmi ágat korlátlanná tenne az államszervezeti rendszerben.
A költségvetési rész vonatkozásában pedig most is az elkülönített költségvetése külön fejezetben jelenik meg az Igazságügyi Minisztérium költségvetésén belül, tehát ez a bírói függetlenséget abszolút nem érinti. Ha a zalaegerszegi megyei bíróságon betörik az ablak, akkor jelenleg az igazságügy-miniszter köteles beüvegeztetni. Vajon mi lesz akkor, ha az országos igazságszolgáltatási tanács azt válaszolja, hogy én nem üvegezek, üvegezzen õ?! Nyilvánvalóan a felelõsség kérdése önkéntelenül felvetõdik, hogy ha mûködtetni akarok a bíróságot, hogy az hogyan fog mûködni majd a gyakorlatban. Ennyit az országos igazságszolgáltatási tanácsról röviden, errõl még nyilván szól lesz.
Õszintén megmondom, a legszebb fejezete az igazságügyi csomagnak a jogegységi döntés, hiszen számtalan vita volt abból, hogy ellentmondó bírói ítéletek születtek. Ezt a kúria régen tökételesen feloldotta jogegységi döntésekkel, utána megpróbálkoztunk a törvényességi óvással, ami valójában a kiváltságos személyek rendkívüli perorvoslatává vált, tehát valahogy, habár a jelenlegi szabályozás is tartalmazza az elvi döntést és az elvi irányítás szükségességének jegyében az irányelvet és az elvi döntést, ami a bíróságokra kötelezõ, a jelenlegi szabályozással csak annyi a probléma, hogy mi az elvi kérdés. Annak eldöntése kétségtelenül teljes részletességgel nem fejthetõ ki, és valahogy van elsõ osztályú, másod osztályú elvi kérdés a jogegységi eljárásban. A jogegységi határozat az elvi kérdés egy. Az elvi bírósági határozat, amelyet közzétesz a Legfelsõbb Bíróság, de ami nem kötelezõ a bíróságokra, az elvi kérdés kettõvé törpül; tehát szerintem valahogy elég lenne a jogegységi határozat és amelyik önmagában kötelezõ jellegû. Ez ezt az ítélkezési gyakorlat közötti ellentmondást mégis fel tudná oldani.
Tisztelt Országgyûlés! Ígéretem szerint a második körben a húsz percembõl hagyatkozni vagyok kénytelen az ügyészséggel foglalkozó Gáspár Miklós képviselõtársamnak; ez viszont nem mentesíti majd önöket attól, hogy az ítélõtáblák vonatkozásában is kifejtsem maradi álláspontomat, mert az ítélõtáblák létesítésével elvileg mindenki egyetért, csak nem tartja idõszerûnek, mert ahhoz elõször rendbe kellene hozni és még hatékonyabbá kellene tenni a jelenlegi bírói szervezet mûködését, és azután kerülhetne sor arra az ítélõtáblára - amely iránt nosztalgiát érzek, mert korom lehetõvé tette, hogy még a debreceni ítélõtáblán ügyvédként tárgyaljak.
Köszönöm a figyelmüket, a maradék idõt hagyományoztam az ügyészségi törvénycsomaggal kapcsolatban. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)