DR. KUTRUCZ KATALIN, az MDNP képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Május vége van, és jó szokás szerint a Házban kitört a furor codificationis. Csináljuk a törvényeket õrületes gyorsasággal. Ez a reformcsomag - mutatóban hoztam föl (A képviselõ felmutatja a reformcsomagot.) - súlyra, méretre ennyi, nagyon sok szakaszból álló, és sok törvényjavaslatból áll. S ez még nem az egésze az úgynevezett igazságszolgáltatási reformnak, mint ahogy azt igazságügy-miniszter úr is elmondta, még néhány eleme van ennek az úgynevezett csomagnak. Például az egyik igen fontos eleme a büntetõeljárásról szóló törvény, amely bizonyos hírek szerint több mint 400 szakaszból fog állni. Hogy mi van benne, azt még nem tudhatjuk, az majd csak akkor derül ki, hogyha idekerül a Ház elé. De része ennek az ügyvédekrõl szóló törvény módosítása is, meg része a cégtörvény is, amelyeknek az együtthatásából dönthetjük majd el, hogy ez a bizonyos reform mit fog hozni.
(11.30)
Ugyanakkor a Ház most kezdte el tárgyalni az úgynevezett nyugdíjreformcsomagot is, amely megint csak számtalan törvénybõl áll, és a kormány nap mint nap fenyegeti a Házat azzal, hogy még számos törvényjavaslatot fog benyújtani, és ezeket a törvényjavaslatokat az ülésszak hátralevõ részében szeretné elfogadtatni a képviselõkkel.
Sokan azt mondják, hogy a parlament mûködése hektikus, sokan azt mondják, hogy kicsit összevissza hozzuk a törvényeket. Engedtessék meg nekem, hogy egy - ettõl a témától látszólag kicsit eltérõ, de majd meg tetszenek látni, hogy ezzel nagyon szorosan összefüggõ - dologra térjek ki! A sok vád kapcsán, amely azzal érte a parlamentet, mondom, hogy összevissza hozza a törvényeket, vettem magamnak a fáradságot és megnéztem - a mostanit is beleértve - az elmúlt négy félévet. Azért mondom, hogy félévet, mert a rendes ülésszakhoz mindig hozzácsapódik egy rendkívüli ülésszak is, és durván félévet tartanak. A tavaszi 5- 5,5 hónap, az õszi ülésszak rövidebb, az olyan 3,5, maximum 4 hónap. Hogy a torzításokat megpróbáljam kiküszöbölni, ezért azt csináltam, hogy nem vettem számításba az Országgyûlés által hozott olyan törvényeket, amelyek korábban már meghozott törvényeket módosítanak azért, mert ezeknek a súlya nagyon eltérõ egymástól. Van közöttük egymondatos; például a felsõoktatási törvényt azért módosítottuk egyszer, mert létrejött egy új felsõoktatási intézmény, és a nevét bele kellett tenni a törvénybe. Ezért célszerûnek látszott, hogy az új törvényeket vegyem számításba, és nézzem meg, hogy ezeket milyen ütemezésben hoztuk. Az új törvényekbõl levettem az úgynevezett nemzetközi egyezmények kihirdetését, mert ez csaknem automatikusan megy a Ház elõtt, kivéve néhány alapszerzõdést, de nem ez a fõ szabály. Megnéztem, hogy milyen ütemezésben fogadja el az új törvényeket a Ház, és milyen ütemezésben nyújtja be a kormány ezeket a törvényjavaslatokat a Ház elé.
A következõ derült ki, amit ugyan érezni lehetett egyébként is, de a számításokból teljesen nyilvánvalóvá vált: nincs itt semmiféle hektika. Itt egy szabály mûködik, mindig ugyanaz a szabály mûködik. Ez pedig a következõ: ha három részre osztom a féléveket, akkor az elsõ két részben meghozzuk a törvények egyharmadát, és a harmadik egyharmadban meghozzuk az érdemi törvényeknek a kétharmadát. És ezeket a törvényeket rendszeresen sürgõsséggel terjeszti a kormány a Ház elé. Ebbõl az következik, hogy az ülésszak végén, amikor a képviselõk már egyébként is fáradtabbak természetesen, mint az ülésszak elején, rendkívül nagy mennyiségû új törvényt kell hoznunk. Ezeket a kormány áterõlteti a Házon. Nem véletlen az, hogy a következõ ülésszakot meg rendszeresen azzal kezdjük, hogy kijavítjuk azokat a szabályokat, amelyeket az elõzõ ülésszak végén elrontottunk.
Szeretnék emlékeztetni a személyi jövedelemadó törvényre, ahol ugyanez mûködött. Alig kezdõdött el az új félév, az egész ország azon háborgott, hogy milyen elviselhetetlen és végrehajthatatlan szabályokból hemzseg, át kellett írni. Emlékeztetnék az ez év elején lezajlott blokádokra. Itt is az év végén áterõltetett törvényeket kellett megváltoztatni, mert kiderült róluk, hogy nem mûködnek.
S itt kapcsolódik tulajdonképpen ez az egész történet az igazságszolgáltatási reformhoz. Ugyanis egy személyi jövedelemadó törvénnyel meg lehet azt csinálni, tisztelt képviselõtársaim, hogy hát elrontottuk, elrontottuk, ettõl zeng az egész ország, de hát a következõ év elején majd kijavítjuk, visszamenõleges hatályú lesz, és akkor végül is rend lesz. Ahogy a kormányfõ szokta mondani: belátjuk hibáinkat, és kijavítjuk õket.
Igen ám, tisztelt képviselõtársaim, csakhogy az igazságügyi reformon - ahol alapvetõ szerkezeti változásokat tervez a kormány az igazságszolgáltatás rendszerében - és a nyugdíjreformon - ahol szintén alapvetõ szerkezeti változások lesznek -, amelyek olyan típusú törvényekbõl állnak egyébként, amely törvények több évtizedre, de lehet, hogy egy évszázadra meghatározzák az emberek életét, ilyesfajta javításokat elvégezni, attól tartok, lényegesen nehezebb, mint a személyi jövedelemadó törvényen. Ezeknek a kihatása lényegesen súlyosabb, és félõ, hogy az ilyenfajta áterõltetés nagyobb kárt fog okozni, mint amennyi hasznot hoz.
Ugyanakkor az nyilvánvaló, azt hiszem, mindenki számára, hogy egy szerkezeti változásokat is tartalmazó reform az adott szervezetnek a munkájában törvényszerûen zökkenõt okoz. Az átállás bizonyos bizonytalansággal, ügyek felhalmozódásával jár tehát törvényszerûen, akkor is egyébként, ha a szerkezeti átalakításoknak itt az ideje, és akkor is, ha emellett még ráadásul az átalakításra vonatkozó elképzelések tökéletesek. Azt hiszem, ebben nem nagyon van vita közöttünk.
Ha ez így van, akkor végig kellene gondolni, hogy szükség van-e most egy ilyen típusú reformra. Egyáltalán reformra szükség van-e? Milyen fajta reformra van szükség? Mert azt biztos, az nem engedhetõ meg hosszú távon, hogy az ügyek ennyire elhúzódjanak. Úgy gondolom, azzal, hogy az igazságszolgáltatás hatékonyabb legyen meg gyorsabb legyen, természetesen mindannyian egyet tudunk érteni. Tehát a célokban, az elérendõ célokban, úgy gondolom, semmiféle különbség nincsen a patkó egyik oldala vagy másik oldala között. A kérdés csak az, hogy kell-e reform, most kell-e, és milyen típusú reform.
Bizonyos reformlépésekre, vagy ha úgy tetszik, változtatásokra szükség van. Igen, bizonyos lépéseket már most meg kell tenni, sõt továbbmegyek: bizonyos lépések megtételét nem lett volna szabad elhalasztani, mert ez bizony nagy kárt okozott. De úgy gondolom, hogy egy ilyen mérvû szerkezeti átalakítás akkor, amikor ilyen óriási az ügyhátralék - ugye, hírek járnak arról, hogy van olyan bíróság, nagy bíróság természetesen, ahol az egy-két hónappal ezelõtti hírek szerint még 10 ezer volt a kiszignálatlan ügyek száma, az utóbbi hírek 8 ezerrõl beszélnek. Hogy mi ebbõl az igazság, azt nem tudom pontosan, de majd választ kapunk ezekre is. Tehát elõször azt kellene végiggondolni, hogy melyek lehetnek azok a lépések, amelyek ennek a hátraléknak a feldolgozását elõsegítik. Úgy gondolom, ezekben a lépésekben nagyjából egyet is tudnánk érteni - majd a késõbbiek során ki is fogok ezekre térni részletesebben - tehát egyet is tudnánk érteni, és ezeket a lépéseket bizony meg kellene tennünk.
Hack Péter képviselõtársam azt mondta a felszólalásában: alapvetõ problémát jelent az, hogy az elsõ fokon ítélkezõ bíráknak a 60 százaléka öt év alatti gyakorlattal rendelkezik. Láttam egy '95-ös felmérést, abban 50 százalékról volt szó. Ezek szerint a helyzet ezen a területen romlott. Aztán Áder képviselõtársam már 80 százalékról beszélt.
(11.40)
Nem tudom, hogy melyik az igaz, de ha 50 százalékról 60 százalékra emelkedett ez az arány, úgy gondolom, az is elég baj.
Miért állhatott elõ ez a helyzet, és miért tûnik úgy mindannyiunk számára, hogy egyre nõ - elnézést a kifejezésért, senkit nem akarok megsérteni - a kisebb gyakorlattal rendelkezõ, mondjuk így, bírák száma? Ami nyilvánvalóan nem helyes, mert az ügyek egyre bonyolultabbá válnak, és tapasztalt bírákra van szükség. 1990-ben a patkó mindkét oldalán teljes egyetértés volt abban, hogy a bírák és az ügyészek javadalmazását próbáljuk meg helyre tenni, mert az nyilvánvaló volt, hogy csak akkor lehet megfelelõ képzettségû embereket bírói és ügyészi pályára vinni, akik aztán megfelelõ szinten el tudják látni az ügyeket, ha megvan a megfelelõ anyagi és erkölcsi megbecsülésük is. Annak idején ebben mindannyian egyetértettünk.
Megszületett a törvény, amelynek megvoltak a maga jó hatásai. 1994- ben hallottam, hogy summa cum laude végzett fiút nem vettek fel fogalmazónak, mert summa cum laude fiúból volt annyi, hogy el tudták látni a fogalmazói helyeket. Nem tudom, hány helyen fordult elõ ilyen, de az kétségtelen tény, hogy a '90-es évek elején megindult a bírói kar feltöltõdése. Õszintén szólva már nem is emlékszem, elõttem melyik képviselõtársam mondta, hogy 1990-ben 1500 körül volt a bírák száma. Most a bírói álláshelyek száma 2400, és ahogy ezt az igazságügy- miniszter úr mondta, a helyek 95 százaléka be is van töltve. Tehát ezen a területen egy lényegesebb emelkedés mutatkozott.
Ugyanakkor óriási a fluktuáció, és úgy gondolom, ebben óriási szerepe van annak, hogy a javadalmazási rendszer karbantartása egészen egyszerûen megakadt. Ez óriási probléma! Most újból történnek erõfeszítések ennek érdekében, csak a probléma az, tisztelt képviselõtársaim, hogy bírákat és ügyészeket nem lehet nyomni úgy, mint a papírpénzt. Bírákat és ügyészeket hosszú-hosszú évek folyamán lehet kiképezni, és ha egyszer, csak egyetlenegyszer egy olyan folyamat megszakad, amely a bíróságokon és az ügyészségeken a megtartóképességet kívánja fenntartani, akkor történik egy cezúra - és újból lehet kezdeni az egészet! Márpedig tisztességes igazságszolgáltatási reformot megfelelõen képzett bírói és ügyészi kar nélkül nem lehet végrehajtani! Majd a késõbbiek során fogok javaslatokat tenni annak érdekében, hogy hogyan lehetne mégis megpróbálni valahogyan feldolgozni az ügyhátralékot, és hogyan lehetne olyan reformlépéseket tenni, amely reformlépések ténylegesen felgyorsítják az ügyeket. Most csak általánosságban annyit mondanék errõl, hogy nem lehet folyamatokat megszakítani.
A javadalmazással - és a javadalmazás kérdésében majd kitérek a részletekre - általában egyetértünk; azzal nem, hogy a bíróság és az ügyészség elszakadjon egymástól. De az biztos, hogy a javadalmazásban egyfajta folyamatnak kell végigmennie, hogy ezt a folyamatot nem szabad megszakítani, hogy erre kötelezettséget kell vállalni a jövõre nézve is. Ha ugyanis valaha valahol egyszer megszakad, akkor újból kezdõdik az egész, és ahhoz, hogy tényleges eredményt lehessen a bíró- és az ügyészképzésben elérni, megint nyolc-tíz évre lesz szükség - mert azt tessék belátni, hogy ez egy nagyon-nagyon hosszadalmas folyamat, nem lehet látványos sikereket elérni egyik pillanatról a másikra!
Az igazságügy-miniszter úr az expozéjában elmondta, hogy a kormány szerint mi az igazságügyi reform célja. Azt mondta, és ez volt az elsõdleges cél, hogy a bírói jogvédelem az állampolgár számára elérhetõ legyen. Másodlagos célként pedig azt mondta, hogy ésszerû határidõn belül legyenek eldöntve az ügyek, legyen egy korszerûbb, hatékonyabb igazságszolgáltatási szervezet. Azt kellene megvizsgálnunk, hogy az elõttünk fekvõ javaslatok mennyiben felelnek meg ezeknek az elvárásoknak, amely elvárásokkal egyébként, úgy gondolom, hogy maximálisan egyet lehet érteni. Tehát ebben, ezen a területen közöttünk nincsen vita.
Abból a csomagból, ami itt elõttünk van, sajnos azt, hogy a reform mennyire fog megfelelni ezeknek az elveknek, megállapítani nem lehet, mert alapvetõen az eljárásjogok és az eljárásjogok változásai azok, amelyek ezekre a kérdésekre választ adnak. Az eljárásjogok változásaiból azonban csak a polgári perrendtartás módosítása van elõttünk - ez egy viszonylag soványabb törvényjavaslat. A nagy falat ebbõl a büntetõeljárási törvény lesz, amely az ügyek jelentõs részére vonatkozik, amely nincs a Ház elõtt, és amellyel kapcsolatban éppen ezért semmiféle következtetést levonni itt és most nem tudunk. Persze azért mégiscsak elõttünk van egyfajta anyag, elõttünk van a polgári perrendtartás módosítása, és ennek kapcsán azért bizonyos fajta következtetések levonhatók; igaz, hogy ezek a következtetések lehet, hogy meg fognak dõlni akkor, amikor a büntetõeljárásról szóló törvény elénk kerül.
Van még pár másodpercem, egy dologra hadd térjek ki, aztán a részleteket majd a késõbbiek során.
A miniszter úr elsõ helyen azt mondta, hogy a bírói jogvédelem az állampolgár számára elérhetõ legyen. Ehhez képest mit csinál az a rész, ami elõttünk van, a Pp.? A helyi bíróságoktól átcsoportosít a megyei bíróságokra, ezért az állampolgároknak többet kell majd utazni, legalábbis abban a részében, amit átcsoportosított.
Mit csinál még? Korlátozza a szerinte kis perértékû ügyeknél a fellebbezési jogot. Hát ha ez azt jelenti, hogy az állampolgár számára a jogvédelem biztosítottabb legyen, akkor nem tudom, hogy mit csinálna ez a kormány, ha valamiféle jogfosztást akarna végrehajtani.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokból.)