HORN GYULA miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! A következõ, közérdeklõdésre számot tartó kérdésekrõl kívánok szólni. Elõször is: Magyarország és az Apostoli Szentszék megállapodástervezetérõl.
A kormány május 15-én hagyta jóvá a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék közötti megállapodás tervezetét. Hangsúlyozni szeretném, hogy ezzel a megállapodással mintegy két és féléves egyeztetés, véleménycsere, munka és közel nyolc hónapos konkrét tárgyalás végére teszünk pontot.
Ebben a megbeszéléssorozatban nemcsak a Miniszterelnöki Hivatal képviselõje vett részt, aki a delegációt vezette a kormány részérõl, hanem a Pénzügyminisztérium, a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium, valamint a Külügyminisztérium képviselõje is. Ezt azért szeretném aláhúzni, mert például az egyházi iskolák finanszírozásával összefüggõ kérdések részlettárgyalásait is az MKM képviselõje folytatta le.
Továbbá azt is meg kívánom jegyezni, hogy folyamatosan tájékoztattuk a közvéleményt a sajtón, a parlamenten és más fórumokon keresztül az elõkészületben levõ megállapodásról.
Miért van szükség erre az egyezségre? Mindenekelõtt azért, mert a kormány határozott szándéka, hogy hosszú távú és kiszámítható viszony alakuljon ki a magyar állam és az egyházak, a magyar állam és a mindenkori kormány között. Ez vonatkozik az egyházi oktatás, az egyházak költségvetési támogatása és az egyházi ingatlanok rendezésének ügyére egyaránt.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez a megállapodástervezet felszámolja az utolsó maradványát is annak a részbeni kiszolgáltatottságnak, amelyben eddig az egyházak a mindenkori hatalommal szemben voltak. Konkrétan, elõször is: az egyházak közszolgálati tevékenységükkel összefüggésben - tehát a közoktatás, a felsõoktatás, a szociális ellátás s a többi tekintetében - a világi intézményekkel - tehát az állami, önkormányzati intézményekkel - egyenlõ elbánásban részesülnek, más szóval azonos feltételeket kapnak; tehát ezeknek megfelelõen képesek a jövõben mûködni. Tehát egyenjogúságot teremtünk a megállapodásban a pénzügyi feltételek tekintetében.
Másodszor: a megállapodás tartalmazza azt is, hogy 1998-tól kezdõdõen az állampolgárok a személyi jövedelemadó egy százalékát felajánlhatják az egyházak támogatására. Garanciát is vállaltunk, hogy amennyiben ez nem fedezi a finanszírozáshoz szükséges eszközöket, akkor ezt kiegészítjük. A nem hívõk pedig elkülönített állami alapra fizethetik be az egyházaknak szánt juttatásukat.
Lényegében tehát arról van szó ezzel kapcsolatban, hogy megteremtettük az alapját annak, hogy az egyházi finanszírozásban hosszú távra szóló, kiszámítható pénzügyi feltételek jönnek létre.
Harmadszor: a megállapodástervezet véglegesen rendezi a volt egyházi ingatlanok ügyét, méghozzá a jog- és a tulajdonbiztonság jegyében. Más szóval fogalmazva, végrehajtjuk az 1991. évi XXXII. törvényt. Ezt azért is szeretném aláhúzni, mert a megállapodás nem lépi túl az 1991-ben meghatározott kereteket. Sõt, az állam számára elõnyösebb feltételeket teremt azzal, hogy nem tíz, hanem húsz évre szólóan térítjük meg az egyházi ingatlanokkal kapcsolatos kárpótlást, vagyis 2011-ig. Hangsúlyozni szeretném azt is, hogy rögzítettük: e megállapodáson kívül nincs több ingatlanról szó. Tehát ezzel eleget tettünk annak, amit ez az 1991. évi XXXII. törvény elõír.
Összességében: azt is szeretném aláhúzni, hogy a megállapodás nyomán nem növekednek az állam pénzügyi terhei. A belsõ finanszírozás egyes kérdéseiben vagy egyes területein bizonyos fajta átcsoportosítás történik, az egyházakkal történõ megállapodás alapján. Ezt azért is szeretném a szíves figyelmükbe ajánlani, mert végül is a megállapodás az állam számára is elõnyös, mert nem jelent több terhet a költségvetés számára.
Felmerülhet az a kérdés, hogy miért a Szentszékkel - az Apostoli Szentszékkel - kötjük ezt a megállapodást. Arról van szó, hogy több évtizede a katolikus egyházat érintõ fontosabb, lényegi mûködési kérdésekben a Szentszékkel állapodott meg a mindenkori magyar kormány; azért, mert hiszen a Szentszéknek van joga tulajdonjogi, finanszírozási és egyéb kérdésekben egyezségre jutni valamely állammal. Így történt például olyan lényeges kérdésben, mint az 1990. évi vallási és lelkiismereti szabadsági kérdésben, vagy a tábori lelkészszolgálat és egyéb ügyekben; s ez összhangban van a Szentszék, a Vatikán nemzetközi státuszával is. Bizonyára ismert önök elõtt, de megerõsítem, hogy a tárgyalásokon mindvégig részt vett a magyar katolikus egyház delegációja is.
Ami a többi egyházat illeti: a három másik történelmi egyház -
tehát a református, az evangélikus és az izraelita - a velük való tárgyalások során biztosítottak engem arról, hogy számukra mérvadó az, amiben megállapodunk a Szentszékkel, a katolikusokkal. Ugyanakkor természetesen a jog szerint, a törvényekkel összhangban, rájuk is mindaz érvényes, amiben a katolikus egyházzal, illetve a Szentszékkel megállapodunk. Egyébként ennek a megállapodásnak a nyomán folyik az egyeztetés valamennyi egyházzal.
Végül azt szeretném e megállapodással kapcsolatban aláhúzni, hogy a kormánynak kezdettõl fogva az volt a törekvése, hogy rendezett viszonyt teremtsen, tiszteletben tartva az egyházakat és híveiket. Ezt kifejezésre juttatjuk egy ilyen megállapodásban - és nem csupán valamiféle elvi nyilatkozatokban.
Megítélésünk szerint történelmi fontosságú a béke és az együttmûködés az állam és az egyházak, a felekezetek között, méghozzá a kölcsönös szuverenitás alapján. Nekem személyes meggyõzõdésem, hogy az egyházak szerepe nélkülözhetetlen az agyongyötört, átalakuló társadalmunkban, a lelki béke megteremtésében, az emberek erkölcsi arculatának formálásában. Ezt azért is szeretném aláhúzni, mert másrészt az egyházak rendkívül fontos missziót töltenek be egészségügyi, szociális, oktatási, jótékonysági tevékenységükkel, olyan közhasznú aktivitást fejtenek ki, amely már beépült a társadalom mindennapjaiba. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen rendezett viszony megfelel az európai politikai kultúra, az európai normák és követelmények igényeinek, mind a vallás-, mind a lelkiismereti szabadság érvényesítése követelményeinek.
(15.10)
Tájékoztatni kívánom a tisztelt Országgyûlést és a közvéleményt, hogy a megállapodás aláírására június 20-án, pénteken kerül sor a Vatikánban. Az Apostoli Szentszék részérõl Soldano bíboros úr, a Szentszék miniszterelnöke, a Magyar Köztársaság részérõl pedig jómagam írjuk alá a megállapodást. Amiatt is döntöttünk a római helyszín mellett, mert a korábbi megállapodások aláírására Budapesten került sor, ezt viszonozzuk a római látogatással. Tájékoztatni kívánom a tisztelt Országgyûlést arról is, hogy a megállapodással összefüggõ törvényt és két jogszabályt, illetve szükséges jogszabály-módosítást az aláírást követõen beterjesztjük az Országgyûlés elé.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ez is mutatja, hogy a parlamentnek az elkövetkezõ hónapokban bõven lesz még dolga. Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak arról, miben látom az elkövetkezõ idõszak legfontosabb feladatait a törvényhozás szempontjából, hiszen még egy év van a következõ parlamenti választásokig. Meggyõzõdésem szerint - ezt mindannyiunk nevében mondhatom - azt szeretnénk, az lenne jó, ha ez az egy év nemcsak a választási kampány jegyében, hanem érdemi alkotómunka, a törvényhozás jegyében zajlana. Nagyon fontos törvényhozási feladatok és kormányzati feladatok vannak még hátra.
Hogy csak megjegyezzem, elmondjam a fontosabbakat, amelyeket megalkotni szándékozunk: az egész nyugdíjreform, és az ezzel összefüggõ jogszabályalkotás. És ha már a nyugdíjat említettem, itt is szeretném, tisztelt Országgyûlés, megerõsíteni: a kormány tartja magát ahhoz a szándékához, ígéretéhez, hogy '98-tól kezdõdõen nem járhatnak rosszabbul a mai nyugdíjasok, ami azt jelenti, hogy az infláció felett is biztosítjuk azt a nyugdíjemelést 1998-ra, '99-re, amelyet a ma érvényben lévõ törvény elõír, vagyis az elõzõ évi nettó keresetének megfelelõ nyugdíjemelést a következõ évre.
Az egészségüggyel összefüggésben is egy egész csomag van, amely az Országgyûlés általi elfogadásra vár. Beterjesztjük - szeretnénk még a rendkívüli ülésszak befejezése elõtt beterjeszteni, tetõ alá hozni -
az agrárszférával összefüggõ törvényalkotási javaslatainkat is; itt nemcsak a termõföld, hanem az agrártörvény, az agrárrendtartás, a halászat, a horgászat, a bor, a hegyközségek, az új ingatlan- nyilvántartás - hogy csak a fontosabbakat említsem - kerülnek a parlament elé. De ide kerül az Országgyûlés elé - részben már itt is van - a kis- és középvállalkozásokról, a hírközlésrõl, a kockázati tõkérõl, a befektetési alapokról, az egységes vagyonkezelésrõl szóló törvény, az igazságszolgáltatási reformcsomag, amely tárgyalás alatt van az Országgyûlésben, a közigazgatási reformmal összefüggõ csomag, a helyi önkormányzatok mûködésével összefüggõ csomag, a közbiztonsággal, a jogvédelemmel kapcsolatos törvény. Azután olyan lényeges kérdésekrõl is szó van, amelyek egész rétegeket érintenek, mint például a társasházakról, a lakásszövetkezetekrõl szóló törvény és a nonprofittörvény; és végül, de nem utolsósorban az 1998. évi költségvetés is beterjesztésre fog kerülni.
Külön alá szeretném húzni annak a jelentõségét, hogy az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozással, a tárgyalások megkezdésével összefüggésben is - az Európai Unióval kapcsolatban mindenképpen - a parlament elé kerül egy tájékoztatás, állásfoglalás a tárgyalási pozíciónk megerõsítése céljából. Úgy ítélem meg, tisztelt képviselõtársaim, hogy mindezek olyan közös feladatok, amelyek az ellenzék és a koalíció együttes erõfeszítéseit igénylik.
Hangsúlyozni szeretném az elkövetkezõ munkánkkal kapcsolatban, hogy azt tapasztaljuk: az európai partnerek megkülönböztetett figyelemmel kísérik mindazt, ami nálunk - beleértve a parlamentet is - történik, már a csatlakozási folyamat szempontjából is nagy jelentõségû ez.
Úgy ítélem meg, hogy a koalíciónak és az ellenzéknek vannak közös találkozási pontjai. Hadd jegyezzem meg - fõképpen az integrációval összefüggésben -, hogy számomra reményt ad az a megbeszélés, amelyet Orbán Viktorral, a parlament integrációs ügyekkel foglalkozó bizottsága elnökével - a jövõbeni integrációs tárgyalásokra való felkészülés jegyében -, valamint Torgyán József képviselõtársammal, a legnagyobb ellenzéki párt vezetõjével folytattam. Mindezek biztatóak abból a szempontból, hogy közös nevezõre tudunk jutni a különben hét parlamenti párt által megerõsített, vallott euro-atlanti integrációs folyamatokkal kapcsolatban. Úgyhogy, tisztelt képviselõtársaim, úgy ítélem meg, mindez lehetõséget ad arra, hogy valóban mind az aktivitás, mind pedig az önkorlátozás jegyében tudjunk tevékenykedni.
S végül engedjék meg, hogy egy zsarolási ügy politikai tanulságairól szóljak. Bizonyára látták a május 31-i lapok tudósításait. Megdöbbentõ, hogy Magyarországon egyesek milyen eszközökkel akarnak nagy pénzekhez jutni. Aki nem ismeri, röviden ennek az ügynek a lényege: egy banda megkeresett egy nagyvállalkozót, a nagyvállalkozótól, arra hivatkozva, hogy számára - már a nagyvállalkozó számára - szükséges a nagyobb koalíciós párt, vagyis a Magyar Szocialista Párt támogatása, ezért pénzt, vagyis 20 millió forintot követeltek tõle. A nagyvállalkozó ezt bejelentette, és mind a rendõrségi, mind a nemzetbiztonsági szervek eljártak az ügyben - azért a nemzetbiztonságiak, mert ennek a bandának a tagjai arra hivatkoztak, hogy jó kapcsolatban vannak a Nemzetbiztonsági Hivatallal, illetve az egyikük mint Nikolits István helyettese mutatkozott be. (Dr. Szabó Iván: És hol a Nikolits? - Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) A banda tagjait tetten érték, elkapták, bizonyítékok vannak arra, hogy mit mûveltek. Egyébként az is kiderült, hogy az illetõknél a Kisgazdapárt által kiállított igazolványok voltak - az igazság kedvéért rögtön hozzá szeretném tenni, hogy 1994-ig a Kisgazdapárt környékén voltak, de a Kisgazdapárt megszabadult tõlük, és semmi közösséget ezt követõen nem vállalt velük... (Taps és közbeszólások a Független Kisgazdapárt soraiban.) - ez is a képhez tartozik. Tehát visszaéltek a Magyar Szocialista Párt, aztán a Kisgazdapárt és a Nemzetbiztonsági Hivatal nevével. Meggyõzõdésem szerint arcpirító dolog, hogy ezek a bûnözõk feltételezik, hogy így pénzhez lehet jutni.
Rögtön hozzá szeretném tenni azt is, hogy ez is mutatja, mennyit ártottak a politika hitelének azok, akik korrupcióval próbálkoztak, vagy - sajnos - éltek is a korrupcióval. (Dr. Pusztai Erzsébet: Vagy vádaskodtak vele.) S óhatatlanul is felmerül az emberben a kérdés: vajon még hányan léptek, lépnek fel az országban különbözõ helyeken és területeken, akár a Magyar Szocialista Párt, akár az SZDSZ vagy az ellenzéki pártok nevében - csalva, lopva, meghazudtolva és rossz hírbe hozva bennünket, parlamenti pártokat. Hozzá szeretném tenni: azt is tapasztalom, hogy minden alap nélkül hányan hivatkoznak akár rám, akár a kormány tagjaira bizonyos ügyekben, kijárásokban és egyéb dolgokban.
Mindezekkel kapcsolatban hangsúlyozni szeretném - és ettõl az ügytõl is elválasztva -, hogy a társadalom, a közvélemény bizalmát azok a politikusok is megingatták, akik különbözõ gyanúsítgatásokkal éltek - megalapozatlan gyanúsítgatásokkal, mint ahogy ez utólag kiderül. Ez is rontott az egész közállapotunkon. (Dr. Homoki János: Konkrétumot! Idõ van!) És a hatóság kezét - ezt is alá szeretném húzni -, miként egyetlen más ügyben, ebben sem kötöttük, kötjük meg.
(15.20)
Ezt azért szeretném aláhúzni, mert úgy ítélem meg, hogy a parlamenti demokrácia szereplõi érezzék át a felelõsségüket a megnyilatkozásaik, a fellépéseik kapcsán. És talán jó lenne azt is megszívlelni, a gyakorlatban megvalósítani, hogy ha bárkivel, bármilyen parlamenti párttal kapcsolatban ilyen jelenségre kerül sor, akkor célszerû lenne a pártoknak egymást tájékoztatni, ha ilyesmirõl hallanak. Ami bennünket, a Magyar Szocialista Pártot illeti, ezt fogjuk tenni a jövõben. Köszönöm szépen. (Taps.)