DR. GÖTZINGER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! A rövidre szabott idõ ellenére is szerenék megemlékezni arról, hogy éppen hetven éve ezekben a napokban vitatta meg a Magyar Országgyûlés a betegségi és balesetbiztosításról szóló 1927. évi XXI. törvényt. A parlamenti vita június 8-ától június 21-éig tartott, tehát nem egészen két hétig. Igaz, akkor a jelenlegi csomagnak csak a felét tárgyalták, az öregségi és rokkantbiztosításról '28-ban született meg a törvény.
(Az elnöklést dr. Füzessy Tibor, az Országgyûlés alelnöke veszi
át.)
Természetesen az a tény, hogy hetven évvel ezelõtt két hetet szántak a vitára, nem jelenti azt, hogy most a hat hétig tartó vita, illetõleg a bizottsági viták megkezdésétõl a zárószavazásig eltelõ idõ - több mint két hónap - bõségesen elegendõ ennek a törvénycsomagnak a megalkotására. Abban azonban, azt hiszem, egyetértünk, hogy nemcsak a parlamenti idejét kell néznünk, hanem az egész jogalkotási folyamatot, a szabályozás koncepciójának kialakításától a jogszabály elfogadásáig eltelõ idõt. És azt kell néznünk, hogy ez az idõ elég volt-e a koncepciók megfelelõ kiérlelésére és azoknak az érdekeknek, elképzeléseknek az egyeztetésére, azoknak a fórumoknak a megszervezésére, amelyek elkerülhetetlenül szükségesek egy ilyen nagy horderejû törvénynél.
Az 1989-es alkotmánymódosítást is beleszámítva az elmúlt évtizedben egyetlen törvényjavaslat sem kapott még ilyen hosszú kiérlelési idõt, egyetlen törvénycsomaggal sem foglalkoztak ennyit szakértõk, különbözõ fórumok, minisztériumi apparátusok, és maga a parlament is már elõzetesen többször politikai vitanapokon.
Azok az elképzelések, amelyek nyolc évvel ezelõtt már megfogalmazódtak a különbözõ pártprogramokban, alapvetõ irányukat tekintve lényegében hasonlóak voltak. Ezeket az alapvetõ irányokat és elképzeléseket fejezte ki a 60/1991. országgyûlési határozat, amelyet tudomásom szerint minden párt elfogadott, és amelyet a most vitatott nyugdíjjavaslatok a legfontosabb kérdésekben megvalósítani szándékoznak.
Természetesen az eltérésekrõl, a vagyonjuttatás elmaradásáról és a kötelezõ magánbiztosításról is szólni kell, de elõbb hadd idézzem fel a '91-es határozat néhány pontját.
(13.00)
Elõször is el kell különíteni a biztosításon alapuló ellátást és a szociális segélyezést - megtörtént. Ez elsõsorban az idõskorúak járadékában jut kifejezésre.
Nemzeti alapnyugdíj a távolabbi jövõben a gazdasági fejlettség szintjének megfelelõen - ez a tervezetben változatlanul szerepel mint az idõskorúak járadékának alapnyugdíjjá alakítása a jövõben.
Harmadszor: a gyermeket vállaló anyák szolgálati idejébe a gyermekek beszámítása. A '91-es határozat szerint egy gyermek után egy év, két gyermek után két év, és maximum nyolc év. A jelenlegi tervezet szerint egy gyermek után két év, két gyermek után négy év, tehát pontosan duplája a '91-es határozatban szereplõnek. És nem nyolc év a maximum, hanem tíz év. Bizony képviselõtársaim! Ha az ellenzék stílusában fogalmaznék, azt is mondhatnám, hogy a '91-es országgyûlési határozat csak fele olyan mértékben volt gyermekpárti, mint a jelenlegi törvényjavaslat.
Negyedszer: a lineáris nyugdíjskála alkalmazása és a keresetek degresszív beszámításának fokozatos megszüntetése. Ez egy nagyon lényeges pont. Én azt hiszem, hogy ez rendezi át legalapvetõbben a felosztó-kirovó rendszer belsõ szerkezetét. Orvosolja a biztosítási logikával ellentétes legalapvetõbb igazságtalanságot. Ha belegondolunk, hogy két évtizedig úgy mûködött a felosztó-kirovó rendszer, hogy az elsõ tíz év 33 százalékot ért, és az utolsó tíz év, 33 év szolgálati idõtõl kezdve, összesen 5 százalékot; tehát több mint hatszor többet értek egyes évek, az elsõ tíz év, mint az utolsó évek -
hát hol ösztönzött volna ez arra, hogy minél tovább dolgozzon?! Ez nyilván nagyon méltánytalan volt, ezt teljes mértékben orvosolja a jelenlegi nyugdíjjavaslat.
Ötödször: csökkenteni kell a járulék nélküli évek beszámítását, illetve meg kell teremteni egyes járulék nélküli évek járulékfedezetét. Megtörtént.
Érdemes egymás mellé tenni a benyújtott törvényjavaslatokat és az '91-es országgyûlési határozatot. Meggyõzõdhetnek róla, hogy amit elmondtam, az úgy van, hogy az általam is említett eltérésektõl eltekintve, a lényegi kérdésekben túlnyomó a megegyezés, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjrendszer átalakításának fõbb irányairól többségében hasonlóan gondolkoztunk.
Én tudom, hogy néha nehéz és kínos dolog a felejtés, a korábbi szándékok és jó elképzelések elfelejtése, azért, mert a jelenlegi kormány valósítja meg ezeket az elképzeléseket. Hadd mondjak el egy idézetet ezzel kapcsolatban. A Magyarország 2000 konferencián elhangzott egy intelem, egyetlen mondat, most magunknak hadd mondjam: Legyen eszünk, ha már volt! Remélem, ezt nem kell magyarra fordítani. (Derültség.) Én ezt magamra is értem természetesen, és remélem, nem fogom elfelejteni ezt a mondatot.
Ami valóban nem szerepel a '91-es országgyûlési határozatban, ez a kötelezõ a magánbiztosítás. Ez váltotta ki a legtöbb vitát és a leghevesebb indulatokat a jogszabály elõkészítésének idõszakában. Magam is több fórumon kifejeztem kétségeimet és fenntartásaimat, mert kétségtelen tény, hogy a vegyes rendszer bevezetése miatt hiány keletkezik a felosztó-kirovó rendszerben. Akik belépnek vagy átlépnek a vegyes rendszerbe, nyugdíjjárulékuk 8 százalékát a magánpénztárba fizetik be tagdíjként.
Ezt a hiányt a költségvetés fedezi, és természetesen adókból, illetékekbõl, vámbevételbõl vagy a pénzpiacról kamatra felvett kölcsönbõl. Joggal kérdezhetjük, akkor mi értelme van ennek az egész tranzakciónak, különösen úgy, hogy a kamatokat és a pénztárak mûködési költségeit is számolva ez az egész hosszú ideig többe kerül a költségvetésnek, mint amennyi megtakarítás összegyûlik a magánpénztárakban. És ha csak idáig gondoljuk végig a dolgot, akkor igaza van Selmeczi Gabriella képviselõ asszony példájának, hogy értelmetlen dolog kisebb kamatra takarékba tenni a pénzt és ugyanakkor magasabb kamatra felvett kölcsönbõl megélni.
A szocialista tervgazdaság logikája szerint ez tényleg értelmetlen -
bár ott is megtörtént, bele is rokkantunk. De a piacgazdaságban elõfordul, hogy azért vesznek fel kamatra hitelt, hogy a kamatnál nagyobb nyereség reményében befektessék. Bizony, ezt már a "foxi- maxin" is tanították. Tehát arról van szó, hogy a magánpénztárakban a biztosítottak tulajdonában lévõ, befektetésre alkalmas tõke gyûlik össze.
Az a kérdés, segíti-e ez a tõke a gazdaság növekedését, versenyképességét. Ha erre az a válaszunk, hogy van esély, hogy a gazdaság kiegyensúlyozottabban, dinamikusabban növekedjék, akkor azt kell mondanunk, hogy a magánpénztárrendszernek van értelme. Ha ugyanakkor azt mondhatjuk, hogy a megtakarítások, a magánpénztárak tagjainak megtakarításai biztonságban vannak, sõt a nyereséget és az öröklési lehetõséget is figyelembe véve esélyük van arra, hogy jobban járnak, mint a felosztó-kirovó rendszerben, akkor a kötelezõ magánpénztárt érdemes választani.
Sok kérdés és sok kétség és ellenérv után mi az, ami a tõkefedezeti rendszer mellett szól? Vannak szakértõk, akik kétségbe vonják, hogy a tõkefedezeti rendszer, a magánpénztár intézményrendszere serkentõ hatással lenne a gazdaságra. Én azt hiszem, hogy ez a kétség, ha egyáltalán igazolható, akkor is csak ott, ahol tõkefelesleg van. Nálunk tõkehiány van, és hosszú ideig tõkehiány lesz. Tehát nagy szükség van az egyéni megtakarítások intézményes tõkévé konvertálására.
Másodszor: ez a tõke a pénztártagok tulajdona. Tehát nem állami tõke, nem magántõkések, nem nagytõkések tõkéje, hanem intézményi tõke. Ez a szervezett és konszolidált piacgazdaságok legjellemzõbb tõkeformája, a legmegbízhatóbb, legkiszámíthatóbban mûködõ tõkeforma. Ez nem karvalytõke, nem a rablókapitalizmus tõkéje. Minden parlamenti párt kiemelt jelentõséget tulajdonított egykor ennek a tõkeformának.
Harmadszor: ez a tõke nemzeti tõke is, sõt a leginkább az, mert mindig a magyar biztosítottak maradnak a tulajdonosok és a profit haszonélvezõi, bárhol fektetik is be.
Még egy kérdés: miért nem önkéntes kiegészítõ biztosítás, hiszen ez már van, mûködik? Miért a kötelezõ magánbiztosítás? Az önkéntes kiegészítõ biztosítás jellemzõen a jobb anyagi helyzetûek biztosítása, amelybõl kimarad a többség.
(13.10)
Ha csak az önkéntes kiegészítõ biztosításra támaszkodunk, ez szélsõséges differenciálódáshoz vezet az idõs korra szóló megtakarításokban. Ennek hosszú tapasztalata, irodalma van - nem kívánom ezt részleteiben kifejteni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Én azt hiszem, vezérszónokunk, Csehák Judit képviselõ asszony már kifejtette azt is, hogy milyen problémáink vannak részletkérdésekben - mert ugye az ördög a részletekben lakik - a jelenlegi tervezettel kapcsolatban.
Problémánk az indexálás kérdése, amelyet nem találunk eddig a pillanatig megnyugtatóan rendezettnek; úgy gondoljuk, hogy ebben még tárgyalnunk kell, és keresnünk kell azt a megoldást, amelyik elfogadható kompromisszum a nyugdíjasok számára is.
Probléma még az özvegyi nyugdíj: általában nem azt, hogy minden eddig özvegyi nyugdíjra jogosult jogosult lesz a 20 százalékra, hanem vannak olyanok - a háló lyukas -, akik esetleg rosszabbul járnak, mint eddig; nem sokan, de erre is gondolni kell.
Gondolnunk kell arra, hogy a 2009 utáni átmenet jól van-e szabályozva, a bruttósítás, a degresszió megszüntetése és a skála maga együttesen jól mûködik-e, hogy az átmenet zökkenõmentes legyen. Én gondolom, hogy sikerül megfelelõ megoldást találni ezekre a kérdésekre.
Elismerem, hogy nagyon bonyolult, nehezen emészthetõ törvénycsomagot tárgyalunk, és ezért úgy gondolom, ez az oka annak, hogy Torgyán József képviselõtársunk - akit sajnálok, hogy nincs itt - nem tudott megbirkózni vele. De hadd hozzam fel Szabó Tamást példaként, aki olyan ragyogó elõadást tartott, ami önmagában is logikusan, tökéletes szabatossággal bemutatja ennek a konstrukciónak az egész logikáját, elõnyeit, hátrányait, vélt hátrányait - illetõleg minden komoly gazdasági intézkedésnek elkerülhetetlenül vannak hátrányai, nemcsak elõnyei, ez természetes -, ami azt mutatja, hogy megemészthetõ, megérthetõ ez az anyag. Én még egyszer sajnálom Torgyán képviselõtársamat, hogy õ nem volt képes erre.
Természetesen mint minden ilyen, hosszú idõre elõre szóló törvénykezésnek, törvénycsomagnak, elhatározásnak vannak bizonytalan pontjai: természetes, hogy vannak. Ötven évre elõre gazdasági prognózist, akár három változatban készíteni, hihetetlen sok bizonytalanságot tartalmaz. Az a kérdés, hogy vajon hányan fogják azt a lehetõséget igénybe venni, hogy átlépjenek a vegyes biztosítási rendszerbe, ez ma csak becsülhetõ, de nem kiszámítható. De tudomásul kell vennünk azt a közismert mondást, hogy a jövõrõl csak egyet tudhatunk bizonyosan, hogy a jövõ bizonytalan - és ebben van a mi felelõsségünk, mert egy biztos: a kiszámítható jövõ nem jár nagy felelõsséggel, csak ki kell várni a bekövetkeztét. De egy bizonytalan jövõ mindig nagy felelõsséggel jár, és ehhez a gondolathoz kell hozzászoknunk, mert ha hozzászoktunk, akkor képesek leszünk rá, hogy megtegyünk mindent azért, hogy ez a bizonytalan jövõ kiszámíthatóbb, biztonságosabb és jobb legyen. Én azt hiszem, ez a törvénycsomag errõl szól.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)