DR. ÁDER JÁNOS, a Fidesz képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Igazságügy-miniszter úr a múlt heti expozéját a következõ szavakkal zárta: "Ez a reform az állampolgárok millióit érinti, mindannyiunkat érint, találjuk meg a parlamentben azokat az ésszerû kompromisszumokat, amelyek ennek a reformnak a megvalósítását elõsegítik."
Tisztelt Miniszter Úr - távollétében tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos, az elõjelek arra utalnak, hogy ez pusztán szónoki fogás, és az érdemi kompromisszumkészség hiányzik a kormány és a kormánypártok magatartásából. Hogy mire gondolok, azt majd késõbb kicsit elmondom. Kevés az esély arra, hogy pont a parlamenti vita gyõzi meg a kormányt arról, hogy nem kellõen elõkészített a törvénycsomag, amit a kormány a Ház elé tárt.
A félreértések elkerülése végett tisztázzuk rögtön a vita elején, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt mivel ért egyet, mert ezzel kapcsolatos gyanúsítgatások, félremagyarázások, félrehallások, jó- vagy rosszhiszemû félremagyarázások már az imént is, az elõzõ hozzászólásokban, kormánypárti hozzászólásokban is elhangzottak.
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyûlés alelnöke
foglalja el.)
Tehát mi az, amivel a Fidesz-Magyar Polgári Párt egyetért? A Fidesz- Magyar Polgári Párt egyetért azzal, hogy a polgárok jogvitái minél rövidebb ideig tartsanak, minél elõbb szülessenek meg a büntetõ-, a polgári jogi és munkaügyi bírósági döntések. Ebbõl adódóan a Fidesz- Magyar Polgári Párt egyetért azzal is, hogy tegyünk meg minden tõlünk telhetõt az ítélkezési munka javításáért.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt egyetért azzal is, hogy ehhez a bíróságok munkafeltételeit javítani kell. Mi is tudjuk, hogy több éves szocialista örökség korrigálásáról van szó, ezért egyetértünk azzal, hogy olyan bérezésre van szükség, ami vonzóvá teszi a bírói pályát, és a bírókat a pályán maradásra ösztönzi.
(10.30)
Egyetértünk azzal, hogy javítani kell a bíróságok elhelyezési körülményeit, feltételeit; egyetértünk azzal, hogy a bírói munkát segítõ igazságszolgáltatási személyzet létszámát bõvíteni kell; és egyetértünk azzal is, hogy ehhez az infrastrukturális, informatikai feltételeket is biztosítani kell. A Fidesz-Magyar Polgári Párt egyetért azzal is, hogy stabilizálni kell a bírói kart és az eláramlást meg kell állítani. Egyetértünk azzal is, hogy erõsíteni kell a bírói függetlenséget; és egyetértünk azzal is, hogy az ügyészi munka feltételeit is, az elõbb említett elemeket figyelembe véve, javítani kell.
Azok, akik majd figyelemmel kísérik ezt a vitát - részben tévénézõk, részben rádióhallgatók -, nagy meglepetéssel látják azt, hogy a célok tekintetében nincs igazából véleménykülönbség a parlamenti pártok között, a kormánypárti és az ellenzéki pártok között. Mégis az ellenzék keményen bírálja a kormányt, és azt kell mondanunk, sajnos jogosan.
A bírálat legfõképp azért illeti a kormányt, mert nem készítette elõ megfelelõen ezt a törvénycsomagot. Ha a miniszter úr itt lenne, neki címezném, így most államtitkár úrnak címzem, hogy néhány hónappal a kinevezése után a frissen kinevezett igazságügy-miniszter a jogszabályok elõkészítésérõl a következõképpen vélekedett: "Az eddigiekben az egyes jogszabályok tervezetének kidolgozása mögött nem találhatunk olyan háttérszámításokat és elemzéseket, amelyek egy adott jogszabály várható hatására, illetve a gazdasági, pénzügyi összefüggésekre vonatkoztak volna. Ez pedig sok esetben bizonytalanná tette a jogalkotást, hiszen nem tudtunk számot vetni például azzal, hogy a jogrendszer különbözõ ágaiban egy-egy jogszabály hatása miként jelenik meg: pozitív vagy esetleg diszfunkcionális módon." Ez az idézet a sors fintoraként egy, a Bírák Lapjában megjelent interjúból való, annak is az 1994. 3-4. számából. Államtitkár Úr! Ha a miniszter úr és az Igazságügyi Minisztérium ehhez a hitvalláshoz tartotta volna magát e csomag elõkészítésekor, most nem kellene az ellenzék kritikáját hallgatnia.
Körülbelül egy jó esztendõvel ezelõtt látszott már, hogy ide fogunk jutni. Ezért javasoltuk azt 1996 áprilisa után, amikor az alkotmányügyi bizottság "Az igazságszolgáltatás helyzete és jövõje" címmel egy egész napos vitát tartott, hogy egy eseti bizottságot állítson fel a parlament, amely az igazságszolgáltatási reform kidolgozásában aktívan részt vesz. Ezt önök nem támogatták, ehelyett egy alkotmányügyi albizottság kezdte el a munkát. Ez az albizottság is elvégezhette volna egyébként a munkát, azonban sajnos ez nem történt meg. A bizottsági munka, az érdemi bizottsági munka lehetõséget jelentett volna arra, hogy kérdéseket, kételyeket lehessen megfogalmazni, javaslatokat lehessen megfogalmazni. A három bizottsági ülés - államtitkár úr, hiába csóválja ön a fejét - erre érdemi lehetõséget nem adott, majd pontosan és részletesen fogok idézni azokból a bizottsági jegyzõkönyvekbõl, ahol nem az ellenzék képviselõi, hanem az igazságszolgáltatás képviselõi, munkatársai fejtették ki három hónappal korábban, február 19-én kételyeiket, aggályaikat, gondjaikat a reform akkori állásával kapcsolatban, az akkori törvénytervezetekkel és javaslatokkal kapcsolatban, amik egyébként tudomásom szerint lényegesen nem változtak az elmúlt három hónapban.
Vegyük sorra azokat a kérdéseket, problémákat, amelyekre vagy nem tud választ adni az Igazságügyi Minisztérium, vagy a válasz sem az ellenzék, sem pedig az igazságszolgáltatásban dolgozók számára nem kielégítõ, és semmiképpen nem megnyugtató! Mielõtt azonban ezzel foglalkoznánk, vegyük sorra csak vázlatosan és tézisszerûen, hogy melyek az igazságszolgáltatás legfontosabb szociológiai jellemzõi! Mert anélkül, hogy megvizsgálnánk azt, hogy milyen helyzetben van ma az igazságszolgáltatás, nem nagyon tudunk arra a kérdésre választ adni, hogy hogyan találjuk meg az innen kivezetõ utat.
1990 után - ez mindenki számára ismert, aki itt ül a Házban - a rendszerváltás következtében, és ez érthetõ volt természetesen, a bírói jogorvoslati lehetõségek száma nõtt, a bírói hatáskörök bõvültek. Ez természetes módon ügyteher-növekedést jelentett a bíróságokon, és egyértelmûen vezetett az ügyhátralékok növekedéséhez is. Ezt csak késlekedve követte a törvényalkotás a bírói létszám emelkedésével, és részben a mai ügyhátralék kialakulásának oka itt is keresendõ.
Az is tény, hogy a piac 1990 után elszippantotta a felkészült jogászok és a felkészült bírák egy jelentõs részét. Az is tény, hogy a bírói pálya vállalása hosszú ideig, 1990 elõtt is és még utána is a szegénységi fogadalommal párosult, ami kontraszelekciót eredményezett a bírói pályán és az igazságszolgáltatásban, ami magas elvándorlást eredményezett, és ami azt eredményezte végsõ soron, hogy a középgeneráció szinte teljesen eltûnt az igazságszolgáltatásból és a bíróságokról. Ez azért jelent gondot, mert a kezdõ bírákat azonnal a mélyvízbe kell dobni és a szakmai tapasztalatok átadásának feltételei is hiányoznak. Mindkét tényezõ természetesen gyorsítja a bíróságokról az elvándorlást. Ennek a folyamatnak lett az az eredménye, amire Hack Péter is utalt bevezetõjében, hogy a bírói kar több mint fele, más statisztikák szerint 80 százaléka, hároméves gyakorlattal vagy annál kevesebbel rendelkezik.
A harmadik ilyen tényezõ, hogy a bírák munkaidejének 50 százalékát nem ítélkezési tevékenységükkel töltik. Nem az ellenzék mondja ezt, a bíróságon dolgozó bírák mondják ezt. (Dr. Avarkeszi Dezsõ: Meg a kormánypártok is!) Hiányzik a megfelelõ létszámú, a megfelelõ fizetésû és a megfelelõ képzettségû segítõ személyzet. Ez nagymértékben lassítja az ítélkezõ tevékenységet.
A bíróságok munkaterhei nem egyformák, néhány területen évek óta nõ az egy bíróra kiszignált ügyek száma. Nem megfelelõ színvonalú a fogalmazóképzés, mint ahogy nem megfelelõ színvonalú a szakmai továbbképzés sem. Ezek közismert tények, csak ezekbõl a tényekbõl, amiket önök is ismernek nyilvánvalóan, láthatóan más-más következtetésre jutunk.
A kormány legfõbb hibája az, hogy mielõtt a reformba belefogott volna, nem készített alapos elemzést arról, hogy milyen lehetõségei vannak e gondok orvoslására, bár Csákabonyi Balázs utalt arra, hogy készültek mindenféle vizsgálatok. Itt most két lehetõség van: vagy csak önök ismerik ezeket a vizsgálatokat, mert az ellenzéki pártok ezeket nem ismerik, ilyeneket nem hoztak a tudomásunkra, vagy nem készültek ilyen vizsgálatok. Ki fog derülni a vita során, és remélem, hogy államtitkár úr vagy itt vagy a bizottsági üléseken legkésõbb bemutatja ezeket a hatásvizsgálatokat, amikre kicsit részletesebben hamarosan kitérek.
Megkérdeztek-e akár csak egyetlen pályaelhagyó bírót, hogy milyen fizetés mellett maradt volna a bírói pályán? Készítettek-e bármilyen elemzést arról, hogy milyen jövedelemszint biztosítása teszi vonzóvá a bírói munkát, és akadályozza meg az elvándorlást? Elemezték-e, hogy milyen módon lehetne a bírák adminisztrációs munkaterhét csökkenteni, és az érdemi ítélkezõ tevékenységre fordított idõt növelni? Van-e bármilyen ötlete a kormánynak arra, hogy miként lehet az évek óta stabilizálódó ügyhátralékot akár ideiglenes eszközökkel is csökkenteni?
Örvendetes természetesen, hogy a tervezet jelentõsen emeli a titkárok és a fogalmazók bérét. Igaz, eddig éhbérért dolgoztak. Örömteli az is, hogy az idõsebb bírók és a bírósági vezetõk tekintetében jelentõsebb jövedelemnövelésre kerül sor. Ugyanakkor kérdés, hogy a várható inflációt néhány százalékkal meghaladó bérfejlesztés a helyi bírák pályántartására elegendõ-e. Márpedig stabil, kellõ tapasztalatokkal rendelkezõ bírói kar nélkül nem lesz erõs igazságszolgáltatás, és láthatóan ez ebben a jövedelemtáblában, ami rendelkezésünkre áll, nem tûnik feltétlenül biztosítottnak.
Államtitkár Úr! A tervezetekbõl kihámozható, hogy milyen többletkiadásai lesznek 1998-'99-ben a költségvetésnek a bírósági reformmal kapcsolatban. De semmilyen számítást nem olvashatunk arról, hogy az ügyészi létszám mennyivel bõvül a büntetõeljárási törvény következtében; és arról sem, hogy ennek milyen költségvetési kihatásai lesznek; mint ahogy arról sem, hogy ennek forrásait a kormány tudja-e biztosítani. Arról sem szereztünk tudomást, hogy az ön által ismertetett informatikai fejlesztés forrásait honnan lehet elõteremteni, mikor, milyen ütemezésben valósul ez meg. Mert egyetértünk azzal, hogy itt valóban a csomag minden eleme egyformán fontos, csak azt gondolom, hogy a kormány maga sem tudja még - és ez Csákabonyi Balázs szavaiból is elég világosan kiderült, hogy ez így van -, hogy ha ezeket a feltételeket egyidejûleg nem tudja biztosítani - és ez is kérdés, hogy tudja-e vagy sem, de ha nem tudja biztosítani -, akkor milyen konfliktusok következnek ebbõl és ezeket a konfliktusokat hogyan tudja majd megoldani.
(10.40)
A hatáskör-átrendezés: valóban csökkent-e a helyi bíróságoknak a munkaterhe? Amit a polgári eljárási törvény módosításából kigondolhatunk, annak alapján nem állítható, hogy a helyi bíróságok munkaterhe lényegesen csökkenne. És ezt nemcsak az ellenzék mondja így, hanem a három hónappal ezelõtti alkotmányügyi bizottsági ülésen a reform elõkészítésében részt vevõ egyik bíró is így vélte. Mi történik az ítélõtáblák felállításakor? Honnan biztosítjuk az ítélõtábláknak a bírói létszámát? Feltételezhetõen a fõvárosi ítélõtáblát most nem ide számítva, hiszen oda nyilván a Legfelsõbb Bíróságról kerülnek majd a bírák; a másik két ítélõtáblára, feltételezem, majd a megyei bíróságokról kerülnek a bírák.
Tehát az ítélõtábla elszív a megyéktõl szakképzett, megfelelõ szakmai tapasztalatokkal rendelkezõ bírákat. Valamilyen módon ezt nyilván pótolni kell, ezért a megye majd nyilván elszippantja a helyi bíróságok régi, rutinosabb bíráit, nemcsak ezért, hanem azért is, merthogy a hatáskörök egy részét megkapja. Ennek következtében a helyi bíróságokon mi marad? Maradnak a fiatal bírók: a bírói kar még fiatalabb lesz; még kevesebb tapasztalat átadására nyílik lehetõség, hiszen a rutinos bírák a megyéhez kerülnek; még nagyobb lesz a bizonytalanság; még több lesz az ítélkezésben a halogatás; és esetleg még nagyobb lesz az eláramlás.
Azt halljuk önöktõl, hogy az eljárások, az eljárási reformok következtében gyorsul az ítélkezés, és ez alapvetõen a választópolgárok érdekeit szolgálja. Kérdés az, hogy a polgári eljárásnak a reformja ezt a gyorsítást eredményezi-e? De az viszont teljesen bizonyos, hogy egy kétfokú fellebbezés a büntetõeljárásban semmilyen módon nem fogja gyorsítani az eljárásoknak a befejezését. Felmérte-e azt az Igazságügyi Minisztérium, hogy a reform következtében hány ügy kerül fel a megyére? Felmérte-e azt az Igazságügyi Minisztérium, hogy mekkora bírói és egyéb létszámot igényel ez? Felmérte-e azt, hogy ennek az elhelyezési feltételei biztosíthatók-e?
Ha már az igazságügyi reformnál tartunk, és hogyha valóban átfogó, minden kérdést megoldó reformról van szó - mint ahogy erre egyébként a kormánypárti vezérszónokok utaltak -, akkor fel kell tennünk a kérdést: mi lesz a szabálysértésekkel? Hiszen 1990 õszén, az európai emberi jogi egyezmény megerõsítésére sor került, ennél a megerõsítésnél egy fenntartással élt a Magyar Köztársaság, aminek révén azt állította, hogy nem tudjuk a szabálysértési határozatok bírósági felülvizsgálatát biztosítani. Ez azonban nyilvánvalóan egy átmeneti állapot; az a kérdés, hogy ez az átmeneti állapot meddig tart. És mi történik utána? És ez mennyibe fog kerülni? Becsléseim szerint ez is milliárdos nagyságrendû költségvetési kihatású döntés lenne.
Én azt gondolom, ez a javaslat, ami elõttünk fekszik, döntõen a kormánypártok '98-as választási kampányfogásának tekinthetõ. A hibák, a mûködési problémák ugyanis már csak a választások után derülnek ki, hiszen nyilván a hatályba léptetõ rendelkezéseknek egy jelentõs része is erre utal. Erre utal az is - amire itt már Bánk Attila is utalt a felszólalásában -, hogy az MSZP egyik frakcióvezetõ-helyettese azt mondta, hogy aki nem támogatja az igazságszolgáltatási csomagot, az a feketegazdaságot támogatja. Mindenki tudja azt, aki egy kicsit is ismeri az igazságszolgáltatást, hogy ez a megállapítás nem igaz, ez üres demagógia, választási kampányfogás.
Én azt javaslom egyébként, hogy ne silányítsuk az igazságszolgáltatási reformot és ennek a vitáját egy ilyen választási kampányfogássá, beszéljünk valóban azokról a kérdésekrõl, amiket én felvetettem; és ezek, én azt gondolom, reális kérdések, és az ezekre adott válasszal a kormány adós mind a mai napig: a bizottsági meghallgatások alkalmával adós maradt, és adós maradt az igazságügyi- miniszter is az expozé tekintetében. Azt javaslom, térjünk vissza arra az útra, amit 1990-ben elkezdtünk, hogy a mindenkori kormánypárt és ellenzék lényegében nagy egyetértéssel próbálja az igazságszolgáltatás reformját egyengetni! Ugyanis egészen idáig, 1997 májusáig nem volt az alapvetõ diagnózis, célok tekintetében igazából véleménykülönbség kormánypártok és ellenzéki pártok között; mindig csak az volt a kérdés, hogy a rendelkezésünkre álló költségvetési források milyen ütemû reformot tesznek lehetõvé. Ez nem egy szocialista nagyberuházás, tisztelt államtitkár úr, hogy döntünk, azt mondjuk, most erre fordítunk 12 milliárd forintot, utána majd történik valami, és futunk a pénzünk után, folyamatosan korrigálni kell a rendszer mûködésképtelenségét.
Ezért mondom még egyszer: még nem késõ, folytatódjanak a bizottsági tárgyalások, és kapjunk választ azokra a kérdésekre - ne csak mi, az ellenzéki pártok, hanem a kormánypárti képviselõk is, az igazságszolgáltatásban dolgozók is és a választópolgárok is -, arra, hogy valóban azok a diszfunkciók, mûködésképtelenségek, amikrõl itt többen is beszéltünk, azok a félelmek reálisak-e vagy sem, azok a számítások amelyekre itt utaltunk, amelyeket számon kértünk önöktõl, elkészültek-e vagy sem, amelyek megalapozottá teszik az önök elõterjesztését - vagy nem. Lássuk ezt! Ilyenek nem készültek, ilyeneket önök nem mutattak be nekünk, ezért csak a kételyeinket, kérdéseinket, fenntartásainkat tudjuk megfogalmazni.
Ez a terület valóban fontosabb annál, hogy pillanatnyi kormánypárti elkötelezettség miatt rövid távú döntéseket hozzunk, és utána hosszú távon viseljük ennek a következményeit.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)