DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Hozzászólásomban három dologról szeretnék beszélni, egyfelõl arról, hogy mire nem akarok reflektálni; másfelõl arról, hogy az eddig elhangzott vitában mi az, amivel egyetértek; harmadrészt pedig arról, hogy mirõl hallottam volna magam is szívesen, mely fõbb kérdéseket tartanám e kérdés kapcsán valóban megvitatandónak.
Az elsõ. Sajnos a ma délelõtti vitának - itt az egészségbiztosítási napirendrõl szólok - van egy olyan szintje, amire értelmes parlamenti képviselõnek nem szabad leszállnia. (Közbeszólás balról: Úgy van!) Mirõl lehet vitatkozni azzal, aki felületes általánosításokat tesz, és még csak nem is a napirenden levõ törvénytervezethez szól hozzá? Mit lehet azzal kezdeni, aki nem tudja, hogy az általa kifigurázott mondatszerkesztés a jelenleg hatályos törvénybõl került átvételre? Nyilván nem olvasta el a jelenleg hatályos szabályozást. Mit lehet azzal kezdeni, aki azt bizonyítja a hozzászólásában, hogy nincs az a hosszú idõ, ami alatt fel tudná dolgozni a törvénytervezeteket, és nincs az a hosszú idõ - bár kormányzásra készülõdik képviselõtársunk - , ami alatt képes volna megismerni az egészségügy valóságos problémáit? Mit lehet azzal kezdeni, aki nem tudja, hogy az egészségügy drága - és egyre drágább lesz, akarjuk, nem akarjuk? Mit lehet azzal kezdeni, aki országgyûlési határozat alapelveivel riogatja a közvéleményt, és nem teszi hozzá - amit persze hozzá kell tenni -, hogy országgyûlési határozat csak a kormányra hatályos, nincs joghatálya az állampolgárok számára?
Félreértés ne essék, én ezzel a törvénytervezettel rengeteg ponton vitatkozom. Egyetértek például azokkal, akik itt elmondták, hogy a törvény struktúrája nem jó. Igen, én is azok közé tartozom, akik jobban szerették volna, ha egyetlen törvénybõl kiderül, mi tesz jogosulttá az egészségügyi ellátásra, milyen járulék- és hozzájárulás- fizetés, és ennek kapcsán mi az, amire jogot szereztem. Tulajdonképpen egyetértek mindazokkal, akik azt kifogásolták, hogy mi minden nincs benne ebben a törvényben. A legtöbb bajom - erre ki fogok majd térni - nekem is azzal van, ami nem került újraszabályozásra, bár borzasztó fontos lett volna, hogy újraszabályozásra kerüljön.
Egyetértek azokkal, akik elmondják, hogy hiányzik a törvénybõl egy biztosítási törvény meghatározó alapeleme: az eljárás szabályozása. Tesz a törvény ugyan ígéretet arra, hogy ezt majd be fogja hozni, de végeredményben nincs határidõhöz kötve. Ezt a szakmának és természetesen a biztosítónak kell megcsinálnia. Addig, amíg ingyenes egészségügyi ellátásra a háziorvos beutalója jogosít, amíg az orvos majd maga dönti el, hogy miért fizettet térítést és miért nem - bár ez a korábbi törvényekben is így volt, ezt meg kell hogy jegyezzem, a kórházakra volt bízva, hogy miért kértek térítést és miért nem -, addig ez valóban, nekem is az a véleményem, nem szabályos biztosítási törvény, nem lehet ellenõrizni, és esetlegességekre ad alkalmat.
Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy sok a kormányfelhatalmazás, nagyon sok kérdést vagy ebben a törvényben kell szabályozni, vagy tegyük be az országgyûlési határozatba, és tárgyalja majd meg a parlament, amikor idõszerû lesz. Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a nyilvántartás nem teljes körû, egyetértek Pusztai Erzsébettel, hogy a taj-szám nem alkalmas a biztosítási jogosultság igazolására, és hogy egyelõre nem is lehet Magyarországon olyan eljárást beléptetni, amely egy jogosultsági igazolványt valamilyen elvek és befizetés alapján adna az állampolgárnak.
(12.50)
Természetesen egyetértek azzal is - errõl az imént a képviselõ asszony szólt -, hogy rossz helyen és rosszul kerül szabályozásra a baleseti ellátás, mert ha már ezt a struktúrát vettük át, akkor meg kellett volna hagyni a baleseti ellátást az öregkori nyugdíjak körében, hiszen strukturálisan jelenleg a nyugdíjakhoz tartozik.
Tehát azt gondolom - s itt térnék át a magam mondandójára -, hogy a most tárgyalt törvény nem más, mint a jelenleg hatályban lévõ szabályozás nagyon kis módosításokkal történõ átvétele. Tudomásul tudom és tudomásul fogom venni, hogy a nyugdíjbiztosítás változása miatt az egész 1975. évi II. törvényt hatályon kívül kell helyezni, és ha ezt hatályon kívül kell helyezni, akkor az egészségügyi ellátást valamilyen formában szabályozni kell, és akkor azt külön le kell írni akár szó szerint a jelenleg érvényben lévõ szabályok szerint, de akkor is szükség van ezeknek a passzusoknak a hatálybaléptetésére. Nincs más megoldás!
Más kérdés, hogy ennek a procedúrának a keretében elegendõ új elemet vettünk-e be. Errõl is hosszú vitát lehetne folytatni. Mert ha az az alapkérdés, hogy megvitattunk-e minden változtatást és felkészültek vagyunk-e, és hogy az új elemek kidolgozottak-e, akkor azt mondom, hál' istennek nincs benne több új elem, mert ha nem folytattuk le a vitákat, akkor nem szabad változtatni a jelenleg hatályban lévõ rendelkezéseken. Hiszen a kormánynak és nekünk az is a felelõsségünk, hogy ami rossz, de mûködik, azt ne rontsuk el úgy, hogy javaslatokkal, kiérleletlen indítványokkal mûködésképtelenné tesszük. Ilyen értelemben tehát jogos az elégedetlenség, de azt azért hozzá kell tenni, hogy változtatni ott kell és szabad - s ezt többen elmondták -, ahol pontosan tudjuk, hogy mit akarunk csinálni.
Szeretném azt is elmondani, nagyon szívesen hallottam volna véleményeket arról, hogy mi is az egészségbiztosítás vagy az egészségügyi finanszírozás megoldásának a jövõje. (Dr. Pusztai Erzsébet: Tizenöt percben nem lehet mindent elmondani!) Nem azoknak címzem ezt a megjegyzésemet, akik valóban a törvényjavaslatról beszéltek, hanem a további vitának címzem, hiszen lehetõségünk van ezekrõl a kérdésekrõl továbbra is beszélni. Egyetértek mindazokkal, akik úgy gondolják, valószínû, hogy az egészségügy finanszírozásának a jövõje - a nyugdíjhoz hasonlóan - az öngondoskodás, az egészségbiztosítás, a kötelezõ biztosítás és az adóból finanszírozott állami ellátások keveréke lesz majd. Ennek az arányát lehet vitatni, lehet nem vitatni, de valami ilyen irányban kell elmenni.
Szívesen hallottam volna vagy hallanék véleményeket arról, hogy mi a helyes cél: megtartani az állami finanszírozást és a teljes körû, mind a 10 millió állampolgár számára érvényes egységes biztosítási csomagot, vagy épp a járulékterhelés egyenetlensége miatt esetleg bizonyos foglalkozáscsoportok számára - mezõgazdaságiak, vállalkozók, önbiztosítók - külön biztosítási formát kell majd a jövõben szerveznünk. Kétségtelen, hogy ebben a pillanatban, amikor Magyarországon a munkaviszonyban álló foglalkoztatottak - 36 százalék - fizetik a járulékok 97 százalékát, miközben az ellátások 23 százalékát veszik igénybe, erre a kérdéskörre az egészségbiztosításról beszélgetve bizony válaszolnunk kell.
Kevesen vagyunk itt orvosok, mindössze négyen, de egy dologban biztosan egyetértünk, mégpedig abban, bárhogy is változzék az egészségügy finanszírozása, bármilyen legyen a mostani vagy a jövõbéli egészségbiztosítási törvény, olyan egészségügyben, mint amit tegnap este láttunk az egyébként zseniális, remek és általam is nagyon szeretett Vészhelyzet címû sorozatban - ahol azért kell felmondania a tisztességes ápolónõnek, mert a daganatos beteget, a biztosítással nem rendelkezõ, alacsony jövedelmû és a biztosítási eljárás szabályaiba be nem férõ beteget el kell küldeniük, mert ezeregy rendelkezés, ezeregy anyagi szabály korlátozza és akadályozza az etikus orvosi mûködést - nem szeretnénk benne lenni.
De innentõl kezdve, ennek az alapigazságnak a leszögezése után vajon hogyan tudjuk ezt a világon sehol meg nem valósított vagy nagyon sok hibával mûködõ ideális egészségügyi rendszert egy olyan országban megcsinálni, ahol az egészségügy sose volt jó, ahol a változásokkal legalább annyi problémát okoztunk, mint amennyit javítottunk a helyzeten, és ahol mégiscsak valamennyiünk közös felelõssége volna az egész mûködõképességét és az egész javuló színvonalát egy idõsödõ társadalomban biztosítani?
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)