DR. SCHWARCZ TIBOR (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Elöljáróban elõször is szeretnék eloszlatni egy félreértést. Ez a jelenleg tárgyalandó törvényjavaslat az egészségügy mai gyakorlatát foglalja össze és az 1975. évi II. törvény kiváltását célozza meg. Ami ma, jelenleg az egészségügyben folyó gyakorlat, az kodifikálódott, markánsabban megfogalmazódott, és egy-két elemében tartalmaz újat ez a törvényjavaslat. Tehát itt nem szûkítésrõl vagy megvonásokról kell beszélni, hanem a mai gyakorlat törvényesítésérõl.
Jelenleg az egészségügyben megfigyelhetünk egy költségrobbanást az egész világon. Az egészségügyre fordított kiadások nagyságával, az eljárások hatékonyságával, az ellátás választásának szabadságával, az ellátás minõségével küzdenek mindenütt még nálunk fejlettebb, jobb gazdaságú országok is. S mindenütt azzal foglalkoznak, hogy az ellátottak milyen módon fizessenek térítést egészségügyi ellátásukért. Tehát mindenütt a költség, a szabadság, a választhatóság szabadsága, a minõség és a magánkiadás vagy a hozzájárulás kérdése az, ami foglalkoztatja az egészségügy politikusait.
Ha a co-paymentet vagy a beteg által fizetett térítést nem akarjuk bevezetni - márpedig nem akarjuk -, akkor fel kell áldozni valamilyen módon a szabadságot, a választhatóság szabadságát, vagy pedig el kell mozdulni a költségérzékeny ellátási formák irányába, azok nagyságát, hozzáférhetõségét szûkítve. Ezt a célt elérhetjük eljárási rendekkel, magyarul: beutalási szabályzatokkal.
Ami szakmailag lehetséges és az adott intézményben biztosított, elérhetõ, amit a kezelõorvos indokoltnak tart - ez a kulcsmondata ennek a kérdésnek, hiszen itt nevesíti a háziorvos kapuõr funkcióját, szerepét. De itt kell nevesíteni azokat a szabályokat, hogy egyes betegségekben mi az elfogadott szakmailag és mi a finanszírozható. Tehát szakmai és finanszírozási protokollokat kell és lehet megneveznünk adott esetben.
A törvényben megfogalmazottak valamilyen érdeksérelem nélkül nem valósíthatók meg - tekintettel az egészségügyi ellátásban szereplõk összetettségére, érdekkülönbözõségére -, de a köz- és magánterhek további fokozása is gátat szab ennek a törekvésnek. Az ellátások pontos tartalmának meghatározásával, valamint a minõség irányába történõ elmozdulással lehet még eredményeket elérni ezen a rendszeren belül.
A törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy sok esetben csak orientáló jellegû, ami azt jelenti, hogy nagyon sok jogosítványt ad késõbb a miniszter kezébe, a minisztérium kezébe, amit törvényben nem, csak rendeletekben fog majd késõbb a minisztérium meghatározni. A tulajdonosi formától függõen szabályoz ez a törvényjavaslat, nem érzõdik benne a szektorsemlegesség.
Szakmailag mellé kellene tenni a finanszírozási protokollokat is. A szakmának már régen meg kellett volna határoznia, hogy mi az, amit egy adott eljáráson belül okvetlenül meg akar finanszíroztatni, és azt hogyan képzelni és milyen költségstruktúrában.
A törvénnyel kapcsolatosan a beutalási szabályzatokat is át kell alakítani, hiszen az kerül finanszírozásra, amit a beutaló orvos jónak tart. A háziorvos kapuõr szerepét erõsíti, de ezt a kapuõr szerepet élesen el kell választani a paraszolvenciával módosítható beutalási lehetõségek vonatkozásában, és itt tiszta helyzetet kell teremteni.
A törvény szól a gyógyszer-finanszírozás kérdésérõl is, és eldöntötte azt, hogy a kórházba nem kell és nem kötelezõ bevinni gyógyszert. A korábbi tervezetben ez szerepelt. Ez - nagyon helyesen - kimaradt belõle.
(11.10)
Ha a minõségi ellátás irányába kívánunk elmozdulni a szûkös források miatt, akkor kívánatos lenne még markánsabban megfogalmazni a biztosító - és nemcsak a biztosító - ellenõrzési jogosítványait, azokat meg kell növelni, és pontosítani kell.
Ez a most készülõ és most tárgyalandó törvénytervezet összhangban kell hogy legyen a készülõ egészségügyi törvénnyel, tehát meg kell fogalmazni, mi jár, mi finanszírozható meg és hogyan. Sajnos nem készült el az új alkotmány, hiszen egyszerûbb lenne a helyzet, ha ott alkotmányos jogként ki lenne mondva számos egészségügyi szolgáltatás mint állampolgári jogon járó ellátás.
A költségek és az árak robbanása újabb források bevonását igényelné, de meg kell tartani azt a szolidarisztikus alapelvet, hogy minden polgár számára egyenlõ eséllyel legyenek igénybe vehetõk az egészségügyi állapot védelmét, javítását, megõrzését szolgáló alapvetõ ellátások.
Minden Magyarországon élõ magyar állampolgárra kiterjed a biztosítás, ezt egységes kockázatközösségnek nevezzük, amit saját befizetésével vagy a kockázatközösségen belüli szolidaritással megszerez, és így jogot nyer egészségügyi ellátásokra.
Összhangot kell teremteni az új egészségügyi törvénnyel, bizonyos szolgáltatási csomagokat kell meghatározni. A kötelezõ egészségbiztosítás keretében a biztosítottaknak járó egészségügyi szolgáltatások meghatározása döntõ. A természetbeni ellátások körében a hozzáférés tekintetében a járulékfizetés mértékétõl függõen nem lehet különbséget tenni, mivel a befizetés jövedelem- és nem kockázatarányos. Az ellátási listán csak olyan ellátások szerepeljenek, amelyek szakmai szempontból és finanszírozási szempontból is jó eséllyel nyújthatók.
Már elhangzott, hogy minden ellátás mögött ott van az állami garancia, tehát ha a biztosító költségvetése ezt nem tudja megfizetni, akkor az állam garantálja ezeket az ellátásokat. Elhangzott már, hogy mik a természetben és pénzben járó ellátások, és mit határoz meg ebbõl a törvény.
A törvényjavaslat kizár minden olyan ellátást a háziorvosi ellátás körébõl, amely nem a tb-ellátási körbe tartozik; ez a tevékenységi alkalmasság, a látlelet, a véralkohol-vizsgálat. Területi ellátási kötelezettséget fogalmaz meg a háziorvosnak, aki választható, de lehet másikat is választani, viszont az akkor már csak korlátozott ellátást nyújthat. A keresõképtelenség elbírálására csak a választott háziorvos jogosult. A törvénytervezet az otthon szülést nem kívánja megfinanszírozni.
Új eleme a szabályzatnak, illetve a törvényjavaslatnak, hogy a betegszállítás elválik az eddig vele együtt kezelt mentéstõl. Az új egészségügyi törvény értelmében a mentéshez való jog a biztosítástól függetlenül megillet minden magyar állampolgárt, és így ez az ellátás a jövõben nem tartozik a biztosítási kockázatközösségbe. Hasonlóan a vérellátást is kiveszi a finanszírozásból, s a költségvetés finanszírozza. Itt szeretnék utalni Torgyán József hozzászólására, aki ezt a fogalmat egy picit helytelenül értelmezte, összekeverte.
Kívánatos lenne a jövõben a gyermekegészségügyet is kivenni ebbõl a finanszírozási körbõl, és áttenni a költségvetés által finanszírozott körbe, hisz a járványügy feladatai már ma is ott vannak; ezt szintén tévesen interpretálták az elõttem szólók.
A javaslat keményen kiemeli azt az alapvetõ betegjogot, hogy az ellátással kapcsolatban felmerült kétségei esetén a beteg térítésmentesen kérheti egy másik orvos kompetens véleményét és javaslatát. A második véleményhez való jog biztosítási rendszeren belüli garantálása nem okoz olyan többletköltséget, amely a jog kizárásával járó elégedetlenséggel arányban állna, hiszen ezek jelentõs részében a jog nem diagnosztikai eljárások ismétlését, hanem a dokumentumok véleményezését fogja jelenteni, s ennek külön nevesítése és a törvényben való megfogalmazása fontos, mert számos jogvitát elõzhet meg.
A várólistáról már szó volt, és a várólista a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott betegségek esetén szakmai szempontok szerint ütemezett ellátásokra fog szólni. Pontosan ki kell mondani, hogy anyagiak miatt nem lehet elõzni a várólistán, s meg kell határozni azokat a szabályokat, hogy kik és milyen szempontok szerint kezeljék a transzplantációs várólistákat.
A szervátültetések költségvetésbõl való finanszírozása nem jelenti azok szûkítését, pusztán azt jelenti, hogy azok kikerülnek ebbõl az ellátási körbõl, de ez nem hozzáférés-szûkítést vagy betegek hozzá nem jutását jelenti.
A másik nagyon fontos eleme a törvényjavaslatnak, hogy a terhességi, gyermekágyi segély rendelkezései ugyanazok maradnak, de a feltételként elõírt elõzetes biztosítási idõ 270 napról 180 napra változik, mértéke egységesen a táppénz alapjául szolgáló jövedelem 70 százaléka. Szintén új és üdvözlendõ eleme a törvényjavaslatnak, hogy a gyermekápolásra igénybe vehetõ táppénz nem 10 éves korig, hanem 12 éves korig jár.
A baleseti és foglalkozási betegség fogalmát a törvény a jelenleg hatályos szabályok szerint határozza meg. A baleseti egészségügyi ellátás azonban annyiban módosul, hogy a 100 százalékos támogatás feltétételévé vált, hogy a konkrét gyógyszer általános szabályok szerinti támogatásának mértéke ne legyen nulla százalékos, magyarul: baleseti táppénz vagy baleseti ellátás kapcsán ne lehessen olyan gyógyszereket felírni, amelyek drága külföldi vitaminokat is jelenthetnek.
A törvényjavaslat mindenképpen támogatható és támogatandó, hiszen az 1975. évi II. törvényt váltja ki, foglalja egységes keretbe a jelenleg alkalmazott szabályokat, rendeleteket, ezáltal könnyebben kezelhetõ és értelmezhetõ.
A továbbiakban a H/4320. számú országgyûlési határozati javaslatról szeretnék néhány gondolatot elmondani. Azt hiszem, kevés olyan törvény van, amely a benyújtás elõtt már akkora vihart keltett volna, mint ezen most tárgyalandó - idõközben országgyûlési határozati javaslattá szelídült - javaslat. Rendkívül sok téveszme tapad hozzá szándékosan vagy véletlenül, izgatva a jelenleg rokkantnyugdíjban levõket. Olyan rémhírek keltek szárnyra, hogy a kormány visszamenõleg is felülvizsgálja, szigorítja a rokkantnyugdíjakat, a nyugdíjban levõket felülvizsgálatra kötelezi és így tovább. Errõl szó sincs.
Rokkantnyugdíjasnak lenni ma Magyarországon egy rendkívüli módon ellentmondásos helyzetet jelent. Igen sok mendemonda kering ezen kérdés körül, konkrétan azon kérdés körül, hogy ki milyen módon, mennyire betegen került rokkantnyugdíjba. A rokkantnyugdíjban levõk sok esetben - tisztelet a kivételnek - sértik, irritálják a társadalom igazságérzetét azzal, hogy sok esetben 67 százalékos rokkantaknak minõsítettek nehéz fizikai munkát végeznek a fekete- vagy a szürkegazdaságban. Sok helyen egyes térségekben, egyes foglalkozási ágakban egyetlen cél van: elmenni rokkantnyugdíjba. Egyes foglalkozási ágazatokat ezen intézményen keresztül építettek le, gondolok a bányászatra, ahol az úgynevezett 2007-es kormányrendelet segítségével mentek el rokkantnyugdíjba a bányászok ezrei.
A rokkantnyugdíjas státus egy biztos jövedelem, pozíció, ami nincs kitéve a munkaerõ-piaci hatásoknak, nem kell munkanélkülinek lenni. A rokkantnyugdíj biztos, de szerény jövedelmet biztosít. Sem a rokkantnyugdíjas, sem a társadalom, sem a munkáltatók nem érdekeltek ma a rehabilitációban. Nincsenek meg a munkahelyi és az orvosszakmai rehabilitációs feltételek, intézetek, kellõ számú rehabilitációs szakember egyik oldalon sem. Nincsenek kidolgozva azok az egyértelmû orvosszakmai feltételek, hogy milyen foglalkozásokban milyen csoportokat lehet veszélyeztetetteknek tekinteni, mely betegségcsoportok milyen mértékû rokkantságot jelentenek. Tehát át kell gondolni az orvosszakértõi feltételeket is.
Teljesen új koncepció alapján kell a kérdést kezelni. Nem azt kell vizsgálni, hogy mekkora az elveszett munkaképesség, hanem azt kell értékelni, hogy a megmaradt képességek az egyént a megszerzett szakképesítésének, az eddigi tapasztalatainak figyelembevételével mire teszik képessé, magyarul: milyen módon rehabilitálható, vezethetõ vissza a munka világába.
(11.20)
Talán ezen peremfeltételek hiánya miatt is vonta vissza a kormány a korábban beterjesztett törvényjavaslatát. A munkahelyi rehabilitációs feltételek javítására a Munkaügyi Minisztérium 7 milliárd forintot különített el, tehát megkezdõdött az egyik oldalon a feltételek megteremtése. Az orvosszakma, valamint az egészségügy még adós ezen feltételek kidolgozásával.
Az új rendszerben a legfõbb elv, hogy rokkantsági nyugdíjban csak a teljesen munkaképtelen, nem rehabilitálható személyek részesüljenek. Az átmeneti idõszakban - míg el nem dõl vagy ki nem alakul a végleges állapot, tehát a rehabilitációs idõszakban - kapjanak rendszeres járadékot az érintettek. A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer garantálja a rokkantsági nyugdíjat, de még kívánatosabb lenne, ha a tõkefedezeti pillér is valamilyen részt vállalna a csökkent munkaképességûek, rokkantak ellátásában; olyan járadékszerû ellátások jelenjenek meg, amelyek a csökkent munkaképességhez, az egészségi állapothoz, a szolgálati idõhöz, valamint a járulékfizetés alapjául szolgáló, de kiesett jövedelmekhez igazodjanak.
A Munkaerõ-piaci Alap nyújtson jövedelemkiegészítõ ellátást a rehabilitáció idõszakára, ha a megváltozott munkaképességû személy korábbi viszonya megszûnt, és az eredeti munkakörben egészségi állapota miatt nem foglalkoztatható.
A beterjesztett országgyûlési határozati javaslat megfelelõ garanciákat tartalmaz, elveiben jó, elfogadható, támogatható, és támogatásra javaslom.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)