DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselõtársaim! Ott folytatnám, ahol Gáspár Miklós abbahagyta. A törvénykezési reform egy lényeges része, hogy a bírák és az ügyészek jogállását szabályozza a törvény, ezzel együtt a javadalmazását is; a korábbiaktól eltérõ módon - és hozzáteszem, hogy sajnálatos módon -, egymástól elválasztva. A Magyar Demokrata Néppárt ezzel alapjában nem ért egyet, mert - mint ahogy utalt rá Gáspár Miklós - a külön szabályozás következtében már most mutatkoznak különbségek; és ezzel a külön szabályozással önmagában megteremtõdik a lehetõsége annak, hogy a bírói kar és az ügyészi kar kezelése egymástól elváljon, ami - úgy vélem - nemkívánatos feszültségeket eredményezhet. De ezért a kitérõért - Gáspár Miklóshoz szerettem volna csatlakozni - elnézést kérek, és hadd vágjak bele inkább a leglényegesebb részébe az ügynek: az egész törvénykezési reform idõszerûségének a problémájába.
Az igazságügy-miniszter sokat idézett módon elõadta expozéjában, hogy végül is két szempontból van szükség a törvénykezési reformra. Azt mondja, hogy az állampolgárok számára kívánja elérhetõbbé és lehetõvé tenni a bírói jogvédelem gyakorlati érvényesítését - ez az egyik része, egyik célja a dolognak. A másik pedig, hogy a jogszolgáltató szervek képesek legyenek döntéseiket ésszerû határidõn belül meghozni. Nos, ezekkel a célokkal a Magyar Demokrata Néppárt maradéktalanul egyetért.
Úgy gondoljuk azonban, hogy a törvénykezési reform középpontjában álló, alapvetõ változást jelentõ szervezeti reform, nevezetesen az, hogy négyszintûvé kívánjuk tenni az igazságszolgáltatást, a bírói szervezetet, homlokegyenest ellenkezõ hatással jár, legalábbis az elsõ idõszakban mindenképpen. S akkor most nem beszéltem arról, hogy maga egy ilyen átalakítás bevezetése milyen zavarokra vezethet, hanem önmagában az egyébként kívánatos és tiszteletre méltó megoldás, a négyszintû bíráskodás nem egyszerûsíti az ügyeket, hanem bonyolultabbá teszi, nem rövidíti, hanem értelemszerûen elnyújtja.
Mégis mi az, ami e mellett a négyszintû megoldás mellett szól? Alapvetõen két dolog, és úgy vélem, ez a két dolog indokolttá teszi hosszú távon a négyszintû bíráskodás bevezetését. Az egyik dolog a magyar hagyományokhoz való visszatérés, ami önmagában egy nagyon fontos szempont, különösen azért, mert ezek általános európai jogállami megoldások is. Ettõl sajnos egy olyan idõszakban, amikor szünetelt a jogállam Magyarországon, eltértünk. Másrészt pedig a kétszintû jogorvoslati rendszer bevezetésére is nyilván csak akkor van lehetõség, ha a négyfokú eljárást bevezetjük, ha nem akarjuk, hogy a Legfelsõbb Bíróság folyamatosan egyedi ügyekkel legyen elfoglalva. Nos, ez feltétlenül fontos és méltánylandó szempont.
Úgy véljük azonban, hogy a rendszer bevezetése azért nem idõszerû, mert a jelenlegi helyzetben szinte összeomlással fenyeget a bíróságokra nehezedõ óriási ügyteher, hatalmas hátralék, és mindaddig, amíg ezeket a hátralékokat, ezt a hátralékot, a hátralékos ügyeket nem tudják a bíróságok feldolgozni a jelenlegi szituációban, életveszélyes kísérletezni egy ilyen nagyléptékû reformmal, amely az egész szervezet egyébként kívánatos átalakításához vezet.
A korábbi ciklusban is több alkalommal felmerült a négyszintûvé tételnek a kérdése, és a kormányzat - amelyet egyébként nagyon gyakran vádoltak a hagyományok túlzott tiszteletével - mégis visszatartotta magát attól, hogy bevezesse a táblabíróságokat, pedig akkoriban is voltak ennek hívei. Éppen azért, mert úgy véltük, hogy a jogállam újbóli visszaállításával olyan hatalmas teher nehezül a bíróságokra, amit elõször meg kell oldani az adott helyzetben, és majd utána lehet gondolkodni egy ilyen megoldás visszaállításán, tehát a négyszintû bíráskodás bevezetésén. Úgy tûnik, hogy a jelenlegi kormányzat a hagyományok iránt lényegesen fogékonyabb, és nem akarja úgy befejezni ezt a ciklust, hogy a táblabíróságok Magyarországon ne legyenek visszaállítva. Hack Péter egyébként a felszólalásában még más vonatkozásban is hivatkozott a hagyományokra. Azt mondta, hogy annyiban is visszatérünk a hagyományokhoz, hogy a század végén szoktuk meghozni a nagy reformtörvényeket.
Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy gondolom, ez is egy fontos kérdés, hogy visszatérjünk a hagyományokhoz, a század végén nagy reformtörvényeket hozzunk. De azért én szívesebben térnék vissza azokhoz a hagyományokhoz, amelyek azt jelentették, hogy a Ház - annak idején - évekig tárgyalt egy-egy ilyen nagy reformtörvényt, s nem azért, mert lusták voltak a képviselõk, vagy pedig mindenféle obstrukciót képviseltek volna, hanem egyszerûen azért, mert a reformok kiérleléséhez, igenis a reformtörvények meghozatalához idõre van szükség.
Hogy csak egy példát mondjak: a Csemegi-kódex, a büntetõ törvénykönyv 1878-ban született meg, de a kormány már 1875-ben benyújtotta a tisztelt Házhoz, és három évig lehetett rajta vitatkozni. Úgy vélem, jobb lett a Csemegi-kódex a viták következtében, mint amikor benyújtották. S azt sem hiszem - az igazságügyi államtitkár úr ugyan mosolyog rajta -, hogy a jelenlegi törvény-elõkészítõ gyakorlat, amely az Igazságügyi Minisztériumban folyik, az mondjuk a Csemegi-féle minisztériumnál jobb munkát végzett volna, és veretesebb lenne ez a javaslat, amelyet például most olvasunk, mint amilyen a Csemegi-kódexre vonatkozó törvényjavaslat volt.
(13.10)
A Magyar Demokrata Néppárt úgy véli, megengedhetetlen, hogy ilyen ügyekben - ami valóban egy átfogó törvénykezési reform ilyen nagy horderejû, hosszú távra, évtizedekre, évszázadokra szólóan kívánja meghatározni az igazságszolgáltatás menetét - egy ilyen reformot ennyire sebtében, elhamarkodottan, valóban a furor codificationisnak a lázától égve a törvénykezési düh erõt vesz a parlamenten (Dr. Avarkeszi Dezsõ: Törvényalkotás!) valahogy a tavaszi és a téli idõszak második felében, most mindenképpen meg kell hoznunk még tíz-húsz törvényt, mert óriási bajok lesznek, ha nem hozzuk meg. Elõttem képviselõtársam utalt már arra, hogy ez a parlament keservesen megtapasztalta, hogy ebben az ülésszak végi hajrában megszületett törvények bizony nagyon gyakran a következõ ülésszak elején felülvizsgálatra szorulnak. Sokszor bizony blokádok és tüntetések hatására rájön a parlament arra, hogy amit az év végén a maga természetességével a hajrában elfogadott, meghozott - mondjuk, a tb- járulék vagy az adótörvények vonatkozásában -, bizony nem jó, hogy most ne beszéljek a fogászati kezelések tb-jérõl. A hajrában megszületett törvényekrõl bizony gyakran kiderült, hogy nem jók.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ha egy személyi jövedelemadóra vagy egy társadalombiztosítási hozzájárulásra vonatkozó törvényt ront el a parlament egy ilyen hajrában, annak bármilyen nem kívánatos hatása van, de ezt ki lehet küszöbölni, mert rögtön kiderül, hogy itt valami probléma van. Ha egy ilyen reformtörvényt rontunk el, az nem derül ki, majd csak akkor, hogyha a törvényt végre is hajtják, megvalósítják sok milliárd forintos kiadással, átszervezik az egészet, elkezd mûködni - és akkor ha évek múltán kiderül, hogy valamit rosszul csináltunk, akkor már nem lehet helyrehozni.
Ezért is szükséges... (Dr. Hack Péter: Nem is olvastad!) Hack Péter megjegyezte, hogy nem is olvastam a törvényjavaslatot. Nem tudom, hogy abból, amit elmondtam, hogyan tudta ezt leszûrni. Megnyugtatom Hack Pétert, hogy olvastam a törvényjavaslatot (Dr. Hack Péter: Melyiket?), de ezek a következtetések nem a mostani törvényjavaslat olvastán jutottak eszembe, hanem a hároméves tapasztalat mondatja velem, hogy a kormány elõkészítõ munkája és a parlament törvényhozó munkája olyan hibás törvényeket hozott létre - ez bizony a keserû tapasztalat -, amelyek kiküszöbölésére kénytelenek voltunk, és amit ilyen reformjellegû, hosszú távra szóló törvényjavaslatok esetében semmiképpen nem fogunk tudni megtenni.
A Magyar Demokrata Néppárt ezért is mondja azt, hogy a javaslatok egy részével egyetért, de ezt az átfogó reformcsomagot a jelenlegi idõszakban - hangsúlyozom, a jelenlegi idõszakban - az igazságszolgáltatás ilyen helyzetében nem tudja támogatni, nem tudja elfogadni, nem tartja idõszerûnek.
Végezetül egy megjegyzés, tisztelt képviselõtársaim. Hogy már tárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot, legyen annak valami pozitív hozama is, ezért javaslom, hogy nevezzük inkább törvénykezési csomagnak mint igazságszolgáltatási csomagnak, mivel rendkívüli módon elharapódzott, hogy a "törvényhozást" és a "törvénykezést" eltévesztik még olyanok is, akiknek pedig az lenne a feladatuk, hogy pontosan ismerjék a fogalombeli differenciát. Lehet, hogy az mondatja velem, mert éppen egy mai újságban az én számba is ezt adták: "törvényhozás" helyett "törvénykezést". Ha ezt törvénykezési csomagnak nevezzük, akkor legalább annyi haszon lesz, hogy talán a közvéleménybe is beivódik, hogy más a törvénykezés és más a törvényhozás. (Dr. Avarkeszi Dezsõ: Ezzel egyetértek!)
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.