DR. BALSAI ISTVÁN, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem irigylem önt, akinek egész héten helyettesítenie kell a miniszter urat, aki az alkotmányra, a miniszterek jogállására, a bíróságokra és az ügyészségre vonatkozó, korszakos átalakulást ígérõ törvények vitáját - bizonyára egyéb elfoglaltsága miatt - nem tudja személyesen figyelemmel kísérni.
Mindezek ellenére visszatérek arra, amit a múlt héten mondott az expozéjában: hogy mit is akar a kormány megoldani? Gyökeres szervezeti változtatást akar a bírósági és az ügyészségi szervezetben, négyszintû bírósági és ügyészségi szervezetet, a bíróság igazgatási rendszerét teljesen megváltoztatni, gyökeres változásokat a két eljárásjogban, átalakítani a jogorvoslati rendszert - a Pp.-nél már láttuk ezt hétfõn -, alaposan megváltoztatni a Legfelsõbb Bíróság funkcióját, külön törvényben szabályozni - a bíráktól elszakítva - az ügyészek javadalmazását, külön törvényt hozni a bírósági tisztviselõkrõl, és még egy csomó más akarat, ahogy ezt miniszter úr elmondta, majd a parlament nyilvánossága elé kerül; most még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy mind a tizenhét törvényt megkaphattuk volna.
Hogyan is akarja ezt a kormány, tisztelt Országgyûlés? Úgy, hogy a kérdéskör egészét érintõ fontos alkotmányváltoztatást összeköti egy csomó más, ettõl teljesen független alkotmánymódosítási elképzeléssel; egy csomagot kíván megszavaztatni. Nagyon veszélyes dolog önmagában, egymástól eltérõ alkotmánymódosítások tekintetében nagy parlamenti támogatást kapni, és különösen így van ez, ha hosszú idõre, több évtizedre elõre meghatározó, korszakosnak ígért igazságügyi változásokat összeköt például képviselõi összeférhetetlenségre és menedékjogra vonatkozó akotmánymódosítással - de hát ez legyen a kormány gondja!
Úgy látom, hogy az alkotmánymódosítás tekintetében nagyon távol áll a konszenzusteremtés a parlament mindkét oldalától, és nem kizárólag az ellenzék kifogásolja ezt az eljárást. A kormány úgy akarja megoldani ezt a korszakos igazságügyi változtatást, hogy az idõközben megszületett alkotmánykoncepcióval szembeni megoldásokat kíván beépíteni - mert azt nem lehet vitatni, hogy ezek szemben állnak a megszavazott alkotmánykoncepcióval. Hiszen a kormány, a kormánypártok egyike, másika, majd mindkettõje próbálkozott az e koncepció lényegi részét illetõ igazságügyi tanács, igazságszolgáltatási tanács beépítésével, de a négyszintû bírósággal is, és ezt az alkotmányszövegezõ, alkotmány-elõkészítõ bizottság újólag elvetette. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy nem mondott igazat a miniszter úr, amikor azt mondta, hogy csak két párt nem támogatta ezt az elképzelést, mert például a Magyar Szocialista Párt sem támogatta az országos igazságszolgáltatási tanáccsal kapcsolatos eredeti idõpontban elõterjesztett SZDSZ-es elképzelést. És ha annak idején a szocialista párti vezetõk megszavazták volna - mint ahogy nem szavazták meg - az alkotmány koncepcióját, akkor nem lett volna benne, és a legerõsebb kormánypárt, a parlamenti többséget jelentõ Szocialista Párt sem támogatta, sem vallotta magáénak 1996 nyarán ez az ügyet. Tehát nem így volt igaz, amit a miniszter úr mondott az expozéjában.
A kormány úgy akarja ezt a jelentõs változtatást elfogadtatni - miként erre a Fidesz vezérszónoka, de mások is hivatkoztak már -, hogy a legcsekélyebb mértékben sem tartalmazza a javaslat egészében és összességében azokat a hatásvizsgálatokat, amelyek egyrészt a bíróság nézõpontjából, másrészt a költségvetés szempontjai alapján legalábbis föllebbentenék a titokról a fátylat, hogy ez valójában mennyit és mit fog jelenti a bíróságok, az állampolgárok számára, mit fog jelenteni az igazságszolgáltatás mûködése szempontjából. Természetesen nem is tartalmazhat reális költségbecslést az ügy, hiszen nemhogy a következõ, hanem az azt követõ kormányra - tehát még két kormányra, még két parlamentre - hárít olyan, ma még föl nem becsülhetõ költséghatásokkal járó teendõket, amelyek a 2003-ig szóló fejlesztést elhatároztatnák most, két-három héten belül, majd utána ez a kormány, amelynek a hivatali idejébõl már csak egy év van, gondolom, hátra - függetlenül attól, hogy a választások milyen eredményt hoznak, egy másik kormány lesz, egy másik költségvetésre lesz szükség -, semmiféle végrehajtási felelõsséget nem kíván vállalni, tisztelt Országgyûlés! Nemhogy ez a kormány, de még a következõ kormányt követõ kormányra és annak parlamentjére hárítja át ezen ügyek végrehajtását és az érte érzett felelõsséget!
(11.00)
Ennek szem elõtt tartásával teljes mértékben igaza van Áder János vezérszónoknak, amikor azt mondta, hogy ilyen összecsapott módon ennek a törvénycsomagnak a tárgyalását úgy megkezdeni, hogy többek között a büntetõeljárásra vonatkozó törvényjavaslattal meg sem tiszteli az Országgyûlést a kormány, holott a büntetõeljárásra vonatkozó törvény a lényegét jelentené a négyszintû bírósági rendszernek; hiszen nyilván nem a Pp. módosítása miatt van szükség két fellebbezésre, mert semmiféle két fellebbezésre - minimális kivételektõl eltekintve - a Pp.-ben nem lesz mód; a továbbiakban egyre sem lesz mód, mint hallottuk, tehát két ellentétes dologról van szó. Egyfelõl szûkíti a Pp.-módosítás a jogorvoslati jogot alkotmánysértõ módon, másfelõl azzal indokolta a miniszter úr az expozéban a négyszintû bírósági szervezet szükségességét - sõt Csákabonyi Balázs képviselõtársam szónoklatából is ez derült ki -, hogy nem is képzelhetõ el másképp, kétszintû, kétfokú fellebbezés nélkül.
Hát szeretném megmondani, hogy ez nem így van, Csákabonyi Balázs képviselõtársam! Nagyon sok nézet van, nagyon sok kidolgozott, de ki nem próbált elképzelés van arra vonatkozóan, hogy igenis lehet kétfokú jogorvoslatot a hatáskörök ésszerû átcsoportosításával és átszerkesztésével háromszintû bírósági rendszeren belül is kialakítani. Nincs most idõ arra, hogy ebben a rövid húsz percben, ami jelenleg rendelkezésemre áll, erre részletesen kitérjek. De ez így nem felel meg a valóságnak, hiszen ahhoz nem kell táblabíróság, hogy kétszer fellebbezhessenek, mondjuk, a helyi bíróságon indult ügyek kapcsán, hiszen a megyei bíróság székhelyein mûködõ városi bíróság ma is és általában szokott élvezni olyan jelentõsebb - a többi helyi bírósághoz képest jelentõsebb - hatásköröket vagy illetékességet, amely alkalmassá tehetné elsõ folyamodású fellebbezési bíróság funkciójának ellátására. De ne menjünk bele ezekbe a részletekbe; azt akartam bizonyítani, hogy nem lehet szükségessége, egyedüli szükségessége a négyszintû bíróságnak az, ha meg akarunk teremteni kétfokú fellebbezést. De nem akarunk megteremteni, mert a Pp.-ben nemhogy kétfokú fellebbezést, hanem az egyfokú fellebbezést is - még egyszer mondom - jelentõs mértékben redukálni kívánja a kormány. Tehát ne beszéljünk itt olyanról, amit nem akar a kormány, és ne hivatkozzon arra!
Nézzük tovább, mire is hivatkozott a miniszteri expozé, amikor ezt a csomagot indokolni kívánta! Arra hivatkozott, hogy ilyen kontinuitás, ilyen folyamatosság van most már hat-nyolc éve a magyar jogalkotásban, a magyar törvényhozásban, és tulajdonképpen a csírái már megteremtõdtek 1989-ben, sõt '88-ban, aztán '90 és '94 között is történtek olyan lépések, amelyek ezt indokolják. Szeretném kijelenteni - miként ezt Isépy Tamás volt államtitkár úr, az akkori kormány ez ügyekben felelõs másik tagja elmondhatta itt önöknek -, hogy a világért sem gondoltunk arra, tisztelt Országgyûlés, hogy a bírósági szervezet megerõsítése és megszilárdítása helyett olyan kísérletekkel próbálkozzunk, amelyek - miként ezt mások is mondják, nemcsak parlamenti képviselõk, hanem szakértõk is, akik részt vettek az ügyek kidolgozásában - nyilvánvaló zavart, nyilvánvaló ismeretlen terepet jelentenek. Hiszen csak annak lehet minõsíteni egy sehol nem volt, Magyarországon soha, Magyarország jogtörténetében és a környezõ országok gyakorlatában soha nem mûködõ szervezet felállítását és hatáskörök áttelepítését, ami a jelenlegi elképzelés lényegét illeti az országos igazságszolgáltatási tanács tekintetében - ilyen kísérletekre soha nem gondolt az elõzõ kormányzat.
Arra gondoltunk, és az volt és maradt a meggyõzõdésünk, hogy összhangban a kontinens túlnyomó többségének alkotmányos berendezkedésével, összhangban továbbá az 1867-tõl 1948-ig terjedõ, valóban folyamatos magyar államszerkezeti és bírósági rendszerrel, hogy a bíróság és a bírák akkor függetlenek, ha az ítélkezési és a mûködési feltételeiket szakmai önkormányzatuk egyetértésével és jóváhagyásával a - természetesen az Országgyûlésnek felelõs - kormány köteles biztosítani, mivel a kormány az az intézmény, amely felelõssé tehetõ a jogállam minden feltételének zavartalan mûködéséért. És nem fordulhat elõ az, amit Isépy Tamás az imént mondott, hogy a zalaegerszegi bíróság elnökének panaszára úgy dönt az országos igazságszolgáltatási tanács, hogy nem üvegezi be a kitört ablakot, mert hiszen ennek a szervezetnek nincsen olyan értelmû felelõssége, mint az itt, a parlamentben mûködõ és annak felelõs kormánynak.
Ennek a megoldásnak tehát, mármint a hatályos megoldásnak természetesen az is feltétele, hogy nem alakulnak ki aránytalanságok az állam mûködésében, és egy országos méretû, durván mintegy százötven külön egységet jelentõ bírósági szervezet mit igényel, mennyi bírót, mennyi tisztviselõt, mennyi épületet, milyen költségeket, mennyi berendezést, ez természetesen kuratóriumi jellegû szervezet útján nem dönthetõ el. Ez természetesen mindig, mindenkor kormányzati felelõsség. Ez tehát nem bír az elõzõ kormányzati ciklus tekintetében semmiféle, még csak embrionális elképzeléssel vagy csírával sem. Mint ahogy a négyfokú bírósági szervezetre vonatkozó elképzelés sem bír korábbi hagyományokkal - Csákabonyi képviselõtársamnak mondom ezt. Az a bizonyos büntetõeljárási koncepció, amely 1993-ban és '94-ben már részben elkészült, az valóban kétfokú fellebbezésrõl beszélt, de azt hiszem, az imént sikerült érzékeltetni, hogy kétfokú jogorvoslathoz nem szükséges négyfokú bírósági szervezet. Nincsen ilyen Belgiumban sem, nincsen ilyen Dániában sem, általában 10 milliós országokban nem nagyon szokott lenni, hacsak az állam szerkezete, föderalista vagy tartományi berendezkedése ezt nem indokolja. Erre majd még rá fogunk térni, csak szeretném tisztázni azt, hogy ki és milyen elképzelésekkel rendelkezett, mit kívánt és mit tudott megvalósítani.
Úgy gondoljuk, hogy a bíróságok munkájának javítása, a bíróság tekintélyének megteremtése, majd megszilárdítása és a bírói és az ügyészi hivatás tekintélyének és - mondjuk ki itt talán õszintén - legitimitásának megteremtése érdekében valóban nagyon sok minden történt 1990 és '94 között. Annál jóval kevesebb történt azóta, hiszen ismerjük a javadalmazással kapcsolatos igények kormányzati elutasítását; tudjuk, hogy kétszer terjesztett be a kormány olyan költségvetési törvényt, amely nem tartalmazta az Országos Bírói Tanács egyetértését - holott erre kötelezettsége van a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a kormánynak -, ezt nem vette figyelembe. Ezek után tehát az a kérésünk, hogy a kormány csak a saját mûködésére hivatkozzon ezzel kapcsolatban, ami az elképzelések eredõjét illeti.
Ennyi bevezetés után két kérdéssel szeretnék foglalkozni még a hátralévõ idõben. Az egyik a táblabíróságok kérdése, a másik pedig az országos igazságszolgáltatási tanáccsal kapcsolatos aggályaink.
Tisztelt Országgyûlés! Az indokolás nagyon világosan és szókimondóan tartalmazza a lényeget, hogy miért van szükség táblabíróságokra: azért van szükség táblabíróságra, hogy tehermentesítsük a Legfelsõbb Bíróságot. Ez a lényege, mert mint mondottam, a kétfokú fellebbezés önmagában nem tenné ezt szükségessé. Ami pedig az ügyek gyorsabb elbírálását és a hatékonyabb mûködést illeti, nyilván azt egy kisgyermek is tudja, hogy egy újabb bírósági szint beépítése és földrajzilag négy különbözõ helyre telepítése nem az ügyek gyorsabb, hanem lassúbb - és nyilvánvalóan a fórumrendszerbe újabb állomás beiktatásával szükségszerûen lelassított - elbírálását teszi lehetõvé.
Ami a Legfelsõbb Bíróságnak az ügyektõl való tehermentesítését illeti: elõször is úgy vesszük észre, úgy érezzük, hogy ez így nem felel meg az igazságnak, hiszen a Legfelsõbb Bíróság továbbra is ítélkezõ bíróság marad. Ha a büntetõeljárási törvényrõl az igaz, ami hírlik, hogy kétfokú fellebbezés kapcsán oda fognak az ügyek második fellebbezésként tartozni, akkor továbbra is ez ügyben jelentõs ítélkezési tevékenységet kell ellátnia, és természetesen továbbra is a felülvizsgálati kérelmek elbíráló hatósága lesz. Tehát ez az indok nem indokolja a négyfokú bírósági szervezet és a táblabíróságok felállítását.
Jelenleg, úgy látjuk, hogy nem idõszerû a kérdés felvetése. Jelenleg a Magyar Demokrata Fórum álláspontja az, hogy természetesen messzemenõen figyelembe kell venni a tradíciókat, a magyar bírósági szervezet kiépülésének és hagyományos mûködésének tradícióit, de azt is látni kell - miként erre hivatkozott a Kisgazdapárt szónoka -, hogy ezen táblabírósági székhelyek közül jelen állapotukban kettõ igazán határváros - sajnos -, kettõ pedig határközeli város a tervezett négy székhelybõl. Úgy gondoljuk, hogy az ország földrajzi, közlekedési, népességi és bírósági szempontjai alapján nem hoznak sokat, sok jót a konyhára, hogy így mondjam, inkább nehezítik a bírósághoz jutást. Mindezzel nem kívánjuk azt egyszer és mindenkorra kizárni, hogy lesz majd olyan alkalom a magyar bírósági szervezet rendszerének áttekintése során, amikor ez a kérdés fölvethetõ lesz. Jelenleg meg vagyunk arról gyõzõdve, hogy ennek az ügynek a komoly átgondolása csak arra az eredményre vezethet, hogy erre most az ügyfelek érdekében és a gyorsabb elbírálás lehetõvé tétele érdekében nincsen szükség; ezzel ellentétes érvek nagyobb számban vannak.
(11.10)
Összefoglalva ezzel kapcsolatban csak természetesen a legfontosabb gondolatokat: úgy gondolom, a külföldi példákat is alapul véve - külföldi példa alatt a nyugat-európai példákat, az ilyen homogén, nem föderalisztikus, nem tartományi berendezkedésû, egységes, földrajzilag nagyjából velünk azonos méretû országokat tekintve - az elõterjesztõ nem talál olyan példákat, ahol négyszintû bírósági rendszer mûködne. Bizonyára van okuk, hogy Belgiumban, egy hozzánk hasonló nagyságrendû országban - ahol ráadásul nem egészen egyszerû a helyzet, hiszen három- négy kormány is van - nincs négyszintû bírósági rendszer. Ugyancsak nincs a hozzánk hasonló Dániában. Azok a hivatkozások, amelyek a volt monarchia utódállamainak tekintetében el szoktak hangzani - ezt volt szerencsénk két-három héttel ezelõtt hallani Prágában -, nem voltak meggyõzõek. Ausztriát nem lehet példának tekinteni, hiszen tartományi berendezkedésû, önálló, hozzánk képest más államszerkezetû, kétkamarás parlamenttel mûködõ országról van szó.
Tehát a bírósági rendszer ilyen vagy olyan hasonlítgatása és bárhonnan történõ adaptálása vagy valamilyen nosztalgiából történõ átalakítása kevés érv, tisztelt Országgyûlés, ahhoz, hogy négyfokú legyen. Ezt most nem látjuk meggyõzõnek.
Ami a bírósági szervezeti átalakítás és az igazságszolgáltatás felelõs vezetésének tervezett változtatását illeti - az országos igazságszolgáltatási tanács bevezetését -, néhány gondolatot mondanék errõl. Mi is ez? Úgy olvastuk, többségében bírákból álló olyan testület, amely hivatva van biztosítani a teljes körû bírói autonómiát. Minden hatásköri szabályt átolvasva, minden tervezett intézkedést és részben az országos igazságszolgáltatási tanács, részben a hivatal hatáskörét illetõen áttanulmányozva, a leggondosabb áttanulmányozás sem segített annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy ki fog felelni a bíróságok mûködéséért, ki fog eleget tenni az Isépy Tamás által idézett jogszabálynak, hogy ki fog gondoskodni a parlamenti felelõsség birtokában a bíróságok mûködõképességéért, zavartalan és minden befolyástól mentes mûködõképességéért és fenntartásáért. Ebbõl a javaslatból minden kiderül, csak ez nem.
Kiderül az, hogy e tanács összetétele - mivel a bíróság autonómiáját van hivatva biztosítani - a következõ: csak a legfõbb ügyész, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke, csak az igazságügy- miniszter, továbbá két parlamenti bizottság elnöke is tagja lesz. Nem is tudom, hogy ha komolyan gondolnak valamilyen önálló, autonóm irányítást, akkor mit keres ott az államhatalmi ágak valamennyiébõl egy-egy képviselõ, különösen a törvényhozást illetõen két bizottsági elnök. Nem tudom, a világon létezik-e ilyen vegyes együttes. Teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy a legfõbb ügyész szerepeltetése akkor, amikor az ügyészi szervezet teljesen autonóm, teljesen önálló és nem a kormány alá rendelt, ilyen nincs. Az hiszem, itt mindent, ami ebben a témában létezik, Európa négy országában - az örökké emlegetett Portugália, Spanyolország, Olaszország és Franciaország - így, ilyen megközelítésben biztosan nem tartalmazza az ottani szabályozás.
Nem tartalmazhatja például az a szabályozás, amelyre hivatkozások történnek, azt, hogy ugyanaz a személy, a legmagasabb bírói fórum ítélkezõ tevékenységet végzõ, jogegységi összhangot biztosító, és ezért felelõs fórum vezetõje az elnöke annak az igazságügyi tanácsnak, amely igazgatási, költségvetés-végrehajtási, intézményigazgatási, bírósági személyzeti, munkaügyi és valamennyi kinevezési ügyben döntõ testületet is vezeti. Ilyen összeférhetetlenséget álláspontom szerint egy mûvelt jogállam törvénye nem tartalmazhat. Elképzelhetetlenül összezavarosodik ebben a tervezett megoldásban a kétféle funkció: a bírói pozíció és a bíróságok fölött minden szempontból döntõ igazgatási és személyzeti hatásköröket biztosító testület vezetésének funkciója.
De továbbmegyek: hol biztosítottabb egy ilyen hivatal vezetésének szakszerûsége egy olyan megszorítás alapján, hogy e hivatal vezetõje csak bíró lehet? Kérdezem én: miért? Az országos igazságszolgáltatási tanács által igazgatott, felügyelt és irányított hivatal hivatali mûködésének élén miért bírót kívánna meg a parlament döntése? Nem logikusabb, hogy közigazgatási jellegû munkát végzõ hivatal élén nyilvánvalóan nem a bírói tevékenységben elmélyült és másféle jeles adottságokat megkívánó személy legyen? Ez nyilvánvalóan egy olyan közigazgatási munka szervezésében és menedzselésében jártas személy szakmai tudását és felelõsségét jelenti, aki éppenhogy nem a bírói ügyek iránti érzékenységet és habitust vallhatja magáénak.
Tisztelt Országgyûlés! Sajnos, ma ebben a húsz percben nem tudtunk több kérdést érinteni. Szeretném bejelenteni, hogy a Magyar Demokrata Fórum ma és a jövõ héten is valamennyi elemét érintõen ki fogja fejteni azt az álláspontját, hogy miért nem tudja elfogadni ezt a csomagot. (Taps az ellenzéki padsorokban.)