DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetsége támogatja a beterjesztett nyugdíjreformot. Támogatja azért, mert szilárd meggyõzõdése, hogy a reform halaszthatatlan; meggyõzõdése, hogy ez a benyújtott törvényjavaslat- csomag a legjobb valamennyi korábban tárgyalt változat között, a legkedvezõbb megoldást nyújtja; s harmadszor, de nem utolsósorban támogatja azért, mert úgy véli, hogy ennek a reformnak a vezéreszméi erkölcsileg helyesek és támogathatók. Ebben a sorrendben szeretném kifejteni érveimet.
Elõször is tehát azt mondtam, hogy a nyugdíjreform halaszthatatlan. Halaszthatatlan nemcsak nálunk, hanem mindazokban az országokban, ahol hasonló rendszer mûködik, mint Magyarországon, amelyet egy csúnya szakkifejezéssel felosztó-kirovó rendszernek szoktak nevezni. Sok európai országban van válságban ebben a pillanatban ez a rendszer; Hollandiában, Németországban nagy társadalmi vita, sõt parlamenti vita is folyik e rendszer megváltoztatásáról. A felosztó-kirovó rendszer egyszerûen azt jelenti, hogy az adott évben befizetett járulékokból fizeti az adott év nyugdíjasainak járandóságát. Tehát nincs közvetlen kapcsolat az élet munkája során összegyûjtött, félretett megtakarítások és a nyugdíj mértéke között. A nyugdíjasok gyakorlatilag függenek attól, hogy adott évben mennyien fizetnek járulékot, és mennyi járulékot fizetnek be. Ez a mai európai társadalmakban, a folyamatosan elöregedõ társadalmakban mindenütt problémákat vet fel. Hiszen egyre kevesebb befizetõ van, áll szemben egyre több nyugdíjassal, egyre több kedvezményezettel, s ez elõbb- utóbb a rendszer összeomlásához vezet.
A magyar helyzet azonban ennél is bonyolultabb, tisztelt képviselõtársaim. Magyarországon különbözõ okok miatt a helyzet még súlyosabb, hiszen nemcsak arról van szó, hogy tíz év alatt mintegy egymillióval csökkent a járulékfizetõk száma, és ugyanakkor félmillióval növekedett a nyugdíjasok száma; hanem arról is szó van, hogy közben a magyar nemzeti össztermék jelentõsen csökkent, s közben arról is szó van, hogy a demográfia egyre veszélyesebb tendenciát mutat, és ez különösen veszélyessé válik akkor, amikor az önök által is jól ismert, úgynevezett Ratkó-generáció fog nyugdíjba vonulni, 2010 és 2020 között. Ez az az idõszak, amikor gyakorlatilag finanszírozhatatlanná válik a hazai nyugdíjrendszer. Jól tudjuk azt, akik követjük a nyugdíjrendszer vitáit, hogy már ma sem lehet fizetni a mai befizetésekbõl a nyugdíjakat. A nyugdíjpénztárnak rendszeresen elõre tervezett hiánya van, ezt az elõre tervezett hiányt többszörösen meghaladja minden évben, azaz azt jelenti, hogy ez a nyugdíjrendszer ma is, tisztelt képviselõtársaim, az adófizetõ állampolgárok befizetéseibõl tartható csak fenn, egyre nagyobb lyukakkal, egyre nagyobb problémákkal.
Minden felelõsségteljes kormány, minden felelõsségteljes politikai erõ ilyen helyzetben egyértelmûen a nyugdíj reformjára gondol. Hiszen tudjuk, hogy ez a rendszer már most is rossz, és ez a rendszer egyre veszélyesebb következményekkel jár. Nem most kezdõdött ennek a nyugdíjrendszernek a vitája. Akik a kérdéssel foglalkoznak, tudják, hogy már a nyolcvanas években is vitát váltott ki, akkor ugyan még a jelenlegi rendszernek valamiféle reformjáról volt szó, azóta azonban széles körûvé vált a meggyõzõdés, hogy a jelenlegi rendszer keretein belül nincs jó megoldás, nem tudja megoldani a problémákat.
A második fontos kérdés, amire válaszolnom kell akkor, amikor a nyugdíjreformról vitatkozunk, hogy reformra szükség van, de mi legyen a reform tartalma. Elõször is abból szeretnék kiindulni, ami talán egyértelmûen konszenzuson alapul, hogy a nyugdíj minden civilizált európai társadalomban alapintézmény.
(10.10)
Helyezkedhetnénk arra az álláspontra is, hogy teljes önkéntességi alapra helyezzük a nyugdíjat, nincs szükség a társadalmilag kötelezõ, az állami kötelezés eszközeivel létrehozott nyugdíjra - a klasszikus liberális álláspontnak talán ez felelne meg; mégis, nem tekinthetünk el attól, hogy az elmúlt évszázadban kialakult egy elvárás, egy intézményrendszer, amely a társadalom stabilitását, kohézióját szolgálja. Tehát mi abból indulunk ki, hogy az állami kötelezéssel létrehozott nyugdíj önmagában jó, de ennek az eszközeit és a tartalmát kell jól meghatározni.
Vannak technikainak nevezhetõ, de nagyon fontos követelmények egy jó nyugdíjrendszerrel kapcsolatban. Technikainak nevezem, de nem lényegtelennek azt a követelményt, hogy az új nyugdíjrendszernek megbízhatónak, stabilnak kell lennie, és értékálló nyugdíjakat kell biztosítania. Ezek ugyan még nem olyan értékek, amelyeket a liberális eszmékbõl vezethetünk le, de olyan értékek, amelyek mindenki számára fontosak, és amelyeket a liberálisok is fontosnak tekintenek.
Az új nyugdíjnak és az új nyugdíjrendszernek tehát az egyén számára kedvezõnek, biztonságosnak kell lennie, a gazdaságra pedig kedvezõ hatást kell gyakorolnia. Ezekbõl a premisszákból vizsgálta a szabaddemokraták képviselõcsoportjának munkacsoportja és frakciója az eddig beterjesztett reformelképzeléseket, törvényjavaslatokat, módosítási elképzeléseket, s ezek nyomán állítja azt, hogy a mi felfogásunkhoz, elképzeléseinkhez a jelenleg benyújtott törvényjavaslat-csomag áll a legközelebb. Nem azt állítjuk, hogy ez tökéletes törvényjavaslat-csomag, nem azt állítjuk, hogy ha csak a szabaddemokraták alkották volna ezt meg, nem lenne még mûködõképesebb és stabilabb, de azt mondjuk, ez az, amit támogatni tudunk, mert ezeket a célokat jól szolgálja - és ezekrõl lesz még szó.
Harmadszor említettem azt, hogy egy nyugdíjrendszernek, amely hosszú távra szól s hosszú idõre kell meghatározza Magyarországon a nyugdíj alapintézményét, erkölcsileg is helyes értékeket kell képviselnie. Nagyon fontos dologról van szó, tisztelt képviselõtársaim, hiszen ennek a nyugdíjrendszernek most olyan értékeket kell felmutatnia, amelyek széles konszenzuson, egyetértésen nyugszanak, és olyanokat, amelyek a mi meggyõzõdésünk szerint ennek az országnak a jövõjét, a polgárosodását, a felemelkedését szolgálják. Ami a legfontosabb ebben a nyugdíjrendszerben vagy nyugdíjreformban, hogy ezek az értékek megjelennek; ha nem elég erõteljesen, mi tenni fogunk róla, hogy erõteljessé tegyük, de kétségtelenül megjelennek, és világosan szembeállíthatók az elõzõ rendszernek az értékvilágával.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ez az új nyugdíjreformcsomag két nagyon fontos, a polgári társadalom alapintézményét érintõ értéket jelenít meg. Felmutatja a magántulajdon fontosságát és a szerzõdés szabadságának elvét. Minden szabad társadalom ezen a két alapelven nyugszik; nem képzelhetõ el emberi szabadság a magántulajdon tisztelete és a szerzõdés szabadsága nélkül. Ez a nyugdíjrendszer lehetõvé teszi azt, hogy közvetlen kapcsolat legyen mindenkinek az élete folyamán tett megtakarításai és az azt majdan kiérdemlõ nyugdíja között. Mindenki magának gyûjt, maga rendelkezik afölött, amit gyûjtött, és ezt az örökösei örökölhetik. Magántulajdonná válik ebben az értelemben a nyugdíj, közvetlen összefüggés teremtõdik az alkotó, szorgos munka, élet teljesítménye és a majdani, kiérdemelt nyugdíjas évek között. Fontos az is, hogy ez a nyugdíjreform helyreállítja a munka becsületét, a munka értékét intézményesíti a társadalomban, hiszen ez a nyugdíjreform azon alapul, hogy megéri dolgozni, megéri a szorgalom, megéri a munkálkodás, mert annak megvan a haszna.
Ez a társadalom, ez az ország nem fog tudni felemelkedni, ha ezeket az értékeket nem helyezzük vissza eredeti jogaiba, tisztelt képviselõtársaim, hiszen a becsületes munkán, a szorgalmon és a törekvésen kell alapulnia Magyarország jövõjének, és ezt mindennek szolgálnia kell, legfõképpen egy olyan általános és átfogó rendszernek, mint a nyugdíjrendszer. És ez a nyugdíjrendszer a mi megítélésünk szerint szolgálja ezeket az értékeket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Tisztelt Képviselõtársaim! Ez a nyugdíjrendszer lehetõvé teszi a szabad választást is. Igaz, nem korlátlan ez a szabadság, de ha összevetjük az egykori, majd a ma is létezõ nyugdíjrendszer monopolisztikus törekvéseivel, illetve korlátaival, ma mégis mérlegelhet minden egyes - most azt mondom, 47 évnél fiatalabb -
állampolgár: józanul mérlegelhet és a számára legkedvezõbb döntést hozhatja meg, állampolgárként viselkedhet és nem alattvalóként. És ez nagyon fontos, mert csak akkor várhatjuk el az egyéni felelõsséget, ha a döntés szabadságát biztosítjuk az állampolgárok számára. És az állampolgároknak jogukban áll mérlegelni, dönteni, folyamatosan kalkulálni, hiszen ez a nyugdíjrendszer felnõttnek tekinti az állampolgárokat, olyan lényeknek, akik mindannyiunknál jobban tudják, hogy nekik mi a jó, nekik mi felel meg leginkább. Ezért is támogatjuk ezt a reformot, mert ennek a reformnak a társadalmi hatásai nagyon kedvezõek, és számunkra rendkívül fontosak.
Az egyes állampolgárok nemcsak egyszer hoznak egy döntést, hanem évente figyelik az általuk választott nyugdíjpénztár mûködését, évente vetik össze a hozamokat, évente vizsgálják, hogy az eredeti döntéseik mennyiben felelnek meg az érdekeiknek; ezen keresztül folyamatosan tájékozódást kapnak az ország egészének a mûködésérõl, mûködõképességérõl, ezen keresztül állampolgárként szólhatnak bele az ügyek intézésébe, mintegy közvetlen érdekeltségük van abban, hogy a folyamatokat kövessék és a folyamatokból megfelelõ következtetéseket vonjanak le.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az új nyugdíjrendszernek, nyugdíjreformnak van egy másik fontos vetülete is, és mi ezt is támogatjuk: ez az állam szerepének az újrafogalmazása, de fogalmazhatok úgy is, hogy az állam szerepének a korlátozása. Azt hiszem, mindannyian osztjuk ebben a Házban azt a meggyõzõdést, hogy a nagy és erõs állam rossz állam, és a minél kisebb állam minél jobb állam. Az államnak van feladata, szerepe a nyugdíjban, de nem szabad kizárólagossá tenni, mert az állam rossz gazda; nem azért, mert rossz emberek alkotják az államot, hanem azért, mert a közvetlen érdekek nem jelennek meg az államban, az állam feloldja, absztrahálja azokat a törekvéseket, magánérdekeket, amelyek a társadalom haladását, elõrelépését szolgálják. Ez a nyugdíjrendszer korlátozza az adófizetõk pénzének pazarlását, és hozzá kell járuljon ahhoz, hogy majdan a járulékok csökkenjenek, hiszen a hozamok között egy egészséges verseny alakul ki, és a hozamok közötti verseny elõsegíti azt, hogy ne a járulékok növelése legyen az egyedüli alapja a nyugdíjak növelésének.
Ennek a nyugdíjrendszernek nagyon fontos gazdasági hatása is van: létrehoz egy új szereplõt, egy hosszú távú befektetõt a magyar gazdaságban, a magyar társadalomban, olyan befektetõt, amelyik felelõséggel és a hazai piacon vesz részt a gazdasági versenyben, új forrást jelent a tõkepiacon, a beruházások piacán, a magyar gazdaság új motorját jelentheti - és nekünk erre a motorra, tisztelt képviselõtársaim, szükségünk van. Tehát ez a reform nemcsak közvetlenül szolgálja az érintettek érdekét, hanem közvetve is, nemcsak a nyugdíjasoknak és a jövendõ nyugdíjasoknak jó, hanem a nemzetgazdaságnak és az állampolgárok közül mindenkinek jó.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ez az új nyugdíjrendszer megerõsíti a verseny eszméjét is. Nem hiszem, hogy bárki vitatná ebben a teremben: a magyar fejlõdésnek a legfontosabb mozgatórugója a verseny, a tiszta verseny. Természetesen az a véleményünk, hogy a versenynek fairnek, korrektnek kell lennie, de a verseny szabadítja fel a tehetségeket és az energiákat, a verseny késztet mindenkit arra, hogy képességeinek legjavát nyújtsa, és nemcsak önmaga hasznára, hanem mindannyiunk javára kamatoztassa. A nyugdíj versenyt ír elõ a pénztárak között, de bizonyos értelemben versenyt ír elõ az állampolgárok között is, hiszen mindenki szeretné legjobban befektetni a saját megtakarításait, és ez mindenkinek jó: jó az állampolgároknak, és természetesen jó a pénztáraknak, és jó mindannyiunknak.
Tisztelt Képviselõtársaim! Többször felmerült a vitát megelõzõ vitákban - mert azért voltak ilyen viták -, hogy ez a nyugdíjreform mennyiben szolgálja a szolidaritás eszméjét.
(10.20)
Mi jól tudjuk azt, hogy a párkák nem egyforma sorsot fontak számunkra. Vannak, akik bíborban születtek közöttünk, könnyû életet élhettek, s vannak, akik az élet örvénylõ nehézségeivel néznek szembe. Mindenkinek annyit kell megtennie a saját boldogulásáért, amennyi elvárható tõle; s ami nem várható el, ott segítenünk kell. A nyugdíjrendszernek, ennek az új nyugdíjreformnak éppen az a fontos erénye és elõnye, hogy azoknak segít, akik a saját lehetõségeiket kimerítették, és még így is elmaradtak abban a versenyben, ami a társadalomban van.
Mi, szabaddemokraták, akik 1988-tól kezdve a szabadság és szolidaritás eszméjét és társadalmát hirdetjük és járulunk ahhoz hozzá, fontosnak tartjuk, hogy a szolidaritás eszméje megjelenjen a nyugdíjban, illetve a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos és vele párhuzamosan meghozandó fontos törvényekben. Ebben a tekintetben nem vagyunk teljesen elégedettek azzal, ami most van. De úgy gondoljuk, hogy az indulás jó, és úgy gondoljuk, hogy itt újabb és más törvényeknek kell megerõsíteni a szolidaritás eszméjét is.
Azzal nem értünk egyet mi, szabaddemokraták, és azt hiszem, hogy a józan polgárok többsége sem, hogy a nyugdíjrendszert a szociálpolitika részének tekintsük. Hiszen ha a szociálpolitika része a nyugdíjrendszer, akkor a nyugdíj szociális segély. Tisztelt Képviselõtársaim! Jelenleg ez a helyzet, mert jól tudják, hogy ma nem nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok, hanem segélyt, és ez a nyugdíj folyamatosan elértéktelenedik. Ezen kell változtatnia az új nyugdíjrendszernek úgy, hogy közben megfelelõ mértékben szolgálja az elesettek, a lemaradók, a saját hibájukon kívül vagy éppen a miatt háttérbe szorulók érdekeit. Mi, szabaddemokraták ezért lépünk fel, és ezért támogatjuk ezt a törvényt.
Itt, a parlamenti elõvita kapcsán sok szó folyt arról, hogy kevés idõ volt az elõkészítésre, gyorsított eljárásban - egyes képviselõtársaink szerint "statáriális" eljárásban - foglalkoztunk a nyugdíjtörvénnyel. Már utaltam arra, tisztelt képviselõtársaim, hogy ennek a törvénynek az elõkészítése - ha úgy tetszik - csaknem két évtizedet vett igénybe. Az elsõ viták a nyolcvanas évek elején kezdõdtek a nyugdíjrendszerrõl. Ezek a viták persze akkor még a hagyományos felosztó-kirovó rendszer reformálását próbálták elérni, de mindenesetre elindítottak egy gondolkodást, és a társadalomban, a társadalomtudományokban az ezzel foglalkozó szakértõk e kérdéseket már azóta vizsgálják.
Másfél éve azonban ezek az elõkészületek felgyorsultak, tisztelt képviselõtársaim. Hiszen itt, a parlamentben közel egy éve vagy több mint egy évvel ezelõtt, '96 májusában már egy egész napos vita folyt a nyugdíjrendszerrõl. Tavaly õsszel a társadalombiztosítás reformja kapcsán ugyancsak igen sokat beszélhettünk a parlament padsorai közül a nyugdíjrendszer megoldásairól is. Folyt egy társadalmi vita, elsõsorban egyébként az ellenzék szorgalmazta ezt, megvitatta ezt a kérdést az Érdekegyeztetõ Tanács, a kormány több ülésen foglalkozott vele, számtalan újságcikk, interjú foglalkozott ezzel a kérdéssel. Ellenzéki képviselõtársaink - nagyon helyesen - élen jártak ebben a vitában. Hiszen a választók ezzel bízták meg õket, az a feladatuk, hogy a vitában részt vegyenek, és hogy errõl véleményt nyilvánítsanak. (Közbeszólás: Nem az utcán, hanem a parlamentben!) Én élek azzal a feltételezéssel, talán nem bántódnak meg, hogy véleményüket megalapozottan fejtették ki. Tudták, hogy mit beszélnek, tudták, hogy mirõl akarnak véleményt nyilvánítani, ismerték a tervezetet, ismerték az alapgondolatokat, és ismerték a saját álláspontjukat, amit most ki kell fejteniük. Tehát statáriális eljárásról, tisztelt képviselõtársaim, nem beszélhetünk.
Már csak azért sem beszélhetünk statáriális eljárásról, mert az csak a bírósági, igazságszolgáltatási eljárásban ismert, és fellebbezés nélküli eljárást jelent. Márpedig itt nincs fellebbezés nélküli eljárás. Ami a nyugdíjrendszert illeti, a dolgok most csak elindulnak, tisztelt képviselõtársaim; és most nem fejezõdnek be. Jó irányban indulnak el, de van mód arra, hogy akár ebben a parlamenti vitában - amennyiben önök ebben részt vesznek, és nagyon remélem, hogy részt vesznek -, akár pedig ezt követõen a szükséges és fontos módosításokat elvégezzük.
A nyugdíjrendszer elsõ két éve gyakorlatilag megteremti azt a lehetõséget '98 és 2000 között, hogy a felmerülõ problémákat megoldjuk. De a nyugdíjrendszert '98. január 1-jétõl be kell vezetni, tisztelt képviselõtársaim, hiszen a kényszerek nagyok. Önök is jól tudják, hogy azok a kényszerek, amelyekrõl az elején beszéltem, meghatározóak. Egyszer itt egy parlamenti vitában azt mondtam, hogy egy nemzeti méretû piramisjáték folyik. Lehet, hogy kicsit durva volt a hasonlat, de azt hiszem, hogy találó. Hiszen ez a piramisjáték valóban az összeomlás felé közelít, és addig kell megálljt parancsolni neki és kell átállítani, amíg lehet. És ilyen szempontból Magyarország pillanatai drágák, tisztelt képviselõtársaim, minden elpazarolt nap milliókkal, minden hónap milliárdokkal mérhetõ. Ez a mi felelõsségünk. Elsõsorban a miénk, kormánypárti képviselõké, de önöknek is van felelõsségük, tisztelt ellenzéki képviselõtársaim, hiszen önök azt a megbízatást kapták az állampolgároktól, hogy részt vegyenek a vitákban, hogy elmondják a véleményüket, és ha tudnak és képesek rá, akkor alternatívát nyújtsanak. Én erre kérem is önöket.
Tisztelt Képviselõtársaim! A vitában - ami nem lesz rövid, 40 órát fog igénybe venni csak az általános vita, és ezt követi a részletes vita - bõven lesz mód arra, hogy szabaddemokrata képviselõtársaim részleteiben adjanak hangot és fejtsék ki azt az álláspontot, amelynek én fõ vonalait és elsõsorban az erkölcsi eszméit méltattam. Még egyszer szeretném megismételni, hogy támogatjuk a reformot, támogatjuk, mert halaszthatatlannak érezzük; támogatjuk, mert az összes eddigi megoldási javaslat közül a legmûködõképesebbnek, legstabilabbnak, legelfogadhatóbbnak tartjuk; s támogatjuk végezetül azért, mert olyan értékeket közvetít, amelyek ennek az országnak a jövõjét és a felemelkedését jelentik.
Köszönöm szépen. (Taps.)
(A jegyzõi széket Szili Sándor foglalja el.)