DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselõtársaim! Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat meg akarja határozni az ellátások tartalmát. Úgy érzem, amióta az egészségbiztosítás gondolata egyáltalán létezik Magyarországon, azóta élõ igény, hogy egy ilyen törvény megszülessék. Kérdés, hogy ez a törvény megfelel-e ennek az igénynek.
De nemcsak az igény jogosságát kell elismernünk, hanem annak a rendkívüli nehézségét is, hogy hogyan lehet egy ilyen ellátási tartalmat meghatározni egy törvényben. A nehézség egyrészt abból adódik, hogy alkotmányos joga van minden magyar állampolgárnak egy tisztességes, elfogadható, elvileg legmagasabb szintû ellátáshoz. Azt is tudjuk, hogy ezt az alkotmányos jogot a biztosítási rendszer tulajdonképpen kielégítheti, és azt is, hogy ez az alkotmányos jog nem sérül akkor, ha bizonyos ellátásokhoz a biztosítottnak anyagilag hozzá kell járulnia a biztosítási díjon kívül.
Más kérdés viszont az ellátás tartalma. Az elõttünk álló normaszöveg elkerüli az alkotmányos buktatókat, ellenben újabb problémákat vet fel.
Mirõl is van szó?
Le van írva például, hogy az alapellátás jár a társadalombiztosításon belül. Jár a háziorvosi ellátás, ami a jelenleg hatályos jogszabályban tulajdonképpen három szóval van kifejezve, nevezetesen: a háziorvosi ellátás jár a betegnek. Ez most hét albekezdésben kibontva tételesen van felsorolva. Azonban aki végigolvassa ezt a hét pontot, semmivel sem lesz okosabb, nem tudja meg, hogy mi az, amire a háziorvosnak ki kell térnie, mi az, ami beletartozik, mi az, ami nem tartozik bele.
Az elõterjesztõ tisztában van azzal, hogy az ellentétes kívánalmaknak - amelyek között ma az egészségügy kínlódik - nem lehet megfelelni érdeksérelem nélkül. Ezt az érdeksérelmet azonban az indoklási részben említi meg az elõttünk fekvõ javaslat. Majd rá fogok mutatni, hogy tartalmilag hol vannak érdeksérelmek, azonban a legtöbb esetben ez az érdeksérelem a szövegben nem igazán látszik; felületes olvasással semmiképpen nem derül ki. Ha kormánypárti képviselõ lennék, aki nem a témával foglalkozik, akkor a legnagyobb lelkesedéssel üdvözölném, hogy: jaj de jó, végre le van írva, mi jár a biztosítottnak, hát ezzel nagyot lépünk elõre.
De a törvénytervezetben mindenütt megjelenik egyfajta kiskapu, hogy "külön jogszabályban foglaltak szerint". A "külön jogszabály" negyvenegyszer fordul elõ az elõttünk fekvõ normaszövegben, s vannak még más változatok is, ahol más nyelvtani szerkezet fejezi ki ugyanezt. Egy biankó csekket kíván a kormány kitöltetni a Képviselõházzal, mert még azt se tudhatjuk, hogy ezekben a külön jogszabályokban szûkíteni fogják-e az ellátásokat, vagy bõvíteni a hozzáférhetést, az ellátást. Tehát az is lehet, hogy abszolút nincs szó szûkítésrõl. De nem is nagyon szabad szûkíteni olyan helyzetben, amikor a miniszterelnök kijelenti, hogy a hátralévõ idõben további szûkítések már nem lesznek Magyarországon, azokra nem kell számítani.
Ennek ellenére félek, hogy nemcsak propagandabeszéd van - erre az ígéretre még visszatérek -, hanem van reálpolitika is, és itt bizonyos szûkítéseket nagyon komolyan el kell határozni. Csakhogy, képviselõtársaim, melyik az a fórum, ahol ezeket a szûkítéseket tartalmilag megbeszéljük és felvállaljuk? A kormány úgy döntött, hogy nem a parlament az a fórum, ahol ezt az egyeztetést el kell végezni, hanem - mi? A rendeletek világa. Ezt is lehet, de akkor a népjóléti miniszter nem számol azzal, hogy tárcája bizonyos védelmet kaphatna a parlamentben a képviselõktõl - kormánypártiaktól és ellenzékiektõl -, hanem belemegy egy tárcaegyeztetési mechanizmusba, amelyben érzésem szerint a rövidebbet fogja húzni nagyon sok területen.
Persze nemcsak ez a probléma van. Talán még egy hasonlatot mondanék, mert a biankó csekk pénzügyi hasonlat volt. Kezdõ orvos koromban kitanítottak arra, hogy soha ne pecsételjek le és írjak alá kitöltetlen vényt. Ez most egy olyan vény, ami le van pecsételve, ki van töltve, és a mindenkori népjóléti miniszter azt csinál vele, amit akar - illetve amit a tárcaegyeztetés során végül is keresztül tud vinni. Nagy hiba volna, ha ez így maradna.
Nagyon érdekes, hogy a felsorolásban más szerkezetben jelenik meg a prevenció, a szûrés, mint korábban. A tartalom lényegileg ugyanaz, csak éppen a felnõtt lakosságnál van odatéve, hogy "külön rendeletben foglaltak szerint". Érdekes a szûréssel kapcsolatban az is, hogy egyetlen szakágazatnál, a fogorvoslásnál büntetõ szankciókat köt a szûrés elmaradásához. Társadalom-lélektani szempontból sokkal jobban örülnék, ha ez fordítva lenne: ha az állampolgár aktívan részt vesz a folyamatban, szûréssel elõsegíti a saját jobb egészségi állapotát, akkor miért nem lehet ezt jutalmazni? Miért büntetni akarunk valakit, aki nem csinál meg valamit? Sokkal jobb lenne jutalmazni azt, aki valamit megcsinál. Egész egyszerûen a lélektana jobb, az üzenete jobb, s az is nagy kérdés, hogy csak a fogorvoslás-e az az egyetlen terület, ahol ilyen jutalmazási rendszert be lehetne vezetni.
A másik nagy kérdés, hogy a Bokros-csomag által megtépázott magyar fogorvosi ellátóhálózat képes-e azt a fogorvosi szûrõvizsgálat- sorozatot elvégezni, ami - ha a rendszer rendesen beindul - minden magyar állalmpolgár évente egyszeri szûrését jelenti. Érzésem szerint nem képes. Nem is számíthat az elõterjesztõ arra, hogy 10 millió ilyen szûrés lesz Magyarországon, de a törvény végül is errõl szól. Az elõterjesztõ nyilván azzal számol, hogy az emberek majd nem mennek el, és fizetik a 10 százalékkal magasabb díjtételeket. Egyébként ennek az elrettentõ hatása is természetesen vitatható.
A következõ pont, amire szeretnék kitérni, az a szabad orvosválasztás kérdése. Ezt a törvény garantálni látszik. Megint "külön jogszabályba foglaltak szerint", ahol meg lehet, hogy korlátozzák. A bizalomhiány - ami ma Magyarországon van - ezt a kérdést felveteti velem.
Apró technikai kérdés is lehet talán: tisztázni kellene a háziorvossal kapcsolatos szakápolás és a kórházi kezelést kiváltó szakápolás viszonyát. Ez a törvényben nincs benne.
Kimaradt a prevenciós résznél a védõnõi szolgálat megemlítése. Nem tudom, hogy ez más törvénybe belekerül-e, de mindenképpen szûkítés, ha teljesen kimarad.
(11.30)
Nem is teljesen értem azt a kormányzati logikát, amelyik most a nyugdíjcsomag kapcsán adja ide nekünk ezt a másik társadalombiztosítási törvényt, miközben már benyújtotta a kormány az egészségügyrõl szóló új törvény tervezetét. Az utalások ebben a törvényben abszolút slendriánul vannak meg a másik törvényre. Nem akarta az elõterjesztõ beírni a 72. évi II-est, ami jelenleg hatályos, de nem tudta beírni azt, ami meg még nem létezik. Nyilván ezek összeérnek, csak az ember bizalma elvész a dolog minõségét illetõen.
Van a törvénynek két olyan eleme, ami bizonyos értelemben újdonságnak tekinthetõ. Az egyik ilyen a várólisták bevezetése. Várólista eddig is létezett fizikailag egy-egy intézményben, itt egy törvényben szabályzott, részleteiben általunk most át nem látott dolog jelenik meg. Önmagában véve a várólista bevezetését én nem kifogásolom, sõt azt állítom, hogyha egy országos várólista szakmai szabályok szerint történik, az elvtelen protekciózás ellen hat, tehát társadalompolitikailag helyes lépés, ezenkívül a jövendõ fejlõdések irányát nagyon világosan megmutatja, mert hosszú várólista azt jelenti, hogy azon a területen fejleszteni kell.
Ennyit arról, hogy nem velejéig rossz ez a törvénytervezet, csak úgy egészében... (Derültség.) - elnézést.
Amit viszont nagyon nyomatékosan szeretnék a várólistával kapcsolatban elmondani: egy komoly probléma merül föl. Rögtön a törvényjavaslat elején az ember nagy lelkesedéssel olvasta azt, hogy az állam akkor is nyújtja az ellátásokat, ha az Egészségbiztosítási Alapból az nem fedezhetõ. Ez más szóval az állami garanciának egy elõírása. A tartalma nincs világossá téve, hogy itt mirõl is van szó. De megítélésem szerint egy kötelezõ, törvényben szabályozott, parlament által meghozott költségvetéssel dolgozó biztosítási rendszer állami garancia nélkül nem mûködhet.
Igen - de mi van akkor, ha a várólistára kerül a beteg? Miért kerül várólistára? Mert nincs pénz a meggyógyítására. Akkor mit jelent az elõbb említett mondat, hogy az állam akkor is nyújtja az ellátást, ha nincs a biztosítónak pénze. És ha még azt mondjuk, hogy: jó, azért majd meg lesz operálva, lesz a biztosítónak pénze - ez még talán elmegy, bár a logikával gond van. De mi van azzal az állampolgárral, aki elhalálozik a mûtétre való várakozás közepette, a mûtét hiánya miatt? Komoly s a garanciavállalás miatt az állammal szemben Brvényesíthetõ kártérítés jelenik meg. Ez a része a törvénynek megítélésem szerint nincs végiggondolva.
Amivel foglalkoznom kell még, az a szakmai protokollok kérdése. A szakma megítélésem szerint egyetért abban, hogy több protokollra van szükség, mint ami jelenleg született. De nem nagyon ismerek olyan egészségügyi ellátást, melyben jogszabályban kihirdetett protokollok vannak, és ezek finanszírozási alapot is jelentenek.
Az állampolgárok számára szeretném világossá tenni, hogy ha a népjóléti miniszter egy szakterületen kiad egy szakmai szabályozást, onnantól fogva ezen törvény, ha jogerõre emelkedik, csak azt teszi lehetõvé, hogy az abban a szakmai leírásban foglaltak szerint gyógykezeljék - ami azt jelenti, hogy megszûnik a gyógyítás szabadsága, kivéve a gazdagokét. Mert a törvénytervezet világossá teszi, hogy el lehet térni a szakmai protokolltól, de csak pénzért, de csak azért, annak a számára, aki megfizeti. Ez az a pontja a törvénytervezetnek, amely szégyen és gyalázat!
Ez az a törvénypont, amely megszünteti Magyarországon a tisztességes ellátáshoz való jogot! Ezenkívül elképzelhetetlen, hogy a szakmai szabályokat oly gyakorisággal írja újjá egy apparátus, amely amúgy is le van terhelve, hogy az képes legyen követni a szakma fejlõdését. Minden héten megjelenik egy új gyógyszer. A felével nem kell törõdni, mert reklámcélokat szolgál; de a másik fele beletartozik: a jobb, a korszerûbb, a tisztességesebb.
Milyen Szocialista Párt az, amelyiknek a miniszterelnöke megígéri, hogy nem lesz többet megszorítás a választásokig, és utána egy törvénytervezetben elvonja a korszerû gyógyításhoz való jogot az állampolgároktól?! Persze, tisztában vagyok azzal, hogy a miniszterelnök úr ezt az ígéretét nem mint miniszterelnök, hanem mint pártelnök tette. És amikor a Szocialista Párt programját írásbeli kérdések sorozatában megkérdeztem a kormányprogramon, azt a választ kaptam, hogy a kormányon a pártok ígéretét nem lehet számon kérni.
Bízom abban, hogy 1998-tól olyan kormánya lesz az országnak, amely vállalja és számon kérhetõvé teszi az ígéreteket. Az új kormány pedig ennek a törvénytervezetnek számos pontját kénytelen lesz megsemmisíteni. Ezért nem fogjuk tudni szavazatainkkal támogatni. (Taps a jobb oldalon.)