BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! A Fidesz-Magyar Polgári Párt a nemzeti környezetvédelmi programról rendelkezik markáns és határozott véleménnyel. Ennek az ambivalens, egymással vitatkozó, sokszor ellentmondásokat tartalmazó anyagnak a megfogalmazásakor szeretnék hangot adni annak, amit az elõttem szólók is érintettek. Egyrészt az anyag ágazati szemléletének hibáira, másrészt pedig a valóság és az ebben a nemzeti környezetvédelmi programban megfogalmazottak közötti ellentmondásokra szeretnék rávilágítani.
A nemzeti környezetvédelmi program megalkotását és Országgyûlés elé terjesztését a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény írta elõ. Az anyag elõterjesztõi szerint a nemzeti környezetvédelmi program egy olyan, hat évre vonatkozó beavatkozási tervrendszert jelent, amely a jelen környezeti problémáinak megoldását, illetve a megoldás megkezdését és a jövõ feladatainak, problémáinak megelõzését kell hogy eredményezze.
Kísérletet teszek arra, hogy bebizonyítsam: bár a nemzeti környezetvédelmi program 64 oldalas anyaga megítélésem szerint igen tartalmasnak tekinthetõ, a fent idézett céljának nem mindenben felel meg és kevés eredményt fog hozni. Elsõsorban azért, mert nincs összhangban, sok esetben pedig éppen ellentétes a kormány jelenlegi törekvéseivel és néha cselekedeteivel, továbbá az elõkészítõ munkának is rendkívül sok ellentmondását tapasztalhatjuk. Számunkra döntõ, hogy a jövõ generációnak milyen módon adjuk át a kölcsönbe kapott világot, a bennünket körülvevõ környezetet. Döntõ a környezeti állapot, döntõ az általános kultúra, és döntõ az is, hogy ez a nemzet milyen alkotókedvet tud felmutatni nemcsak a környezetvédelmi program által megszabott idõtartamban, hanem azon túl is.
Maga a program szövege és felépítése önmagában nagyon nehezen lenne vitatható. Ennek oka az, hogy a program döntõ része nem tesz mást, mint hogy a mind a politikai, mind a szakmai világban abszolút konszenzust élvezõ elveket ismétli meg sokadszor, illetve a mindenki által jól ismert hazai környezeti problémákat veszi lajstromba, egyébként talán elsõ ízben és rendezetten is. S ugyan ki szállhatna vitába például egy olyan gazdasági stratégiai tervvel, amely kijelenti, hogy nagyobb növekedési ütemet, kisebb munkanélküliséget, alacsonyabb inflációt és kisebb költségvetési hiányt szeretne? A viták a gazdaságpolitikában éppen ott kezdõdnek - és ez az ambivalens érzésem egyik oka -, hogy sokszor e konfliktusban lévõ célok érdekében milyen konkrét szabályozásra is lenne szükség. Persze mondhatja erre valaki, hogy ez nem a koncepciónak, hanem maguknak a konkrét törvényeknek lesz majd a feladata.
Mégis, visszatérve most már a nemzeti környezetvédelmi programhoz, az "Intézkedések" címszó alatt ilyeneket találunk: fûtõanyagváltás, kibocsátások csökkentése, hulladékszegény technológiák elterjesztése. Úgy gondolom, ez mind rendben van; de milyen kormányzati intézkedés, jogszabályalkotás, adóztatás, támogatás, szigorítás - és így tovább - nyomán fognak a piaci szereplõk fûtõanyagot váltani, kibocsátást csökkenteni, hulladékszegény technológiát alkalmazni? Ezekre a kérdésekre ugyanis a nemzeti környezetvédelmi program nem ad iránymutatást és választ.
Nehéz azzal is vitába szállni, hogy a célok, cselekvési irányok, a különbözõ alfejezetekben foglaltak milyen feladatokat határoznak meg. Ezeket ugyanis sikerült kellõen általánosan megfogalmazni. Néhány példa ezek közül: cél a takarékos vízhasználatot ösztönzõ szabályozás kialakítása, a földvédelmi stratégia kialakítása, a települési légszennyezés határozott csökkentése. Nyugodtan kijelenthetem, hogy egyetértünk, egyetértek ezekkel a célokkal. Túlzott kockázatot persze nem vállalunk, hiszen ezek teljesen nyilvánvalónak tûnnek hazánk környezeti állapotát, illetve a nemzetközi tendenciákat ismerve. Mégis, amikor az emelkedõ mértékû vízdíjakról hallunk, és tapasztalhatjuk, hogy néhány területen és településen az állampolgárok a felszín közeli vízrétegekbõl kénytelenek már fogyasztani; amikor a települési légszennyezésben láthatjuk, hogy elkerülõ utak hiányában a településen túlzott közlekedési, közúti terhelések hatására milyen légszennyezési határértéket lépünk túl, akkor ezek a célok és a jelenlegi állapot között ez az ellentmondás egyre nyilvánvalóbb.
Üdvözölhetem azt is, hogy a nemzeti környezetvédelmi program szerkezetét és tartalmát illetõen nemcsak a környezeti elemek - föld, levegõ, talaj - szerint összegzi a teendõket, hanem ágazati összefüggésekre is próbálkozásokat tesz. Ennek összehangolása azonban a nemzeti környezetvédelmi programnak egy rendkívül fontos feladata lenne. Örvendetes az is, hogy a program számol a megoldások társadalmi- gazdasági keretfeltételeivel, pontosan mutatja be azokat a feszültségeket, amelyek között a környezet- és természetvédelmi programokat, cselekvéseket végig kellene vinni. Csakhogy úgy érzem, hogy a nemzeti környezetvédelmi program itt is felületes marad. Hiányzik ugyanis az azzal való szembesítés, hogy ezen hátráltató feltételek közül melyek adottak régóta, s melyek azok, amelyeket részben éppen a mindenkori kormány tevékenysége hozott létre vagy nagyított fel. Például a gazdasági szabályozók állandó változásáról a nemzeti környezetvédelmi program úgy ír, mintha az egy külsõ, a kormánytól független hatás, mintha egy természeti csapás lenne és nem a kormány kapkodó gazdaságpolitikájáé.
S itt elérkeztünk, úgy gondolom, a nemzeti környezetvédelmi programnak egy alapvetõ problémájához. Ez ugyanis egy steril, szakmai általánosságokat színvonalasan összegereblyézõ, a kormány tevékenységeivel és mûködésének irányaival összhangban nem éppen lévõ anyag. Ismertek azok a kormányzati törekvések, a minisztériumok tevékenysége, a folyó jogszabály-elõkészítési munkák - ha ezeket nem látnánk, akkor talán közfelkiáltással el is lehetne fogadni ezt a szöveget. Néhány példát hadd említsek meg:
Azt olvassuk, hogy pénzügyileg is támogatni kell az önkormányzatok környezetvédelmi munkáját. Azt látjuk, hogy sehol nincsenek azok a környezetvédelmi törvény által elõírt szabályozó eszközök, amelyek segítségével az önkormányzati környezetvédelmi alapok feltölthetõk lennének. Nemrégiben vitatkoztunk a lõterek nemzetközi használatáról, hogy hány százalékban részesedjenek azok az önkormányzatok, illetve az önkormányzatok alanyai, a polgárok, ahol ilyen gyakorlatokra sor kerül, vagy hány százalékban részesedjenek a környezetvédelmi bírságokból az önkormányzatok.
(21.20)
Azt olvassuk máshol, hogy a települési légszennyezést határozottan csökkenteni kell, és azt látjuk, hogy a kormányzat nem mindenben meggondolt autópálya-politikájának díjszabása miatt az 50-es út vagy a 30-as út mentén is jelentõsen megnõtt a közlekedési légszennyezés. Ez várhat más, meggondolatlan fizetési kondíciókkal megépülõ vagy fejlõdõ autópálya mellett lévõ településekre is. Ilyen lehet például a 70-es út menti területeken élõk sorsa is.
Egy másik részben azt olvassuk, hogy a rendelkezésre álló erõforrások szûkösek. Látjuk ezzel szemben, hogy programokra, szabályozóeszközök bevezetésére kerül sor alapos költség- és haszonelemzések elvégzése nélkül, egyes luxusberuházásokról már nem is szólva. Azt látjuk, azt látom, hogy különbözõ keretekbõl mintegy 4 milliárd forint áll egy személyi döntés lehetõségeire, amelyekbõl különbözõ, a televízióban és a sajtóban már részletezett, nem éppen a környezetvédelmi program, a környezeti állapot megvalósulását és javítását célzó támogatásra került sor.
Egy másik helyen azt láthatjuk, olvashatjuk, hogy a társadalom tudatossága csak olyan körülmények között növelhetõ, amelynél a lakosság számára a valóságos helyzet ismertetése normális állapotnak számít - és nem állandó mérlegelés tárgyának. De szép is lenne! De csak mi olvassuk, a tárca magas rangú tisztviselõi nem, hiszen a garéi veszélyes hulladékok környezetszennyezésérõl ma is keveset tudnának, ha például a Fidesz-Magyar Polgári Párt nem hozza nyilvánosságra a tényeket. Nem beszélve az atomenergiáról szóló törvény vitája során elhangzottakról és más törvényekrõl, amikor az ügyfél fogalmáról órákat, de lehet, hogy napokat is vitatkoztunk.
Egy másik helyen azt olvassuk, hogy a környezetterhelési díjrendszer bevezetése lényeges változást hoz a szabályozásban. Ezzel szemben a környezeti elemek védelmének fõosztálya által menedzselt levegõvédelmi szabályozástervezet pusztán marginális, átmeneti szerepet szán a díjaknak, és a szabályozás középpontjába hagyományos technológiai és határérték-elõírásokat állít.
Az elõzõekben többször említettem, hogy a nemzeti környezetvédelmi program szövegével önmagában sincs sok kifogásunk, ezért ezen a téren is néhány ambivalens, a szövegben nehezen értelmezhetõ, vitatható tételre hadd hívjam fel a figyelmet. A nemzeti környezetvédelmi program a vállalatok túladóztatásával kapcsolatos jelen helyzet és a környezetvédelmi díjak, adók bevezetésének szükségessége közötti ellentmondást úgy kívánja kibékíteni, hogy kijelenti: a környezetterhelési díjak csak megfelelõ támogatási mechanizmusok párhuzamos alkalmazásával, a források kötött célú helyben hagyásával használhatók; ami ellentmond szerintem a "szennyezõ fizet" elv eszméjének, és jelentõsen csökkenti a díjak szennyezés-visszafogó hatását.
Hogy néhány helyen a káosz teljes legyen, az anyag ugyanakkor megcélozza, hogy ha csak lehetséges, a környezetvédelmi díjakat a hagyományos adók csökkentésével párhuzamosan lehet bevezetni, sõt egy másik oldalon még az ökológiai adórendszer kidolgozása is felvetõdik. Mi akkor a nemzeti környezetvédelmi program álláspontja a környezetvédelmi adóztatással kapcsolatban? Mindenki kiválaszthatja magának a neki nem tetszõ megoldást és arra hivatkozhat? - a szennyezõ vállalatok a helybenhagyásos, támogatásos módszerre, a zöldek az ökológiai adórendszerre és így tovább?
A szennyezési jogok piacáról pusztán annyit állapít meg a program, hogy bevezetésének szigorú szakmai feltételei vannak. Melyik szabályozóeszköznek nincsenek? Azt nem tartja említésre méltónak, hogy egy olyan szabályozóeszközrõl van szó, amely legalább képes feloldani a gazdasági hatékonyság - azaz a csökkent szennyezés, akinek a legolcsóbb - és a méltányosság - elsõsorban a legnagyobb kibocsátókat kell visszafogásra szorítani - sokszor kibékíthetetlen ellentétét.
Nemrégiben, oldva ezt a szigorú véleményt, olvastam az egyik napilapban, mi szükséges ahhoz, hogy hosszú életet élhessünk. Egy felmérés alapján az interjúalanyok tíz tényezõt értékelhettek aszerint, hogy ezek mennyire befolyásolják azt, hogy hosszú életet élhessünk. Az osztályzatokat százpontos skálán helyezték el, nulla pontot jelent a nem befolyásolja, száz pontot pedig a nagyon befolyásolja minõsítés. Az emberek a megfelelõ családi környezetet és a káros szenvedélyek mellõzését tartják a hosszú élet legszükségesebb feltételeinek. Nyolcvan pont feletti átlagot kapott a természeti környezet, csakúgy, mint az anyagi helyzet és az egészséges táplálkozás. Ezekkel egyenrangú szerepet játszik, hogy milyen munkát végez az ember, de a szabadidõ, illetve a testmozgás mennyisége és az egészségügyi ellátás színvonala is meghatározza életünk hosszát. A fiatalok még fontosabbnak ítélik a sportot - és Nádori professzor úr hozzászólását teljes mértékben elfogadva, hozzátehetem: nemcsak a sportot, hanem a testi nevelést is -, mint az idõsebbek. Kisebb jelentõségû életfaktorként minõsítették az ország gazdasági helyzetét, amelyet az összlakosságon belül legkevésbé a fõvárosban élõk tartanak meghatározónak. A hosszú élet feltételeinek listáját a véletlen cselekmények zárják.
Tisztelt Ház! Összefoglalva megállapíthatjuk azt, hogy a nemzeti környezetvédelmi program szerkezetében és tartalmában szakmai szempontból - ki kell mondani - igényes anyag, de ezt azon az áron teszi, hogy általánosságokban fogalmaz, ellentmondásban van a környezeti igazgatás mindennapi gyakorlatával, sok esetben a kormány cselekedeteivel és terveivel. Néhány helyen egymással nem koherens
llításokat is tartalmaz. Mi legfontosabbnak a környezeti állapot javítását, az általános kultúra növelését, a nemzet alkotókedvének megtartását tartjuk. A Fidesz-Magyar Polgári Párt számára akkor lesz elfogadható a nemzeti környezetvédelmi program, ha ez a koncepció és a gyakorlat egy irányba fog hatni. Köszönöm a figyelmet.