DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha megpróbálnám érzékeltetni önökkel, hogy milyen ennek a törvényjavaslat-csomagnak a fogadtatása, akkor plasztikusan egy fényképet kellene önöknek leírnom. Azt a fényképet, amely a múlt heti miniszteri expozé után jelent meg az egyik hetilapban. A fényképész a fotóriportereknek fenntartott páholyból készítette a fényképet, ezért a miniszter urat háttal ábrázolta. A miniszter úr mögött lehetett látni a kormánypárti képviselõket - lehetett volna látni a kormánypárti képviselõket, tudniillik sem a szocialista párti oldalon, sem a szabaddemokrata oldalon egyetlenegy képviselõt sem lehetett felfedezni a fényképen. (Dr. Hack Péter: Mert az SZDSZ frakciója nem látszott a fényképen!) Látszott az SZDSZ-frakció, meg kell nézni a fényképet, igen tisztelt képviselõtársam! (Dr. Hack Péter: Megnéztük!) Valahogy üres volt a Ház. Üres volt a Ház akkor, amikor az elmúlt idõszak egyik legfontosabb jogalkotási procedúrájának az elõterjesztéseit tárgyaljuk.
Egy másik hasonlat jutott eszembe, amikor szakemberekkel beszélgetvén megkérdeztem, hogy mi a véleményük errõl a nagy igazságügyi reformról. Volt, aki azt mondta, elképzelhetõ, hogy ez a magyar igazságszolgáltatás Bõs-Nagymarosa lesz. Egy pillanatra meghökkentem. Gyakorló jogász az illetõ, és kérdeztem, hogy mi alapján mondja.
(13.20)
Kifejtette azokat az érveket, amelyekkel többé-kevésbé azért egyet lehetett érteni. Politikai okból születik ez a törvényalkotási csomag. Politikai okból, hogy a három éven keresztül az igazságszolgáltatás terén igen keveset felmutató kormányzat bevonuljon a magyar igazságügy történetébe, és halhatatlant és maradandót alkosson. Erre gondoltak azok, akik Bõs-Nagymarosban is megállapodtak: egy grandiózus tervet akartak létrehozni, egy erõmûvet, hogy megörökítsék a nevüket mindörökre. Megörökítették, ez így történt, csak éppen negatív értelemben.
És nagyon félõ, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy ez a kellõen át nem gondolt, éretlen reform éppenhogy nem azokat a reményeket fogja beváltani, amelyeket az elõterjesztõ, illetõleg a kormánypárti képviselõk folyamatosan hangsúlyoznak, hanem tönkre fogja tenni a magyar állampolgárok maradék bizalmát az igazságszolgáltatásban, alá fogja ásni azt az amúgy is igen törékeny egyensúlyi állapotot, ami jelenleg van. A lakosság többsége nagyon nem hisz már a bíróságoknak. Nagyon nem hisz abban, hogy a bíróságok igazságot szolgáltatnak, nem hisz abban, hogy a pertartamok rövidülni fognak azáltal, hogy többszintû bírósági fórumrendszert hoznak létre.
Attól tartok, ez a kormányzat hároméves tevékenysége alatt eljátszotta a bizalmat ahhoz, hogy reformról tudjon beszélni. Mert reformról beszélt a nyugdíjbiztosítás kapcsán, a társadalombiztosítás kapcsán, az orvosellátás kapcsán, a privatizáció kapcsán. Azt kell mondani, hogy ez a kormány a reformok kormánya. Csak ezek a reformok egyelõre nem sikerültek, tévútra vezették az egészségügyet; és most ezzel nem kívánok hosszasabban foglalkozni.
Az igazságszolgáltatás reformja egy jogász számára szent. A jog a bíróságok kezében azt jelenti: az állam egy olyan hatalmat ad a bíróságoknak, hogy emberek ügyeiben végsõ döntést hozzanak. Akkor, amikor a Magyar Országgyûlés ennek a döntéshozatalnak teremti meg a fórumait, megváltoztat eddigi rendszereket, akkor szakmai alázattal kell ehhez a kérdéshez közelednünk. Szakmai alázattal, nem pedig személyes ambíciókkal, igen tisztelt képviselõtársaim! Nem lehet azt mondani, hogy bizonyos jogintézményeknek, a múltban már bevált jogintézményeknek a fölelevenítése önmagában megoldást adhat megváltozott társadalmi viszonyok közepette az új problémákra.
Nekem még visszacseng a '90 és '94 közötti idõszak sok-sok alaptalan vádja, amikor az Antall-kormány egy '45 elõtti vagy '48 elõtti jogintézmény felélesztésével próbálkozott. Akkor mindenki azt mondta, hogy ez a restauráció. Érdekes, most, amikor az ítélõtáblák visszaállításáról lenne szó, senki nem mondja, hogy restauráció, mert bizonyos értelemben jogos az elképzelés, meg kell vitatni. Ez csak utalás arra, hogy a jelenlegi ellenzék mennyivel mértéktartóbb, mennyivel szavahihetõbb és mennyivel szakszerûbb, igen tisztelt képviselõtársaim. (Dr. Hack Péter: És milyen szerény!)
A bírósági rendszer átalakítása a magyar állampolgárok számára nélkülözhetetlen. Nélkülözhetetlen, mert bármennyire is kedvezõ statisztikákról számol be az igazságügy-miniszter, az állampolgárok joggal érzik úgy - mert a saját ügyeikben tapasztalják -, hogy az igazságszolgáltatás egyre lassúbb és lassúbb, egyre rosszabb elsõ-, idõnként másodfokú ítéletek is születnek. A felelõsség viszont, igen tisztelt képviselõtársaim, megkerülhetetlen ebben a problematikában. Az indokolás egy mondatban tartalmazza, hogy a helyi bíróságokon többé- kevésbé fiatal, az élet iránt tapasztalatlan bírók dolgoznak, mert öt évnél fiatalabb a szakmai múltjuk ezeknek a bíráknak. S többek között ezért indokolt a fórumrendszer átalakítása.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Miért van az, hogy a bírói pálya a '90 és '94 közötti vonzerejét elvesztette? Erre nem tér ki az indokolás. A miniszter úr sem szólt róla, hogy ez ennek a kormánynak a hibája. Hogy a bírói jövedelmeket nem olyan mértékben emelte, ahogy elvárható lett volna, hogy a bírói pálya vonzereje megmaradjon. Hogy azok a korábbi tervek, amelyek növelték volna a helyi bíróságoknak a számát, elhamvadtak. Hogy a bírói munkafeltételek korszerûsítése a hangzatos szavakon kívül egyébként nem nagyon történt meg. Nem csoda, hogy amikor az igazságügy-miniszter úr arra hivatkozik, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon milyen jelentõs a lemaradás, akkor a volt elnök azt mondja, hogy betöltetlen státusok vannak, nincs megfelelõ személyzet. Akkor hogyan lehetne eleget tenni a kívánalmaknak? Ember nélkül, személyzet nélkül, technikai eszközök nélkül nyilvánvalóan nem lehet gyorsan, idõszerûen és hatékonyan intézkedni.
Attól tartok, képviselõtársaim, hogy ezen törvényjavaslat-csomag mögött semmifajta megalapozott és a jövõben valóban valóra váló olyan esemény nincsen, amely biztosítaná az országgyûlési képviselõket, amikor igennel fognak szavazni erre a javaslatra, hogy a több tíz milliárd forint értékû kihatásnak meglesz az eredménye - meglesz az eredménye személyes vonatkozásban. Lesznek ítélõbírák, egy részük a megyei bíróságokról kerül fel, más részük a Legfelsõbb Bíróságról - mondjuk így: - lekerül. De attól még meg fogják tartani a legfelsõbb bírói címüket és a fizetésüket is.
A Legfelsõbb Bíróság pedig, amelyik idáig mindig arra hivatkozott, hogy rettenetes munkateherrel van megáldva az ítélkezés miatt, ezen túl majd jogegységi határozatokat fog hozni. Csak éppen a törvényjavaslat azt tartalmazza, hogy a jogegységi határozatok elõkészítésére föl lehet rendelni bírákat, bírákat be lehet osztani a Legfelsõbb Bíróságra. Akkor el kell gondolkodnom, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy a Legfelsõbb Bíróság végül is mit fog tenni. Az elõkészített jogegységi határozatokban fog majd dönteni? És idõnként még majd valami kis ítélkezõ tevékenysége is lesz, nyilvánvalóan nagyon szûk körben. Ez a fajta eljárási mechanizmus egyébként van-e modellezve ügyekkel, hogy jelenleg a helyi bíróságok, megyei bíróságok közötti ügyek megosztása milyen módon fog változni? És fogják-e az ítélõtáblák bírni a fellebbezési ügyeket? Egy bíró számításai szerint nem fogják, igen tisztelt képviselõtársaim.
Elindítanak önök egy olyan reformot, amely az igazságszolgáltatás teljes csõdjét fogja majd jelenteni. A teljes csõd persze nem tízmillió magyar állampolgárt érint. Azokat, akik jogkeresõ állampolgárként bíznak még mindig abban, hogy az állam biztosítja azt, hogy aki az igazát keresi, az ésszerû határidõn belül döntést kapjon az ügyében.
Ha valaki a tényleges idõtartamokat veszi figyelembe, a valóságos pereknek az elhúzódási okait, az megállapíthatja, hogy ettõl a reformcsomagtól semmivel sem fog változni a helyzet. Hacsak nem attól a megoldástól, amelyet nagyon, de nagyon álszentnek tartok igen tisztelt képviselõtársaim, hogy bevezetnek egy olyan kategóriát, a "kisebb vagyoni értékû" fogalmat, s azt tetszenek majd mondani, hogy 200 000 forint vagyoni pertárgyérték alatt kicsit szûkebb legyen a fellebbezési lehetõség. Nem vitatom, hogy ebben az országban az önök jóvoltából igen sokan vannak, akik számára a 200 000 forint nem egy nagy összeg. Viszont a tízmillió magyar állampolgár közül legalább 6 milliónak ez egy nagyon komoly összeg, igen tisztelt képviselõtársaim! (Dr. Hack Péter: Ez nem tárgya a vitának!) Legalább az illetõ fél évi, ha nem egy évi jövedelmének felel meg.
(13.30)
Akkor joggal várhatná el az illetõ, hogy ilyen ügyekben is a bíróságok teljes hatáskörrel tudjanak eljárni, a jogosítványait, úgymond, racionális okok miatt ne korlátozzák. Ez a Pp.-módosításra vonatkozik - ezt az értetlen szemeket figyelembe véve jegyeztem meg. (Dr. Hack Péter: Nincs napirenden most!) Egy mondattal ki lehet térni rá.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Nem akarnék nagyon alaki vitákba belebonyolódni, de ha államtitkár úr esetleg meg tudná magyarázni, hogy a bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról szóló törvényjavaslatba hogyan kerülnek be a jogegységi döntéshozatal szabályai, akkor elismeréssel adóznék önnek. Mert semmi köze sem a bíróságok igazgatásához, sem a bíróságok szervezetéhez! Ha a Legfelsõbb Bíróságnak ez a fajta határozata kötelezõ lesz az alsóbb bíróságokra jogértelmezési kérdésekben, akkor nyilvánvalóan nem ebben a törvényben kellene szabályozni.
De igen disszonánsnak érzem az indoklásnak azt a részét, amely a korábbi elvi iránymutatásról és elvi döntésrõl akképpen szól, hogy ezek jogpolitikai vonásaik miatt nem tekinthetõk a jogállami követelményekkel összhangban álló irányítási eszköznek.
Tisztelt Országgyûlés! Az eszközök mivolta nem a jogállamiság kérdése, hanem a gyakorlat fogja eldönteni, hogy jogállami eszköznek tekinthetõ-e bizonyos elvi irányítási eszköz vagy sem. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy 1990 óta semmifajta jogpolitikai célból nem született irányelv, nem született elvi döntés, de a korábbi Legfelsõbb Bíróság becsületét is igen nagy mértékben sérti az indoklásnak ez a megállapítása, mert a gyakorló jogászok tudják, hogy nagyon sok igen hasznos és igen jó elvi irányítási döntés született a korábbi Legfelsõbb Bíróságon. Nem vitásan voltak jogpolitikai indíttatásúak is, de elsõsorban a gyakorló jogászok és a gyakorló bírák számára számtalan esetben ezek nagyon jó eszközöknek bizonyultak. Én azt hiszem, önmagában nem kell minõsíteni a korábbi elvi irányítási eszközöket, mert azok nem visszaélésszerûen kerültek alkalmazásra. Hogy ez az újfajta megoldás, amit önök be kívánnak vezetni, be fogja-e váltani a hozzá fûzött reményeket, arról sajnos majd csak a jövõben tudunk nyilatkozni. De nem biztos, hogy azoknak az elvi irányítási eszközöknek a kikristályosodott formáit azonnal el kell vetni. Biztosan vannak a Legfelsõbb Bíróság bírái között olyanok, akik számára ez ellenszenves, vagy a jogásztársadalom egy része számára, másik része számára azonban nem. A jogegységi döntéshozatali eljárás, a közzététel módja, hogy önmagában miképpen lehet majd számon kérni a bíróságokon, és hogy ez ne legyen jogalkotás - ezeket a kérdéseket kellene szabályozni, de nyilvánvalóan nem ebben a törvényben.
Még egy ironikus megjegyzés az indoklással kapcsolatban: ez a javaslat öt évrõl hat évre emeli a vezetõi kinevezések idõtartamát. Az indoklás azt tartalmazza, hogy túl gyors az ötéves idõváltás.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Korábban is igyekeztem a közigazgatásban dolgozók figyelmét felhívni arra, hogy ne tegyék nevetségessé a miniszteri elõterjesztéseket, és olyan mondatokat ne tegyenek bele, amelyeknek valójában nincs értelmük. Tudniillik, ha az öt év és a hat év gyakorisága között valaki érdemben különbséget tud tenni, az egy csodatevõ mágus. Öt évrõl hat évre megemelni valamit, megint megalapozatlannak tûnik - olyannak, amilyen ez az egész elõterjesztés.
Nagyon hiányolni kell, hogy a Legfelsõbb Bíróság és a bírói függetlenség megteremtésének örve alatt a törvényjavaslat az igazságszolgáltatási tanács felállításával valójában nem teremti meg valódi alapját a bírói függetlenségnek. Balsai képviselõtársam elég részletesen szólt errõl délelõtt. De higgyék el nekem képviselõtársaim, az, hogy az igazgatási jogkör most nem az igazságügy- miniszter kezébe kerül, hanem egy vegyes összetételû tanács kezébe, amelynek élén a Legfelsõbb Bíróság elnöke áll, amely tanács kizárhatja valamelyik tagját minõsített szavazással a tanácsból és helyette egy elõre megválasztott póttag belép, amely tanácsban részt vesz a legfõbb ügyész, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke, de nem vesz részt, mondjuk, az Országos Közjegyzõi Kamara elnöke, az nem a bíróság függetlenségének megteremtése! Az egy látszatmegoldás, igen tisztelt képviselõtársaim! Fõleg, ha figyelembe vesszük, hogy a bírói testületek jelenlegi véleményezési jogköre a kinevezéseknél megszûnik, Bs igaz, hogy valamiféle nyilatkozatot fognak tenni a vezetõnek választandó személyekrõl, de ez egyáltalán nem irányadó a kinevezõre nézve. Akkor meg minek? A bírák tiltakoznak is ez ellen, igen tisztelt képviselõtársaim! Kapnak egy olyan jogosítványt, ami semmire sem jogosít!
Sajnálatos, hogy két olyan közjogi méltóság, mint a Legfelsõbb Bíróság elnöke és a legfõbb ügyész, külön pozíciót fog majd kapni a javadalmazásokat tekintve, és az ügyészi javadalmazási tábla és a bírói javadalmazási tábla eltér egymástól; nem nagy mértékben, hozzá kell tennem, de bizonyos posztok tekintetében igen. Meggyõzõdésem: ezt nem lehet megtenni, igen tisztelt képviselõtársaim! Mind a két testület, az ügyészi és a bírói testület tekintélyt ad, az igazságszolgáltatás tekintélyét biztosítja. A kezükbe teszi le ez az ország az állampolgárok vitás ügyeinek intézését. A javadalmazásban sem lehet, képviselõtársaim, megkülönböztetést tenni!
A javadalmazásnál még egy ironikus megjegyzést engedjenek meg. Ha ezek a törvényjavaslatok azt mondják, hogy a bírák és az ügyészek számára tekintélyüknek, betöltött hivatásuknak megfelelõ jövedelmet kell biztosítani, akkor talán felesleges lehetõvé tenni, hogy bírák és ügyészek számára például utazási hozzájárulást lehessen fizetni - zárójelben: "bérlet", ha jól emlékszem, és a többi. Talán, igen tisztelt képviselõtársaim, ha egy kezdõ bíró alapfizetése 160 ezer forint lesz, nem indokolt, hogy ilyen kedvezményt még elõírjon számára a törvény - vagy mindegyik bíró számára írja elõ!
Sajnos az idõ rövidsége miatt már csak egyetlenegy kérdéssel tudok foglalkozni: ez a bírák kinevezésével kapcsolatos vizsgálat, illetõleg a minõsítési rendszer. Lehet, hogy nem mindenkinek fog tetszeni képviselõtársaim, de nem biztos, hogy megfelelõ megoldást jelent az az eljárás, amelyet a törvényjavaslat lehetõvé tesz, hogy az egészségügyi alkalmatlanság címén idõszakosan lehessen kötelezni a bírákat vizsgálatra. Talán visszaélésszerûen is gyakorolhatja ezt a vezetõ, és ez szerintem valóban sértheti a bírói függetlenséget. Célszerûbb lenne egy olyan megoldáson gondolkodni, hogy meghatározott idõszakonként mindegyik bíró és ügyész vesse alá magát ilyen egészségügyi alkalmassági vizsgálatnak; ne csak akkor derüljön ki, hogy a megváltozott pszichikai vagy egészségügyi állapotára tekintettel valaki alkalmatlan bírónak, miután sorozatban rossz ítéleteket hozott vagy sorozatban panaszkodnak rá az ügyfelek, hanem legyen egy objektív határidõ, amely mintegy szûrésként minduntalan lehetõvé teszi, hogy állást lehessen foglalni az egészségügyi alkalmasságról. Ettõl a szakmai alkalmasságot természetesen el kell különíteni!
(13.40)
Jobb lenne véleményem szerint, hogyha a szakmai alkalmasság vizsgálata is végigkövetné a bírót a pályafutása során; elképzelhetõ, hogy valaki 50 éves korában, a megváltozott jogi viszonyokra tekintettel szakmailag alkalmatlanná válik a bírói tevékenység ellátására. Ha 70 év a bírói korhatár felsõ határa, akkor akit megvizsgáltak 35 éves korában és alkalmasnak találtak szakmailag is, nem biztos, hogy 70 éves koráig is mindig megfelelõen és színvonalasan látja el az ítélkezõ tevékenységét.
Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy nem sérti a bírói függetlenséget, a bírák tisztességét, ha idõnként egy megfelelõ testület - és ezek az eljárási szabályok megfelelõen szabályozva vannak a javaslatban - megvizsgálja a tevékenységüket és minõsíti õket. Az biztos, hogy nagyon kínos lesz, ha a minõsítés kapcsán valamelyik bíró úgy gondolja magáról, hogy õ kiválóan alkalmas és csak alkalmasnak minõsítették, és elindít egy olyanfajta procedúrát, hogy más személyek ismételt véleményt mondjanak a tevékenységérõl. De azt hiszem, ez minden foglalkozási ágnál így van, és majd a gyakorlat ezeket a kérdéseket meg fogja, meg tudja oldani.
Sajnos az alapkérdéseket, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy ez a reform meggondolt-e, megfontolt-e, megfelelõ számításokkal alátámasztható-e, tudjuk-e, hogy hány bíróra lesz szükség, hogy a bírók jelenlegi szakmai felkészültsége alapján az ítélõtáblákat, a megyei bíróságokat "fel lehet-e tölteni" alkalmas bírókkal, és ezt követõen a bírói utánpótlás megoldott-e: ezekre a kérdésekre a választ nem tudjuk, sõt nagy bizonyossággal azt lehet mondani, hogy ezek a kiérleletlen megoldási javaslatok alapján biztos, hogy igazságszolgáltatási katasztrófát fognak jelenteni. De ennek a felelõsségét nem az önök kormánya fogja viselni - ebben osztom a beterjesztõ álláspontját -: a következõ, az új kormány, amelyik viszont nagyon nehéz feladat elé néz. Nehéz feladat elé, mert ez a több mint 10 milliárd forint költségvetési kihatás, amit a következõ két évre önök elõre jeleznek az igazságügyi reform kapcsán, biztos, hogy sokkal több lesz - és ezeket az összegeket ennek az országnak majd elõ kell teremteni.
Végül, képviselõtársaim, összességében azt mondhatom, a Magyar Demokrata Fórumnak nagyon alapos és nagyon szakszerû aggályai vannak ezzel a reformmal kapcsolatban, ezért a jelen állapotában nem tudjuk támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)